Nem! Még nincs vasárnap! Időben vagyok! De majdnem elfelejtettem.. 😰

A nap végére már mindenki jól kifáradt, s emberből is alig maradt fürdeni, így úgy döntöttünk, hogy végre vissza megyünk a szobáinkba.

Felérve, én gyorsan be is slisszoltam az én szobámba, és rögtön a fürdőt vettem célpontnak, hogy lemossam magamról a klórt. Mert hát igen.

A hajamat persze nem bántottam mert lusta voltam, így ahogy gyorsan lefürdöttem, már pizsibe is vágtam magam. Mivel a hangulatom pedig elég jó volt, és annyira nem voltam fáradt, hogy már aludni menjek, egy huncut mosolyal az arcomon, arra gondoltam, hogy mi lenne ha átmennék Kookhoz. Persze erre rögtön rá is bólintottam, és sunyin kimentem az ő ajtaja elé. Mosolyogva bekopogtam, majd ahogy meghallottam a kulcsszavat, már bent is termedtem.

-Itt sem voltam még.-vezettem végig tekintetem a szobában, ami majdnem hogy olyan volt mint az enyém, vagy Jiné, aztán az ágyon fekvőre pillantottam, ki csillogó tekintettel vizslatott engem. Mosolyogva odaugrándoztam hozzá, amit ő érdekesnek talált, és szintén elvigyorodott, majd felült az ágyon.

-Nem vagy fáradt?-kérdezte érdeklődve, ahogy most ő tekintett fel rám, kissé fáradt szemeivel, de kérdésére megcsóváltam a fejem.

-Nincs kedved valamit csinálni?-kérdeztem hátul összekulcsolt kezekkel, ahogy ide-oda dölöngéltem egyik lábamról a másikra.

-Most? Már fáradt vagyok.-csóválta fejét nemlegesen, elhúzott ajkakkal, de azért aprót továbbra is mosolyogva.-Ráadásul holnap megyünk tovább.-ásított egyet, mondatára pedig lassan megálltam egy helyben, és elkomolyodtam.-Jössz még velünk..ugye?-kérdezte félve, s aggódva, ahogy kissé ledermedt arcom vizslatta. Látszólag tartott attól, hogy már elkell szakadnunk. Aminek persze én sem szerettem volna a jöttét, egyhamar.

-Szóltál volna előbb, most össze kell pakolnom! Ráadásul nincs is mibe!-csóváltam fejem, hitetlenül széttárva karjaim, amire ő egy pillanatra furcsállva pislogott nagyokat, de aztán csak elnevette magát.

-Majd pakolj hozzám.-vont vállat ismét elmosolyodva, majd lassan megragadta a csuklóm, s finoman az ölébe ültetett.-De majd reggel. Én sem pakoltam még be.-nyugodtan átkarolta lényem jobb karjával, és ahogy magának döntött, fejem a vállán landolt, ami ahhoz képest hogy nem nézett ki kényelmesnek, mégis az volt. És ahogy minden más tettétől, most is teljesen kirázott a hideg, mert vagy éppen hirtelen tette, vagy olyat tett amit még az előtt nem. Vagy csak szimplán tetszett, hogy vele lehetek, és ő valami olyat tesz ami nekem tetszik.

Néhány másodpercig csak bámultam az előttem lévő falat, aztán gondolva egyet, felemeltem fejem, és arcához hajolva, nyomtam rá egy gyors puszit. Majd vártam reakciójára, vissza nem hajtva fejem, mert érdekelt, hogy tetszett-e neki. Lassan, kissé sokkolt tekintettel felém fordította fejét, ami olyan aranyosan hatott, hogy muszály volt elmosolyodnom.

De ahogy egyre tovább bámultuk egymást, kezdtem kissé zavartan érezni magam, ezért megköszörülve torkom, elfordítottam fejem.

Hirtelen hogy felnyomták a fűtést..!

Szívem picit hevesebben dobogott a kelleténél, és arcomon is megjelent a szokásos, halvány pír.

Én tettem egy lépést felé, erre én vagyok zavarban?

-Ezt miért kaptam?-tette fel kérdését végre, ennyi idő után, amire ismét felé tekintettem, így láthattam továbbra is értetlen arcát.

-Öö..mm...mert..mert ma te is adtál..?-válaszoltam kissé félve és hebegve, hátha valami rosszat tettem, de mikor cukin elmosolyodott, és összeborzolta a hajam, szívem megnyugvásra talált, és a torkomon sem volt többé gombóc, amitől annyira kényelmetlenül éreztem volna magam.

Néhány pillanat után, pedig egy lendülettel eldöntött minket, s karjait derekam köré fonva, hátulról szorosan átölelt, mint aki attól tart, hogy bármelyik pillanatban elvihetnének engem. Bár igazából nem bántam hogy ennyire szorított, mert így én is biztonságban éreztem magam, és tudtam, hogy ha vele vagyok, akkor tényleg semmi, és senki nem bánthat. És persze ezt én is szerettem volna viszonozni, csakhát..mégis lányból vagyok..

*JungKook szemszöge*

Minden egyes mozdulata olyan aranyos és örömteli volt, hogy nekem is egyre jobb lett a kedvem, és már szinte el is szállt belőlem a fáradtság. Mindig megtudott lepni valamivel, valami olyannal amit esetleg még nem tudtam volna kideríteni róla, ezzel mindig egyre jobban vonzva magafelé. Minden eggyes pillanattal jobban és jobban kedveltem, és neki bizonyítani is akartam, még úgy is, hogy már megtettem. Mert valahogy úgy éreztem, hogy talán nem vagyok elég jó neki. Hogy talán csak azért mondott olyan dolgokat aznap a fejemhez, hogy ne érezzem rosszul magam.

Mivel nem szerettem volna elrontani a jó kedvem, amit éppenséggel ő okozott, inkább hagytam az ilyen negatív gondolatokon való agyalást. Csak az ő gyönyörű arcára voltam kíváncsi, így lassan, s finoman magam felé is fordítottam. De mikor megpillantottam, hitetlenül fejen csaptam magam a gondolataimban. Mert hát már elaludt.

-És akkor te nem vagy fáradt..-motyogtam orrom alatt egy széles mosolyal az arcomon, majd fogtam bal kezem, és végigsimítottam puha, s hibátlan arcán. Finoman cirógatni kezdtem, mert egyszerűen nem tudtam levenni róla ujjaim, annyira jó volt piszkálni.

Aranyosan alvó arca, teljesen megbabonázott, és csak azt tudtam figyelni, de csak addig, amíg be nem aludtam.

*Violet szemszöge*

Valamikor hajnalban felébredtem egy borzalmas álomra. Mintha csak egy horror filmet forgattak volna a fejemben, csak élőben.

Hevesen dobogó szívvel pattantak ki szemeim a helyükről, ahogy ismét visszagondoltam az álmomra. Benne voltak a nagyszüleim, egy-két barátnőm, én és Kook. Na meg valami agyam szülte szörnyek. És igaz, nem volt valami nagyon összefüggő álom, vagy nagyon értelmesem, de maga az érzés volt a borzalmas. Hogy konkrétan átéltem.

Szerencsére a szobában világos volt, mert égett a lámpa, de egy előttem lévő mellkas ezt a fényt kissé eltorzította. És ahogy realizálódott bennem, hogy kihez is tartozhat az, egy picivel nyugottabb lettem, de még mindig ott volt az az érzet, hogy az az álom mintha valóság lett volna. És paranoiás létemre mindig úgy éreztem, hogy valaki más is van rajtunk kívül a szobában.

-Kook..-szólítottam meg a fiút, kissé hallkabban a kelleténél, majdnem hogy suttogva, de ő nem reagált. Nem volt szívem felkelteni, de annyira féltem, hogy se hátranézni nem mertem, és vissza aludni sem tudtam.-Kook...-mondtam ki ismét nevét, picivel hangosabban. Mert hogy amúgy nem lett volna egyszerűbb rendesen felébreszteni..neem, nekem kegyelmezőnek kellett lennem.

-Hmm...?-moccant meg végre, miközben mormogott egyett orra alatt, ezzel jelezve, hogy ébren van és figyel, de szemeit még véletlenül sem nyitotta ki.

Néhány pillanatig hezitáltam, hogy legyek-e hülye, és szánalmas, vagyis mondjam el, vagy haggyam a francba, és tegyek úgy, mintha álmomban beszélnék. De aztán inkább biztonságot szerettem volna érezni, így hülye voltam.

-Van..valaki a hátam mögött...?-kérdeztem kissé félve, s halkan, abban bízva hátha nem hallja meg, de hát amilyen csend volt a szobában, úgy száz százalék, hogy meghallotta.

Néhány pillanat elteltével lassacskán felnyitotta szemeit, körülvezette tekintetét a szobában, aztán mikor mindent végig szemlélt, lepillantott rám.

-Nincs senki a szobában, rajtunk kívül..-mondta kissé bágyadtan, és értetlenül, ahogy zavart tekintetem fürkészte az övével.-De miért?

-Mmm...-gondolkodtam el egy pillanatra, hogy legyek-e még hülyébb, de már úgy is mindegy volt.-Volt egy rossz álmom..-mondtam ki végre, mi bántotta lelkem, amióta csak felébredtem, s végül lehajtottam fejem-már amennyire lehet ezt így mondani, mikor oldalt fekszel-kissé kínosan érezve magam. De azért inkább féltem, mint hogy zavarban voltam.

-Hát, itt aztán senki sem fog bántani téged, mert én nem hagyom!-adta meg szinte rögtön a reakcióját, közben fejem a mellkasának nyomtam, s karjaival, derekamnál fogva szorosan átkarolt, ezzel éreztetve velem, hogy engem tényleg nem bánthat senki, se semmi, mert hogy ő nem engedi. Akármi is történjék.

Szívem ismét heves dobogásba kezdett, de ez már nem a félelemtől történt, hanem az ő tettei, és szavai hallatán. Miktől már úgy éreztem, hogy többé nincs mitől félnem, vagy aggódnom, hisz ő ott lesz mellettem és megvéd. Mindentől és mindenkitől.