Gyerekkori barátok voltunk Hyukkal, jó kapcsolatunkat még az sem törte meg, hogy ő idol lett és Szöulba költözött. Minden nap amikor tudtunk írtunk egymásnak és "ünnepnapokon" még videóhívásra is volt lehetőségünk. Annyira büszke voltam a fiúra és minden alkalommal könnyek szöktek a szemembe amikor egy köszönő levélben vagy beszédben engem is megemlített. Az első év kemény volt, egyáltalán nem tudtunk találkozni, de utána ez változott szerencsére. Minden koncertjükre VIP jegyet kaptam és már a hivatalos album megjelenések előtt postára adott nekem egy dedikált példányt. Bár a többi tag elől sokáig "rejtegetett", egy szép napon ez is megváltozott...

Egy unalmas januári napon épp az irodában görnyedtem a papír munka felett amikor megcsörrent a mobilom. Arcomra levakarhatatlan mosoly ült ki mikor megláttam, hogy ő hív.
-Szia Y/N. Ugye nem zavarlak? - motyogta édesen a telefonba.
-Te sosem szívem! De ugye nincs semmi baj? - kérdeztem aggódva mire nagyot sóhajtott.
-A hétvégén egy hatalmas bulit rendezünk a fiúkkal és Leo megfenyegetett, hogy ha nem hívlak meg akkor bokszolnom kell vele.
-És mi ezzel a gond? - nevettem el magam. - Te nem akarod, hogy több időt töltsenek velem szóval ragadd meg azt a boksz kesztyűt és hajrá.
-Te megőrültél? Leo számos díjat nyert mint bokszoló... - hüledezett a legjobb barátom
-Akkor nincs más hátra... - vigyorodtam el ördögien.

-Péntek este 8-ra kimegyek érted az állomásra - fújtatott Hyuk. - Nem hiszem el, hogy te örülsz annak, hogy így rászedtek!
-Én annak örülök, hogy végre tartalmasabb időt tudok lenni a bandatársaiddal - közöltem lazán. - De azért az sem rossz, hogy így sarokba tudtak szorítani téged - nevettem el magam.
-Aljas és gonosz vagy Y/N - puffogott tovább a legjobb barátom aminek (és a pénteki ajánlatnak) hála máris jobb kedvűen folytattam a túlórázást.
-Akkor pénteken. Vigyázz magadra - köszöntem el és bontottam a vonalat. A hétköznapok mindig lajhár tempóban teltek, de most biztos voltam benne, hogy ez lesz életem leghosszabb hete...

Mikor péntek este leszálltam a vonatról el sem mertem hinni, hogy végre ott vagyok. A hetem borzasztóan nehéz volt, szinte minden éjjel túlóráztam és nem könnyítette meg a dolgom azt sem, hogy jobban vártam a bulit mint a messiást!
-Hahó Y/N - kocogtatta meg a vállam valaki és megfordulva Leoval találtam szembe magam. Hirtelen lefagytam, hiszen Hyukra számítottam és a helyzeten nem javított az sem, hogy a fiú egy barátságos öleléssel köszöntött.
-Ohm. Szi-szia Leo - nyögtem ki nagy nehezen majd viszonoztam gesztust és szorosan köré fontam a karjaim.

-Hol van Hyuk? - érdeklődtem mikor már a kocsija felé sétáltunk.
-Ne aggódj csak segít a srácoknak átrendezni a lakást. Kaját készítenek meg ilyenek, én meg mint jó leader kivágtam magam a feladatok alól, hogy kijöhessek eléd - vigyorgott édesen az idol ami engem is mosolygásra késztetett. - Olyan rég láttunk és akkor sem tudtunk sose érdemi időt tölteni veled, pedig Hyuk annyit áradozik rólad. Épp ezért volt bosszantó, hogy dugdossa előlünk a legjobb barátját - fintorgott cukin a leader.
-Hát már én is ezer éve nyaggatom, hogy hagy lóghassak veletek többet, de Hyuk úgy viselkedik mintha az 5 éves húga lennék - forgattam meg a szemeimet.
-De most végre itt vagy és velünk töltöd az egész hétvégét - vigyorgott elégedetten Leo majd kinyitotta előttem az autó ajtaját.

Az út sajnos gyorsan eltelt, hiába próbált meg Leo gyök kettővel haladni. Végig beszélgettünk és nevettük, kiélveztük, hogy Hyuk nem szól mindenbe bele és nem rángat el.
-Egyébként ha lehet egy pofátlan kérdésem - köszörülte meg a torkát Leo. - Köztetek van valami vagy miért ilyen kis védelmező a maknaenk?
-Jézusom dehogyis! Soha nem volt, soha nem lesz - ráztam meg hevesen a fejem. - Tudom sokan nem hisznek a fiú lány barátságban, de köztünk őszinte testvéri szeretet van csak. Egyszer sem néztünk úgy a másikra, hogy "huuu" - mosolyogtam a leaderre.
-Akkor főleg nem értem az idióta viselkedését.
-Szerintem csak nem akarja, hogy cikis sztorikant meséljünk róla egymásnak - mondtam nevetve mire Leo is elmosolyodott.

Mikor beléptem a dorm ajtaján nem kicsit esett le az állam, a fiúk igazán kitettek magukért. Minden bútort odébb toltak, csak egy kis asztal maradt a szoba közepén amin annyi étel volt, hogy egy hadseregnek elég lett volna. Kényelmes babzsák fotelek, led füzérek voltak mindenhol, az egyik sarokban pedig egy bazi nagy tv és táncszőnyeg.
-Huh ez aztán nem semmi - mondtam elismerően majd egy hatalmasat nyekkentem.
-ANNYIRA HIÁNYOZTÁL - vetődött rám szó szerint a legjobb barátom aminek hála elterültünk a földön mint a gyalog békák.
-Te is nekem Hyuk... - nyögtem fájdalmasan majd nagy nehezen talpra álltam és szorosan összeölelkeztem a fiúval.

Szép sorjában mindenkitől bezsebeltem egy ölelést, bár váratlanul ért, de kétségtelenül jól esett magányos lelkemnek. Ám a legnagyobb meglepetést Ravi okozta... A mindig rideg fiú arcán édes mosoly terült szét és olyan szorosan húzott magához, hogy egy pillanatra lélegezni is elfelejtettem. Sose volt velem ellenséges, de kifejezetten kedves sem... Próbáltam nem többet belegondolni az ölelésbe, mint ami, de Ravi sosem volt közömbös számomra. Az első perctől kezdve ahogy megláttam lenyűgözött a tehetsége, a hangja, a tánctudása, na meg a szépsége sem volt utolsó. Elködösült tekintettel néztem magam elé miközben még mindig a karjai közt voltam és mivel a szituáció kezdett kínossá válni finoman eltoltam magamtól.

-Örülök, hogy itt vagy - mosolygott rám Ravi majd összekócolta a hajam mint egy gyereknek. Klassz... A férfi aki tetszik egy kis taknyosnak tart.
-É-én is - dadogtam mint egy idióta majd megpróbáltam elővenni a legszebb mosolyom.
-Hozok valamit inni - kacsintott rám az idol majd eltűnt a konyhában. A VIXX többi tagja úgy nézett rám mintha hirtelen két fejem nőtt volna és Hyuk szemében láttam, hogy ha kettesben maradunk csúnyán kérdőre fog vonni. Ennyire túl gondoltak volna egy baráti ölelést...?

-Na ki lesz az első ellenfelem? - léptem a táncszőnyeghez aminek hála vége lett a döbbent csendnek és Hongbin szinte fellökve Kent rohant oda mellém.
-Én én én - kiabálta lelkesen a fiú. A játék vége természetesen az lett, hogy laposra vert, vagyis táncolt, hiába drukkolt nekem mindenki.
-Várható volt, hogy nincs ellened esélyem - pacsiztam le a végén az idollal majd nagyot szusszanva levetődtem Hyuk és Leo közé.
-Nem akarunk enni? - nyafogott Ken.
-Szerintem előbb igyunk Y/N-re, hogy végre itt van - nézett mélyen a szemembe Ravi én pedig éreztem, hogy az összes vér hirtelen az arcomba szökik. Miért volt rám ekkora hatással...?

Az egész este remek hangulatba telt, annyit ettem és nevettem mint még talán addig soha életemben. Imádtam, hogy végre velük lehetek, de kicsit mérges voltam Hyukra amiért megfosztott ettől az élménytől... De akkor és ott elhatároztam, hogy mostantól a legjobb barátom nem fog beleszólni abba, hogy mikor fogok a fiúkkal találkozni.
-Hé Y/N te jössz - lökött meg finoman Leo mire lustán rápislogtam.
-Miben is?
-Hahó kislány te hol jársz? - nevetett fel Hongbin. - Tudod felelsz vagy iszol-t játszunk...
-Jaaa igen - nevettem el magam. - Mi volt a kérdés?
-Tetszik neked Ravi? - húzogatta pimaszul a szemöldökét Leo. Már csak a kérdés hallatán kihordtam lábon két strokeot és olyan hirtelen húztam le az italom mintha az életem múlt volna rajta. Nem is lehettem volna ennél egyértelműbb...

Mikor a fiúk már kellőképp részegre itták magukat úgy döntöttem itt az ideje ágyba parancsolni mindenkit, ami nem volt egyszerű feladat... Leo dőlt ki a leghamarabb, szegény leader nem bírja jól az alkoholt, viszont aludni sem akart menni. Egy darabig vihogva fetrengett a kanapén majd hangosan horkolva elaludt, Ken pedig mellé bújt. Hyuk bár megsértődött, de szó nélkül elindult a szobájába és magával rángatta Hongbint is.
-Én nem vagyok részeg, de ennek a szigornak nem merek ellenállni - nevetett Ravi majd lassan felállt a babzsák fotelből és közelebb lépett hozzám.

-Akkor mi lenne ha mondjuk segítenél rendet rakni? - néztem rá mosolyogva.
-Oké ezzel a kettővel mi legyen? - intett fejével a kanapén horkoló párosra.
-Csak hagyjuk őket pihenni - válaszoltam suttogva majd felkaptam pár tányért és a konyhába mentem. Annyira elmerültem a saját gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy Ravi mögöttem állt. - A szívbajt hoztad rám - sikkantottam fel mikor megfordultam.
-Nem válaszoltál a kérdésre - közölte higgadtan az idol.
-Milyen kérdésre?
-Hogy tetszem-e neked - suttogta majd egyre közelebb jött hozzám, a végén pedig bepréselődtem a pult és Ravi teste közé. Nekem reszeltek, innen már nincs menekvés...

Erősen összeszorítottam a szemem és azt kívántam, hogy bárcsak megnyílna alattam a föld. Gyűlöltem az érzéseimről beszélni, betegesen féltem az elutasítástól... Ugyan miért állna szóba velem egy olyan ember mint ő? Aki bárkit, bármikor megkaphat...
-Ravi... - néztem minden bátorságomat összeszedve az idolra.
-Hm? - hajolt hozzám még közelebb, egészen addig amíg már csak pár milliméter választotta el az ajkainkat egymástól. Közelsége önbizalmat adott és úgy gondoltam, hogy oké, akkor húzzunk lapot 19-re. Mi bajom lehet belőle...?
-Igen - mondtam ki határozottan mire Ravi édesen elmosolyodott és lágyan az ajkaimra hajolt.