Macskához siettem. Egy ideig pofozgattam, egyre kétségbeesettebben. Nem hatott. Akkor az arca fölé hajoltam, mivel minden mindegy alapon úgy határoztam, életet lehelek belé. Az ajkaim majdnem az övéit érintették, de ekkor felébredt. Azonnal elhátráltam; az arcom bíborvörös színt öltött. Macska huncutul elmosolyodott:
- Bogárkám, csak nem meg akartál csókolni? - vigyorgott.
- Miiii? Dehogy! - nevetgéltem. - Csak... öö... megvizsgáltam az arcod, hogy... izé... nem vagy -e nagyon sápadt - improvizáltam.
- Persze-persze. De figyelj csak... nem folytathatnánk ott, amit te állítólag -hangsúlyozta ki a szót - nem kezdtél el?
Válaszra már nem jutott időm, mivel mögöttem felhördült valami. Ó, a francba! Tudtam, hogy előbb végezni kellett volna az óriással! Hátra sem néztem, csak elkezdtem futni. Az volt a célom, hogy ő utánam iramodik, így becsalogathatom egy zsákutcába. Azonban nem volt szerencsém. Az illető ugyanis Fekete Macskával harcolt.
Futás közben egy agyagszobor személyében megpillantottam anyut. Jaj, ne! Az óriás őt is átváltoztatta.
Hirtelen haraggal elkezdtem visszafelé futni. Amint odaértem, a jojómmal körbetekertem támadóm. Amint ezzel végeztem, hirtelen mozdulattal lerántottam a földre. Egy pillanatra az eszméletét vesztette, ezért el akartam venni az akumáját, csakhogy... nem tudtam, hogy hol van. Tanácstalanul néztem Macskára, aki ugyanúgy nézett vissza Rám.
- A botja! -kiáltott fel hirtelen Macska.
Elképedve néztem rá, de azért kettétörtem a botját, és vártam a pillangót, ami csak nem jött. Csalódottan pillantgatok hátra. Majd hirtelen jön a megvilágosodás.
De akkor már késő, mert az óriás újból ébren van.
- Macska! Siess! Üsd le!
Szorosabban fogom a jojót, nehogy kiszabaduljon. Macska megkerüli, de az óriás követi a tekintetével.
- Hé, Te! - kiáltom. Az agyagóriási rám emeli tekintetét. Majdnem leüt, de szorosabban fogom a jojót, és elhátrálok. - Igen, Te, nagyfejű! - vigyorgok. - Ilyen béna vagy?
Az említett már végképp nem figyel a segítőmre. "Most!" - sugallom a tekintetemmel. Macska veszi a lapot, és a botjával leüti az óriást.
- Hol van az akuma? - kérdezi, én azonban nem válaszolok, csak az agyagemberről lerántom a kesztyűjét, majd kettészakítom. A csúnya pillangó kiverdes belőle, és én elkapom.
- Megvagy! - kiáltom. Megtisztítva útjára engedem. - Csodálatos Katicabogár!
Az agyagszobrokká változott emberek visszaváltoznak, az óriással együtt - aki nem más, mint az egyik évfolyamtársam.
- He? Mit keresek én itt?
Macskával nevetve összepacsizunk.
- Szép volt!
Az emberek körénk gyűlve ujjongnak. Anyut is észreveszem, és boldogan elmosolyodok. De aztán észbe kapok, és Alyára koncentrálok, aki épp próbál meginterjúvolni.

Amint mindenki lecsillapodott, és elment, eszembe jut, hogy nem kellett használnom a szerencse talizmánom. Jé! Az meg hogy lehet? Ilyen még sosem fordult elő.

- Hé, Katica! - kiált hirtelen Macska.
- Igen? - sétálok hozzá mosolyogva.
- Esetleg... Lenne kedved holnap ünnepelni? Csak mert ilyen szuper csapat vagyunk -kacsintott Rám.

Halihó! ^^
Tudom-tudom, megint későn hozom a részt, de lemerült a telefonom írás közben, így mostanra tudtam befejezni. Kárpótlásul dupla olyan hosszú, mint szokott. ^-^
Ha tetszett, nyomjatok egy csillagot és kommenteljetek!
Jó éjt! :*