-Késszz!-szólaltam meg egy óra múlva, báj csevejgésünk után, amire értetlenül megrázta a fejét, és ahogy észrevette, hogy felemelem a lapot, rögtön el is ersztette a karját.

-Nem úgy volt, hogy legalább másfél óra?-kérdezte csodálkozva, ahogy közelebb jött, szinte letört derékkal.

-Úgy döntöttem, nem az egész alakját fogom lerajzolni.-vontam vállat mosolyogva, még mindig nem megfordítva a papírt.

-De akkor megnézhetem?-kérdezte érdeklődve, már majdnem bociszemekkel, amire egy pillanatra elgondolkodtam. De aztán végül megfordítottam.

Arcán eléggé látszott a ledöbbentség, s miközben kivette a kezemből a lapot, már nyála is majdnem kicsordult, úgy tátotta a száját. Egyet füttyentett, s oda hajolva hozzám, elismerően, jó erőssen megrázta a kezem, amitől már azt hittem még fel is emel a levegőbe.

-Ez nagyszerű! Ezt otthon kirakom a falamra, bekeretezve!-csodálkozott továbbra is a rajzon, mire csak halványan elmosolyodtam, s felekeltem a székről.

Egy kis idő elteltével meg már ismét a folyosón sétáltunk, vissza a színpad felé, miközben olyan dolgokat kérdezett, hogy még mennyi mindent is tudok pontosan, és hogy milyen suliba járok, vagy hogy hova megyek tovább, meg hasonlók.

Mikor befordultunk az egyik folyosóra, észrevettük, hogy szembe jön velünk a Bts, amire hirtelen mind ketten elhallgattunk, s ahogy egymáshoz értünk, üdvözöltük egymást.

-Te merre jártál? Már egy ideje nem láttunk.-kérdezte érdeklődve RM, angolul, csak hogy tudja a mellettem lévő faszi, hogy miről beszélünk. Mire hirtelen ő felemelte a kezében tartott lapot, s mielőtt ellenkezni kezdtem volna, feléjük fordította a rajzom.

-Nee-..-nyúltam volna utána, teljesen kétségbeesve, de addigra elkezdett magyarázni a fiúnak, én meg kínomban egyik kezem az arcom elé helyeztem, s lesütöttem tekintetem. RM pedig a többieknek fordított, mire ők csodálkozni kezdtek, s sorjában nézték végig a rajzom, amitől egyre jobban kezdtem lesüljedni a föld alá.

-Nagyon tehettséges, ugye?-fogta meg a vállam az őr, jó szorosan, amitől hirtelen feltekintettem a fiúkra, kik persze ezt megértve, nagyokat bólogattak.-Na, de nekem mennem kell, majd még látjuk egymást!-sóhajtott egyet a férfi, majd elköszönve, útjára is ment.

-A mai emberek ennyire szeretik mutogatni mások rajzait?-kérdeztem értetlenül, mikor bementünk a fiúk öltözőjébe, s leültem az egyik székre.

-Tudják, hogy az illető úgysem mutatná meg maga.-vigyorgott Jimin, majd egy ventillátorért nyúlt, s azt bekapcsolva az arcához rakta, hogy lehűtse magát.

-Ebben igaza van!-bólogatott Suga, egy apró grimasszal az arcán.

-Ebben?! Mert másban nem?-förmedt rá Jimin, mire a fiú csak vigyorogva, mint aki semmit nem tud, vállat vont.-Na gyere csak ide..-húzta huncut mosolyra a száját, a mostmár nem hűsülő fiú, s kitárt karokkal a rapper felé vette az irányt, aki ijedten Jin mögé szaladt. A többiek elkezdtek nevetni, én meg csak halványan elmosolyodtam, s megcsóváltam a fejem.

*este*

A koncert mikor befejeződött, már este tíz is elmúlt, de végre, ahogy a fiúk átöltöztek, már mehettünk is vissza a hotelba.

Ahogy pedig letussoltam, már semmi másra nem vágytam, csak hogy aludni menjek, de mikor már majdnem az ágyamhoz értem, hirtelen eloltódott a kis lámpa az éjjeli szekrényen, s az egész szobában sötét lett. A hirtelen jött eseménytől, kissé ijedten megugrottam, majd megpróbáltam akkor a rendes lámpát feloltani, de az sem kapcsolódott fel, így sóhajtva, kimentem a szobából. Ebben a pillanatban pedig, szinte mindenki kiment a folyosóra, s furcsállva tekintett a másikra, már amennyire látta a személyt, mert ott sem égtek a lámpák.

-Elnézésüket kérjük, hirtelen áram szünet lett.-hallottuk meg a folyosó végéről, gondoltam a személyzet lehet, s sóhajtva az előttem álló Kook felé tekintettem.

-Most lehet ez gyerekesen hangzik, de én fény nélkül nem tudok elaludni..-helyeztem bal kezem a jobb karomra, amire mellőlem Jin összeborzolt a hajam.

-Legyen inkább az a legnagyobb problémád, hogy ma este megfogunk fagyni.-sóhajtotta kínkeservesen, amit én is megtettem.

-Kérem menjenek vissza a szobájukba, és aludjanak, majd megoldjuk a helyzetet.-szólalt meg még utoljára a személyzet, amire néhányan szitkozódtak egyet, de lassan vissza mentek a szobájukba.

-Akkor ma nem alszunk...-motyogtam az orrom alatt, miközben én is vissza mentem a szobámba, s magam után becsukva az ajtót, az ágyam felé vettem az irányt.

Ám ebben a pillanatban hirtelen kinyílt az ajtóm, s mire realizálni tudtam volna a helyzetet, már két erős kar szorított magához, derekamnál fogva, ami szerintem nem tervezett egy ideig elengedni. A hirtelen cselekedettől, kissé lefagytam, s megijedtem, amire szívem egy ütemet kihagyott. Ezután egy lehelletet éreztem meg bal fülemen, amitől kissé kirázott a hideg, de valamiért kellemes volt.

-Majd én felmelegítelek..-súgta fülembe, a már cseppet sem ismeretlen hang, mire kissé ledöbbentem, de szívem annál inkább öntötte el melegség szavai hallatán, amit egyszerűen nem tudtam hova tenni. Realizálva a helyzetet, egy hirtelen mozdulattal kiszabadítottam magam izmos karjai alól.

-Na, ez túl perverz volt!-léptem előre, hitetlenül felemelve kezeim, meg nem fordulva felé, mert attól tartottam, ha szemébe nézek, szívem teljesen kiesik a helyéről.

De hogy én miért is tartok ettől? Vagy miért is történne ilyesmi?

-Naa! Nem úgy értettem..-szólalt meg, miközben egyre közelebbről hallottam hangját, mikor már előre hajoltam, hogy elszökjek előle, hirtelen ismét derekam köré fonta karjait, amitől már végleg nem tudtam szabadulni.-Ezt csak azért teszem, mert most miattam fagyoskodnod kell.-helyezte fejét az enyémre, mint aki teljesen kisajátított volna. De szavai még is olyan kedvesen csengteg a fülemben, mint valami dallam, s igazából nem is bántam, hogy ilyen helyzetben vagyunk, mert kellemesen éreztem magam.

-De miért is?-kérdeztem egyszerű hangnemben, meg sem próbálva kiszabadulni karjai alól, mert egyrészt úgy is tudtam, hogy ismét elkapna, másrészt meg, jó volt. Szerettem ott lenni.

Igazából, akárhányszor is voltam a karjai közt, akkor éreztem a legjobban magam. Kellemes volt, meleg volt, nyugtató, s még védelmező is volt. Biztonságban éreztem magam. És ez tetszett.

-Mert én eszeltem ki azt a tervet, hogy gyere velünk, csak hogy ismét megkedvelj minket..-sóhajtott nagyot, amit ölelése miatt még érezhettem is, hisz az én hátam, az ő mellkasának volt döntve.

-Aahaa...-adtam válaszul ennyit, mert nem nagyon tudtam mit mondani, a fáradtság miatt, és persze miatta. Rengeteg kérdést hagyott a fejemben, de úgy szinte mindennel kapcsolatban. És ezek cikáztak végig a fejemben, már egy ideje, mikor is hirtelen Kook karjai eltüntek derekam körül, amitől ijedten emeletem fel eddig lehajtott fejem.-Mi, hol, mivan?-kérdeztem zavarodottan, ahogy körültekintettem, amire mögülem felkuncogott, majd mikor megfordultam, véletlen bevertem az orrom a mellkasába.

Ismét az orrom, ne máár..

-Au..-fogtam meg két kezemmel a fájó testrészem, mire ő lassan lehajolt arcomhoz, s mosolyogva szemembe tekintett. Arcunk alig volt néhány centire egymástól, de annyira le voltam lassulva, hogy megmoccanni sem tudtam. Szemei aprót csillogtak, az ablakon beszűrődő, halvány fény miatt, amitől szívem egyre, s egyre hevesebben kezdett dobogni. Mintha a menyországban lettem volna. Ahol már tényleg nem bánthat semmi. Mert nem halok meg.

-Azért annyira nem törhettem el az orrod.-csóválta meg aprót fejét, miközben egyik kezévvel lefejtette ujjaim az említett testrészemről, s lágyan végig simított rajta.-Adjak rá gyógy puszit is? Mert még mindig olyan furán nézel.-kérdezte szórakozottan, s mikor megindult ajkaival egyenesen felém, hirtelen annyira megijedtem, hogy hátrébb hajoltam, de ezzel nem tettem semmit jobbá, mert a földnek csapódtam.

De legalább felébredtem.

-Ez nem az én estém..-nyöszörögtem a plafont bámulva, mire Kook megragadta az egyik karom, s felsegített a földről.-Köszi..-vakarta meg fejem, kissé kínosan, s fájdalmasan, s arckifejezését látva, már értetlenbe is váltottam.-Mi az?

-Te..-mutatott rám, amire felemelt szemöldökkel körül tekintettem a szobában, majd én is magamra mutattam.-Először mondtad ki ilyen könnyen ezt a szavat!-ámuldozott eltátott szájjal, mire leesett mire is gondolt, s mikor erre rájöttem, jól fejen csaptam magam.

Sóhajtva megráztam a fejem, és mivel már elég fáradt voltam ahhoz, hogy aludni menjek, befeküdtem az ágyamba, de tudtam, hogy ha ő akkor ott hagy, akkor én úgysem tudnék elaludni.

-Khm..-köszörültem meg a torkom, mire felém kapta szép szemeit.-Izé..itt maradsz...ameddig el..nem alszom..?-kérdeztem kissé félve, s lesütött tekintettel, ahogy a paplant feljebb húztam a fejemen.

Egy apró vigyorral a szája szélében, közelebb jött az ágyamhoz, majd leült a földre, mint valami jó gyerek, hallgatva az anyjára.

-De figyelmeztetlek, én nem alszom el olyan könnyen!-mondtam, már lehunyt szemekkel, és egy ásítás után.

-Jó éjt!