Már hogy négy hónapja ismételten együtt vagyunk Kookkal, eddig mindenki elől titkolva a kapcsolatunk, kivéve a többi tagot-meg a menedzsert-, kikből igazából csak RM-nek, Sugának, Jiminnek és Jhope-nak kellett elmondanunk a nagy titkunkat..mivel a másik kettő így is tudta, sőt, ők álltak emögött az egész mögött, bár a többiek sem lepődtek meg annyira. Állításuk szerint, már sejtettek valamit akkor is amikor csak New Yorkban jártunk, bár őket nem annyira zavarta. Csak azt szerették volna, ha a kis maknaejuk boldog. Így...mikor elhagytam őket, kissé pipák is voltak rám, de legbelül ők is tudták, hogy ennek semmi értelme. Aztán pedig mikor ide költöztem, mindenki megörült neki, főleg a kedvenc veszekedő partnerme, Jimin akivel ezek után is folytattuk az egymást való cukkolásunk. Amiből általában én jöttem ki győztesként. Ki hitte volna?

De a legjobban annak örültem, hogy azzal az emberrel lehettem együtt akivel a legjobban is  szerettem volna. Még ha hetente is csak egyszer, vagy kétszer láthattuk egymást, annyira boldog lettem tőle, hogy majd felrepültem a Holdig és vissza. És azt a néhány napot Jungkook mindenféleképpen felejthetetlenné szerette volna tenni, amiben nyereskedett is. Eszméletlenül boldog voltam, a legjobb éveim, vagy mondhatni inkább hónapjaim éltem, s már teljes nyugalomban. Jól van, azért nem volt az annyira tökéletes, ugyanis a sulit és a kollégiumot még nem felejthetjük ki. Volt egy-két kissebb incidenc, persze ez nem is olyan elkerülhetetlen, de lényegében mondhatni tényleg jó volt.

*december*

A tél ismételten beköszöntött. Koreában mondjuk így is elég gyorsan hideg lesz, konkrétan már novemberben is minusz fokok vannak. De mikor lehull decemberben az első hó, tudod, hogy mostmár az az évszak van ott amelyik számomra és szerintem elég sok ember számára is a legszebb. Főleg úgy, hogy mi télen ismertük meg egymást Kookkal. Így csak mégjobban megtetszett.

Mosolyogva lépdeltem a hófedte betonon, mi még nem volt teljesen letaposva, közben jól összekuporodva, s kissé a hidegtől kipirult orcámmal néztem izgatottan magam elé. A fejem, mint mindig csak akörül járt, hogy mennyire is boldog vagyok az miatt, hogy hogyan lehet ilyen szerencsés. Hogyan találtunk rá pont mi ketten egymásra? És hogy hogyan is jöttünk össze. Nem volt könnyű és szép az út, de mégis gyönyörű lett a vége.

Mikor befordultam az utolsó sarkon, már messziről kiszúrtam az egy hete nem látott fiút, ki mikor szintén észrevett, látszott szemeim, hogy ugyanannyira megörül nekem, mint én neki. Nem kellett nekem se több, se kevesebb, azonnal szaladásnak eredtem, amit észrevévve, lassan széttárta magaelőtt két karját, s várta, hogy ölelésébe zárhasson. Erre nem is kellett sokat várnia, ugyanis néhány pillanaton belül már rá voltam mászva akárcsak egy pióca. Az arcomon heverő mosoly levakarhatatlan volt, még akkor is, mikor leszedve arcáról maszkját, egy halvány csókott nyomott ajkaimra, amit én is viszonoztam.

-Már nagyon hiányoztál.-a nem túl nagy, köztünk lévő távolság miatt hangja halkabb volt a kelleténél, amivel kellemes bizsergést váltott ki belőlem.

-Te is nekem.-lassan elváltunk egymástól, ő visszahelyezte arcára a "védőfelszerelését", s mikor ezzen megvolt, finoman összekulcsolta kezeink, hogy azután meleg zsebébe helyezve azokat, közelebb húzódjon hozzám. Én viszont a hideg miatt másik karommal feljebb húztam orromig a sálam, hogy valamennyire meleget nyújtson nekem, bár még ezalatt is úgy vigyorogtam, mintha felragasztották volna a szám széleit.

-Ma mit szeretnél csinálni?-kérdezte lágy hangján, zsebében megcirógatva kézfejem, amire egy kissé, jólesően kirázott a hideg.

-Mindig amikor találkozunk, többnyire azt csináljuk amit én szeretnék. Attól még hogy én vagyok a kreatív a csapatban, te neked is van jogosultságod mondani valamit.-nem feltétlen nevezhető beszólásnak amit mondtam, viszont a lényeg, hogy Kooknak tetszett és jót nevetett rajta. Ám bár valamennyire komolyan gondoltam.

-Mivel lassan karácsony van, biztos jó kis filmeket adnak a mozikba. Úgyis régen voltunk ott. Mit szólsz hozzá?-kérdésére mind a ketten egymásra tekintettünk, mintha csak olvastunk volna a másik gondolataiban. Természetesen egy heves bólogatással jeleztem felé, hogy számomra nagyon is megfelel az ötlete.-Akkor irány a mozi!

*néhány nappal később*

-Naa~! Mondd el hova megyünk..!-elvékonyítva hangom kérleltem Jungkookot, hogy adjon a még indulásunkkor feltett kérdésemre választ, amire semmi féleképpen nem akart mondani semmit.

Karácsonyig már alig volt csak egy hét ami azt jelentette, hogy a dogák és a minden féle vizsgák közepébe voltam csöppenve. Már nem teljesen tudtam eldönteni, hogy neki, vagy nekem van több munkám. Eléggé le voltam terhelve és kevés időm volt, viszont rá akármikor szántam akár egy napot is. Most is nyugisan intéztem a dolgaim, erre ő úgy döntött, hogy elhív egy újjabb találkára, de még véletlenül sem árulja el, hogy hova visz.

-Ha oda érünk meglátod! Nem lenne meglepetés, ha elmondanám!-továbbra is csak a magáét hajtogatta, miközben összekulcsolt kezeinkkel vonszolt végig a dormjuk utcájában, majd befordult egy másik sarkon. Még csak következtetni sem tudtam, hogy hova mehetünk, mivel elég sokat jártam már feléjük, de nem tudtam semmi féle rejtett, vagy nem rejtett helyről ahova elmehettünk volna. Talán néhány bolton kívül, de na..-Nos...mivel tudod, hogy én azon vagyok, hogy minnél több időt töltsek veled...-mikor ismételten belekezdett, lépteinken lassított, bár még mindig nem nézett felém. Reméltem is hogy végre mond valamit, mert úgy voltam vele, ha nem, ha kell, erőszakkal kihúzom belőle.-És mivel több emberrel együtt élni nem a legjobb és legmegnyugtatóbb dolog..-mikor megállt az utca kellős közepén, végre hajlandó volt felém tekinteni, hála ennek mélyen szemeiben nézhettem.

-Kook...mire készülsz..?-kérdeztem sejtelmesen, egyik szemöldököm felvonva. Ezúttal nem volt rajta maszk, mivel a házuk közelében voltunk és eléggé el van zárva a várostól, hogy ne legyen itt olyan sok ember, így láthattam miközben halványan elmosolyodik.

-És amennyiszer csak tehetem én, ha tetszik ha nem, én veled szeretnék aludni...-újjabb mondata csak jobban meglepett, az pedig méginkább mikor elengedte eddig szorosan összekulcsolt kezeink, s majd a másikjával együtt vállamnál fogva megfordított a tengelyem körül. Az utca másik felén egy gyönyörű, nem túl nagy, de nem is túlságosan kicsi ház volt látható, ami mellett számtalanszor elhaladtam, de azokban a pillanatokban fel sem tűnt mennyire szép.

-Ugye..ez nem...

-Minnél közelebb szeretnélek tudni magamhoz, hogy megtudjalak védeni mindenféle bajtól ami csak érhet és biztonságba helyezni téged. Ebben remélem te is egyetértesz és a legboldogabbá tennél azzal, ha átköltöznél ebbe a házba, ahol sokkal közelebb lehetünk egymáshoz.-kissé félve, de annál inkább magabiztosan közölte velem eddigi titkát, amivel nem cseppet lepett meg. Ilyesmire nem éppen számítottam tőle, legalábbis arra nem, hogy képes egy egész házat megvenni, csak nekem, értelmezéseim szerint.

Nem jutottam szavakhoz, hiszen annyira meglepődtem, hogy pislogni is nehezemre esett. Felfoghatatlan mennyiségű boldogság és melegség járta át testem. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy mi mindent válal be értem ez a fiú, főleg, mikor ezt megtudtam, annyira meghatódott lettem, hogy néhány forró, sós könnycsepp végigszántotta az orcámat.

-Kook...én...hát nem tudok mit mondani...-kissé akadozó hangon megfordultam karjai közt, mire észrevévve könnyekkel áztatott arcom hirtelen megriadt, ám később halványan elmosolyodva megtörölte azt egyik ujjával.

-Ha most igent mondasz arra, hogy még a nap folyamán beköltözöl ebbe a házba, többet meg sem kell szólalnod, ha úgy akarod.-kellett néhány másodperc, hogy feldolgozzam mit mondott, na meg arra is, hogy a saját gondolataim realizáljam. Nem szerettem volna elszomorítani őt, mikor így is látszott rajta, hogy mennyire izgul és várja a válaszom, s igazság szerint nekem sem volt ez ellen kifogásom. A következő lépésemmel ugyan nem csak őt tettem a boldoggá, hanem magamat is.

-Azt nem mondhatom, hogy többet nem szólalok meg, viszont igen. Beköltözöm, ha úgy szeretnéd!-egy széles mosolyal arcomon válaszltam, továbbra is egymás tekintetét fürkészve. Mikor meghallotta mit is mondtam, abban a pillanatban kivirult az ő arca is, s egy hirtelen mozdulattal megragadott a két oldalamon, majd a levegőbe emelve, megpörgetett  a tengelyem körül, magával együtt. Halkan elkuncogtam magam reakciójára, majd mikor leeresztett, egy hosszas csókot nyomtam ajkaira.

Ki hitte volna, hogy ennyit vátozhat az ember egy év alatt? És ki hitte volna, hogy egy olyan ember által akit nem ismert, de még csak nem is kedvelt? Én aztán biztosan nem! De örülök, hogy mégis így lett.

Hellóka! Kicsit későn hoztam meg ezt az uccsó részt, viszont végre valahára a végéhez érkeztünk! Lehet valaki számára ez nagyon szomorú, azonban nekem egy kissebb teher esett le a vállamról. Na nem azt mondom, hogy nem élveztem írni ezt a könyvet, csak örülök, az a sok mellett amim van, végre valamit végig vittem...(így zárójelben megemlíteném, hogy ez életem második könyve amit befejeztem, hehe..) De másrészt kicsit szomorú vagyok, hogy így el kell válnom tőle, mivel nagyon érdekes volt számomra a történet és valamennyire egészen jól megírtam-bár már az eleje óta rengeteget fejlődtem és át is lesz írva valamikor-. De ahogyan mondják: minden jóban van valami rossz. Vagy minden rosszban van valami jó...mindegy, értitek a lényeget. Nem terveztem külön részt írni ilyen köszönet, meg hasonlóknak, ezért itt megteszem gyorsan. És igen, nagyon szépen köszönöm mind azoknak akik végigkövették a könyvet és csillagoztak, esetleg kommenteltek! Ezek aztán nem nagyon lényegesek számomra, csak az, ha tetszik és olvassátok. Többet nem is kell tennetek! De azért ezer hála nektek >< Ha esetleg még valaki nem látta volna, kitettem nemrégiben egy Taehyungos könyvet is és ugyan ezen a napon rakosgatom a részeket, ha érdekel csekkoljátok le c:

És mégegyszer nagyon szépen köszönöm nektek olvasóknak, hogy idáig kitartottatok velem együtt! Lehet valamikor még a későbbiekben lesznek külön részek, de ezt majd csak a jövő dönti el..Addig is várjatok, még biztosan jelentkezni fogok!