Huhh! Meghoztam a részt végre, bár nagy esélyel lesz benne egy jó néhány helysírási hiba, mert nincs nagyon életkedvem átolvasni hehe...

És egyébként meg észrevettem, hogy ahogy kiraktam az értesítő részt a múlt héten, már egy nap alatt meg lett az 1k megtekintés, amit nagyon szépen köszönök, és hálás vagyok nektek! Bár valahogy furcsa, hogy hirtelen ennyien láttátok..hhmm...hány ember van még a tarsolyotokban? Tudom ám a titkotok! >:)

Továbbra is jó olvasást kívánok, remélem tetszeni fog a rész c:

-Milyen érzés másodszor repülőn ülni?-kérdezte hátrafordulva az előttünk lévő ülésről J-hope, csillogó, és mosolygós tekintettel.

-Tudod, még mindig ijesztő. De kezdek hozzászokni.-bólogattam mindent tudóan, amire büszkén felém nyújtotta tenyerét, ezzel azt jelezve, hogy csapjak bele. Amit mosolygva meg is tettem, ő pedig egy kacsintás kíséretében vissza ült a helyére.

Az ülésrend most úgy volt, hogy előttünk ült RM, Jin és ugye J-hope, ő előttük Suga, V és a menedzser én pedig Kook, és Jimin mellett csücsükéltem. Az ablak mellett. Aminek még szép, hogy örültem! Több és szebb tájakat láthattam.

-És most hova megyünk?-kérdeztem már sokkal vidámabban, mint az első repülésemnél, bal oldalamra fordulva, ahol a két fiút pillanthattam meg.

-Los Angeles.-ejtette ki "szekszin", de mégis, annál inkább cuki akcentussal Kook, ki középen ült, amire pedig nekem el kellett kuncognom magam.

-Egyik barátnőm mindig is el szeretett volna menni oda.-dőltem hátra székemen, ahogy az illetőre gondoltam, és arra, hogy én most előbb megvalósítom az ő álmát.

-Neked van barátod? Ráadásul nem is egy?-kérdezte Jimin teljesen sokkoltan, szemei pedig nagyobbak lettek mint egy tojás.

-Háháá..nagyon vicces..-forgattam meg szemeim, amire ő gúnyosan elvigyorodott, és mint aki semmi rosszat nem tett volna, vállat vonva előre fordult.-Ha leszállunk, nem éled túl!-fenyegettem meg kihajolva Kook mögül, de ő rám sem hederítve lehunyva szemeit, aludni ment. Sóhajtva vissza dőltem helyemre és az ablakon kezdtem kifele bámulni.

Okos enged, szamár szenved...úgyhogy szenvedjé csak Park Jimin!

Gondoltam magamban egy jóleső grimasszal az arcomon, majd elhatároztam hogy én zenét szeretnék hallgatni, ezért előhúztam mobilom és fülesem a zsebemből, majd csatlakoztattam a kettőt, s a másik részét pedig belehelyeztem a fülembe. Ám mikor már egy jó ideje, nyugisan a saját világomban éldegéltem, ellepve a gondolataimmal, hirtelen kihúzódott a bal oldali fülemből a kis tárgyacska, amitől sajnálkozva, s megszeppenve kellett visszatérnem a Földre. Érdeklődve a mellettem lévőre pillantottam, kinek a fülében megtaláltam a fülhallgatóm másik részét, bár tekintete előreszegült és úgy tett, mintha mi sem történt volna. 

Egy aprócska vigyorra húztam a szám, majd elhúztam tőle a drótot, s gyorsan vissza helyeztem a helyére ami az enyém, majd visszanéztem az ablak felé, szintén, mintha mi sem történt volna.

De hát nem ő lenne, ha nem próbálta volna meg ismét visszalopni, amire ő nem tudta, de én fel voltam készülve, s mikor éreztem hogy hozzáér a tárgyhoz, én egy hirtelen mozdulattal megragadtam a csuklóját, ezzel megállítva a mozdulatában. Lassan felé fordítottam okos cselek kobakom, így találkozhattam értetlen, s kissé lefagyott tekintetével, de ekkor fordult a kocka, amire már nem voltam felkészülve. Egy gyors mozdulattal kiszabadította csuklóját szorításomból, majd ő vette át a vezetést, és megragadva a kezem, összekulcsolta az övévvel. Hirtelen jött zavartságomban, szívem felgyorsított eddigi nyugis tempóján, s éreztem ahogy arcom halványan vöröslik, ahogyan a fiú arcára tekintettem.

És pont ebben a pillanatban elindult valami nagyon is csöpögős zene, mintha csak iróniával akart volna megszállni. Vagyis már megtette.

-Repülőn vagyunk..-suttogtam közelebb hajolva egy parányit a füléhez, közben gyorsabban, mintha az életemért futnék, elhúztam kezem tőle és próbáltam minnél normálisabban viselkedni, hátha még nem vette észre senki.

-Ne legyen ez a kifogásod.-vágta vissza, szinte rögtön a mondatom után, kifejezéstelen arccal, ezzel egyidőben pedig ismét birtokába vette az imént elszökött kezem, majd közénk helyezte az ülésre. Amíg pedig én sikeresen ismét zavarba jöttem és próbáltam analizálni a helyzetet, ő másik karjával a fülesemhez nyúlt és azt is-legalábbis az egyik felét-magájévá tette.

Nem értelek Jeon Jungkook..

*délután kettő*

Leszállva a gépről, valamennyire megkönnyebbülve éreztem magam, mert mégis csak ez volt a második alkalmam egy kicseszett repülő! repülőn, és azért nem kicsit tartottam tőlle, de részemről elég jól ment.

-Este lesz egy koncertünk és most el kell mennünk gyakorolni. De ha fáradt vagy, akkor menedzser hyung elkísér a hotelhoz.-adta tudtomra a mai nap részleteit RM, miközben a csomagjaink vártuk.

-Nem baj, veletek megyek.-vontam vállat egyéretelműen, majd megigazítottam a hátamon lévő táskám.-Persze ha nem gond.

-Még szép hogy nem.-csóválta fejét Jin, átkarolva a nyakam, amit kissé furcsának találtam, mert ilyet még nem tett az elmúlt néhány napi ismerettségünk alatt, de inkább ráhagytam és mentem köztük, mint ahogy az első alkalommal. Most elég sok Army volt, ahogy elnéztem, de annyira nem vehettek észre, mert rám is agadtak sapkát és maszkot, ezzel inkább azt a hatást keltve, mintha én is csak egy staff lennék. Meg ugye körül voltam véve, mint akit megszálltak az űrlények.

Csak egy staff...

*még egy kicsivel később*

Nagyokat tapsoltam, és kiáltoztam mikor ismét és ismét elpróbáltak egy-egy számot a fiúk, mert úgy éreztem kellett valaki aki bíztatja őket, mégha csak próbálnak is. És hát ki lett volna erre a legalkalmasabb ember, ha nem én?

Miközben nagy, kidülledt szemekkel vizslattam minden egyes mozdulatukat, és végigkisértem az arcukon néha fel-felbukkanó érzelmeket, eszembe jutott, hogy talán egy kicsit túlságosan is félreismertem őket. Hogy hiába utáltam őket. Hiába voltam mindig olyan távol tőlük, hogy már csak mikor meghallottam a nevük, mégjobban hátrébb léptem. De egyszer sem gondoltam volna meg magam, vagy használtam volna az okos kis kobakom, hogy jobban észrevegyem, ők nem olyanok, mint akiknek én néztem őket. Túlságosan is elhatározott voltam velük kapcsolatban és makacs. És mindig abban a tévhitben éltem, hogy ők változtak. De abba bele sem gondoltam, hogy talán én vagyok az az ember aki változott.

De mostmár látom, hogy ők mindig is ugyan azok az emberek maradnak számomra, akiket Bts-nek nevezhetek.

*este a hotelben*

Hullafáradtan, már éppen lecsukódó szemekkel mentem fel a szobákhoz, a hotel liftjével, a többi fiúval együtt, kik szintén fáradtak voltak, de nekik végülis nagyobb okuk volt rá, mint nekem, így próbáltam annak az embernek tűnni, akinek semmi baja sincs. De persze bele kellett ásítanom, amire mindenki grimaszolva felém fordult, mintha valami rosszat mondtam volna.

-Átérzem..-bólogatott mindenttudóan RM, s ezután ő is ásított egyet, majd még néhányan közülük. Ekkor a lift megállt a nekünk megfelelő szinten, s lassan bandukolva, mindenki befoglalt egy-egy neki tetsző szobát, ám Jungkook és én úgymond, kissé lemaradtunk, hála neki, mert nem engedte, hogy esetleg én is találjak magamnak szobát és lepihenjek végre, helyette mikor már senki nem volt a láthatáron, finoman csuklómra csúsztatta kezét, s az egyik szobát kinyitva, ami még nem volt foglalt, behúzott rajta.

-Kook, ez nem jó! Mi van ha észrevesznek? Mi van ha valamelyikőnket keresik?-kezdtem el egy parányit pánikolni, miközben megcéloztam az ajtót, amit ő éppenséggel elállt.

-A-a.-megrázta fejét, ezzel "nem"-et jelezve, hogy márpedig onnan ki nem jutok.-Nem mész te sehova.-a kezében lévő táskát leeresztette mellé a földre, majd lassan közelebb invitálta magát hozzám, s karjait felemelve, óvatosan megszeppent lényem köré fonta. Ölelése lágy, s védelmező volt, ami jól esett, de mégsem értettem, hogy mi célból kaptam, mert végül is egész nap együtt voltunk és láttuk egymást.

-Ez jó meg minden..de miért is kaptam?-kérdeztem érdeklőve, miközben én is köré fontam hozzá képest kicsinyke karjaim, s közben fáradtságomban lehunytam szemeim.

-Mert..jól esik..-feje az enyém mellett helyezkedett el, pontosabban a fülemnél, amitől mikor megszólalt, egész testemben bizseregni kezdtem és kezdtem azt hinni, hogy már elaludtam.-És ma is velem alszol!-miután utolsó mondata..vagyis inkább parancsa elhangzott szájából, már a következő pillanatban azt sem tudtam mi történik körülöttem, csak annyit vettem észre, hogy ő már izmos karjaiban tartózkodom, s közben haladunk nagy esélyel az ágy felé.

-Kook én nagyon fáradt vagyok ehhez az egészhez...és te ezt pontosan tudod, ezért ha most leteszel arra az ágyra, én már nem fogok onnan elmenni..-adtam tudtára a közérdekű tényeket, abban reménykedve, hogy talán elereszt és szabadon élhetek, de hiába is bizakodtam, mert mire kimondtam amit gondoltam, már fejem a pihe-puha párnán landolt. Ő nem válaszolt semmit, csak miután elhelyezett, befeküdt mellém, s maga felé fordított, egyenesen a szemeimbe hatolva.

-Jobban tetszik, hogy most 'Kook'nak hívsz..-suttogta fáradt hangon, kissé rekedtes hangján, amire aprót elmosolyodtam, közben nekem tekintetem aranyosan szét álló hajára terelődött, amire késztetést éreztem, hogy megérintsem, de nem kellett sokat vacilálnom ezért, mert egyértelmű volt a tettem. Lassan felemeltem egyik kezem, majd az egyik kilógó, barna tincshez értem és birizgálni kezdtem.-És az is tetszik, hogy ennyi kényelmet kapok.-adta tudtomra egy aprócska vigyorral az arcán.

-Bezzeg engem nem szeret senki..!-hitetlenkedtem magamban, bár arcomon nekem is ott virított egy széles mosoly, mert nem tudtam visszafolytani. Ahhoz is fáradt voltam.

A fiú szintén elhitetlenkedte magát, majd egy hirtelen mozdulattal szintén fejemhez érintette kezét, s ujjaival hajam kezdte babrálni, pont úgy ahogy én az övével tettem. Tettére halkan elkuncogtam magam, míg ő ellentétben velem, csendben figyelt.

-És szeretlek téged..-szólalt meg egy kissebb hatásszünet után, teljesen komolyan, amit nem nagyon tudtam hova tenni és kissé zavarba jöttem tőle, amitől automatikusan vörösleni kezdett az arcom, s kezem vissza húztam magam mellé, de ő nem engedett.

Valahogy melegebb lett a helyiségben..

-E..ezt csak viccből mondtam...-aprót megköszörültem a torkom, mire ő ismét csak elmosolyodott, s simított egyet a fejemen.

-Tudom. De attól még igaz.-bólintott egy aprót, továbbra is egymás tekintetét fürkészve, amit néhány, kissé kínos pillanat után én szakítottam meg, azzal, hogy közelebb csusszantam hozzá, s fejem nyaka, s válla közé helyeztem.

Inkább csak aludjunk, mielőtt még felrobbanok...