Avagy, karácsonyi különkiadássh. A héten kettő részt fogok hozni nektek ⛄
Boldog karácsonyttt! 🎄🎑

(És remélem mindenki diabétéeszes lesz)

Reggel, arra ébredtem, hogy
csörög a mobilom, de hogy messengeren hívnak. És mivel eléggé fáradt voltam még, néhányat szitkozódva kitapogattam a készüléket, és megsem nézve ki az, lassan felvettem.

-Háló..?-szóltam bele még fél álomba, miközben kissé csukott szemmel felültem az ágyon.

-Úr Isten..! Végre felvetted, napok óta hívunk, már azt hittük valami történt veled! Jól vagy? Hol vagy? Bírtál enni?-hallottam meg a vonal másik feléről nagy mamám hangját, s mikor realizáltam ki is az, és hogy mit is hablatyol, hirtelen kitágultak szemeim, s mint a katonaságban, úgy kiugrottam az ágyból.

-Hé, mama! Sok a kérdés, mindent elmagyarázok...-mondtam kissé félve, s azon tanakodva, hogy én hogy akarom magam kihúzni ebből.

Teljesen megfeletkeztem arról, hogy szóljak nekik..

-Én várok. De mikor jössz haza? És hogyan? Meg nézted van-e buszod vissza felé?-bombázott ismét, amire csak egyre tehetetlenebb lettem, s már fel-alá kezdtem járkálni.

-Izé...én..most..-álltam meg egy helyben a szoba közepén, kissé remegő kezekkel, és próbáltam valami érthetőt kinyögni, de nem tudtam elmondani neki az igazat, mert féltem attól, hogy majd kiakad, és esetleg összeesik.-Itt vagyok az egyik volt osztálytársamnál, tudod aki németben lakott kiskorában. Találkoztunk az utcán, és mondta, hogy maradhatok nálla, és majd ők haza visznek, mikor mennek vissza.-hadartam el gyorsan, ami eszembe jutott, visszatartva lélegzetem, majd vártam a válaszára.

-Jaah..hát ha jól vagy, akkor rendben van.-hallottam meg nyugodt hangját, amire nagy kő esett le a szívemről, s tudtam végre rendesen lélegezni.

-De..most megyek, mert éppen ebédelünk..szia!-nem vártam meg válaszát, gyorsan leraktam, s mély levegőt szívva, leültem az ágyamra. Mobilom magam mellé helyeztem, miközben lehajtottam a fejem.

Bárcsak ne kellett volna hazudnom..most olyan rosszul érzem magam. De kit ártatok?! Ha nem mentem volna el arra a rohadt koncertre, most nem lennék itt, és hazudnom sem kellett volna! Annyira szánalmas vagyok..

De miért fáj ez most ennyire?

Gyorsan letöröltem a már arcomon lecsurgó könnyeim, s annak ellenére, hogy még csak hat óra volt, én úgy döntöttem, hogy elmegyek kiszellőztetni a fejem. Gyorsan elmentem a mosdóba, majd utána átöltöztem, s a tegnap kölcsön kapott fésűvel kifésültem fejemen lévő madárfészket, aztán mobilom elpakolva a kabátomba, már mentem is.

Eléggé hűvös volt az idő, de éppen ez kellett ahhoz, hogy most megnyugodjak. Hogy a hideg szél kifújja a rosszabbnál rosszabb gondolatokat a fejemből, és végre csak a jóra tudjak már koncentrálni.

Nem nagyon akartam akkor semmin gondolkodni, inkább csak néztem a gyönyőrű várost, a magas felhőkarcolókat, a hirdető táblákat, és egyébb dolgokat, amik nagyon érdekesnek tűntek. Közben elmentem pénzt váltani, hogy tudjak magamnak venni "személyes dolgokat".

Milyen jó, hogy hoztam több pénzt a kelleténél...

Az egészben az volt a legjobb, hogy még életemben nem fogtam dollárt a kezembe, így eltartott egy ideig mire megnéztem, és hozzá szoktam. Szerencsére jó pénzváltó volt a fejembe, így tudtam is használni a pénzt.

Mire jó, mikor jó a memóriád..

*néhány óra múlva*

Eltelt egy "kis" idő, mióta elhagytam a hotelt, és mivel megvettem amit akartam, kiszellőztettem a fejem-eléggé-meg fázni is kezdtem, vissza fele vettem az irányt. Ebben a pillanatban pedig megrezzent a mobilom, amire megálltam, és megnéztem ki lehet az.

Jin.

Írta a kijelzőn-a repülőn cseréltünk számot-, amit aztán fel is vettem.

-Merre vagy? Már keresünk egy ideje, de nem találni sehol.-hallottam meg a vonal másik végén kissé aggódó hangját, amivel sikeresen megmelengette a szívem, s halványan elmosolyodtam.

-A városban.-adtam meg az egyszerű, de sokat mondó választ, próbálva valami nyugtató hangsújjal párosítva, csak hogy hallja, minden rendben.

-Jó, maradj ott ahol vagy, érted megyünk. Mi a cím?-kédezte gyorsan, mint aki attól félne, hogy bármelyik percben elhagyhatnám a Földet, amire kissé furcsállva összevontam a szemöldököm.

-Ömm...azt nem tudom..-vakartam meg kínosan tarkóm, ahogy körül tekintettem, de eppenséggel nem volt sehol egy tábla, amin írta volna az utcát. De azért nagy nehezen elmagyaráztam neki, hol is vagyok pontosan, milyen épületek vesznek körül, és mire elköszönhettem volna tőlle, már lerakta.

Kissé értetlenül vettem el fülemtől a mobilom, majd egyet sóhajtva azt a zsebembe helyeztem, mint ahogy a kezeim is, és vártam.

Igazából, mikor bele gondoltam, már sokkal jobb kedvem lett, mert végülis végre beszéltem a mamámmal, és már nem kellett tartanom attól, hogy fel kell hívnom. Meg, akkor mehettem haza, amikor csak akartam. De persze egy ideig terveztem még maradni, hisz New York! Bár nem a kedvenc városom, de attól még szép.

Míg azon agyaltam, hogy mennyire is jó a kedvem, valaki kezét a vállamra helyezte, amire végre észhez tértem, s mosolyogva az illető felé fordultam, mert azt hittem, hogy az a valaki Jin. De nagyon is tévedtem. Valami tök random fickó volt, nagy vigyorral az arcán bámult le rám, majd mért végig, kissé elgondolkodva.

-Hmm...ha kicsit dolgozunk rajta, akkor tökéletes lehet.-szólalt meg mély hangján, nagyokat bólogatva, továbbra sem eresztve vállam, amitől kezdtem egy pöppet frusztrált lenni.

-Elnézést...mit is..?-kezdtem bele kissé félve, és hátrébb lépve, ezzel eltávolítva magamról a kezét, amire ismét csak elmosolyodott.

-Ohh, én figyelmetlen! A nevem Brandon! És egy modell voltam néhány éven keresztül, majd saját céget nyitottam. Már egy éve keresem a tökéletes arcokat, és te pont ilyen vagy!-csettintett egyett kezével, miközben nagyon magyarázott, amit kicsit furcsálltam, és rosszallóan összeráncoltam a szemöldököm. Nem tetszett ahogy beszélt, olyan hamisnak éreztem.

-Bocsánat, de én nem..-kezdtem el ellenkezni, de ismét csak a szavamba vágott, persze, hogy még véletlenül se mondjam meg a véleményem.

-Nem baj, hogy a nem érzed magad jónak, majd én mindent megoldok! Neked csak az a teendőd, hogy pózolj.-jött ismét közelebb hozzám, bizakodva, még mindig azzal az iszonyatos vigyorával, amitől a hajam is égnek állt.

-Én nem ide valósi vagyok.-mondtam ki mikor végre szóhoz hagyott jutni, majd kezdett is volna megint prédikálni, de most én vágtam a szavába.-És nem is szeretnék modell lenni.-csóváltam fejem, ezzel elutasítva az "ajánlatát", amivel látszólag megleptem, és arcáról lerítt hogy ez nem tetszik neki.

-Ohh, hát eleinte..-találta ki az újjabb hazugságokat, amire már kezdett betelni a pohár, ám ekkor megláttam egy hozzánk megérkező kocsi ablakából kihajolni Jint, amire fellélegezve elmosolyodtam, és faképnél hagyva az embert, a fekete furgonhoz siettem. Miközben kinyitottam az ajtaját, hogy beszálljak, észrevettem Kookot is, aki ott ült az egyik ülésen, és ahogy észrevett, tekintete hirtelen meglágyult. Mosolyogva beszálltam mellé, majd ahogy becsuktam az ajtót, intettem neki, és az autó már indult is.

-Ki volt az a fickó? És mit akart?-tette fel a legelső kérdést Jin, mire elszakítottam eddig Kookon lévő tekintetem, és előre hajoltam, ahol az időssebbik ült.

-Random, hazug ember. De lekoppintottam.-kacsintottam, amire elmosolyodva biccentett, én pedig hátra dőltem a széken és felsóhajtottam.

-És miért mentél el úgy, hogy nem szóltál?-tette fel a következő kérdést, amire kínosan elmosolyodtam.

-Ki szellőztettem a fejem. De mostmár jól vagyok!-nyugtattam meg őket, mielőtt akármit is mondhattak volna, de ezzel csak nagyobb gondot okoztam.

-Mert-...-kezdett bele Jin, de JungKook rögtön félbe is szakította miközben a személyes szférámba hajolt.

-Ezelőtt nem voltál? Beteg vagy? Menjünk korházba?-tette fel gyorsan, egymás után a kérdéseket, aggódó tekintettel, közben megfogta a két kezem, majd mélyen szemeimbe nézett. Hirtelen cselekedetétől már inkább én voltam sokkolt, mint hogy ő, amitől szemöldökeim az égbe szálltak, annyira meglepődtem.

-Nyugi Kook, várd meg, hogy elmondja.-nevetett fel Jin, előttünk, mire a fiú sóhajtott egyet, s vissza ült a helyére, de továbbra sem vette le a tekintetét rólam.

-Ömm...-vakartam meg tarkóm, kissé értetlenül, de aztán inkább ráhagytam.-Csak reggel hívtak otthonról, és a beszélgetés után kissé ideges lettem. De semmi vitáról nincs szó, csak magam miatt borultam ki.-vontam vállat, mintha ez olyan hétköznapi dolog lenne, bár már annyira nem is érdekelt a dolog.

-Azért ne okold magad, ha nem kell. Biztos a tegnapi áram szünet miatt voltál "másnapos".-próbálta feldobni a kedvem, amit sikerült is, mert elkuncogtam magam.

-Hát éppen..-csóváltam fejem hitetlenül, majd tekintetem kivezettem az ablakon.