-Na, akkor husi, zöldségek, szószok és fűszerek megvannak - olvasta fel a listát Woozi, miközben körbe-körbe sétáltunk a szuper marketben. - Mi kell még szükségünk baba? - nézett fel rám a telefonja mögül, majd közelebb lépve arcon puszilt.
-Kimchi van otthon? - jutott eszembe az utolsó fontos hozzávaló.
-Hát talán, nem emlékszem - vonta meg a vállát az idol. - De szerintem vegyünk egyet, maximum jó lesz későbbre - felelte, mire én egyetértően bólintottam.
-Oké, menjünk - mosolyogtam rá, majd kifaroltam a dugig megrakott bevásárló kocsival.

Vidáman cseverészve haladtunk a sorok közt és hétköznapi témákról beszélgettünk. Nagy estére készültünk, ahol a fiúk újabb sikeres comebackjét fogjuk megünnepelni, miközben megtervezzük a jövő nyári magyarországi nyaralást. Hát igen, a fiúkat teljesen elvarázsolta szeretett kis hazám és alig várták, hogy visszatérhessenek oda.

Rövid bolyongás után megtaláltuk amit kerestünk, de nem is mi lettünk volna, ha az élet nem szívat be minket valamivel.
-Ajjaj - sóhajtottam fel a magas polcokat bámulva, amiknek természetesen a legtetején foglalt helyet a kimchi. Woozi a 166 centijével az esélytelenek nyugalmával indult az üveg megszerzéséért és az én 158-as magasságommal sem voltunk kisegítve.
-Csak tudnám, hogy miért kell mindent két méter magasságba feltenni?! - mérgelődött a párom a polc előtt állva. - Legalább egy létra, vagy fellépő lehetne itt - méltatlankodott tovább, miközben kenguruként ugrándozva megpróbálta megszerezni a kimchit. - Hahó, nem nőtt mindenki 180+ centire! - toporzékolt dühösen, miután nem sikerült elérnie az üveget.

Bár a helyzet roppant komikus volt, de valamiért nem volt kedvem nevetni. Esküszöm, csak mi lehetünk ilyen szerencsétlenek...
-Most mit csináljunk Woozi? - fordultam a párom felé fancsali ábrázattal.
-Ezt magunktól nem tudjuk megtenni... - vakarta meg a tarkóját gondterhelten, majd hirtelen összenéztünk és egyszerre gyulladt meg a fejünkben az a bizonyos villanykörte.
-MINGYU - kiáltottunk a fiatalabb fiúnak.

-Mi a baj? - jelent meg mellettünk pillanatokon belül az idol, aki hála az égnek a sor másik végén bóklászott és azonnal meghallotta a segítség kérésünk.
-Szükségünk lenne arra a kimchire - mutattam fel a polc legtetejére. Mingyu minden izma megfeszült, hogy ne röhögje el magát és őszintén nem hibáztattam ezért...
-Parancsoljatok - kapta le könnyedén az üveget, majd a kezembe nyomta.
-Köszi létra - mosolyogtam rá hálásan.
-Szívesen törpök - vigyorgott ránk szemtelenül és miután jól összekócolta a hajunkat Wonwoo után eredt, hogy a továbbiakban szerencsétlen hyungját idegelje ki.

-Seggfej - néztem dühösen a távolodó óriás után. - Ugye nem kell mostantól minden bevásárlásunkra magunkkal hozni őt is? - fordultam fintorogva Woozi felé.
-Végül is járkálhatunk egy létrával a hónunk alatt - közölte somolyogva.
-Vagy magas sarkúban - ötleteltem tovább. - Még a boka törés is elviselhetőbb, mint a bájos modorú barátod... - csóváltam meg a fejem.

-Ugyan édesem, ne vedd ennyire a szívedre Mingyu csipkelődését! - ölelt magához Woozi, majd lopva szájon csókolt és összekulcsolta a kezeinket. - Na, de siessünk haza mert a vacsora sajnos nem készíti el magát - kacsintott rám, mire belőlem egy letargikus sóhaj szakadt fel.
-Soha többé nem vállalom be, hogy ennyi emberre főzzek...