Valamennyire tartottam tőled. Teljesen más voltál, mint eddig bárki, akivel találkoztam volna, és nem tudtam hogyan kellene viselkednem.

Hiszen sosem voltam egy nagy közösségi játékos, a lehető legtöbbször nagyobb agyi kapacitást igényelt tőlem, hogy fenntartsak egy beszélgetést. Persze, jól tudtam, hogy csak túlgondolom az egészet. Nem kéne aggódnom azon, hogy hogyan teszem össze egyes mondataimat, vagy hogy esetleg merre nézek miközben veled beszéled, de nem tehettem mást.

Valószínűleg ezt te is észrevetted, mivel miközben hevesen magyaráztam valamiről, gyengéden a kezemre tetted a tiéd.

— Minden rendben? — kérdezted meg.

Még mindig a könyvesboltban álltunk, ugyanott. Ghandi második részét már feladtad, azonban rákérdeztél esetleg van-e olyan könyv, amit szívesen ajánlanék.

Bepánikoltam.

Valamiért kicsit úgy éreztem ismerlek. Miközben egy kicsit sem tudtam rólad. Szerettem volna tényleg olyan címet mondani, ami igazán elnyerte volna a tetszésed, de a fejemben csak az az erotikus kötet forgott, amit éppen tegnap este kezdtem el olvasni. És ezt bizony nem akartam a tudatodra adni.

Alapvetően minden rendben volt.

Csak nem akartam elrontani ezt a bármit is köztünk.

Az emberek valamilyen oknál fogva könnyen hagytak magamra. Sosem tudtam ennek pontosan mi lehetett az oka. Ami miatt egy idő után képtelen voltam magamat okolni. Talán nem tetszett nekik, ahogy beszéltem, talán túl idegesítő voltam, talán túl furcsán vettem a levegőt, túl hangosan ettem, túl sokat beszéltem. Vagy talán csak tényleg túl furcsa voltam melléjük.

Amivel alapjába véve nem lett volna különösebb bajom. Viszont én okkal tényleg nem tettem ellenük soha semmit.

— Aha, igen — kamuztam. — Miket szeretsz olvasni?

Kicsit megszeppenve pillantottál végig az egész bolton, mintha keresnél valamit.

— Bármit — vontad meg a vállad. — Nem vagyok válogatós.

Az baj.

Nem nagyon, de egy kicsit igen.

Persze mivel mindennap könyvekkel foglalkoztam, valamennyire tudtam mik és mik nem annyira az olvasók kedvencei. Azonban nem szerettem volna úgy ajánlani neked, hogy én nem olvastam el azt az adott könyvet.

Téged pedig nem egy olyan alaknak tudtalak elképzelni, aki romantikus könyveket lapozgat szórakozás gyanánt.

Valószínűleg nem nekem volt a legkifinomultabb ízlésem, ha a könyvekről volt szó, azonban én sosem amiatt kezdtem el olvasni, hogy okosabb legyek.

Már éppen elvezettelek volna valami közkedvelt fantasy darab felé, azonban egy utolsó pillantást vetettem rád, és valami oknál fogva azt éreztem, te nem fogsz kinevetni.

Ezért gyorsan átfutottam a tekintetem a mellettem lévő polcon, kivettem az én jelenlegi olvasmányomat, majd nem foglalkozva a félmeztelen pasassal a borítón, mosolyogva nyomtam a kezedbe.

— Megér egy próbát.

Vigyorodat nem igazán tudtad levakarni az arcodról, egy apró nevetéssel fordítottad meg, hogy elolvasd a hátulján a rövid kis ismertetést.

— Ez a Jeremiah egy baromnak tűnik — jegyezted meg.

— Csak ez elején az — húztam el a számat.

— Úgy gondolod ez tetszene nekem?

— Nem lesz életed könyve — mondtam. — De egy kis limonádénak tökéletes. Karácsony van benne, szóval még az ünnepi hangulatot is megadja.

— Legyen — sóhajtottál fel. — Eladva.

Tisztában voltam vele, hogy soha nem vennél a kezedbe magadtól egy ilyet. Viszont tetszett, hogy a kedvemért meg szeretnéd próbálni. Lehet, hogy csak hazaviszed majd ezután, felrakod a polcra, vagy odaadod anyukádnak. Viszont nekem ezt már nem igen kell tudnom.

Együtt sétáltunk a kasszához, ahol gyorsan beleírtam a telefonszámomat a könyv első lapjára, míg nem figyeltél. Belecsúsztattam egy táskába, majd a kezedbe nyomtam.

— Jó olvasást — mosolyodtam el.

— Köszi — nevettél fel. — Meglesz.

Nem akartam, hogy elmenj. Szerettelek volna jobban megismerni, azonban teljesen megértettem, hogy menned kell. Roham idő volt a városban egész decemberben. Mindenki sietett valamerre, és nem lehettél az egyetlen kivétel, akinek nyugisan telt el a karácsonyi készülődése.

Reméltem, hogy üzenni fogsz nekem.

Minél jobban szerettem volna, hogy véget érjen a napom, annál lassabban kattogott az óra a fejem felett. Már vagy talán egy fél órája bámulhattam, de mintha meg se mozdult volna.

Muszáj volt kezdenem magammal valamit, különben sosem fogja elérni az öt órát a nap.

Lassan körbejártam a boltot, mindent a helyére tettem és az agyamban egy kis jegyzetet tartottam azokról a könyvekről, amikből már igencsak kevés volt a polcokon.

Egy kis kocsira felpakoltam amikkel szerettem volna feltöltetni a készletet, és immáron azzal jártam újra a boltot. Időközben egy aranyos néni megkérdezte merre találja a szakácskönyveket, egy férfi egy bizonyos gyerek sorozat után érdeklődött, és a délutáni roham hamarosan beindult.

Nekem pedig szempillantás alatt teltek el a munkaidőm maradék percei. Összeszedve a dolgaimat köszöntem el a munkatársaimtól, majd egy felszabadult sóhajjal léptem ki a hideg utcára.

Nem mondtak még havat, azonban imádkoztam érte mindennap, hogy a nagy nap közeledtével hulljon egy kevés. Anyának szerettem volna hazavinni valami apróságot, így gyorsan kiugrottam a karácsonyi vásárba, ami ismételten csak egy hatalmas káosszá vált a szemeim előtt pár másodperc alatt.

Mivel nem csak nekem, hanem majdnem mindenkinek véget ért a munkaideje, elég sokan döntöttek úgy, hogy belefér egy gyors séta a hangulatos kis utcán.

Minden évben, decemberben, minden héten megleptem egy karácsonyfadísszel, amit sunyiban akasztottam fel a fánkra. Aztán pedig övé a megtiszteltetés, hogy átkutassa az egészet, hogy megtalálja. Ez szerencsére nem tart sokáig, anyu úgy ismerte a szeretett fáját, mint a saját tenyerét, és a legtöbb esetben egy szempillantás alatt megtalálja a kis meglepetésem.

Szerettem volna valami vicceset találni, és szerintem sikerült is. Egy mikulás volt, ami mintha éppen leesne a kis létrájáról. Nekem elég nagy vigyor került a fejemre, ahogy megtaláltam, így csak remélni tudtam, hogy neki is hasonlóan fog tetszeni.

Fejhallgatóm visszakerült a helyére, ahogy megköszöntem az eladónak, és már siettem is a metrómegállómhoz.

Már kezdtek lefagyni a lábujjaim, mikor végre hazaestem, és fellélegezhettem a kellemes melegben. Egy megkönnyebbült hanggal vettem le végre magamról a kabátomat, akasztottam fel a többi közé, majd csúsztattam be a csizmámat a cipők mellé.

Mivel anya a konyhában foglalatoskodott valamivel, volt egy percem gyorsan felakasztani a neki szánt díszemet. Kicsit elrejtettem, és csak reménykedtem, hogy minimum 3 percére fog telni mielőtt megtalálná.

Mosolyogva üdvözöltem a konyhában, megkérdezte milyen napom volt, amire csak vigyorogni tudtam.

— Na mi történt, csillagom?

Felnevettem.

Nem akartam túlságosan belevonni a részletekbe, így csak nagy körvonalakban írtam le neki a történéseket.

— Megkérdezte tudok-e valami jó könyvet, és a kezébe nyomtam egy romantikusat. És megvette!

— Annyira bolond vagy, Astra — rázta a fejét. — Néha nem tudom, hogyan jutnak az eszedbe ekkora marhaságok.

Már éppen válaszolni akartam, hogy megvédjem magam, de inkább elém tolt egy tálca süteményt.

— Készen vannak a kekszek — mosolyodott el. — Látod rajtuk a mikulást?

Nehéz lett volna nem látni.

Sajnos nem sikerült kicseleznem anyát, a legújabb díszt kevesebb, mint egy perc alatt szúrta ki, én pedig idegesen néztem csak rá és a fára. Lehetetlen. Én nem tudtam volna megtalálni.

Már késő este volt, amikor eljutottam oda, hogy végre lefeküdjek az ágyamba. Éppen le akartam kapcsolni a mobilomat, amikor felbukkant egy ismeretlen számtól küldött üzenet.

Ismeretlen: A 100. oldalnál tartok, de ez a Jeremiah még mindig egy nagy paraszt.

Apró nevetéssel vettem magamhoz a telefonomat és konstatáltam, hogy egy darabig még nem fogok elaludni.

De nem bántam. 

panasz / you 

jó, ennek múlthéten kellett volna jönnie, de annyira benéztem az egész hetet, hogy csak most sikerült... viszont emiatt a következő héten több rész is várható 😅