A hollywoodi filmek nem festenek valós képet az életről, a szerelemről meg főleg nem... Így az ember lánya könnyen pofára eshet. Miért van az, hogy a filmek hősnői MINDIG megkapják szívük választottját?! Én pedig valószínűleg magányosan fogok meghalni a 6 macskám társaságában. Miért űz velem ilyen csúnya játékot az élet? Miért pont őt engedtem a szívembe? Miért Hant "kell" szeretnem? Totál nagy kibaszás ha beleszeretsz a legjobb barátodba, aki nem mellesleg idol, de ha ennyi nem lenne elég a szenvedéshez akkor itt a cseresznye a szarhab tetejére: Han nem tud dönteni Minho és én köztem...

Minden a születésnapi bulimon kezdődött ahol én hülye többet ittam a kelleténél és bevallottam Jisungnak, hogy mit érzek iránta. Láttatok már lesokkolódott embert? Igen, a mozivásznon ez is valahogy nyálasan romantikus és cuki de a való életben rohadtul nem az. Nem épp romantikus és cuki jelzővel illetném azt mikor a legjobb barátod fülig vörösödve, dadogva azt feleli, hogy...
-Sa-sajnálom Y/N de én azt hiszem Minhoba vagyok szerelmes. - Mindig is tudtam a "köpni nyelni sem tudott" szólás jelentését de akkor és ott értettem meg igazán, hogy milyen az amikor szóhoz sem jutsz a döbbenettől. Lányos zavaromban elmotyogtam egy halk bocsánat kérést majd magára hagytam a megilletődött idolt.

Ennek már 2 hónapja és azóta úgy kerülöm szegény Hant mint a tüzet... Lelkem sajgó sebeit nyalogatva tengetem a minden napjaimat és próbálok minél kevesebbet gondolni a fiúra, ami lássuk be lehetetlen küldetés ha szerelmes vagy. Egy rohadéknak éreztem magam amiért teljesen ignorálom őt Minho iránt fűződő érzései miatt de egyszerűen a történtek után képtelen voltam a szemébe nézni. A gyönyörű szép mandula formájú, mély barna szemeibe, amikbe egy fél pillanat alatt eltudtam veszni... Talán meg kellett volna ezt beszélni, talán tisztázni kellett volna de nem láttam értelmét, hiszen az idol kerek perec megmondta, hogy másba szerelmes.

Nagyot sóhajtva a kezembe vettem a kávés bögrém és leültem a laptopom elé. Megnyitottam a jegyzeteimet de egyszerűen képtelen voltam a feladatomra koncentrálni... Igaz még két hetem volt hátra a megbeszélt határidőig de a kiadóm türelmetlenül sürgetett, aminek hála néha gyűlöltem a munkám. Az írás eredetileg csak hobbinak indult de aztán sikerült betörnöm. Na azért best seller író nem lettem sajnos de a beugrós munkámmal és a könyveimmel elég szép pénzt hoztam haza. Fintorogva átolvastam amit addig írtam, pont egy szerelmes jelenet közepén tartottam és úgy éreztem pillanatokon belül szivárványt fogok hányni. Mi történt velem? Hisz eddig én voltam a földre szállt Cupido... Ennyire kifordított volna önmagamból, hogy összetörték a szívem?

Lehúztam az utolsó korty kávét majd dühösen az asztalra csaptam a bögrét. A telefonom szinte megállás nélkül csörgött, zörgött, csipogott... A Stray kids tagjai felváltva kerestek de én nem akartam egyikőjükkel sem beszélni. Tudom... Nem szép dolog hiszen a barátjuk vagyok vagy mi a fene de minden és mindenki Hanra emlékeztetett. Eleinte még válaszoltam nekik majd a munkámra hivatkozva illedelmesen elutasítottam minden találkozót de a végén már oda jutottam, hogy Hant és Minhot is letiltottam. Gyerekes húzás? Naná de most jobban érdekelt a szívem összeragasztása mint az, hogy érett felnőtt ember módjára viselkedjek.

Nagyot sóhajtva megtámasztottam a tenyeremben az államat és úgy bambultam a megnyitott jegyzetemet. Ötletem sem volt, hogy hogyan tudnám befejezni az adott fejezetet de valahogy kénytelen leszek. Mennyivel egyszerűbb (és boldogabb) lenne most minden ha azon az estén Han mosolyogva bevallotta volna, hogy ő is szeret engem majd megcsókol és boldogan élünk amíg meg nem... Akkor most nem úgy ülnék a könyvem fölött mint egy rakás szerencsétlenség, hanem csak úgy csattogna a billentyűzet a gyorsíró ujjaim alatt. Annyi ihletet merítettem az évek során az idolból de a jelen helyzetben max egy Rómeó és Júlia 2.0 tragédiát tudnék íri.
-Istenem Y/N, hogy baszhattad el ennyire az életed? - fújtattam frusztráltan miközben egyik kezemmel kócos tincseim közé túrtam.

Önsanyargató gondolataim közül a csengő éles hangja majd határozott kopogás szakított ki. Mint egy tornádó úgy pattantam fel a kanapéról és robogtam az ajtóhoz.
-MI VAN?! - téptem fel agresszívan a falapot és dühöm azonnal átment döbbenetbe mikor farkas szemet néztem Jisunggal.
-Szia Y/N - suttogta alig hallhatóan. - Bemehetek? - emelte rám mély barna tekintetét. A szívem fájdalmasan összefacsaródott amikor pillantásunk egybeforrt és ráeszméltem, hogy valójában mennyire is hiányzott... Olyan érzés volt mintha gyomorba rúgtak volna miközben egy jeges fuvallat kitépi a lelkem.
-Persze, gyere be - nyekegtem elvékonyodott hangon. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne kezdjek el hangosan zokogni.

Kissé oldalra húzódtam, hogy Han betudjon jönni mellettem de ehelyett ő közelebb lépett hozzám és szorosan magához ölelt. Esetlenül lógtam a karjai közt mint egy rongybaba és próbáltam rendesen lélegezni de végül megadtam magam... Nyakát átölelve bújtam hozzá és nagyokat szippantottam az illatából miközben próbáltam nem megfulladni a visszafojtott könnyeimtől. Nagyokat nyeltem és hatalmasakat sóhajtottam de hiába... A sós cseppek vészes ütemben szánkáztak végig az arcomon majd amikor azt hittem rosszabb már úgysem lehet Jisung megadta a kegyelem döfést...
-Hiányoztál Y/N - suttogta a fülembe de képtelen voltam rá bármit is válaszolni.
-Miért jöttél? - néztem rá fájdalmas arckifejezéssel miközben kapkodva letöröltem a könnyeim.
-Azért, hogy elmondjam...

Kislilu

Nem tudom mennyire fog tetszeni amit kihoztam a kérésedből de ennek hála támadt egy ötletem... Még pedig az, hogy interaktívvá teszem ezt a részt. 🙂

Magyarul nektek olvasóknak kell befejezni a sztorit. 😉

Írjátok le kommentbe max 10 mondatban, hogy ti hogyan fejeztétek volna be a helyemben ezt a oneshotot?

Kérlek szépen titeket ne csak annyit írjatok, hogy "Én úgy fejezném be, hogy Minhot választja" hanem rendesen írjatok hozzá egy kerek kis lezárást! 😘

BÁRMI LEHET A VÉGE! Felőlem még az is, hogy elrepülnek Kamcsatkába zombikat idézni. 🤣 Szóval hajrá, hajrá, dolgozzon az a fantázia. 😇

Szeretettel: Raven.💜