Az a mocsok.. az a szemét.. átkozom őt magamban miközben újra könnyek gyűlnek szemeimbe.
- Vigyázni fogok rád. - szavai ekegek voltak ahhoz, hogy könnyeim elszavaduljanak szemeimből - Csak előbb bocsáss meg nekem. - talán megérezte könnyeim, mert szavai nyomán letörölte azokat, sőt, puszit is adott arcomra.
Nem mertem s nem is merek hinni neki. Miért tenném? Hisz eddig csak bántott engem ahol csak tudott. Miatta vagyok most itt. És mégis.. mégis vagyok olyan bolond, hogy hinni akarok neki, hiszen szeretem.
Hogy mikor meg hogy nem tudom, de elaludtam, meg feltehetően a mellettem lévő is. Valamikor aztán felébredtem. Világos volt ez biztos, ahogy az is hogy furcsa mód picit jobban éreztem magam.
- Szia.. - a hang s tulajdonosa kicsit megijesztett, s az is ahogy mellettem volt, aztán a foltos arca meg ahogy arcom simítja - Jó reggelt. - fura volt mosolya és a puszija is amit adott - Hogy érzed magad? - na ezt én is kérdezhetném tőle.
- Jól.. - kicsit halk voltam még talán - jobban kicsit. - eztán olyat tettem amivel láthazóan s érezgrtően is megleptem. Megérintettem arcát, ott ahol az a csúnya nagy folt éktelenkedett. - Miattam van?
- Nem. - fogta meg kezem majd puszilta meg azt - Ez a saját hülyeségem miatt van. Ne is foglalkozz vele. - mosolygott is még - Most csak azzal foglalkozz, hogy jobban legyél. Jó? - kaptam újabb puszit kezemre. Zavarba hozott vele.
- Jó.. - égni kezdett arcom, ő meg erre úgy tett mint aki homlokon akár csókolni. Igazából meg is tette, de egyébként lázat mért, azt hiszem.
- Nincs lázad. - hajolt el - Hm.. csak nem zavarba jöttél egy kis puszitól? - válaszolnom sem kellett, hogy rájöjjön - Nem kell zavarba jönnöd. Ha nem szeretnéd csak mondd és nem teszem.
- Én szeretném.. - szemeibe néztem, annak ellenére hogy milyen nagyon zavarban voltam.
Eltelt jó pár perc így, hogy csak néztünk egymásra némán. Persze kaptam mosolyt és kis puszikat, meg simogatást arcomra, amik csak tovább szították zavarom.
- Te meg mit keresel itt? - eme idillt az egyik tanár zavarta meg - Megmondtam, hogy Youngjae-nak pihenésre van szüksége. Most azonnal távozz innen. - bár kelletlenül, de Jackson tette amit kértek tőle. Felkelt mellőlem, homlokon csókolt, aztán távozott.
- Hogy érzed magad? - kérdezte meg a tanár is.
- Jobban már. - miközben válaszoltam megnézte homlokom ő is.
- Rendben. Úgy tűnik nincs lázad. De azért még itt maradsz kis ideig. - sóhajtott - Nem tudom mi ütött beléd, de remélem legközelebb nem csinálsz ilyet. Ostobaság volt belemenned egy bújócskába. Hogy jutott eszedbe olyan messzire menni? - tehát a fiúk ezt találták ki. Végülis nem baj.
- Sajnálom. Nem gondoltam, hogy el fogok tévedni játék közben. - igyekszem nem elárulni a valódi okot eltűnésemnek.
- Semmi baj nem történt. Szerencsére. De mégis meg kell büntesselek. - megijesztett máris - Na ne félj, nem komoly dolog. Csak nem vehetsz részt a kincskereső túrán és amint rendbe jössz neked kell majd a tűzrakóhelyet tisztán tartani. - újabb sóhajt hallatott én meg közben megnyugodtam. Egész jófej az ofő, komolyan, azt hittem nagyobb bajban leszek. - Na de most pihenj. Majd hoznak neked enni nemsokára.
- Nem lehetne, hogy a többiekkel legyek? Tudja biztos jobban lennék ha a barátaim mellett lehetnék. - furán nézett rám. Biztos nem értette miért mondtam azt, hogy Mark-ék a barátaim. Balhés egy banda.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. - csak nézett engem s valószínűleg gondolkozott mi üthetett belém - Na jó, lásd, hogy nem vagyok kőszívű ember. Ideküldöm vakamelyiküket, hogy segítsen és megetsz. De a büntetésed attól még áll.
- Értettem tanárúr. - talán a sors megszánt engem? Ennyi jó még egy nap nem történt velem.
- Pihengess. - mondta még, aztán magamra hagyott.
Nem telt el sok idő és Mark jött Bambam-al együtt. Hoztak enni, meg pár ruhát.
- Megijesztettél ám rendesen minket. - Bambam is mellém ült ahogy Mark aki épp ölrözni segített - Rendesen betojtunk mi lesz ha nem találunk meg. Képzeld, még meg is vertük Jackson-t. - be se állt a szája - Rögtön levágtuk, hogy miatta volt az egész.
- Nem kellett volna. - kínos, hogy öltöztetni kell, ahogy az is hogy láttak pucéran.
- Muszáj volt. - jegyezte meg Mark is - Az a barom azt hiszi mindent megúszhat büntetlenül. De nincs így. Mindennek van határa.
- Itt volt este. - nem mertem rájuk nézni - Meg reggel is. Vigyázott rám. - számba haraptam picit - Én.. én nem haragszom rá.
- Tudjuk. Túlságosan is odavagy érte. - tudom hogy ők nem értik, de én sem igazán - Nem mondom felejtsd el, mert azt nem lehet már. Csak.. Egyszerűen féltünk téged Youngjae. - fel voltam öltöztetve így Mark meg is ölelt.
- Jackson nem volt mindig ilyen. - ölelt meg Bambam is - Észhez térhetne már.
- Ti is. - emlegetett szamár. El is engedtek a fiúk. - Hagyjátok már levegőhöz jutni szerencsétlent. Úgy. Most húzzatok el.
- Micsoda kedvesség. - mutatott be neki Bambam.
- Egy rossz szó és kiheréllek. - fenyegette meg Mark.
Ezután hagytak magunkra, bár látszott, érződött, hogy nagyon nem akartak menni.
- Pff.. azt hiszik ijesztőek. - fintorgott Jackson, közben közelebb jött, majd le is ült mellém - Ettél már? - fejem ráztam nemlegesen - Jobban vagy? - bólogattam, hogy igen. Igazán nagyon meglepett most engem. - Na akkor ideje enni. - ölébe is vette a tálcát, majd bekekóstolt a levesbe. Kis szemtelen. - Fújj, ezt nem eszed meg. Még a végén rosszabbul leszel. De ez jó lesz. - egy kis zöldséget vett fel pálcikával s tette számhoz. Be is kaptam s meg is ettem. Rettentően zavarba hozott ezzel, aztán egyfolytában ahogy etetett engem. Mikor aztán végeztünk elég bátorságot éreztem ahhoz, meg erőt, hogy megszólaljak végre.
- Miért.. úgy értem miért teszed ezt, miért vagy itt és vagy kedves velem?
- Khm.. ráebresztettek arra - tette félre a tálcát, majd érintette meg futólag arcát - hogy mekkora egy balfasz vagyok. Meg aztán tetszik, hogy zavarba tudkak hozni szinte bármivel. - egy picit meglöktem őt - Jól van na. - felkelt mellőlem mire én felnéztem rá - Mehetünk? - hirtelen nem értettem mire gondol, de aztán ahogy felkapott.. ba akkor se esett még le csak aztán - Nem vagy még olyan jól, hogy sétálgass. - magyarázta tettét, én meg arcom nyakánál rejtettem el - Na indulás! - meg is indult. Az ajtót könnyűszerrel, lábbal, nyitotta ki s csukta úgymond vissza. Nem láttam, de biztos voltam benne, hogy aki lát így minket meglepődik. Na meg ki tudja milyen fejet vág. Nem akartam látni senkit és semmit. Pont ezért fel sem emeltem fejem míg el nem értük a közös faházat, s be nem mentünk abba.
- Most.. most már letehetsz. - de nem tett le. Jackson leült velem, a saját ágyára, engem pedig így ölébe ültetett féloldalasan.
- Letettelek. - megpuszilta arcom és meg is simította - Nem tudom ezt nem megtenni. - magyarázta máris tettét. Nyeltem egyet, aztán adtam én is egy puszit arcára.
- Én.. nem bánom. - lehajtottam ugyan fejem, de ő felemelte.
- Késő lenne bevallanom, hogy tetszel nekem? - nemleges fejrázásom megmosolyogtatta s merész tettre késztette. Nemes egyszerűséggel megcsókolt engem, és én boldogan hagytam neki.