-Dolgokon.-sóhajtottam ahogy hátradőltem a széken, mert hogy túl közel éreztem őt hozzám.

-Milyen dolgokon?-kérdezett tovább, húzva az agyam, amire muszály volt elmosolyodnom.

-Olyanról, amiről neked nem kell tudnod.-nyújtottam ki nyelvem felé, szintén húzva az ő agyát, amire elkuncogta magát, és megadva magát ő is hátradőlt.

*kis idő elteltével*

Reggeli után, végre felmehettünk a szobánkba, ahol JungKook úgy döntött, hogy "elkísér" a szobámba, mert olyan kedvesnek képzeli magát, és hogy megnézze tényleg rendet rakott-e a két fickó. Na meg hogy a cuccait átvigye, mert nállam hagyta azokat.

Mikor pedig felértünk, és az ajtóm előtt voltunk, gyorsan kinyitottam azt.

-Valahogy...éreztem.-bólogattam a szobám tisztaságáról lemondva, mert még mindig ugyan olyan rumli volt, mint mikor elmentünk.

-Segítek.-ajánlotta fel Kook, mellőlem kihajolva, és arcomra pillantva egy teli mosolyal az arcán, amire én is elmosolyodtam, és vállat vontam.

Lassan el is kezdtük a nagy takarítást, ő a szoba egyik felében, én pedig a másikban. Nem haladtunk olyan gyorsan, nem siettünk sehova, közben pedig elbeszélgettünk egy-két dologról.

Majd ennek a bájcsevejgésnek én vetettem véget, azzal, hogy egyet felsikkantottam, mikor észrevettem egy óriási pókot a falon mászni.

-Mi az?-kérdezte ijedten Kook, ahogy vigyázzba vágta magát.

-Ott egy pók a falooon...!-mutattam elhátrálva a helytől minnél messzebb közben összehúzva magam.

A fiú halkan elkuncogta magát, majd rögtön akcióba lépve, keresett egy papír zsepit, és se perc alatt összenyomta.

-Ezt te is megtehetted volna.-mutatta fel a kezében lévő kissé összegyűrt papírt, amire hevesen megráztam a fejem.

-Nem. A-a!-néztem rá halál komoly tekintettel.

-Pedig szerintem nem olyan nehéz.-vont vállat ahogy egyre közelebb jött hozzám azzal az izével egy gonosz vigyor kiséretében.

-Neeeem! Ne hozd közelebb!-kiabáltam rá ahogy hátrafele kezdtem sétálni, de ő csak közeledett, én meg mikor neki ütköztem a falnak, már nem tudtam szökni.

-Hisz halott, nem bánt.-állt meg közvetlen előttem, még mindig gúnyolódva, előttem lengetve azt a pókot.

-Nee, ez olyan undorító..plíz vidd el..-hunytam le szemeim, közben összehúzva magam, abban bízva, hogy ez akármitől is megvéd. Néhány másodperc múlva, pedig már két kar ölelt magához, nem túl szorosan, de nem is gyengén, amire felnyitottam egyik pillám, mert ezt a hirtelen jött cselekvést nem tudtam minek venni.

-Nyugi, már eldobtam.-simogatta meg fejem, kellemes hangját megcsengetve.-Nem hagynám sose, hogy akárki, vagy akármiféle halott, nem halott lény bántson.-mondta nyugtatgatva, szorosabban, de mégis óvatosan ölelve, amitől már biztonságosabban nem is érezhettem magam.

Kellemes bizsergés futott végig testemen, minden egyes mondatára, és mozdulatára, ami következtében még szívem is akcióba lendült, amitől máskor frászt kapok, de most mégis, olyan jól éreztem magam. Úgy akartam lenni még egész nap. Egész életemben.

De nem tehettem. Hamarosan kellett mennem haza. Azt gondoltam, már talán másnap. Vagy ki tudja mikor. És fájt. Fájt rágondolnom, hogy ott kell hagynom. Hogy nem láthatom többé. Nem érezhetem többé.

Hogy nem szerethetem többé.

Gondolataim annyira gyorsan szaladtak végig agyamon, amire annyira meghatódtam, hogy hirtelen elkezdtem sírni. Arcom nyakába fúrtam, és kezeim, amilyen gyorsan csak tudtam köré fontam, jó szorosan magamhoz ölelve. Csak magamhoz akartam zárni, hogy velem legyen.

-Hé..mi a baj?-kérdezte értetlenül, s egy kis aggodalommal a hangjában, közben elkezdte hátam simogatni.

-Én nem akarlak itt hagyni!-vágtam rá szinte azonnal, mert már nem tudtam tovább magamban tartani. Annyira fájt.-Én nem akarok haza menni! Szeretnék még maradni! Veled akarok lenni! Szükségem van rád..!-bőgtem ki magamból mindent, ami csak kijött belőlem, egyre szorosabban ölelve őt magamhoz.

Nem tehettem róla. Tényleg nem tehettem róla, hisz úgy jöttem el hazulról, hogy rühhellem őket, de most meg a szívemhez nőttek. A szívemhez nőtt.

-Tudtam, hogy előbb-uttóbb megkedvelsz minket..-csóválta fejét hitetlenkedve egy néhány másodperc után, amire már csak szipogtam, de nem voltam képes elengedni.-De te ezt komolyan gondolod?!-tolt el magától hirtelen, kissé besértődve, miközben mélyen szemembe nézett, még mindig hitetlenül. Kérdésére bevágtam a durcit, és kisírt szemekkel, próbáltam szikrákat szórni felé, ahogy megcsaptam a mellkasát, próbálva visszatartani ismét kitörő könnyeim.

-Nem vagyok jó lelkizésekben, mikor a saját gondjaimról van szó, jó?-kérdeztem félre pillantva, ujjaim birizgálva.

-Akkor ezt egy egyértelmű igennek veszem.-lassan, s nyugodtan ismét körém fonta karjait, közelebb húzva magához ölelt jó szorosan, amitől kissé megijedtem, mert nem számítottam ilyen reakcióra. Igazából semmilyen reakcióra nem számítottam, mert nem is gondolkodtam, csak cselekedtem.

Egy apró puszit nyomott a fejem búbjára, majd arcát nyakhajlatomba fúrta, és sóhajtott egyet, ezzel teljesen kirázva belőlem a hideget.

-Most tökre jó, hogy én mindent elmondtam neked, erre te nem is kommentárolsz..-mondtam továbbra is megsértődve, vissza nem ölelve őt, már egy néhány másodperce.-Legalább utasíts vissza..-motyogtam halkabban a kelleténél, amire belefújt a nyakamba, ezzel teljesen ledöbbentve, s egy picit eltolva magától, egy kósza mosolyal tekintett rám.

-Miért kéne?-kérdezte tetetett értetlenséggel, amire nem tudtam hogy érzni magam. Mert szomorú is voltam, értetlen is, és szerelmes is.

-Mert előbb-utóbb úgy is el kell. Több okból is...-sütöttem le tekintetem kissé összetörve, mire ő szinte azonnal állam alá helyezte egyik kezét, és ismét felemelte, hogy szemembe tudjon nézni.

-Engem tettél most a legboldogabb emberré a világon. És akárhogy is szeretné az univerzum, hogy visszautasítsalak, az nem menne. Nekem is szükségem van rád.-mosolygott ahogyan csak tudott, s szavait annyira magabiztosan mondta ki felém, hogy célját, mint mindig, most is elérte.

-Neked direkt kell megsiratnod mindig?-kérdeztem ismét megsértődve, ahogy könnyeimmel kűszködtem, de ahogy azok kicsordultak, ő rögtön letörölte őket, miközben beszólásomon elkuncogta magát. Bár igazából komolyan gondoltam.

-Pont hogy felvidítani szeretnélek, de te vagy túl érzékeny. A tegnapi filmen is annyit bőgtél!-nevetett továbbra is, amire mérgesen összehúztam szemöldökeim.

-Én most boldognak nézek ki, szerinted?-kérdeztem szikrákat szórva, amire egy aprót értetlenül, de mosolyogva megrázta a fejét.-Hát tényleg nem. De az vagyok, csak kívül pont másképp mutatom ki.-bólogattam okosnak érezve magam, amire hitetlenkedve megcsóválta a fejét, és végigsimított a fejemen. Mikor is hirtelen arckifejezése megváltozott.

-Várj. Most jutott az eszembe, hogy amióta beverted a fejed, jól vagy?-kérdezte egy picit aggódva, ahogy hajam között kutakodott, de én csak megnyugtatva elmosolyodtam, néhányat szipogva, és leszedtem kezét fejemről.

-Tudod, ezt már rég kellett volna kérdezni.-ráztam meg fejem jól esően csesztetve őt, amire szomorúan, s megbánva magát elhúzta ajkait, miközben a kezeink nézte, amit én még mindig tartottam.-De igen, már jobban vagyok. Szinte nem is fáj.

-Csak szinte?-kérdezte kissé "felkapva a vízet", mire már nem tudom hanyadjára, de ismét megráztam a fejem, és elengedtem a kezét. Hátrébb lépve, készültem elmenni mellette, hogy majd folytatom a takarítást, de ő csak ismét lefogott, ezzel megállítva cselekedetemben. Érdeklődve, s egyben értetlenül pillantottam felé.

-A mai napot, csak veled akarom tölteni.-nézett mélyen a szemembe, ahogy közelebb jött, majd fogta magát, és az ágy felé tolt, majd leültetett rá, ő pedig mellém csücsült.

-És ülni akarsz egész nap?-kérdeztem fel vont szemöldökkel, miközben inkább lefeküdtem a párnára.

-Tök mindegy hogy ülnöm, vagy állnom kell, csak legyél a közelembe.-mosolyodott el halványan, ahogy mellém feküdt, majd egyik karját derekam köré fonta, s maga felé fordítva, szorosan átölelt. Szívemnek nem kellett sok, hogy turboba váltson, mert tényleg, akármilyen kis apróságot tett, már kiégetett.-De igazad van, ez kényelmesebb..-dünnyögte már mikor fejét nyakam, és vállam közé helyezte, közben szorosan ölelve engem magához.

Aranyos viselkedésével ismét megtudott lepni, s elmosolyodva felemeltem jobb karom, majd haját kezdtem birizgálni, csak hogy ne mondja azt, nem szoktam kényeztetni. Ez látszólag tetszett is neki, mert egy mélyet sóhajtott, amit csupasz bőröm nem nagyon bírt el, így teljesen kirázott a hideg.

-Csak szólok, ha be merészelsz aludni, én unatkozni fogok.-szólaltam meg egy kis idő után, továbbra is cirógatva őt, amit nem tudom ki élvezett jobban, én vagy ő.

De persze, tudtam, hogy már nagy esélyel az igazak álmát alussza, így tovább nem is zargattam, és csak folytattam amit eddig csináltam.

Ezt a napot sem így terveztem..

Ez a sulikezdés felzargatta a napokon való gondolkodásom, és az időérzékem, így olyan mintha ma lenne szombat, így vegyétek úgy, hogy ma van szombat. Megbeszélve? Igen? Jó.