-Biztos vagy benne? - nézett kételkedve Hongjoong a kezét tördelő páromra.
-I-igen... - dadogta Mingi majd finoman közelebb löktem őt a leaderhez.
-Az orvos mit mondott? - kérdezte lazán HJ és az ajtófélfának támaszkodva várta Mingi válaszát. Bátorítóan megszorítottam az idol kezét és lágyan rámosolyogtam.
-Minden rendben lesz édesem - suttogtam majd kissé hátrébb lépve figyeltem a két fiút. Mingi úgy döntött visszatér, de félt... Egyenesen rettegett a fiúk, a kiadó meg az Atinyk reakciójától. Hiába vigasztaltam és biztattam, szentül megvolt győződve arról, hogy mindenki haragszik rá. A szavaim annyit értek mint halottnak a csók, Mingi úgy gondolta, hogy az egész világ a háta közepére kívánja őt.

-Azt mondta az orvos, hogy... - Mingi felém fordult és olyan kétségbeesetten nézett rám, hogy megszakadt a szívem. Finoman visszafordítottam Hongjoong felé és megsimogattam a hátát.
-Nincs semmi baj - mondtam halkan mire a párom nagy levegőt vett és egy szuszra eldarálta a mondandóját. A leader figyelmesen végig hallgatta Mingit majd nevetve megrázta a fejét.
-Oké, akkor most ezt még egyszer lassabban mert a felét nem értettem - vigyorgott HJ.
-Az orvos azt mondta minden rendben, jól vagyok és nem látja semmi akadályát annak, hogy visszatérjek - ismételte meg ezúttal lassabban Mingi majd alsó ajkát beharapva várta, hogy mi lesz Hongjoong reakciója.

-De hát ez nagyszerű! - ölelte magához  szorosan a megszeppent Mingit, aki esetlenül viszonozta a gesztust majd pár pillanat múlva már úgy csimpaszkodott a leaderen mint egy kölyök koala. Arcomon levakarhatatlan vigyorral bámultam a fiúkat majd mikor elengedték egymást odamentem hozzájuk és én is átöleltem Hongjoongot. - A fiúk és az Atinyk annyira boldogok lesznek - lelkesedett be az idol majd Mingit is bevonta az ölelésbe. 
-Remélem... - sóhajtotta Mingi.
-Minden rendben lesz - ismételtem meg korábban mondott szavaimat. Megvolt a sajátos bája annak, hogy a leaderrel mi vigasztaltuk a fölénk tornyosuló Mingit, akinek szinte elvesztünk ölelő karjai között. Hát igen... Életem szerelme néha olyan volt mint egy óriás bébi.

-Mikor fogsz beszélni a kiadóval? - kérdezte Hongjoong mire Mingi arca ideges grimaszba torzult.
-Holnap reggel... - fújta ki a tüdejébe rekedt levegőt az idol majd kissé közelebb húzódott hozzám és megfogta a kezem. Szerettem volna tudni, hogy mi játszódott le akkor a buksijában. Nem voltak titkaink egymás előtt és tudtam, hogy annak ellenére, hogy "mindent" megosztunk a másikkal még maradtak kimondatlan dolgok a lelkünk mélyén. Egy mentálisan sérült ember agya nem úgy működik mint egy egészségesé, bármennyire is ijesztően hangzik sajnos ez az igazság. Mingi nem a baltás gyilkos volt, de gyönyörű és törékeny lelke igenis sebzett volt.

Másképpen érzékelte a világot és a valóságot, ezért rettegett attól, hogy mit fognak majd szólni a visszatéréséhez. Míg én tudtam, hogy mennyire szeretik és mennyi ember várja tűkön ülve, hónapok óta, hogy ő visszatérjen, addig ez az ő fejében teljesen máshogy játszódott le. Tudta, hogy szeretik, hogy mennyire várják őt vissza a rajongók, de bűntudata volt mert úgy érezte cserbenhagyott mindenkit és emiatt rettegett. A pánik rohamok szépen lassan megszűntek, a szorongása oldódott és már lidérces álmok sem kísértették minden éjszaka, de cserébe ezeknél valami sokkal rosszabb maradt a szívében... A félelem.

-Lehet, hogy az 1000. napon tervezik bejelenteni a visszatérésed? - szakított ki a gondolataim közül Hongjoong hangja.
-Vagy a távozásom - fintorgott Mingi mire a leader nevetve vállon csapta.
-Látom az önbizalmad is a régi maradt - nevetett Hongjoong. - Nekem most mennem kell de holnap reggel találkozunk, oké? - mosolygott biztatóan Mingire majd elköszönésként futólag megölelt mindkettőnket.
-Hát ez borzalmas volt... - fordult felém a párom mikor kettesben maradtunk.
-Te meg miről beszélsz? - nevettem el magam. - Nem láttad, hogy Hongjoong milyen boldog volt és lelkes? Még engem is megölelt - vicceltem el a dolgot és végre Mingi is elmosolyodott. Ezer és egy oka volt annak, hogy miért szerettem bele, de az első a mosolya volt.

Számomra ő akkor volt a legszebb mikor önfeledten és hangosan nevetett, mikor annyira vigyorgott, hogy ha nem lettek volna fülei, akkor a mosolya tényleg körbe érte volna a fejét. Elködösült tekintettel néztem az előttem állóra miközben az járt a fejemben, hogy mennyire szerencsés vagyok. Mingi barátnőjének lenni nem sorolható a világ legkönnyebb dolgai közé, de kárpótolt az, hogy ilyen csodálatos ember a párom.
-Van valami az arcomon? - pislogott rám Mingi nagy szemekkel mire szótlanul megráztam a fejem és csak mosolyogva néztem őt tovább. - Akkor miért bámulsz így?
-Mert szeretlek - válaszoltam majd közelebb lépve hozzá egy apró puszit adtam a szájára.

-Én is szeretlek téged baby - suttogta az ajkaimra miközben karjaival szorosan átölelte a derekam. - Nem mehetnénk haza? Éhen halok...
-De, menjünk - mosolyogtam rá majd ujjainkat szorosan összekulcsolva elhagytuk az épületet. Gyönyörű idő volt így taxi helyett a sétát választottuk és kéz a kézben lassan andalogtunk Szöul utcáin. Bár romantikusabb is lehetett volna ha nem kellett volna maszk és napszemüveg mögé bújnunk... De már annak is örültem, hogy Mingi végre hajlandó volt elhagyni a házat és "lazán" sétált velem kézen fogva, ugyanis az elmúlt hónapokban csak akkor dugta ki az orrát a négy fal közül ha orvoshoz mentünk.

Megálltunk egy gyorsétterem előtt és hirtelen ötlettől vezérelve vettünk egy-egy jó nagy adag ételt majd leültünk a közeli parkba. Egy darabig csendben falatozunk, gyönyörködtünk a tájban, élveztük a jó időt és a fák illatát. Annyira békés volt minden... Éreztem, hogy nem felhőtlen még a dolog de már sokkal jobb volt a helyzet mint hetekkel ezelőtt. Lopva Mingire néztem és rögtön feltűnt, hogy csak turkálta az ételt. Sosem volt egy gyors evő, de mialatt én befaltam az ebédem felét, addig az övéből jó ha két harapás fogyott. Összeráncolt homlokkal bambult maga elé és ebből már tudtam, hogy valami nyomja a lelkét.

Szerencsém volt Mingivel, ugyanis ő az a fajta férfi volt aki nem félt az érzéseiről beszélni. Idő kellett neki, hogy feloldódjon mellettem, hogy rájöjjön nyugodtan rám bízhatja lelke minden titkát és amint ez megtörtént szó szerint az összes félelmét és aggodalmát megosztotta velem.
-Elindulhatunk? Nem érzem jól magam itt... - vallotta be szem lesütve. Kissé közelebb húzódtam hozzá és ujjaimmal finoman puha tincseibe túrtam.
-Ez teljesen rendben van, ne érezd rosszul magad emiatt - mondtam és egy puszit adtam a homlokára. Hívtam egy taxit és mialatt a kocsit vártuk Mingi idegesen topogott mellettem, én pedig a kezét szorongatva próbáltam megnyugtatni őt.

-Tudom ezt hajtogatom hónapok óta, de ha majd jobban leszek TÉNYLEG elviszlek egy rendes, igazi randira és kárpótollak minden ilyen alkalomért - nézett rám bűnbánóan mire akaratlanul is elnevettem magam.
-Nem tanultad még meg a begyakorlott válaszom erre? - vigyorogtam rá szemtelenül mire Mingi csak megforgatta a szemeit.
-De igen... Én és a gyógyulásom vagyunk az elsők.
-Így van - bólintottam egyetértően mire Mingi közelebb lépett hozzám és a csípőmre helyezte hatalmas kezeit. Ujjai lágyan a pólóm alá kúsztak és úgy simogatta az érzékeny bőrfelületet.
-Csak tudnám, hogy hogy ilyen jól bírod még... Hogy tudod ezt egyáltalán elviselni?

Mingi tekintete végtelen szomorúságot és őszinte csodálatot sugározott, ami baromira rosszul esett. Tényleg nem tudja, hogy milyen fontos nekem? Hogy mennyire szeretem és tényleg bármit megtennék érte...?
-Tudod szerelmem ez nem így működik - sóhajtottam egy nagyot majd karjaim a nyaka köré fontam és lágyan rámosolyogtam. - Ha szeretünk valakit akkor a vele járó negatívumokat nem kibírjuk, vagy elviseljük, hanem a részeként kezeljük. A rossz napok ugyan olyan fontossak és ugyan olyan értékesek mint a jók, a közös nevetések ugyan annyira a kapcsolat részei mint a könnyek. Én nem csak a napsütésben táncolok veled, hanem az esőben is - mondtam csendesen majd egyik kezemmel lehúztam a szájáról a maszkot és gyors csókot adtam dús, puha ajkaira.

Már tudom szeretni nem azt jelenti, hogy két ember egy igát von,
hanem a másikat biztatni, repülni, át egy világon...