(Jól megkésve, de itt van a következő fejezet. Aki még követi őket jó olvasást hozzá. Aki csak most csatlakozik annak is.)

Jackson el sem akart engedni, de végül muszáj volt. Muszáj elhagyni a mosdót s muszáj visszatérni termeinkbe. A tanár meg is jegyezte, hogy ha gond van jelezzem előbb ne okozzak aggodalmat neki sem társaimnak. Ez így rohadt kínos volt, de csak bólintottam, hogy rendben van.
Az óra még folyt egy kis ideig, hogy aztán mint máskor a csengő vessen véget neki. Elhagytam én is a termet ahogy a többiek, csak én Bambam-al mentem, és mert ő a büfé felé igyekezett ezért én is. Ott aztán sorba se kellett állnunk, s csakis azért mert az egyik asztalnál már ott ült a banda úgymond s hívtak minket is.
- Jobban vagy már? - tette fel rögtön a kérdést Mark amint leültünk hozzájuk.
- Igen. - zavarba hoznak csak.
- De mi volt a baj? - Yugyeom nem meglepően JB-hez volt bújva, úgy eszegetett a kajából ami előtte volt.
- Csak egy kicsit ideges voltam. - meg vagyok is és félek is, de ezt jobb ha nem tudják - De már jobb kicsit.
- Biztos? - feltűnt, hogy Jackson nincs ott, s most is JB aggodalmaskodott - Biztos nem bántott senki?
- Biztos. - fura még mindig nekem ez az aggódás tőlük értem.
- Ajánlom is ne nyúljon hozzád senki. - az elveszett megkerült és le is ült mellém, s mivel nem zavartatta magát székestől közelebb húzott magához, majd állát vállamon pihentette meg. Így nézett csak rám, ezzel rettentő zavarba hozva engem.
- Khm... - Jinyoung kissé pimasznak tűnt - Egyébként nekem tetszik ez a változás.
- Mármint? - Mark ivott kicsit.
- Hát Jackson. Tudtam én, hogy tud normális is lenni.
- Bekaphatod. - mondta is az említett és mutatott is be neki, de csak addig míg le nem fogtam kezét - De most miért? - olyan aranyos lett hirtelen, arcom lángba is borult ismét.
- Mert a barátod és igaza van. - talán jobban zavarba hoztam magamat mint ő engem.
- Na jó. Csak most és csak itt a TE kedvedért viselkedni fogok. - ismételt zavart okozott mikor kihangsúlyozta azt az egy kis szócskát.
- Na ezt meg kellene ünnepelnünk. - Mark pasija igazán csendben volt eddig.
- Inkább most fejezd be. - Jackson szólt rá kis morcisan.
- Jó jó, csak vicceltem. - úgy tűnt élvezi a helyzetet ami igazából egész vicces is volt - Na de komolyan, van tervetek délutánra?
Mindenki elmondta kb mit is csinálna, ahogy én is, hogy tanulni akarok majd, nem hagytak ki.
- Neked sem ártana tanulni. - Bambam Jackson-ra célzott s igazából neki is mondta. Ekkor jutott eszembe valami.
- Szeretnéd ha esetleg... ha segítenék abban amit nem tudsz? - ittam is egyből, hogy rejtsem a lehetetlent. Ám meglepetésemre így is kaptam választ.
- Jót tenne neki szerintem. - jegyezte meg csak úgy JB.
- Szerintem is. - kontrázott rá Yugyeom. Elég merész mondhatom. Én nem mernék így beszólni a helyében.
- Azt majd én eldöntöm. - morgott Jackson s mert nem ittam már folytatta ölelgetésem.
- De nem bukhatsz meg mert akkor... - Mark pasija úgy tűnt elgondolkozott, aztán győzedelmes mosolyra húzta ajkait - mert akkor nagyon távol kerülhetsz Youngjae-tól. Gondolom ezt te sem akarod.
- Jól van már. - fújtatott picit a piszkált - Vele megyek. Így ok?
- Ha nem akarsz nem muszáj. - nem akarok erőltetni semmit, még ha nem is én akarom őt épp a tanulásra rávenni.
- De akarok. - arcon puszilt mire ismét vörösödtem.
Kellemesen, bár kissé zavartan is, telt így a szünetünk. Jó érzés volt ahogy körülvettek, az us hogy úgy éreztem a furcsa társaságukban meglepő de igazi jó barátokra leltem.
Ezután a nap kurtán furcsán haladt tovább. Miért? Csupán csak azért mert jónéhányan csak elkerülték engem, meg akadt olyan is aki odajött beszélgetni velem. Utóbbiak inkább olyasmik voltak mint jómagam, szóval ilyen kis visszafogottak. Kiderült így az is, hogy azért nem közeledtek eddig mert féltek, hogy őket is bántani fogják. Érthető volt. Aztán jöttek olyanok akik nem nézték jó szemmel, hogy Jackson meg én együtt vagyunk. Nem meglepő azt hiszem ha azt mondom, hogy az ilyen embereket az a lökött egész... nos egész arcpirító módon rendezte le. Hogy mit is tett pontosan? Megmondom én. Egyszerűen csak elkapott engem s ott mindenki szeme láttára megcsókolt. De nem ám akárhogy. Hosszan, gyengéden, hogy utána alig tudtam megállni lábaimon. Természetesen békén hagytak engem, csak Jackson nem. De ezt már nem bántam annyira.
A nap végén úgy volt, hogy beülünk közösen valahová. Terv volt ugyan, de végül nem lett belőle semmi. Ne bántam, mert valóban szükséges volt tanulnom. Jackson haza is vitt, de persze pont miatta nem tudtam tanulni. Volt olyan kedves, hogy folyton feltartott. Közben kitalálta, hogy azért nem tanul mert nincsenek nála a könyvei meg semmi dolga nincs ott vele. Ezért mentem bele végül, hogy akkor menjünk el hozzájuk.
S meg is tettük. Olyan gyorsan, hogy gyanúsnak kellett volna lennie. De hittem benne és nem gyanakodtam. Talán kellett volna. S miért? Csupán csak azért mert a drága Jackson nagyon nem akart tanulni. Persze eleinte úgy tett mintha s ekkor jöttem rá hogy nem buta és hanyag csak lusta csak úgy tesz mintha az lenne. Így aztán picit meg is haragudtam rá. Persze hamar meg is enyhültem mikor szinte körül ugrált. De komolyan. Hozott nekem inni, hozott enni is mindenfélét, meg ölelgetett és puszilgatott is.
- Jól van már. - tolom el éppen őt mert túl zavarba ejtő már amit csinál.
- Hát jó. - úgy tett mintha komolyan venné, de csak úgy tett mert a következő pillanatban félredobott mindent, majd fogott engem s feltett ágyára s így fölém is került - Mi lenne ha folytatnánk amit megzavartak? - arcom simította, majd oldalam.
- Mi... Micsodát? - dadogtam már zavartan mikor simogató keze elérte combomat.
- Hát amit a táborban párszor megzavartak. - azt hiszem tudom mire célzott, főleg mert közben szépen lábaim közé fészkelte magát - Szeretnéd? - lehajolt s nyakamba csókolt, aztán csak várta a választ mely csak egy igenlő bólintás volt - Ha mégsem akkor - itt merész tettre szántam magam. Lehúztam őt magamhoz és megpusziltam száján. - szólj. - elmosolyodott, majd puszimat csókkal viszonozta.