Napok, hetek, hónapok... Ki számolja, hogy mennyi idő is telt el már? Minden egyes másodperces ólmos lassúsággal halad előre és múlik el nyomtalan. Az összes lélegzetvétel és szívdobbanás fájdalmas és fölösleges... Hiszen minden csak arra emlékezteti Jayt, hogy mily' mostoha az élete, mióta gyáván elhajtotta maga mellől az igaz szerelmét.

Átkozta azt a percet, Yeseot, a szüleit, de leginkább önmagát. Haragudott a sorsra, amiért az útjába sodorta Y/N-t és gyűlölte a lányt is, amiért azon a végzetes éjszakán nem utasította el a közelségét. Próbált abba az érzésbe kapaszkodni, hogy mennyire utálja és megveti azt a gyönyörűséges tündért... De a vámpír herceg igazából csak egy valakire volt dühös. Hiszen ő volt az aki nem mert szót emelni a kényszerházasság ellen, ő volt az aki végül ráhúzta a gyűrűt Yeseo ujjára, ő volt az aki hagyta, hogy mások irányítsák az életét...

És ő volt az is, aki úgy kergette el Y/N-t, mint egy pestises kutyát.

-Meddig akarsz még így élni? - tette fel a költői kérdést Heeseung, ezzel kiszakítva az elmélázott vámpírt búskomor gondolatai közül. Szokásos péntek este volt, amit serdülő koruk óta mindig együtt töltöttek, csak most az átdorbézolt éjszakát leváltották a békés whiskey kortyolgatások és a tét nélküli kártya játékok. Néha a többi fiú is becsatlakozott hozzájuk, főleg Sunoo és Niki, de általában kettecskén időztek Jay lakrészében. Heeseung szabad ember lévén oda ment ahová akart és bár imádott bulizni, de barátja kedvéért hajlandó volt időnként nyugdíjas üzemmódba kapcsolni. Még nem állapodott meg és szerencséjére az ő szülei pont leszarták, hogy mit művel a leendő trónörökös. A Lee család lázadó volt és ez jó látszott abból is, hogy a nemesi származású Mrs. Lee pár száz évvel ezelőtt egy sima parasztba szeretett bele és hozzá is ment feleségül.

Jay elmondhatatlanul irigyelte a barátját. Nem a borgőzös, idegen nők ágyában ébredős féktelen bulik hiányoztak neki, hanem a szabad döntés joga. Heeseung egy hegyi trollal is haza állíthatott volna, hogy ő élete szerelme és a szülei akkor is támogatták volna. Ezzel szemben a Park családban csak három dolog számított... A rang, a pénz és a hatalom.

Magasról tettek ők arra, hogy egy szem utódjuk vajon boldog-e?

-Fogalmam sincs miről beszélsz - köszörülte meg a torkát a fekete hajú és nagyot kortyolt a whiskeyéből. Kerülte Heeseung pillantását, ezért tüntetőleg a kezében forgatott poharat bámulta, miközben egyik lábával idegesen dobolt.
-Jól van, játszhatod a hülyét felőlem - vonta meg a vállát lazán az idősebb. - De én nem az anyád, az apád, vagy a feleséged vagyok - emlékeztette szelíden. - Átlátok rajtad Jay, ezeréve ismerlek és tudom, hogy kibaszott boldogtalan vagy - adott hangot a véleményének.
-Láttál te már boldog kényszerházasságot? - nevetett fel keserűen a másik. - Ez a dolgom... Tovább vinni a kurva családnevet és megőrizni a címet - fintorgott megvetően Jay.

-És hol vagy te? - tette fel a költői kérdést Hee. - Hol szerepel ebben a képletben a te boldogságod pl? - csóválta meg a fejét szomorúan. Aggódott Jayért és őszintén féltette attól, hogy szépen lassan bele fog őrülni a Y/N utáni sóvárgásba.
-Az senkit nem érdekel - közölte ridegen a herceg és egy húzásra eltüntette a pohara tartalmát, majd újabb adag szeszesitalt töltött magának.

-Engem igen - szólalt meg csendesen az idősebb és finoman megpaskolta Jay térdét. A fekete hajú színpadiasan sóhajtva odébb húzódott és dacosan bámult kifelé az ablakon át. Nem szeretett volna az érzéseiről beszélni, hiába örült annak, hogy Heeseung ott volt mellette. Ha éjt nappallá téve kínozták volna, akkor sem nyitotta volna meg őszintén a szívét senki előtt...
-Az már a te bajod - közölte nem törődöm stílusban Jay, de valójában jól esett neki a barátja támogatása. Végtelenül egyedül és nyomorult érezte magát, pedig a külvilágnak úgy tűnhetett, hogy megvan mindene. Pénz, rang, hatalom, család, barátok és egy csodálatos feleség...

De neki még mindig csak Y/N járt a fejében.

Miközben Heeseung épp próbálta jobb bálátásra bírni Jayt és támogatni lelkileg, két másik vámpír a kertek alatt lopakodva egy vad tervet eszelt ki... Sunoo és Niki nem bírták tovább tétlenül nézni a szerelmesek szenvedését, ezért a hátuk mögött szövetkeztek, de a lebukás kockázata miatt senkit nem avattak bele a dologba.

-Biztos, hogy jó ötlet ebbe beleavatkoznunk? - aggodalmaskodott Sunoo suttogva, miközben törpejárásban szelte át a kertet Nikit követve.
-Szereted Jayt, nem igaz? - kérdezte fojtott hangon a fiatalabb vámpír.
-De - vágta rá gondolkodás nélkül Sunoo.
-És Y/N-t is kedveled - jelentette ki Nishimura.
-Igen ez így van, de... - felelte a kicsi, de párja egy pillantásával elhallgattatta őt.
-Neked jó látni, hogy mindketten szenvednek? - tette fel a költői kérdést Riki.
-Nyilván nem! - csattant fel a szőkeség, mire a másik azonnal befogta a száját.

A japán fiú pár másodpercig szótlanul fülelt, de szerencsére senki nem vette őket észre, így nyugodt szívvel folytatták útjukat Yeseo lakosztálya felé. Nem veszélytelen dologra készültek... Megakarták lesni Jay aráját, hogy otthon van-e és a nő tartózkodási helyétől függően szerettek volna beszélni a herceggel és Y/N-el.

-Ne húzd fel magad kérlek - nyugtatta szerelmét Niki és kedveskedve megsimogatta a kobakját, majd homlokon csókolta a feldúlt fiút.
-Bocsánat - sóhajtott gondterhelten Sunoo. - Csak annyira dühítő ez az egész... - csóválta meg a fejét ingerülten. - Ráadásul ha az idősebb Mr. és Mrs. Park megszagolják, hogy mire készülünk, vagy esetleg Yeseo... - fintorgott megvetően. Bár régebben nagyon szerette a Park szülőket, de ez a rajongás hamar elmúlt, amikor rájött miként is bánnak Jayel valójában.

Riki óvatosan pipiskedve bekukucskált a vámpír ara szobájába és elégedetten konstatálta, hogy a lány alszik. Egy apró bólintással jelezte Sunoonak, hogy tiszta a levegő, majd a lehető leggyorsabban elhagyták a Park birtokot.

-De ez nem fog megtörténni, oké? - folytatta a korábbi beszélgetést a fiatalabb, mikor már egy fűzfa alatt álldogáltak, messze a lebukás veszélyétől. - Csak tedd amit kérek légy szíves és vedd fel a kapcsolatot Y/N-el, én pedig intézem Jayt - darálta a fiúcskának a "haditervet" és finoman az álla alá nyúlva kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Rendben? - pusmogta szelíden, majd óvatosan Sunoo vékonyka teste köré fonta a karjait.
-Rendben - motyogta a japán fiú mellkasába a válaszát. - Csak nehogy aztán az egyik kerítésre legyen karóba húzva a fejünk... - aggodalmaskodott tovább, mire Riki hirtelen mindkét tenyerét Sunoo szépséges arcára simította.

-Szerintem elég jól tudunk titkot tartani - mormogta a fiatalabb és egyre közelebb hajolt párja csábító, picike ajkaihoz. - Hány éve is vagyunk együtt?
-Jó, de az más - hadarta Sunoo. - Amire most készülünk konkrétan felség árulásnak számít, amiért Jay apja tuti kinyír minket - sóhajtott fel a mondandója ellenére vágyakozva, ugyanis a szépséges, magas vámpír fiú szája egyre jobban közeledett az övéhez.
-Ne félj amíg engem látsz - suttogta Nishimura.

Az alacsonyabbnak reagálni sem volt ideje, olyan gyorsan csapott le az ajkaira a japán fiú. Heves csók csatába kezdtek, aminek köszönhetően Sunoo teste beszorult a fűzfatörzse és Riki ölelése közé. Mohón falták egymás száját, mintha nem lett volna számukra holnap és szenvedélyes cselekedetük csak azért ért véget, mert megriadtak egy fejük felett elszálló bagolytól.

Rémülten rezzentek össze azt gondolván, hogy valaki most észrevette őket és lebuktak... De végül megkönnyebbülten nevettek fel, mikor meglátták a faágon pihenő madarat.
-Megyek, beszélek Y/N-nel - köszörülte meg a torkát Sunoo és lábujjhegyen pipiskedve egy apró puszit adott Riki dús párnácskáira.
-Te tudod, hogy hol lakik? - kérdezett vissza meglepetten a vámpír fiú.
-Azt nem - vallotta be az alacsonyabb. - De minden egyes éjjel egy szikla tetején ülve bámulja a tavat, ahol először találkozott Jayel - közölte párjával az információt, majd hátat fordítva Nikinek elindult az éjszakába, hogy megkeresse a halandó lányt.

Ahogy Nishimura Sunoot nézte hirtelen a testét átjárta valami addig ismeretlen érzés. Jeges rémület és rettegés áramlott végig az ereiben és teljesen lebénította őt. Az agyában csak az az egy kérdés ismétlődött megállás nélkül, hogy ugye nem fogja soha elveszíteni a kedvesét?

 Semmitől sem félt az ég egy adta világon, csakis ettől...

-SUNOO! - kiabált kétségbeesetten, miközben futni kezdett a fiú után. Az alacsonyabb meglepődve fordult meg a hang hallatán és érdeklődve nézte a felé rohanó vámpírt. Niki hirtelen lefékezett előtte, reszketegen kifújta a levegőt és kapkodva megigazította csapzott tincseit. Olyan vehemenciával ragadta meg hyungja kezeit, hogy Sunoo döbbenetében fájdalmasan feljajdult és semmit sem értve pislogott fel Rikire. A japán fiú hosszú másodpercekig nem mondott semmit, majd könny áztatta tekintetét Sunoora emelte és csendesen beszélni kezdett. - Ugye a mi szerelmünk nem fog ilyen tragikus véget érni...?

Ahogy az összetört kedvesét nézte Sunoo szívét egy furcsa melegség járta át. Mindig is olyas valakihez szeretett volna tartozni, aki félt őt elveszíteni. Egy határozott lépést tett Riki felé és egyik tenyerével gyöngéden végig simított a fiatalabb könnyektől nyirkos bőrén.
-Azt soha nem hagynám - mosolyodott el szelíden és Niki szénfekete tincseibe markolva húzta le magához őt egy szerelmes csókra, amivel sikeresen megnyugtatta a fiú feldúlt szívét.

Ugyanis a csókkal megpecsételt ígéretek megszeghetetlenek...

Egyiküknek sem akarózott elválni a másiktól, de volt más dolguk is azon kívül, hogy a holdfényében fürdőzve enyelegjenek. Két sajgó szívet szerettek volna meggyógyítani, hogy végre azok is olyan boldogok lehessenek együtt, mint ők. De ez a feladat sajnos nem oldotta meg magát és egy kis időre elszólította a vámpír párt egymástól.
-Hamarosan találkozunk - köszönt el Sunoo ismét. - Szeretlek - suttogta a japán fiú ajkaira, aki a szavak hallatán édesen elvigyorodott. Hiába nem ő volt a romantika megtestesítője, de Sunoo mindennél többet jelentett számára és szüksége volt rá.
-Én is szeretlek - felelte mosolyogva Niki, majd egy szoros ölelés után útjára engedte a párját és egészen addig nézte távolodó alakját, amíg az hangya méretűre nem zsugorodott.

Az idősebb fiú próbálta kiüríteni a fejét ahogy Y/N vélt tartózkodási helye felé sétált, de minden gondolata Riki körül keringett. Általában a japán fiú volt a lazább és magabiztosabb kettejük közül, furcsa volt látni, hogy valójában mennyire törékeny is tud lenni amikor a szerelmükről van szó... De Sunoo imádta ezt az oldalát is.

Lassan haladt felfelé a dombon és mikor úgy ítélte meg, hogy már biztosan egy kíváncsiskodó szempár sem fogja rajta kapni használta a teleportálás képességét. Egy pillanat alatt a szikla tetején találta magát és ajakai elégedett mosolyra húzódtak, amikor felismerte Y/N alakját  szirten állva. Egy hosszú fekete ruhát viselt, csak úgy tépte az alját a szél és napszítta tincseit egy szalag segítségével rögzítette stabilan. Sunoo egy darabig elmerengve nézte a lányt, majd csendesen megszólította őt.

-Szép estét Y/N - köszönt a vámpír. - Bíztam benne, hogy ma este is itt talállak - sóhajtott fel megkönnyebbülten, mire a lány riadtan fordult a hang irányába.
-Ki van ott?! - sikította Y/N rémülten. - Bárki is vagy ne közelíts! 
-Biztos? - nevette el magát a fiú, majd óvatosan közelebb lépett a lányhoz.
-Sunoo...? - kérdezte hitetlenkedve Y/N, ahogy a látogatója arcát megvilágította a holdfénye. De ahogy megbizonyosodott az "idegen" személyazonosságáról hangosan felkiáltva a karjaiba vetette magát. - Jaj istenem, Sunoo - örömködött önfeledten Y/N és szorosan magához ölelte a szőkeséget. - A frászt hoztad rám, nem vagy normális - teremtette le pár pillanat elteltével és dühösen megcsapta a megszeppent Sunoot.
-Én is örülök, hogy látlak Y/N - jajdult fel a vámpír a mellkasát szorongatva.

-Mi van veled? Mesélj már - érdeklődött kedvesen a lány és kérdéseivel szinte letámadta a vámpírt. - Hogy vagy? És Niki? Őt hol hagytad?
-Ennyi kérdést nem tudok egyszerre megválaszolni - nevette el magát Sunoo, majd tekintete ijesztően komollyá vált. - Y/N - köszörülte meg a torkát, majd óvatosan megfogta a lány kezeit és mélyen a szemébe nézett. - Biztosan tudod, hogy nem véletlen botlottam beléd ma este. Okkal jöttem ide - vallotta be nagyot sóhajtva.

-Volt egy megérzésem - felelte a lány, majd keserűen elmosolyodott. - Miatta jöttél...?
-Mondhatni - bólintott Sunoo. - De inkább miattatok - vallotta be, miközben zavarában egyik kezével a tarkójára simított.
-Már nincs olyan, hogy mi - csóválta meg a fejét Y/N és kirántotta a kezeit a vámpír fiú mancsai közül. - Van Y/N, meg van Jay és Yeseo... - közölte ridegen.
-Tudom, hogy ez papíron így van, de nem nyomod le a torkomon, hogy te már semmit nem érzel iránta - közölte a fiú. - Nem csak neked rossz, az az idióta is szenved, mint hóember a szaunában - tette hozzá grimaszolva, de úgy tűnt, hogy a lányt nem hatották meg a szavai.

Ezért bevitte a kegyelem döfést...

Sunoo ajkain lágy mosollyal közelebb hajolt a lányhoz és kezeivel finoman megszorította a vállait, hogy véletlenül se tudjon "elmenekülni" előle. Esze ágában sem volt bántani őt, de ismerte Y/N-t és tisztában volt vele, hogy a makacs, büszke természete nem akarja, hogy szembenézzen az igazsággal. A vámpír fiú tudta, hogy a lány akkor sem ismerné be az érzéseit, ha az élete múlt volna rajta, de Sunoo kegyetlenül gyötörte őt a szavaival, hogy Y/N legalább önmagának ne hazudjon tovább.

-Ha nem szeretnéd őt, akkor nem jönnél ide minden egyes éjszaka, hogy azt a tavat csodáld az emlékeid közt elmerengve, ahol először találkoztatok - suttogta Y/N fülébe, majd hátrébb húzódva tőle csendben várta a makrancos lány reakcióját.

Y/N szeme dühösen villant a szőkeségre, majd egy pillanattal később tekintete megváltozott és a végtelen szomorúságon kívül semmi más nem volt benne. Állítólag a vámpíroknak nincs szívük, de Sunoo ketyegője mégis fájdalmasan facsarodott össze, ahogy a lány lélek tükreibe nézett.
-Ez nem jelent semmit - felelte Y/N, majd fejét dacosan oldalra fordítva bámulta az alattuk elterülő víz felszínét. - Ez csak... Egy tó - tette hozzá csendesen és ahogy kimondta azokat a hamis szavakat a lelke is belesajdult.

Sunoo nagyot sóhajtva megcsóválta a fejét és tekintetét egy pillanatra sem vette le a lányról. Hiába nem nézett rá Y/N, ő látni akarta minden egyes reakcióját, hiszen a lány szája nem mondott igazat, de a teste apró rezdülései elárulták őt.
-Hazudj csak nyugodtan magadnak, nekem úgysem tudsz - hergelte tovább Y/N-t, aminek köszönhetően végre "kiugrasztotta a nyulat a bokorból".
-Mit akarsz hallani Sunoo? - kiáltott rá a lány olyan vehemenciával, hogy az még a vámpír fiút is meglepte. - Hogy mennyire szeretem őt? Hogy mennyire hiányzik? Hogy minden egyes lélegzetvétel kínszenvedés, mióta elhagyott? - ordította kétségbeesetten. - Tessék, kimondtam! Remélem most már boldog vagy - vágta hozzá a fiúhoz fájdalmas szavait, majd egy pillanattal később hangosan felzokogva a térdeire borult.

-Igen, pontosan ezt akartam hallani - vallotta be a vámpír, majd Y/N mellé guggolva finom mozdulatokkal simogatni kezdte a síró lány hátát. - De addig nem leszek boldog, amíg titeket újra együtt nem látlak - tette hozzá csendesen.
-Álmodozz csak - szipogta Y/N és egy dühös mozdulattal letörölte a könnyeit. - Hogy lehet egy több száz éves lény ennyire naiv?! - nevetett fel keserűen. - Jay elhagyott, megnősült és mindennek a tetejében ember vagyok. Nem is értettem mit gondoltam, amikor belegabalyodtam ebbe az egészbe - folytatta egy fokkal nyugodtabban, de a fájdalmas él nem tűnt el a hangjából. - Egy vámpírnak és egy embernek nem lehet közös jövője...

Sunoo egy darabig szótlanul meredt maga elé, miközben továbbra is szüntelen Y/N hátát simogatta. Magában vívódott, hogy mi lenne a helyes lépés, de végül úgy határozott, hogy nincs több veszíteni valójuk és mindent feltesz egy lapra.
-Mutatok valamit - szólalt meg rövid hallgatás után, majd talpra szökkent és egyik kezét a lány felé nyújtotta. - Erősen kapaszkodj - figyelmeztette őt és mielőtt Y/N bármit reagálhatott volna már oda is teleportálta magukat a tó partjához.

Egyik mutatóujját a szája elé helyezte, ezzel jelezve Y/N-nek, hogy maradjon csendben, majd óvatosan hátrébb húzta a lányt az egyik bokor rejtekébe. Y/N semmit sem értve bámult Sunoora, majd a vámpír fiú óvatosan oldalra fordította a lány fejét.

-Látod? - kérdezte fojtott hangon Sunoo. - Ott, ahová legerősebben süt a holdfénye - tette hozzá és a biztonság kedvéért még az ujjával is arra a pontra mutatott, ahová Y/N-nek néznie kellett. A lány rögtön oda kapta a pillantását és ahogy meglátta a lováról lepattanó vámpír herceget a lelkébe éles tőrként hasított a fájdalom. Olyan gyönyörű volt, olyan fenséges, de egész lényét körül lengte valami megfoghatatlan sötét aura.
-Jay...? Tényleg ő az? - kérdezte hitetlenkedve Y/N és ösztönösen a fiú felé tett volna egy lépést, de Sunoo finoman visszahúzta őt.

Y/N arcán lassan vékony patakban végig folytak a könnyek. Egy karnyújtásnyira volt tőle minden amire vágyott, az élete értelme, az első szerelme, a fiú akire mindennél jobban vágyott... De nem mehetett oda hozzá, nem ölelhette át, nem csókolhatta meg, hiszen el kellett engednie.

Mert ők ketten már soha többé nem lehetnek együtt...

-Igen - felelte Sunoo. - Mióta elhagyott minden éjjel egy szál fekete rózsát visz oda - folytatta csendesen, majd lopva Y/N-re pillantott. - Ilyen virágot halálkor, vagy szakításkor szokás adni, ám kevesen tudják azonban, hogy ennek pozitív jelentése is van! - ecsetelte könnyedén, mintha az időjárásról fecsegtek volna. - A fekete rózsa nem csak valaminek a végét, hanem valami újnak a kezdetét is jelenti. Ezen felül a bátorság és egyben az állhatatosság szimbóluma - magyarázta tovább és tekintetét egy másodpercre sem vette le a lányról. - Jay még mindig szeret téged Y/N és ha ennél több bizonyítékra van szükséged, akkor bolond vagy, vagy vak.

Y/N csak üveges tekintettel bámult előre. Fogalma sem volt, hogy mit kéne most mondania, vagy tennie, ezért csak tovább nézte Jayt egészen addig, amíg a vámpír herceg vissza nem ült a lovára és gyorsan vágtázva vissza sietett a birtokra. A viszontlátás fájdalma megbénította a lány lelkét, de mégis valami belső melegséggel árasztotta el. Bár nem mehetett közelebb hozzá, de legalább egy pár pillanatra láthatta és magába szívhatta gyönyörűséges lényének látványát.

Miután Jay elhagyta a tó partját Sunoo óvatosan kimászott a rejtekhelyükről és könnyed mozdulatokkal leporolta magát. Halványan Y/N-re mosolygott és kissé meghajolt előtte.
-Mennem kell, Niki már vár rám - közölte, mire a lány egy aprót bólintott jelzésként, hogy tudomásul vette a hallottakat. - A közeljövőben lesz egy bál - köszörülte meg a torkát a szőke vámpír. Tisztában volt vele, hogy ha kimondja azokat a szavakat, akkor már nem lesz többé visszaút... De tudta nagyon jól, hogy aki nem mer, az nem nyer. - Sunghoon fejét bekötik és az idősebb Mr. Park volt olyan nagylelkű, hogy felajánlotta a kastélyukat - osztotta meg Y/N-el az egyébként bizalmas információt.
-És nekem ehhez mi közöm? - pislogott rá semmit sem értve a lány.
-Gyere el - válaszolta Sunoo. - Jay látni akar - mondta ki oly' könnyedén a szavakat, mintha nem éppen akkor hazudott volna Y/N szemébe.

Bár ez a mondat nem is volt annyira hazugság...

-Szerintem ez nem jó ötlet - kiabált a távozó vámpír után a lány. Bár szíve a torkában dobogott a találkozás gondolatától, de a félelme erősebb volt mindennél.
-A bálon találkozunk Y/N - intett vissza Sunoo vigyorogva, majd egy pillanattal később olyan hirtelen vált köddé, mintha soha ott sem lett volna.

Y/N fázósan húzta össze magát és karjaival esetlenül ölelte körbe a vállait. Túl sok volt ez neki így egyszerre... Annyira hirtelen és annyira váratlan volt az egész. Nagyot sóhajtva kifújta a tüdejében rekedt levegőt és óvatos léptekkel a tó partjához kezdett lépdelni, ahová Jay korábban lerakta az újabb szál fekete rózsát. Lassan lehajolt a különleges virágért és olyan gyöngéden érintette meg, mintha üvegből lett volna. Az ujjai közt forgatta a rózsát és  a fejében egy kérdés ismétlődött folyamatosan, szüntelen.

Mi lenne a helyes döntés...?