*Violet szemszöge*

-Na? Büszke vagy rám, hogy tudok zongorázni?-kérdeztem hátul összekulcsolt kezekkel, bizakodva, miközben mentünk visszafele a hotelunkhoz, mert kezdett esteledni, bár maradhattunk volna még, de nem volt semmi életkedünk és inkább a pihenésre szavaztunk.

-Igen. Büszke vagyok.-egy apró mosoly virított az arcán szemeiből ítélve, s ezzel egyetemben hajam összeborzolta, mint valami jó gyereknek, ami, mint általában, abban a pillanatban nem annyira zavart, közben egyenesen mentünk tovább.

*picivel később*

-Ma is velem alszol.-szólalt meg egy kissebb idő után, kifejezéstelen arccal, mikor már majdnem a hotelunknál járhattunk, amire vészjóslóan összeszorítottam a szemeim és ismételten felé pillantottam.

-Miért akarsz te velem ennyire aludni? Talán félsz a sötétben?-kérdeztem elvigyorodva, közelebb hajolva az arcához, amire lepillantott rám csillogó szemeivel, mik valmaiért este mindig szebbnek tűntek, mint akármikor máskor.

-Nem. Csak félek attól, hogy majd előbb, vagy utóbb elmész...-ejtette ki halkabban a szavakat, amikre aztán végképp nem számítottam, emiatt pedig arcom értetlenbe váltott egyik pillanatról a másikra. Közben lassított léptein, míg végül megállt, pontosan előttem. A magasságeltérésünk miatt neki le kellett pillantania rám, s közben egymás tekintetét keresve szartunk le mindenki mást rajtunk kívül. Mondjuk nem mintha nem ugyan ezt tették volna az emberek, velünk kapcsolatban. Ám bár nem tudtam sokáig őt nézni, mert a hátamögött, felénk közeledő arcok teljesen kizökkentettek a gondolataimból, kikkel ahogy szemkontaktust alkottam rögtön hevesebben kezdett dobogni a szívem, ijedtségemben. Míg nekik egy teli vigyor volt az arcukon, nekem egy lesokkolt kép volt látható.

-Öö...szerintem ezt nem most kéne megtárgyalnunk, mert-...

-Sziasztok ti kis kóborlók! Már aszittük fel kell hogy hívjunk titeket, mert nem találunk!-szólított meg minket az abban a pillanatban közénk, szó szerint betoppanó Jin, kinek valamiért egy nagyon selytelmes vigyor virított az arcán, közben csak úgy cikázott köztem és Kook között a tekintete, mintha belecsapott volna Zeus villámja. Szegény említett pedig teljesen le volt sokkolva, mikor meglátta a többi tagot odacsődülni közénk.

-Abból nem lesz baj ha ti így egyszerre járkáltok minden felé, és nagy esélyel észrevesznek?-kérdeztem témát terelve, próbálva a leghiggattabb énem előkotorászva, s színészi készségeim bevetve, közben én is felvettem egy apró grimaszt, csak hogy úgy tűnjön, mintha nem történt volna köztünk semmi.

-Már megszoktuk.-vont vállat Jhope azzal a tipikus nagy és mindig életvidám mosolyával, amire a többeik egyetértően biccentettek, én pedig csak vizslattam őket bambán, mint eddig. Szerintem túlzok, ha azt mondom, cseppet sem volt kínostalan-jól hallottad-a szituáció, Kooknak, s nekem is. Bár nem is azért mert akármi nagy dolog történt volna, mielőtt oda teremtődtek, hanem..ők még mindig nem tudják, hogy mi...kicsivel közelebb vagyunk egymáshoz, mint azt ők gondolnák.

-És ti merre jártatok eddig? Mi most terveztünk menni pizzázni, jöttök ti is?-tette fel egymás után a kérdéseket Jin, nyelve csak úgy pergett, akárcsak a vasvilla-biztos-, de meg sem várta, hogy eseteleg válaszoljunk akármit is, tolni kezdett minket a többiekkel a nyomunkban, csakhogy a hotellal, teljesen ellenkező irányba.

-Úgy tűnik mi is megyünk..-forgatta meg mellőlem a szemeit a legfiatalabb, apró szikrákat szóró tekintettel, amire halkan elkuncogtam magam, s mentem tovább, amerre ők vittek.

*pizza pizza pizza*

Sajnos ebben a helyiségben nem voltak már olyan kevesen, mint a cukrászdában a napunk elején, de mi inkább egy kissé eldugottabb helyre mentünk, ahol persze azért legalább nyolc fős asztal is található volt. Mindenki szépen helyet foglalt, mint az amolyan szektákban, a nagy tárgyaláshoz készen állva. Csakhogy itt éppen a pizza volt a tárgyalásunk lényege.

-Ki milyet kér?-tette fel a mondjuk leglogikusabb kérdést RM, közben egy étlapot szorongatva a kezében, fel sem tekintve ránk. Arcából ítélve nagy dilemmában volt, vagy csak szimplán nehezére esett kiolvasni az ételek neveit, mert hogy valahogy ezt véltem felfedezni kifejezéseiből, s mimikáiból. De legalább vicces volt, ez a lényeg.

Egy rövidke megbeszélés után, leadtuk a rendelésünket, miközben a pincér kissé megbámult minket, főleg engem, és ugyan, cseppet sem feltűnően. Bár látszott rajta, hogy nem is rossz szándékkal tette azt amit, valószínüleg csak furcsálta hogy egy lány, hét fiúval ücsörög egy asztalnál. Amit ha nem én lettem volna ebben a helyzetben, szintén megnéztem volna.

Ezt pedig nem csak személyem vette észre, hanem a mellettem ülő Kook is, aki azonnal reagálva, szúrósan összevonta szemöldökeit, s tekintetével már régen megölte az éppen elhaladó férfit. Ebben a pillanatban pedig hirtelen megéreztem egy, az enyémtől sokkal melegebb tenyeret a kézfejemen, mi az asztal alatt, a combomon pihent, s azt egy parányit megszorítva, halványan cirógatni kezdte egyik ujjával. Akaratom ellenére, véletlen elkuncogtam magam, aranyos, védelmező viselkedésére, amire a többi fiú is felfigyelt már.

-Bocsi...csak..khm...eszembe jutott valami vicces dolog..-megköszörülve torkom, s "parányit" füllentve nekik, próbáltam meg nagy nehezen visszatartani nevetésem, amit kissebb-nagyobb sikerrel, de megtettem.

-És nincs kedved beleavatni minket is abba a "vicces dologba"?-kérdezte vigyorogva, selytelmesen emelkedő szemöldökeivel az asztal túlsó felén ülő Jimin, amire automatikusan megráztam a fejem, s a felé kinyújtott nyelvemmel jeleztem neki az ellenkezésem.

Miután megérkezett a megrendelt eledelünk, mindenki csillogó szemekkel vizslatta ahogyan leteszik elébünk az asztalra, amit elnézve, ismét muszály volt felnevetnem, mert valahogy mindig olyan hülyén mutatják ki az érzéseiket, hogy azt más is megirígyelné. Bár személy szerint, én biztos nem vagyok köztük.

-Na jó, mostmár ideje beleavatnod a szórakozásodba!-csattant fel ismét a forró fejű fiú, kit az előbb "utasítottam vissza", csak mostmár egy villával, s késsel a kezében, ami amúgy cseppet sem a pszichopata énjét mutatta ki.

-És ha azt mondom..nem? Akkor mit teszel? Felfalsz engem a pizza helyett?-kérdeztem cinikusan, s győzedelmesen bevettem egy falatot az említett ételből a számba, mit az imént szedtem ki a tányéromba, míg amaz háborgott magában. Néhányan visszajelezték tetszésüket a beszólásom felé egy nevetéssel, amit Jimin nem jó szemmel nézett, s szegény pizzáját is csak úgy szúrta fel a villájára, mintha éppen akkor nyírt volna ki egy bogarat.

-Szívesebben felfalnálak téged, és akkor nem kellene hallgatnom a béna beszólásaid!-förmedt rám ismételten, csak nem hagyva a témát, amire hitetlenül megforgattam szemeim, egy újjabb falattal bővítve.

-Szerintem itt akit fel kéne falni közülünk, az nem más, mint te.

-Miért is?

-Mert neked bénák a beszólásaid.-a többiek ismét csak felröhögtek, volt aki lehurrogta Jimint, aki teljesen ledöbbenve vizslatott engem, kinek tekintetében ott lapult az édes győzelem. Szegényt...egyáltalán nem sajnáltam meg. Ő akarta magának a vereséget. És általam meg is ízlelhette. Mint a pizzát.

*hotelusz rezidenszusz*

Ismételten, mint egy nappal azelőtt, Kook megvárta míg a többiek bevándorolnak a szobába, s aztán húzott csak be a saját..unkéba? Mivel hogy már az volt a második nap abban a hotelban, hogy ott aludtunk. Egy szobában. Talán nem kellett volna ennek annnyira örülnöm, de mégis azt tettem. Talán félnem kellett volna. Talán furcsállanom. Vagy talán valamilyen teljesen más érzelmeket kellett, volna hogy kiváltson belőlem, de én akkor is boldog voltam.

-Miattad pazarolja a menedzseretek a pénzt, hogy kivegyen nekem is egy szobát, de neeem...te neked könyörögnöd kell, hogy én veled aludjak!-hitetlenkedtem miközben azt vizslattam vigyorgó tekintetemmel ahogyan a fiú háttal befekszik az ágyba, amerre lassan én is közelíteni kezdtem.

-Ki mondta, hogy könyörögtem? Te magadtól is jöttél.-érvelt jogosan Kook, önelégülten mosolyogva, s mikor abban a pillanatban befeküdtem mellé az ágyba, mint egy aranyos kisgyerek átkarolta derekam, mind két kezével, és szorosan hozzámbújt.-Remélem nem mostanra tervezted be a szívinfarktusodat, mert még ki szeretném élvezni a veled töltött időt.-szavait kissé halkabban belemorogta lényembe, amivel egy kellemes bizsergést váltott ki bennem, mi végig futott egész testemen.

-Csak hogy tudd, ezt a nem normális szívdobogást te okozod.-motyogtam megforgatva szemeim, miközben egyik kezemmel finoman haját kezdtem babrálni, ami látszólag tetszett neki, mert egy jóleső sóhajt eresztett ki ajkai közül.

-Szóval ez azt jelenti, hogy nem lehetek veled, mert én foglak a vesztedbe vinni?-felemelve fejét, aranyos, boci szemeit megvillantotta felém, mikkel ártatlanul alakított ki szemkontaktust velem. Egy kósza vigyorral az arcomon, hitetlenül megcsóváltam a fejem, ezzel együtt egy "nem"-et kifejezve, amire ismét boldogan megcsillogtatva mosolyát, visszafektette fejét, eredeti pozíciójába.

*reggel*

*Kook szemszöge*

Szemeim akarva, akaratlanul is, de kissé korábban felkeltek, mint általában szoktak. Amivel annyi volt a gond, hogy nem szerettem volna még felkelni, és nem is terveztem addig ameddig már csak fél óra nem marad a reptérhez való indulásig. Így fogtam magam, és átfordultam a másik oldalamra, kényelembe helyezve magam, ám ekkor eszembe jutott, hogy azelőtti este Violettel aludtam el, akit valamilyen oknál fogva nem találtam magam mellett.

Értetlenül felnyitottam a szemeim, majd először elébem tekintettem, s ezt követően körül kémleltem a helyiséget, ahogyan gyorsan ülőhelyeztbe vágtam magam. Sehol senki nem volt, csak a nap sugarai szűrődtek be alacsonyan a szobába, miktől kissé megfájdultak a szemeim, de ez foglalkoztatott akkor a legkevésbé. Rögtön a rosszabbnál rosszabb gondolatok kezdtek gyülemleni a fejemben, ami igazából egyetlen egy dologról szólt, miszerint Violet talán tényleg otthagyott.

Szívem eszeveszettül kalimpálni kezdett, ide-oda kattogó, zavarodott emémmel együtt, majd miközben kipattantam az ágyból, lerugva magamról a takarót, nehéz légzésekkel odasiettem a fürdőhöz. Gyorsan bekopogtam rajta, de válasz nem érkezett, ezért benyitottam, vagyis inkább majdnem kitörtem az ajtót sijettségemben. És üres volt.

Próbáltam először azzal nyugtatgatni magam, hogy talán előbb felébredt és lement reggelizni, vagy a többi taggal, esetleg a menedzserrel beszélget, kora reggel, ami egyébként már eleve nem lett volna logikus, de mikor feszülten visszaültem az ágyra, megpillantottam az éjjeliszekrényen egy aprócska, fehér cetlit, egy ceruzávval együtt, a lány rajzfüzetén.

Szóval igaz...

To be continued...

Éssss itt is van a következő rész, két hét után! Legalább nem két hónap után...vagy még rosszabb, két ÉV után!! Csak hülyülök xD remélem tetszett és izgatottan várjátok a következő részt c: annyi SPOILERt elmondok, hogy izgalmas lesz ezután egy kicsit a helyzet...bár még magam sem tudom teljesen hogyan, de az alapja meg van! xD

További szép estét kívánok, drága gyermekeim! c: