Part 17

Felix pov

Amikor a parkhoz értünk le is telepedtünk a padra úgy ahogy szoktunk. Tehát én az ölébe fekve vagyok miközben ő hátradől a padon és beszélgetünk. Rosé olyan mintha a nővérem lenne hiszen már kiskorunk óta legjobb barátok vagyunk.  Egyszer csak megláttam ahogy Hyunjin és Yeji közeledik felénk ezért akcióba lendültünk Roséval .

-Rosé olyan álmos vagyookkk- nyafogtam a teljes színészi tehetségem bedobva.

- awwww kis bubu-nyomott egy puszit a homlokomra mire én elmosolyodtam-Szeretlek

-én is Rose. Én is szeretlek.

Úgy látszik Hyunjin tűrőképessége elég kevés mert azonnal odalépeet és erőszakosan fölrántott a lány öléből. A lányok egyszerre sikítottak fel. Én pedig ijettemben elsírtam magam.

HYUNJIN POV

Amikor gondolkodás nélkül felrántottam azt a kis angyalt mire ő elsírta magát akkor hírtelen belém hasított hogy mit is csinálok éppen. Rémülten öleltem magamhoz a síró Lixit

-B-bocsi-hebegtem rémültem mikor abbahagytaa sírást.

-Semmi baj csak megijedtem-suttogta ezután nem is godolkodtam és az ajkaira tapadtam. Mikor elváltam tőle három pár tágra nyílt szemmel találtam magam szemben. Pár masodperc múlva a lányok újjongani kezdtek Felixnek pedig egy halvány mosoly jelent meg az arcán majd a nyakamba borult és újra sírni kezdett. Mikor megkérdeztem hogy miért sír bevallotta hogy mos az örömtől. Még jó idáig a nyakamba fúrta az arcát elmondása szerint azért, mert annyira el volt pirulva. Nemsokára a lányok nevetgélve hazamentek , mire mi is elindultunk hazafelé. Otthon is egy meglepetés fogadott minket de nem a jó értelemben.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top

Tags: #vilmanagy19