2/1
TaeHyung.x.YoonGi

TaeHyung POV:

Fáradtan estem be a ház ajtaján. 3 ZH, reggel hattól este ötig órák, majd ha még van kedved, de akkor is ha nincs, menj le táncolni mert szombaton tánc verseny.
Röviden ez lenne az én egy átlagos napom. Másoknak kimerítő lehet, de az a baj, hogy az is.
Nem gondolkodtam mikor válaltam ezeket, de most már nincs megállás. Muszáj végig csinálnom.

Lehajítottam a cipőm az előszoba közepére és elcsoszogtam a kanapéig, amire arccal ledőltem és elnyomott az álom.

----------

- TAEHYUNG HOL A FASZOMBA VAGY??

Édes álmomból a lakótársam ideges hangja zavart meg.
Még nem is említettem, ketten lakunk ebben a kis lakásban.
A szüleink nagyon jóban vannak és kiskorunkba is sokat találkoztunk, de sosem beszéltünk olyan sokat. Ha egy szobába voltunk ő az egyik sarokban játszott én a másikban. Sosem érdekelt minket a másik, de mikor a szülink kijelentették, hogy márpedig össze fogunk költözni mert így mindenkinek olcsó, csak beletörődtünk. Most sem beszélünk sokat. Ő álltalában kiabál velem amiből elegem van. Ha fáradt vagyok mindig basztat valami hülyeséggel amit ő is ugyan úgy megtudna csinálni.

Álmosan nyitogattam a szemeim és felkászálódtam a kanapéról. Kicsoszogtam az előszobába, ahol csak egy piros fejű YoonGit láttam és idegesen nézte a szétheverő cipőmet.

- Mi a bajod?- sóhajtottam hanyagul.

- Mi a bajom?? Ez itt!- mutatott a cipőmre.

- Mi van vele? Miért nem fogtad meg és raktad oda a többihez? Te is meg tudtad volna tenni és nem kellett volna felkeltened- durciztam.

- Én csináljam meg?! Nem az éncipőm!- kiabállt.

- Akkor meg miért foglalkozol vele?- tártam szét a karom.

- Mert utálom ha rendetlenség van!

- Akkor rakj rendet- vontam vállat.

- Ide figyelj TaeHyung- fogta meg a pólóm nyakát. - Itt ketten lakunk és nem csak nekem kellene takarítani! Ha egyszer az életben megemelnéd a segged és nem egész áldott nap aludnál és mondjuk a cipőidet nem hagynád szét akkor nem lenne rendetlenség.

- Azt hiszed alszok egész nap? Kurvára nem tudod, hogy mulyen egy napom! Elegem van ebból, hogy mindig ordibálsz velem! Először kérdezd meg, hogy baszki minek hagytad ott, vagy mit tudom én, de nem. Egyből jön a legbaszás. Ha nem bírod azt, hogy szét vannak a cuccaim akkor el lehet költözni!- a végére már odibáltam amitől még ő is meglepődött.

Sosem kiabáltam még vele, de az idegesség és a fáradság ezt hozza ki belőlem.

- Már össze költözni sem akartam, csak anyámék kényszerítettek

- Akkor lehet el menni ahová akarsz. Nekem elegem van belőled- vágtam a fejéhez a szavakat amitől egy pillanatra csalódottaág suhant át az arcán, de utána egyből megkeményedtek a vonásai.

Megforgattam a szemem és felmentem a szobámba. Becsaptam az ajtót és levágtam magam az ágyra.
Lehet, hogy felidegesített, de ezt bem kellett volna a fejéhez vágni.

Hát ez szép. Haragszok rá, de még én érzem magam rosszul amiért úgy beszéltem vele. Huh, de jó.

Sóhajtva néztem meg az akkor érkezett üzenetem.

Kookie Bunny🐰: ~ TaeTae maciii 🐻. Megyumk Bubble Tae-zni??

Tae Maci🐻: ~ Nincs most kedvem 😕

Kookie Bunny🐰: ~ De mitörtént? Megint kiabált? 😔

Tae Maci🐻: ~ Yup

Kookie Bunny🐰: ~ Akkor költözz hozzám 😇 naaaa

Tae Maci🐻: ~ Nem költözök. Őt küldtem el. De menjünk el sétálni és elmesélek mindent.

Kookie Bunny🐰: ~ 5 perc és ott vagyok.

Letettem a telefont és átöltöztem. Amikor hallottam, hogy csengetnek lefutottam a lépcsőn, de megbotlottam valamiben és sikeresen eltűnt a lábam alól a talaj és legurultam.

Hangos ordításomra YoonGi is kitolta a képét és Kook is besietett.

- Jézusom- futott oda hoztám barátom és próbálta megnézni, nem-e vérzek valahol, de nem nagyon akartam engedni mert csak össze gömbölyödve nyöszörögtem.

- Be kell vinni a kórházba- nézett Kook YoonGira aki sak érzelem mentes arcal meredt rám.

- Minek rám nézel? Ha nem hagyná szét a cuccait nem esett volna el semmiben- mondfa lakótársam hanyagul én meg ránéztem. A tekintetem tovább vándorolt a lépcsőre ahol megláttam miben botlottam meg. Eszem megáll.

- Nem nekem ven Jordan cipőm- böktem arra a fejemmel, de felszisszentem mert fáj.

YoonGi valószínüleg meglepődött és nem tudott szóhoz jutni.

- Hogy mekkora egy barom vagy- mondta Kook YoonGinak engem meg felvett mennyasszony pózba.

- Hová viszed?- kérdezte YoonGi.

- Kórházba vajon?- mondta gúnyosan JungKook.

- Majd én elviszen én vagy a lakótársa az én felelősségem- akart átvenni Kook karjaiból, de én rakaszkodóan kapaszkodtam barátom pólójába.

- Tae ne szórakozz- szólt rám.

- Kurvára csináljatok már valamit mert fááj- nyöszörőgtem fájdalmasan.

- Te vezetsz- mondta Kook és kimentünk YoonGi autójához. Beraktak hátra és Kookie ölébe hajtottam a fejem.

Tekintetem ködös volt és alig láttam valamit.

- Na TaeTae nem ájulj el- simogatta az arcom JungKook és egy kicsit meg meg pofozott, ami viszonylag hatot mert a kórházig kibírtam.

Kivettek a kocsiból és oda adtak egy orvorsnak aki azonnal benyomott a röntgen alá.
Mután végeztek megkérdezték mitörtént, de nem bírtam beszélni így a kísérőimre mutattam, hogy majd ők elmondják.

- Figyelmeglen volt és megbotlott a lépcsőn- válaszolt tömören YoonGi.

- Értem. Nos minden esetre nem tudjuk mennyire sérült súlyosan. A bal lába teljesen eltört, a jobb keze megrepedt, mint láthatni néhol a teste megzúzódott és már kezd lilulni valamint enyhe agyrázkódása van- sorolta a nő amitől kissebb sokkot kaptam.

- Mennyi idő míg felépül?- kérdezte félve Kookie.

- Legalább 3 hónap mire mankóval fog tudni járni- húzta el a száját az orvos.

- Akkor TaeTae a verseny lefújva- szomorodott el Kook.

Egy könnycsepp gördült le az arcomon.

- Sajnálom- motyogtam erőtlenül.

- Nem a te hibád- adott puszit a homlokomra.

Imádom ezt a fiút. Mindig mellettem van ha kell, még akkor is ha nem kell. Vigyázz rám és törődik velem. Sosem tudok neki elég hálás lenni.
A tekintetemmel YoonGit kerestem, de hamar megtaláltam az ajtónál. Szemeiben megbánást láttam, de az volt ami most a legkevésbé érdekelt. Nem hibáztatom, hogy miatta estem le, de haragszok rá, hogy nekem papol, de ő sem rakja el a cuccait.

- Egyedül él?- kérdezte hirtelen a nő.

- Nem. Velem- válaszolt helyettem YoonGi.

- És tud majd rá figyelni?- kérdezte a lakótársamat.

- Igen- bólintott határozottan.

Furcsán néztem rá és muszáj volt közbe szólnom.

- Nem kell rám figyelni- mondtam halkan.

- Dehogy nem. Alig fog tudni mozdulni, sőtt még mozdulni sem fog tudni. Kell maga mellé egy segítő- magyarázta nekem a nő.

- Akkor addig átköltözöl hozzám- simította meg a vállam Kook.

- Nem költözik sehova!- jelentette ki eréjesen YoonGi.

Kérdőn néztem rá, de csak megfeszülve válltott pár szót az orvosommal és jöttek, hogy begipszeljék a kezem és a lábam.

Mire végeztek eléggé elfáradtam és már csak álmosan pislogtam.

- Akkor végül kivel lesz?- nézett rám az orvos.

- Maradok YoonGival- feleltem és elnyomott végleg az álom.

--------------

Arra ébredtem valaki kedvesen szólongat.

- TaeTae felkelés- simogatta lágyan az arcom Kookie.

- Hol vagyunk?- nyitottam ki a szemem és nagyjából körbe néztem.

- Haza felé tartunk. Biztos, hogy YoonGival akarsz maradni?- kérdezte félve.

- Igen- bólintottam

- Hát jó- adott puszit az arcomra.

Mosolyogva vártam ki az út további részét majd Kook bevitt a szobámba.

- Majd holnap jövök- ölelt meg gyengéden.

- Rendben- bólintottam és még utoljára megölelt és elment.

Na kezdődhet a rokkant szerepem.

Ohayoo!
Ennek még lesz folytatása! Ha tetszett ★-oljatok vagy kommenteljetek.

By: Nini