Csókolóztunk míg levegővel bírtuk, ám Jackson aztán sem engedett el engem. Míg én próbáltam észhez térni addig ő nyakamra tért át, oda tapadt s csalt elő belőlem olyan sóhajokat amiken még én magam is meglepődtem. Jackson ezt nem tudom minek vehette, de az biztos, hogy még furábbá vált. Kezei ruhám alá kúsztak, ott ténykedtek kicsit, mikor aztán ezt megelégelte hirtelen fenekemre fogott, belé markolt hogy közben hozzám nyomta magát. Fura morgást hallatott, míg én felnyögtem, ezzel teljesen elárulva magam neki.
- Ezt.. ezt nem szabad.. - észhez akarom téríteni, de közben vágyom rá.
Jackson válaszolni akart, ebben biztos vagyok, csak hát egy ránk nyitó megzavarta. Az egyik bunkó haverja.
- No lám, csak nem szórakoztok itt?
- És ha igen? Húzz el most. - szíven ütöttek Jackson szavai s ki is józanítottak.
- Nyugi, csak szólni akartam, hogy ha végeztetek mehettek más elfoglaltságot keresni. De látom már találtatok. - ostoba vigyor terült el az arcán - Aztán csak finoman.
Míg Jackson reagált addig én el tudtam tolni magamtól. Meg is lepődött, és én ezt használtam ki arra, hogy elmeneküljek onnan. Nem mentem a közös faházba, csak el valamerre az erdőbe. Addig-addig mentem míg végül már azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Őszintén? Nem bántam. Féltem kicsit, ez igaz, de nem bántam mert így legalább volt egy kis nyugalmam s időm gondolkozni. Egy fa tövébe ültem le mikor elfáradtam. Telefon, víz és élelem nélkül vajon meddig fogom bírni? S vajon mikor veszik észre, hogy eltűntem? Keresni fognak egyáltalán? Sok kérdés fogalmazódott meg bennem ismét, és a válaszok egyike sem volt most jó, legalábbis az én képzetem szerint. Sötétedni kezdett már mikor eszembe jutott, hogy talán fel kellene kelnem és meg kellene próbálnom visszajutni. De nem tettem semmit. Legalábbis nem visszafelé indultam el. Mert felkeltem, de csak tovább indultam. Ez lett aztán a vesztem. Ugyanis hogy még nyomorultabbá váljak az eső is esni kezdett, meg aztán el is estem ami után felkelni sem bírtam.
Szánalmas ugye? Itt ülök az erdő közepén, egy hülye ág vagy gyökér mellett amiben elestem, könnyeimtől és az esőtől nem látom, fájó lábam fogom és bömbölök mint egy ovis. Meg is értem Jackson-t, egy ilyen nyomival csak szórakozni érdemes mást nem. Még jó, hogy nem tudja, hogy szerelmes vagyok belé.
Talán most nem kellene elaludnom, sem semmi hasonlót tenni, de én megtettem. Ott a sáros, mocskos földön ahová estem, elfeküdtem és lehunytam szemeim. Aludni vágytam, s igazából azt sem bántam volna ha soha nem ébrednek fel utána. És elaludtam.. Ez biztos, mert mikor kinyitottam szemeim már nagyon sötét volt és az eső is elállt szinte.
Fáztam is, ezért csak összébb húztam magam amennyire tudtam. Zúgott a fejem, ám most nem a sok buta gondolat végett.
- Youngjae!! - vajon képzelődöm, vagy tényleg engem szólítanak? - Choi Youngjae merre vagy?! - újra hallani véltem hogy valaki, valakik a nevem kiaválják.
Biztos csak képzelődöm. Igen, csakis ez lehet. Képzelgésem egy, erős fény zavarja meg melyben egy óriás jelenik meg.
- Megtaláltam!!! - kiált az óriás ismerős hangon, aztán valakik jönnek, valaki felvesz a földről, majd egy másik valaki pokrócot terít rám és úgy visz tovább. Észnél voltam, legalábbis azt hiszem így volt. Nyitva voltak szemeim ám ködösen láttam mindent.
Egyszer aztán elájultam, vagy elaludtam, fene se tudja már, de az az egy biztos, hogy mikor magamhoz tértem Mark-ot pillantottam meg magam mellett. Arcom törölgette egy vizes valamivel, talán törölköző lehetett, fene se tudja. Először észre sem vette, hogy felnyitottam szemeim úgy el volt bambulva, de aztán igen, akkor könnyesedtek be szemei és mosolyodott is el.
- Szomjas vagyok.. - szavaimra melyek igen rekedtesen szóltak, ő rögtön megölelt, aztán el is engedett sűrű bocsánatkérések közepette, majd egy üveg vizet vett fel az ágy mellől amiben szívószál volt. Ezt tette számhoz.
- Csak lassan, nehogy félrenyeld. - mondta aggódón miközben tartotta nekem az üveget - Nagyon megijesztettél minket, ugye tudod? Azt hittük csak elbújtál, de aztán mikor nem találtunk sehol... hát nagyon megijedtünk.
- Sajnálom. - mondtam s engedtem is el így a szívószálat - Nem akartam gondot okozni senkinek sem.
- Ne mondd ezt. Nem okoztál senkinek gondot. - letette a vizet aztán újra arcom törölte s homlokom - Inkább mi neked.. Figyelj, kérdezni szeretnék valamit. Lehet? - bólintottam kicsit így folytatta - Jackson miatt volt? - ismét bólintottam, szemeimbe pedig könnyek gyűltek - Ugye nem szerettél bele? - könnyeim lefolytak arcomon s közben ismételten csak bólintottam - Úgy tudtam. - letörölgette könnyeim, közben olyasmit mondott amit nehezen volt hihető számomra - Tudod mind megijedtünk mikor nem találtunk. Jaebum rögtön Jackson-hoz ment, kérdőre vonta az meg tagadott. Eztán verekedtek össze. Durva volt. De utána kerestünk téged és szerencsére meg is találtunk. - sóhajtott kicsit, aztán megtörölte még arcom.
- Most már hagyd őt pihenni. - az egyik tanár nyitott be s nézett ránk - Youngjae-nak pihenésre van szüksége.
- Rendben. - állt is fel mellőlem - De reggel jövök, vagy valamelyikünk. Pihenj sokat. - ment is eztán.
A tanár megnézte lázam Mark távozása után, s mivel elég magas volt így kaptam gyógyszert ami majd leviszi. Utána még kaptam egy plusz plédet, és parancsot a pihenésre. Eztán a tanár is távozott. Akkor jöttem rá csak, hogy bizony az elsősegélyt nyújtó hely szobájában fekszem az egyik ágyon. Folytak a könnyeim még, megállíthatatlanok voltak. Igazából meg sem akartam állítani őket. Hinni akartam benne, hogy ha útjára engedem őket akkor majd megszabadulhatok minden fájdalomtól. De rosszul hittem. A könnyeim idővel elapadtak s a fájdalom is megmaradt.
Akkor hasított belém jobban az egész, mikor egy váratlan pillanatban valaki bejött hozzám. Nem kapcsolt villanyt, csak odajött és leült, sőt, lefeküdt mellém, ezzel nem kis meglepetést és sokkot okozva.
- Nem engedem meg többet, hogy eltűnj előlem. - arcát nyakamhoz fúrta, hogy közben átölelt engem. Szívem majd fel robbant közelségétől, de úgy éreztem, érezni véltem, hogy az ő szíve is hasonlóképpen rendetlenkedik.