— Jól láttam, amit láttam, Astra?

Még le se vettem a kabátomat, de már anya gond nélkül támadott le egy lista kérdéssel. Mintha előre megírta volna őket, erre a jeles alkalomra és most boldog volt, hogy végre felhasználhatja őket.

— Kicsoda?

— Mióta?

— Helyes? Nem láttam belőle sok mindent.

— De nagyon magas, normális?

— Hogy hívják?

— Ismerem?

Próbáltam valamilyen szinten ignorálni és nem foglalkozni az ismétlődő kérdéseivel, helyette inkább körbenéztem a konyhában valami ehető után.

— Ne csináld már ezt velem, Astra — húzta el a száját. — Ez az egyetlen fiú, akit láttam veled. És ha nem lett volna ez a megérzésem, valószínűleg róla se tudnék.

Anya állította, hogy titokban hihetetlen szerelmi életem volt, csak előtte tartottam tikokban az egészet.

Bárcsak ez lett volna a helyzet.

Akkor talán nem lettem volna ennyire elveszett ebben az egész kikérdezősdiben. Tudtam volna kamuzni valamit, ami hihetőnek is hangzott volna.

— Anya — állítottam le. — Befejezted?

Sóhajtva ült le velem szemben a kis asztalunkhoz, miközben én megkentem egy szelet kenyeret.

— Még el se kezdtük, édesem.

Elkapta a szabad kezemet, amit éppen letettem az asztalra, miközben a másikkal a számhoz emeltem a megvajazott kenyeret.

— Legalább a nevét mondd el nekem.

— Luke — csámcsogtam.

— Luke? Hm, jó.

— Jó? — nevettem fel. — Mintha az áldásod kéne a nevére.

— Ne legyél már ilyen, Astra — csapott meg egy kicsit. — Nem úgy mondtam. De egy férfiról sok mindent elárul a neve. Mert őt lehet nem mondanám már fiúnak. Egyértelműen nem nézett ki fiúnak. Olyan szépek voltatok együtt — ábrándozott tovább. — Olyan gyengéden engedett el, aztán egyfolytában visszanézett rád, mintha nem akarna itt hagyni.

— Lehet tudta mi vár rám, ha feljövök hozzád — néztem rá egy kicsit gorombán, ami csak egy újabb kör nevetést váltott ki anyából.

Anyával sosem beszéltünk igazán a párkapcsolatokról és semmi olyanról, ami ehhez hozzá tartózna. Nem tudtam milyen szerelmei voltak apukám előtt és után, nem mesélt sosem arról milyen volt tiniként, de abból ítélkezve, amilyennek engem szeretett volna, az én teljes ellentétem.

— Ejthetjük a témát? — próbálkoztam.

— Dehogyis, ne viccelj! Még el kell mondanod valamit, mégis csak az anyád vagyok. Mióta ismered?

Pár napja.

Talán egy hete.

De ezt anyának tudnia kellene?

Lehet azt mondaná elsiettem az egészet. Valami problémája mindenképpen akadna vele. Tudtam. Ismertem a nőt, aki előttem ült.

— Az teljesen mindegy — ráztam a fejem.

— Ugye nem ma ismerted meg? Nem — válaszolt inkább magának, minthogy megvárjon engem. — Az lehetetlen.

Gyorsan elmosogattam az összekent kést és a tányéromat és már nem hallva a kérdéseket zártam magamra a fürdőszoba ajtaját.

— Itt foglak várni! — kiabálta át a falon, és sajnos tudtam, hogy tényleg így fog történni.

Azért próbáltam kicsit elhúzni a tusolásomat, jól esett végre húzni anya agyát.

Akármennyire is nem szabadott volna megtudnia semmit se Luke-ról, egy kicsit, de csak egy nagyon kicsit nem bántam, hogy leskelődött az ablakból.

Túl új volt az egész, és ha ez nem történt volna meg, semmiképpen nem mondtam volna neki róla semmit. Nem is tudtam volna, hogyan vezettem volna fel az egészet, majd hogyan kezelném az utána következő lavinát, amit valamilyen szinten most is megtapasztalhattam.

Sosem kellett ilyennel foglalkoznom, így nagyon nem is gondolkoztam a dolgon. Majd, ha úgy alakul valahogy úgyis megoldom.

Azonban a dolog meg lett oldva helyettem.

És csak azért volt dolog, mert beleegyeztem, hogy elmegyek veled a kiállításra, majd ott abba, hogy felmenjek veled a tetőre.

Józan ésszel semmiképpen nem tettem volna ilyet, de talán, amikor rólad volt szó nem voltam magamnál.

Nem láttam rajtad, hogy megváltoznál miközben velem beszélnél. Ugyanazzal az izgatottsággal néztél rám, bármiről is beszélgettünk és bármi is volt a válaszom.

Másoknál néha volt egy talán észrevehetetlen elhajlás a felém mutatott személyiségükben, miközben benne voltunk egy beszélgetésben. Én egyből éreztem, hogy a levegő megfagy és az ember inkább szúrna késeket a szemébe, mintsem engem hallgasson tovább.

Amivel alapjáraton véve, nem lett volna semmi bajom. Az esett rosszul, hogy az elején láttam rajtuk a lelkesedést, ami minden mondatom után egyre jobban elhalt.

Nálad ilyen szerencsére nem volt.

Amiért rettentően hálás voltam feléd.

És reméltem lesz egyszer annyi magabiztosság bennem, hogy ezt a tudatodra is adjam.

Hivatalosan is boldognak éreztem magam, amikor rád gondoltam. És végre megértettem a lányok miért voltak kiakadva, ha mosolyogva vették magukhoz a telefont, amikor megérkezett a fiú üzenete.

Mert ez azt jelentette történt valami.

Valami, amit akkor jelenleg nem tudtam volna pontosan megmondani.

Luke: egyedül vagyok itthon, ez tudod mit jelent?

Jobbnak láttam, ha megvárom, hogy te mondd meg nekem ez mit jelent.

Luke: befejezem Jeremiah-t

Nem tudtam miért nem a nevén neveztük a könyvet, de tetszett, hogy a főszereplő srác neve hallatán mindketten tudtuk mire gondoljunk.

Vigyorogva vettem magamra a pizsamámat, mielőtt visszaírtam volna neked.

Astra: nem tudtam mire számítsak

Luke: aha, visszaolvasva ez több irányba is mehetett volna

Astra: próbáld meg nem elkiabálni a végét, megpróbálom én is befejezni gyors

Luke: már befejezted, mit kamuzol itt?! láttam rajtad, hogy próbáltad visszafogni magad, hogy ne kiabált el TE a végét

Úgy néz ki, lebuktam.

Astra: hupsz

Nem gondolkoztam annyit a válaszaimon, így igazán természetesnek tűnt a beszélgetés, legalábbis nagyon reméltem, hogy te is annak gondolod.

Kislisszantam a fürdőből, de akármennyire is azt hittem, hogy anya nem vett észre, ő már a szobámban várt engem.

Megpaskolta a bevetett ágyamat, megvárta míg leülök mellé, aztán átkarolt.

— Befejeztem mára — adta fel. — Ígérem. De valamikor beszélnünk kell erről.

— Anya — szóltam rá. — Lehet, hogy nem lesz belőle semmi. Ne gondold túl a dolgot kérlek, elég ha én.

— Ne mondj ilyet, Astra. Lehet ez a karácsonyi csoda, amit már annyi éve várunk.

— Így legyen — mosolyogtam rá, majd magamra hagyott.

Tényleg bármit megadtam volna érte.

De nem kiabálhattam el a dolgot.

panasz / you