Mikor a kocsi megállt, kellett néhány pillanat hogy jobban megnézzem hol is vagyunk, de mikor kiszállva a járműből megláttam az épület ajtaján lévő korcsolyát, hirtelen felsikoltottam, és ugrándozni kezdtem.

-Úr Isten, imádok korcsolyázni!-mondtam nagy és örömteli mosolyal az arcomon, miközben a két fiú felé fordultam, kik azon mosolyogtak, hogy én hogy örülök.-De nektek nem lesz gond...tudjátok, ha észre vesznek?-kérdeztem kissé félve, de ők mint akik tudták volna mit is fogok kérdezni, már a kezükben is tartották a maszkjukat.-Akkor menjünk!-emeltem magasba a karom, mikor ők felrakták az arcukra a két anyagot, és már be is mehettünk az épületbe, ami aznap a legnagyobb örömet okozta nekem, abban a pillanatban.

Miután kifizettük a jegyeket, és a korikat, nagy mosolyal húztam át a cipőm, majd készen is lettem fél perc alatt, ellenben..velük. Ők még csak az első lábukra húzták fel a korcsolyát, nem elsietve semmit. Mint akik öregek lennének és nem hogy bekötni nem tudnák a cipőjük, hanem nem érik el.

-Na jó..-tettem csípőre kezeim.-Ha nem siettek, én bemegyek!-fenyegettem őket, szúrósan végig futtatva rajtuk tekintetem, mire észbekapva, felgyorsították a tempót, és pár másodpercen belül már készen is voltak.

Hát persze, ha nem szólok, ők azt sem tudják mi az hogy "sietni".

Néhány percen belül, már a rengeteg emberrel teli jégen is voltunk. Én meg szinte rögtön le is hagytam őket, mert már annyira bele éltem magam a korizásba, hogy "elfeledkeztem" arról hogy léteznek.

Gyorsabban mentem a kelleténél, de persze jól kitudtam kerülni az embereket, és mire a fiúk észbe kaphattak volna, már ismét közöttük is termedtem.

-Minket is megvárhatsz mostmár, ha gondolod.-mosolygott Jin maszkja alatt, kissé bénácskán csúszkálva, ellenben Kookkal, aki egészen jól ment. Vagyis, mint egy normális ember.

-Jó, na.-kuncogtam el magam, ahogy előrébb csusszantam, és egy egyszerű mozdulattal megfordultam, hogy szemben legyek velük. Elismerően tapsikoltak egyet, mintha valami nagy dolgot tettem volna, de azért játszottam a szerepem és szerényen meghajoltam, majd kacsintottam egyett.-Nyugi. Nem csak ennyit tudok.-vigyorodtam el szélesen, ahogy kikerültem egy embert.

-Valahogy gondoltuk..-mondták rá szinte egyszerre, majd mentünk is tovább, össze-vissza dolgokról beszélve, ezzel elütve az időt.

Egy kis idő után, Jinnek kikellett mennie, mert hogy elfáradt, meg hogy amúgy is mosdóba kell mennie, így végül csak ketten maradtunk Kookal. Én továbbra is háttal csúsztam, ő pedig szemben velem, egy mosolyal az arcán, amit nekem muszály volt megkérdőjeleznem, mert érdekelt a miértje, és hogy honnan szerezte. Vicces mi?

-Mi ez a nagy öröm?-kérdeztem sejtelmesen, bár az én arcomon is ott virított a mosoly, mert valamiért rám ragadt.

-Te ezt honnan látod?-kérdezte kissé értetlenül, de továbbra is vigyorogva, kis ártatlanul, ahogy zsebre vágta kis kacsóit.

-Tudod, elég sok mindenben jó vagyok.-vontam vállat lazán, mintha nagyon menő lettem volna, s én pedig hátra raktam kezeim.

-Képzelem.-húzogatta szemöldökeit, kissé perverzen, mire hitetlenül megforgattam szemeim, majd készültem volna megfordulni, hogy mellette haladjak tovább, mikor is hirtelen megragadta a két karom és egy rántással közelebb húzott magához. Egy pillanatra, mintha minden gondolatom kiesett volna, mikor meghallottam mögöttem elsuhanni valakit, annyira lesokkolódtam, de miután meghallottam az Ő hevesen verő szívét, már minden eszembe jutott. Minden, vele kapcsolatban.

Lassan, s óvatosan felemeltem a kobakom, ezzel együtt pedig tekintetünk is találkozott, amitől kissé nehézkesen kezdtem venni a levegőt, és a szívem, mintha kalapáccsal ütötték volna, úgy, olyan hevesen vert.

Csillogó szemei, mint mindig, ismét megbabonáztak, amitől nem tudtam eltekinteni se merre, mint aki csapdába ejtett volna. Azt akarta, hogy csak az övé legyek, és hogy még véletlenül se tudjon hozzám érni senki más, csak ő. Ezért ketrecbe zárt.

Az a néhány pillanat olyan volt, mintha órákig néztük volna egymás szemeit, mert hogy körülöttünk minden olyan lassan haladt. Még a szél is. Nekem meg olyan érzésem támadt, hogy megérintsem gyönyörű, s puhának tűnő arcát, de tudtam, hogy ezt nem tehettem, mert rengeteg ember volt körülöttünk, kik abban a mesés pillanatban, nagyon zavaróak voltak.

Kezeivel, hirtelen egy picit megszorította a karom, amitől sikeresen észhez térített. Megráztam fejem, és gyorsan elváltam tőlle, mielőtt még akárki valami rosszra gondolt volna. Zavartan lehajtottam a fejem, s egy szó nélkül elhúztam előle a csíkot, mert nem nagyon tudtam hova tenni azt, hogy szívem még mindig olyan hevesen dobogott, miután visszatértem az emberek közé.

Egyszerűen nem értettem saját magam. Úgy éreztem, mintha valaki más irányította volna az érzéseim. Mintha valaki azt szerette volna...hogy tetszen JungKook.

Kezemmel a szívemen siettem le a jégről, miközben a mosdó felé vettem az irányt. Közben össze futottam Jinnel, de mintha nem is láttam volna, gyorsan beszaladtam a helyiségbe, és az egyik fülkébe menve, magamra zártam az ajtót.

Nyugodj le Violet..minden rendben van. Ez csak..biztos valami olyasmi, hogy ismét kezdem megkedvelni őket...azért van ez az egész. Hisz valahogy jól kijöttem velük végül. Vagyis némelyikőjükkel. De ez tuti az..ez tuti csak...

Ahh...kit akarok átverni..

Fogalmam sincs miről van szó..

Fogalmam sincs, mik ezek az érzések amik állandóan körül vesznek, mikor JungKook közelében vagyok.

Szerelem tuti nem lehet, hisz nem annyira ismerem..meg attól, hogy jó képű, és helyes, és kedves..és segítő kész..és...

-Aaah!-szörnyülködtem el, miközben megcsaptam a fejem, hátha attól jobban tudok gondolkodni, de nem éppen sikerült ez a tervem.

Sóhajtva, úgy döntöttem, hogy vissza megyek hozzájuk, nehogy megint keressenek, így mikor megmostam az arcom, már ki is mentem a helyiségből, de mikor vissza akartam menni a jégre, észrevettem kint ülni a két fiút.

Mély levegőt vettem, és mint akinek semmi gondolat nem lenne a fejében, vagy semmi baja nem lenne, oda sétáltam hozzájuk, egy aprócska mosolyal az arcomon. Ahogy észrevettek, Jin rögtön elmosolyodott-ahogy a maszk alatt láttam-, JungKook pedig talán egy aprócska aggodalommal az arcán fürkészte a tekintetem, amit én abban a pillanatban, a legkevésbé sem kívántam. Csak hogy még több kérdést haggyon bennem.

Mikor hozzájuk értem, leültem Jin mellé, ki ebben a pillanatban küldte el a fiatalabbikat valami innivalóért.

Jin, te megmentő.!

-Mi újság?-kérdezte felém pillantva, nagyokat mosolyogva, amire egy pillanatra elgondolkodtam.

Valakinek el kéne mondanom..de Jinnek nem tehetem, mert lehet nem örülne neki. Hisz egy bandában vannak, és tudja mennyire nem szabad, hogy egy idolnak legyen barátnője..

Várjunk..

Én most azt mondtam...?

Ooo neee..!

-Kérdezhetek valamit?-váltottam kissé komolyba, de annál inkább féltem attól, hogy majd ő mit fog szólni hozzá.

-Ühümm.-biccentett fejével, bíztatóan, s egész lényével felém fordult. Már amennyire bírta azt ülve megtenni.

-Ha...egy embernek..mondjuk egy lánynak, fura érzései lesznek..egy fiú közelében..például hevesebben dobog a szíve...akkor az mi?-próbáltam nagy nehezen kinyögve, próbálva körülírni a helyzetem, hátha nem az amire gondolok, és nagyon is bíztam benne. Mert ha igen..akkor nekem itt nincs helyem.

Jin egy pillanatra furcsállva nézett rám, de aztán elgondolkodva, kedvesen, semmit sem sejtve válaszolt a kérdésemre.

-Akkor a lánynak nagyon tetszhet a fiú.-bólogatott hevesen, aprót elmosolyodva.

Rögtön megállt bennem az ütő. Ettől a választól féltem a legjobban. Hisz nekem..nekem nem tetszhet...JungKook. Több ok miatt is.

-Áhh...-bólintottam nagyot, mindent tudóan, majd kínosan megvakartam a tarkóm.-Az egyik barátnőm kérdezte, de nem akartam neki valami badarságot mondani, gondoltam mást is megkérdezek. Köszi a segítséget!-mosolyodtam el kissé savanyúan, s reménykedve, hogy nem sejt semmit, de hála színészi képességeimnek, neki le sem esett semmi, és csak boldogan, vigyorogva bólintott.

Ekkor JungKook is visszatért közénk, kettő forró csokival a kezében, míg egyiket Jinnek, másikat pedig nekem adta, amit kissé hezitálva, de elvettem, s az italra sütöttem tekintetem, csak hogy ne kelljen rá néznem.

-Magadnak nem vettél?-kérdezte meg Jin, érdeklődve, s ahogy meghallottam hogy hirtelen, egy aprót felsikkant, már tudtam is hogy lefórázta a nyelvét.

-Nem kívántam most.-mondta tökre nyugisan, aminek valamennyire örültem, mert neki legalább nem okozott ez az egész helyzet káoszt a fejében.

Nem mint nekem.