*Violet szemszöge*

Kicsit furcsálltam, hogy pont egy cipős boltba kellett neki beugrania, mielőtt vissza értünk volna a hotelokhoz, de csak éppen ennyi időt szántam a gondolkodására, mert nem éppen érdekelt. 

Össze-vissza nézelődtem, ahogy a háta mögött sétáltam, majd hirtelen megállt, ami következtében, majdnem neki mentem a hátának, de szerencséjére időben stoppoltam.

-Ülj le!-parancsolta rám, felém fordulva, de meg sem várva válaszom, inkább megfogta két vállam, és ő maga ültetett le, amitől kezdett már bekattani az agyam. Minden egyes mozdulatától már előre féltem. Bár nem csak mozdulatától, a hangjától is.-Hanyas a lábad?-tette fel a világon a lehető leg hülyébb kérdését, amire értetlenkedve pislogtam egy néhányat, hátha rosszul hallottam.

-Tessék?-kérdeztem ledöbbenten, és kezdtem úgy érezni magam, hogy ha egy életen át is kéne vele lennem, se érteném meg sose.

-Jól hallottad!-tette csípőre kezeit, majd a háta mögött lévő cipős polc felé fordult, és találgatni kezdett.-Harmincnyolc? Kilenc?-de miután nem válaszoltam, és erre ő is rájött, inkább maga végezte el a munkát, s felemelve lábam, lecsekkolta a számom. Aztán néhányat bólintva, már tudta mi a dolga. 

Én meg csak továbbra is nagyokat pislogva figyeltem, hogy most mit is akar, majd mikor rájöttem, hogy a női részlegen vagyunk, és ő a bakancsokat/csizmákat nézni, már minden világos lett. Vagyis annyira nem, mert nem értettem, miért akart nekem ilyen dolgokat nézni.

-Próbáld fel.-térített észhez, kissé furán csengő hangja, s mikor kicsit megráztam fejem, ahogy ismét a földre szálltam. Kezében egy az övéhez hasonló, lila bakancsot tartott egyenesen felém, amire nem tudtam eldönteni, hogy most arra nézzek, vagy a fiúra, de ő ismét csak maga döntött, és lehajolva a lábamhoz, elkezdtek kifűzni a tisztára átázott cipőm. 

-Hé, hé, hé!-riadtam rá, mikor már lehúzta a lábamról az egyik darab cipőm, mire kissé ijedten felpillantott rám, mint valami öt éves, akit éppen csoki lopáson kaptak. Magamban kissé aranyosnak találtam, de inkább nem bambultam el, és mondtam amit akartam.-Nem hiszem, hogy jó ötlet vízes lábra húzni a vadonat új lábbelit!-csóváltam fejem össze húzott szemöldökkel, amivel sikerült most nekem lesokkolnom őt.

-Akkor másik módszer!-vágta rá gyorsan, s fel emelte a per pillanat üres cipőm, majd az egyik bakancs párral össze mérte. Mint valami szuper okos, agytröszt, úgy vizslatta a két lábbelit, majd mikor döntésre jutott, felállt.-Maradj!-parancsolta rám, már aznap nem tudom hanyadszorra, ahogy felszedte a földről a lila bakancsot, és már el is ment. 

Mivel már teljesen ki voltam készülve, inkább eleget tettem kérésének, és most ott maradtam. Bár olyan furcsán éreztem magam. Jobb lett a hangulatom egy picivel, de fogalmam sem volt, hogy miért. Akárhogy is törtem a fejem, nem jutottam előrébb, de nem is tudtam, mert abban a pillanatban JungKook vissza is érkezett.

-Húzd át!-rakta le elébem a lila bakancsot, plusz egy egyszerű lila zoknit.

-Lehet mostmár kevesebb parancs?-kérdeztem szarkasztikusan, s egy kósza mosoly jelent meg szájam sarkában, aminek ő is örülhetett, mert szemei ismét kissebbek lettek.

-Ahogy óhajtod.-vont vállat hanyagul, s leült mellém. Néhány pillanatig, azon törtem a fejem, hogy most jó ötlet lenne-e felhúzni a kapott dolgokat, de hát LILÁK!! voltak.

-Miért szeretem ennyire a lilát..?-kérdeztem fájdalmasan, ahogy áthúztam a zoknijaim, majd már az egyik bakancs is a lábamra került. Mikor pedig megvoltam, kinyújtottam a lábaim, és megbizonyosodtam arról, hogy mennyire is kényelmesek, meg hogy mennyire is..

-Meleg...-ahogy kimondtam a szavat, úgy ki is rázott a hideg, de rá se rántva, felugrottam, majd a tőllem már lépésnyire lévő tükörhöz mentem. Ide-oda forgolódtam, meg lépdeltem, csak hogy megnézzem hogy áll, amiből végül ott shuffle lett, majd mikor leálltam elnevettem magam, hogy hogy lehetek ekkor dilinyós. Aztán egy pillanatra a tükörbe pillantottam ismét, ahol véletlen találkozott a tekintetem JungKookéval, aki szintén nagyot mosolygott rajtam. Észbe kapva, rögtön le is mostam arcomról a mosolyom, és megköszörülve torkom, felé fordultam.

-Na akkor menjünk!-állt fel összecsapva tenyereit, amire mint mindig, értetlenkedni kezdtem, mert hát, olyan dolgokat csinált, amit ép ésszel nem tudtam olyan gyorsan felfogni.-És nem mondhatsz már rá semmit, megvettem.-csábosan kacsintott egyet, s zsebre vágva kezeit, a kijárat felé ment.

Mielőtt még végleg otthagyott volna, szélsebesen felszedtem a cuccaim, és utána szaladtam, de az ajtóban ismét csak megállt, mire hirtelenjében neki csapódtam a hátának. Az ütközéstől, reflexből összecsuktam szemeim, de egy pár pillanat után, rögtön ki is nyitottam őket. Ekkor találkozott szemem JungKook mosolygós tekintetével, amitől hirtelen egy nagyot dobbant a szívem, de nem tudtam pontosan miért.

Talán mert megijedtem mikor megállt? Vagy hogy majdnem eltörtem az orrom, a kemény hátában?

Tanakodtam, miközben már ismét az úton voltunk, de már esernyő nélkül a fejünk felett.

Közben pedig az újjonnan kapott bakancsom vizslattam, ami nagyon, de nagyon hasonlított a mellettem bandukoló fiúéhoz, akié szinte csak annyiban különbözött, hogy olyan sárgás, barnás színű volt. 

De honnan tudta, hogy a lila...jah...hát honnan Violet? Na honnan? Haj..kabát..cipő...némikor használhatnád gyorsabban is az agyad..

Mire vissza értünk végérvényesen is a hoteljainkhoz, az óra már háromat ütött, és végül a nap is kisütött ismét.

-Szerintem most jön az, hogy..megköszönjek mindent?-kérdeztem felpillantva a fiúra, ki kérdésemre a legfurább választ adta. Vállat vont.-Hát jóóó...én is ezt válaszoltam volna a helyedben.-bólogattam mindent tudóan, de végül beadtam a derekam.-Nagyon. Szépen. Köszönöm.-hajoltam meg, közben fogaim csikorgatva, mert hát..vagy két órának ezelőtt teljesen kikészültem tőlle, most meg itt kell hálálkodnom, ami olyan furán jött ki. De még mindig nem változtatott semmin. 

Legalábbis, csak ezt hittem.

Szerencsémre pedig nem kellett botrányosan elköszönnöm, mert abban a pillanatban hívott Evelyn, amit "muszály" volt felvennem, így intettem a fiúnak, ezzel elköszönve, és bementem a saját hotelembe. Vagyis nem saját, de értitek.

Ám ekkor megláttam az említett lányt ott ülni az egyik fotelban, mire ő meglepetten tekintett felém ahogy észrevett, de aztán ahogy leraktam a mobilt, intett nekem, hogy menjek oda. Hát akkor gyorsan oda is trappoltam hozzá, míg ő kissé furcsállva méregetett tekintetével.

-Szia.-szólaltam már meg magyarul, ami azért kissebb megkönnyebbülés volt, mert ennyi ideig beszélni egy másik nyelven, nem a leg verejtékmentesebb dolog.

-Hallod, egész végig kerestelek, merre jártál?-kérdezte, kissé idegesen, mint ahogy mindig szokta, mikor nem tetszik neki valami, de ezt próbálta nem nagyon kimutatni.

-Városban. Nézelődtem. Aztán meg eleredt az eső.-vázoltam fel neki röviden, próbálva kicsit átírni a valóságot, miközben megvontam vállam, amire csak rá mondott egy "jóvan"-t, s lezárta a témát.

-Úgy hallottam, holnap lesz valami tűzijáték, meg felvonulás a városban, gondoltam elmehetnénk megnézni.-adta a jobbnál s jobb híreket, ötleteket, mire egy halvány mosoly ült ki arcomra, majd bólintottam és ezzel együtt elindultunk a liftek felé.-Estleg legyél kész olyan délre, és akkor elindulhatnánk, mert én még nem voltam a városban, kivéve mikor a koncertre mentünk, de ott nem láttál semmit.-aprót biccentve, mikor megállt a lift az én szintemen, intettem és elhagytam a kis "járművet".

Mikor vissza értem a szobámba, kezemből letettem az ismét csak átázott cipőm, majd az újjonnan kapottat is levettem, kabátommal együtt.

Csoda, hogy nem kíváncsiskodott...

Mondtam magamban, osztálytársamra utalva, miközben az ágyra huppantam kissé fáradtan. És ahogy vissza gondoltam az aznap történtekre, szívem mintha kissé gyorsabban kezdett volna dobogni. Refleksz szerűen jobb kezem a mellkasomra helyeztem, hogy megnézzem tényleg gyorsabban ver-e, és nem tévedtem.

Sok volt nekem az a horror ház.

Kijelentésemre rá is bólintottam, és úgy döntöttem, hogy akkor veszek egy gyors, meleg fürdőt, még mielőtt a halálomba fagynék.

*másnap*

Mikor jobb oldalamra fordultam, a nap vakító sugarai rögtön a szemembe is találtak, így nem tudtam tovább időzni alvó helyemben, de ahogy megpillantottam mobilomon az időt, nem is terveztem többet aludni. 

-Van egy órám tízenkettőig!-mondtam ki hangosan gondolatom, majd kiugorva az ágyból, rögtön mentem is a fürdőbe, de aztán szépen lassan rájöttem valamire.-De hisz én nem is szoktam olyan sokáig készülődni..

Az a tegnapi horror még mindig nagyon hat.

Az aznapi öltözékem egy sötétkék farmerból, fehér pulcsiból, és...nos a lila bakancsomból állt. Ekkor sem vittem magammal többet, mint telefon, fényképezőgép, és persze pénz. Mikor pedig elkészültem, a hotel bejáratánál lévő hall-ban telepedtem meg(nem jutott eszembe más szó, a nappalin kívül, de azt inkább...hát igen). Néhány percet kellett csak várnom, szerencsémre, mert Evelyn már ott is volt.

-Akkor mehetünk?-kérdezte megigazítva fején a sapiját, mire aprót biccentettem, ezzel elindítva a turista vonatot. Kettő emberrel.

Amúgy lehet nekem is kellett volna húznom sapit...már tegnap így is lefagytak a füleim.

Tanakodtam magamban, ahogy össze-vissza járkáltunk a sok ember között. Több volt, mint mikor én voltam. Gondoltam akkor aznap volt tán valami fesztivál, vagy ünnepség vége.

Volt ott rengeteg kis stand, ahol szebbnél szebb, finomabbnál finomabb, és furcsábbnál furcsább dolgokat árultak. De nem voltak furcsábbak, mint ez a mondat, ebben igazat adok. Magamnak.

Néhol...na neeeem! Szinte mindenhol! megkellett állnunk, mert azért annyira nem volt egyforma ízlésünk, tehát vagy neki kellett valahol megállnia, vagy nekem, és mivel nem akartunk nagyon elcsavarogni, így megkellett várnunk a másikat. Persze volt néhány dolog, ami mind a kettőnk ízlésére volt, de az tényeg csak ritka volt. És mikorra már nagyon elfáradtunk, az óra kettőt mutatott, mi pedig nagyon éhesek lettünk, így egy pizzánál döntöttünk, amit közösen ettünk meg, mert olcsóbban is jött ki, meg mert egyikünk sem tudott volna annyit megenni maga. Még így is nehézkesen ettük meg, de sikeresen befaltuk az egész adagot. Ekkora meg már olyan fél négy körül járt az idő, mi pedig kifizetve amit vettünk, ismét kincs vadászatra indultunk. Bár úgy hogy nem is vettünk semmit, volt egy nyaklánc, ami nagyon tetszett az egyik standnál, de elég drága volt, és szinte fél vagyonom rá mehetett volna, tehát szomorú mód le kellett mondanom róla. De legalább megengedte az elárúsító, hogy lefényképezzem, mert ihletet adott egy rajzomhoz. 

-Szerintem nem volt valami nagy szám az a lánc.-tűnődött el a mellettem sétáló lány, mire csak vállat vontam, és ráhagytam, de ebben a pillanatban hirtelen ledermedt, mire nekem is megkellett állnom, s arcára pillantvam észre vettem, hogy valami olyat látott, vagy lát, ami nagyon lesokkolhatta.-Az ott a Bts??-kérdezte ő is értetlenül, mire a név hallatán már én nekem is sikeredett ledermednem, s még csak megfordulni sem mertem.-Hallod gyere már, ott valami fanmeeting folyik!-fogta meg karom, egy gyors mozdulattal, miközben egy irányba mutatott, és akaratom ellenére is elkezdett húzni.

Nem volt elég egy ember, most jön hozzá a többi.