Időnként mind hozunk rossz döntéseket... Ez az élet velejárója. Nincs olyan élőlény a világon aki mindig, minden helyzetben jól dönt. Időnként (vagy az én esetemben gyakran) hibázunk, de épp ez tesz minket emberré. Bár vannak döntések amikről előre tudjuk, hogy rosszul fognak elsülni, mégis valami érthetetlen okból meghozzuk őket. Ilyen volt az is, hogy az exem után loholtam... Folyamatosan bántott, szidalmazott, becsmérelt és megcsalt, de valami elmebeteg okból most én küzdöttem érte. Hosszú évek gyötrődései után volt erőm kidobni az életemből, de mint egy elmeháborodott, úgy kajtattam utána. Dideregve jártam a lakása közeli utcákat, hátha véletlenül belé botlok, de helyette másokat sodort utamba a sors...

-Tök őszintén Y/N ennek mi értelme volt? - ripakodott rám Chan miután rajta kaptak, hogy ismét az exem háza körül ólálkodtam. Riadtan néztem végig a barátaim szomorú arcán és jól tudtam, hogy ezt sehogy nem magyarázom ki. Lebuktam... Megint. Dühösen kirántottam a kezem a fiú szorításából és lassan hátrálni kezdtem.
-Nem mindegy mit mondok? Így is úgy is folyamatosan nyaggattok - feleltem ingerülten majd a hátam hirtelen egy kemény mellkasnak ütközött és két kar fonódott a derekam köré.
-Csak aggódunk érted - suttogta a fülembe Changbin. Olyan erősen szorított magához, hogy azt hittem menten megfulladok.
-Jó, de nem kell megfojtani... - lihegtem és finoman leráztam magamról a fiút

Hyunjin, Seungmin és Jeongin kivételével mind ott voltak, ami még jobban megrémített. Tudtam, hogy azért nem hozták magukkal Inniet mert ő elfogultan az én pártomat fogná. Ő volt a díszes társaságból az egyetlen aki mindig mellém állt és nekem adott igazat... A többiek kegyetlenül lebasztak, mint a pengős malacot. Minho igazi rideg jégherceg volt, de legalább megválogatta a szavait... Changbin kemény volt, őszinte, de mégis szeretetteljes. Jisung és a párja Brooke voltak a legdurvábbak, ők soha nem fékezték a nyelvüket. Nem kevés alkalommal bántottak már meg, de ezt eltudtam fogadni... Chan bár finomabban fogalmazott mint a gerle pár, az ő szavai valamiért mégis mélyebb sebeket ejtettek a szívemen.

Felix és a párja Hannah soha nem avatkoztak bele a dolgaimba. Nem szerettek belefolyni a vitákba, de ha eldurvult a helyzet akkor ők voltak a békebírók. Most sem volt ez másként... Amíg tüzes nyílvesszőként záporoztak felém Chan, Jisung és Brooke szavai, addig Changbin engem ölelve próbálta a tudtomra adni, hogy miért van igazuk.
-Idióta vagy Y/N - közölte fapofával Chan mire már Minho is közbe szólt.
-Lehet, hogy igazad van, de nem lehet picit finomabban? - kérdezte a csapat anyukája.
-Simogassuk meg a fejét vagy mit szeretnél? - csattant fel Brooke. - Rohangál azután a pöcs után ahelyett, hogy... - harapta el hirtelen a mondatot, de én már fejből tudtam a folytatást.

"Ahelyett, hogy észre vennéd a tökéletes herceget az orrod előtt..." - visszhangoztak a fejemben barátnőm szavai.
-Hányszor kell még megmentenünk? - kérdezte Chan mire már nekem is elszállt az agyam.
- Sehányszor, oké?! - kiabáltam rá és a kitörésem a fiút is meglepte, de döbbenete nem tartott sokáig és szinte már egymás arcába mászva ordibáltunk.
-Ja oké, kurva jó lesz majd megint felrepedt szájjal megtalálni az utca kö...
-ELÉG VOLT - kiabált rá bandatársára Minho, amivel nem kicsit lepte meg az egész társaságot. Mind döbbenten pislogtunk a fiúra, aki végül a kezemet megfogva húzott odébb Chantól majd védelmezően átkarolta a vállamat.

-Ezt nem így és nem itt kéne megbeszélnünk. Szerintem ebben mind egyetértünk - jelentette ki Lino miközben végig nézett a többieken. Mindenki egyetértően bólintott és Brooke egy bizonytalan lépést tett felém. Mikor látta rajtam, hogy nem fogom elküldeni a picsába, szorosan magához ölelt. Tüdőrepesztő erővel tört fel belőlem a zokogás és barátnőmet szorongatva kisírtam minden bennem kavargó rossz érzést. A többiek is csatlakoztak az öleléshez és mindenhol karok fonódtak körém, kezek simogattak. Biztonságban és szeretve éreztem magam, de közben legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Miért vagyok ilyen nyomorult, hogy önként és dalolva a vesztembe rohanok?

Brooke lassan elengedett, letörölte a könnyeimet majd mosolyogva Jisunghoz bújt.
-Ránk fér egy ital, nem? - nézett rám Jisung és összeborzolta a hajam. - Ne haragudj Y/N, de tudod, hogy mennyire...
-Tudom - mosolyodtam el lágyan. - És nem haragszom.
-Ha szent a béke akkor indulhatnánk is - szólt közbe az addig csendben lévő Felix.
-Na futás - terelgetett minket Bangchan a furgon irányába. - Hazafelé vezetsz te Lino?
-Esetleg a taxis, ma én is berúgok - vigyorodott el édesen a fiú.
-Menjünk gyalog, úgysincs messze - dobta be az ötletet Hannah. - Indulj baby - csapott rá Felix fenekére mire a szeplős sikítva megugrott.

Párokba állva róttuk az utcákat miközben hangosan beszélgettünk és nevettünk. Vagyis csak a többiek... Legelöl ment Felix és Hannah, mögöttük Jisung és Brooke, őket követte Chan és Minho, mi pedig Changbinnal voltunk a sereghajtók. Unottan rugdostam magam előtt a kavicsokat és bár próbáltam odafigyelni a többiekre, teljesen lekötöttek a saját nyomorúságos gondolataim. A testem ott volt velük, de a gondolataim teljesen máshol jártak, hiába beszélt hozzám szinte folyamatosan a mellettem lépkedő fiú.
-Jól vagy? - lökte meg a vállam játékosan Binnie mire csak egy aprót bólintottam. - Azért ha gondolod sírhatsz a mellkasomon. Jó csöcseim vannak - vigyorgott rám idétlenül.

Már épp szóra nyitottam volna a szám, hogy reagáljak mikor Chan hirtelen ellépett Minhotól és szabályosan magához rántott.
-Y/N csak az én csöcseimen sírhat - mondta tettetett felháborodással a leader.
-Álljatok már le, nem akarok senki csöcsein sírni - szóltam közbe majd finoman löktem egyet Bangchanon, ezzel jelezve, hogy sétáljunk tovább.
-Mi bajod a csöcseinkkel? - röhögött Changbin mire már én sem bírtam ki nevetés nélkül.
-A sírással van bajom, nagyon pacek cickóitok vannak, na - nyugtattam meg mire Brooke hátra kiabált a sor elejéről.
-Ha ma este még egyszer meghallom a csöcs szót, vagy a szinonimáit, levágom az illető említett testrészét - fenyegetőzött nevetve.

-Ahogy hallom a sereghajtóknak már nem szükséges piálni, elég hülyék anélkül is - közölte Hannah.
-Komolyan ennyi év alatt még mindig nem sikerült megszoknod? - kiáltottam vissza majd Changbinba karolva folytattam az utat. Chan szótlanul haladt mögöttünk, olyan volt mint egy apuka aki felügyeli a gyerekeit. Magamban jót mosolyogtam a gondolaton és vigyorogva néztem az előttünk haladókat. Minho Jisungot terrorizálta, amin Brooke jót nevetett, ahelyett, hogy a párja megmentésére igyekezett volna. Ezen természetesen a kis mókus megsértődött és hangosan magyarázva, gesztikulálva adta Brooke tudtára, hogy milyen gonosz barátnő. Felix és Hannah egymást ölelve haladtak legelöl, időnként hátrafordulva nevettek a többieken.

Kezdtem megnyugodni. Talán a balfaszságom ellenére (vagy pont azért) sikerül egy jó estét összehoznunk... Ritka pillanatok egyike volt amikor mindannyian ráértünk és mardosott a lelkiismeret furdalás. Ahelyett, hogy velük töltöttem volna a napot inkább a hülye exem után loholtam mint egy szánalmas pincsi... De számomra nem ez volt a legelkeserítőbb a dologban, hanem az, hogy ha valaki megkérdezne, hogy miért, nem tudnék rá választ adni. Én sem értem sokszor, hogy mit miért teszek. Miért futok egy olyan ember után aki tönkre tett és semmi jót nem adott nekem? Lopva Chanra néztem és akaratlanul eszembe jutottak Brooke szavai... Tényleg nem veszem észre a tökéletes herceget az orrom előtt?

-Y/N... - érintette meg hirtelen a karomat Chan mire óvatosan hátrafordultam menet közben.
-Minden oké? - mosolyogtam rá, de választ nem kaptam. Erre már Changbin is megfordult majd megállt és finoman lefejtette magáról a karomat.
-Én előre megyek... Majd ott találkozunk - hadarta Binnie és kocogva a többiek után eredet. Meglepetten pislogtam a futó idolra majd tekintetem Bangchanra vezettem.
-Baj van? - kérdeztem már kissé aggódva, ugyanis a fiú pillantásából nem sok jót olvastam ki. Zavarodottság, düh és fájdalom... Nem ígértek valami vidám beszélgetést.
-Csak szerettem volna bocsánatot kérni. Kicsit elvetettem a sulykot - túrt a hajába kínosan nevetgélve. - Fontos vagy nekem és ezt nem mindig a legjobb módon mutatom ki. Sajnálom.

Földbe gyökerezett lábakkal ácsorogtam egy helyben, annyira megdöbbentettek Bangchan szavai. Persze tudtam, hogy fontos vagyok neki, hiszen barátok vagyunk... De ezt még így soha nem mondta ki. Mosolyogva megsimogattam a felkarját majd szorosan összeölelkeztünk. Arcom a mellkasába fúrtam és csendesen hallgattam szívének vad kalapálását.
-Semmi baj - motyogtam alig hallhatóan. - Nekem kéne inkább bocsánatot kérnem.
-Csak szeretném megérteni, hogy miért csinálod ezt, mire jó ez neked... - dörmögte mély hangján miközben tenyerével lágyan cirógatta a hátam.
-Nem tudom - fújtam ki hangosan a tüdőmbe rekedt levegőt. - De talán a ma este végre helyre rázza az agyam...

-Bízom benne, hogy így lesz - sóhajtott Bangchan majd finoman eltolt magától és tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. - Y/N te ennél sokkal jobbat érdemelsz és sokkal okosabb lány vagy annál, minthogy ilyen baromságokat csinálj.
-Tudom - húztam oldalra a számat keserűen. - Igazából már nem is szeretem őt, fogalmam sincs miért viselkedem így - folytattam csendesen.
-Mi? - pislogott rám döbbenten az idol amiből ráeszméltem, hogy hangosan ki is mondtam a fejemben kavargó gondolataimat.
-Gyere, menjünk a többiek után - mosolyogtam rá mintha meg sem hallottam volna a kérdését és a kezénél megragadva húzni kezdtem a bár felé.

Kis társaságunk tagjai már rég elvegyültek mire mi is odaértünk. A zene hangosan dübörgött és tömeg is volt rendesen. Fejemmel a pult irányába intettem, jelezve Channak, hogy mi is vegyünk magunkhoz valami piát. Kifejezetten túlfűtött latinos zene szólt és mikor a táncparkett irányába néztem majdnem bepisiltem a röhögéstől. Jisung Brookeot próbálta felrángatni a kanapéból, Minho egymagában táncolt, Hannah pedig jót nevetett az összesimulva táncoló ChangLix pároson.
-Letagadjuk őket? - kérdeztem Bangchantól túlordibálva a zenét.
-A közelükbe se menjünk - nevetett édesen majd ki kérte az első kört. Koccintottunk, lehúztuk a vodkákat majd jöhetett a következő kanyar, ami nekem fröccs volt, Channak pedig sör.

Órákkal később sem akaródzott egyikünknek sem hazaindulni. Remekül szórakoztunk és a fiúk még arra is rátudtak venni, hogy táncoljak velük. Az ital kezdett a fejembe szállni, de nem voltam részeg csak kellemesen borgőzös. Nevetgélve vetődtem le a kanapéra Chan mellé, aki rögtön védelmezően átkarolta a vállamat. Hannah és Brooke hoztak mindenkinek még alkoholt, de amikor a poharamért nyúltam a leader finoman a kezemre csapott.
-Naaa ez lesz az utolsó - vetettem be a bociszemeimet, amikkel bármikor megtudtam hatni bárkit és ez alól Bangchan sem volt kivétel.
-De tényleg ez az utolsó - forgatta meg rosszallóan a szemeit. Kikaptam a kezéből a fröccsömet majd hirtelen felindulásból arcon pusziltam.
-Te vagy a legjobb Channieee.

Amint kiittam a poharam tartalmát megcéloztam a táncoló tömeget és közéjük vetettem magam. Minden irányból testek simultak hozzám, de egyáltalán nem érdekelt semmi és senki. Csak szerettem volna jól érezni magam, amit talán kicsit túlzásba is vittem.
-Hát sziaaa - vigyorogtam rá Linora mikor hirtelen mellém sodródott és a vállaiba kapaszkodva közelebb húztam magamhoz. - Táncolsz velem? - A fiú válaszadás helyett nevetve megpörgetett és valakinek a karjai közé lökött.
-Majd inkább ő - nevetett aranyosan és úgy eltűnt az emberek sokaságában, mintha ott sem lett volna. Kíváncsian néztem fel az engem tartó karok tulajdonosára és ajkaim rögtön a fülemig értek mikor realizáltam, hogy Chan volt az.

-Ugye te táncolsz velem? - kérleltem bevetve minden cukiságomat, de csak egy dühös pillantást kaptam cserébe. - Jó, ha ilyen undok vagy táncolok mással - téptem ki magam a kezei közül, de rögtön utánam kapott.
-Részeg vagy baba, haza kéne mennünk.
-Miért becézgetsz? - vontam össze a szemöldököm mire a fiú rögtön fülig vörösödött.
-Ideje indulni Y/N - köszörülte meg a torkát és ujjait összefűzve az enyéimmel a hátsókijárat felé kezdett el húzni.
-Egyébként nem vagyok részeg - néztem rá somolyogva mikor kiértünk az utcára. - Igen, kicsit spiccesre ittam magam és jó a kedvem, de ennyi az egész.

-Akkor is hajnali 2 óra múlt, nekünk reggel meg dolgunk van - emlékeztetett majd óvatosan kisöpörte az arcomba lógó tincseket.
-Olyanok leszünk mint  a mosott szar - nevettem el magam kínomban és lassú léptekkel hazafelé indultunk.
-Nekem megérte, legalább jól érezted magad - közölte Chan. - És valószínűleg otthon sem aludtam volna többet...
-Miért? - kérdeztem lazán miközben majd kifúrta az oldalam a kíváncsiság.
-Sok gondolat kavarog mostanában a fejemben - közölte sejtelmesen.
-Túl sokat aggódsz - közöltem a nyilvánvalót és kissé ingadozó léptekkel végig sétáltam a padkán. - Elmondod, hogy mi nyomja a szíved? Kérlek... - néztem rá és abban a pillanatban megcsúszott a lábam.

Bangchan azonnal elkapott, én pedig nevetve dülöngéltem a karjaiban, de jó kedvem nem tartott sokáig amikor komor arcára néztem.
-Jobban is vigyázhatnál magadra - dorgált meg mint egy gyereket.
-Mi van veled Chris? - csóváltam meg a fejem. - Félelmetes hangulatingadozásaid vannak.
-Ilyen hatással van rám egy bizonyos személy - felelte nagyot sóhajtva.
-Uuu csak nem egy lány? - húzogattam a szemöldököm fel-le mire Chan elnevette magát.
-De igen... Egy meglehetősen bosszantó, makrancos, irritáló lány, aki minden rossz tulajdonsága ellenére mégis imádni való.
-Hát pont én nem foglak kioktatni arról, hogy milyen az ha nem a megfelelő személybe szeretsz bele... Szóval sok sikert és kösd fel a gatyád.

Szökdécselve  haladtam tovább az úton, pont mint egy kislány. Nem érdekelt, hogy ki nézett hülyének, mit gondoltak rólam, végre jól éreztem magam. Bangchan mögöttem lépkedve figyelte minden mozdulatom és vigyázott rám, mint egy őrangyal. A fejemben újra játszódtak az este eseményei és lehet, hogy csak az alkohol hatására, de úgy éreztem végre képes leszek teljesen leszakadni az exemről. Nekem ott volt a helyem azzal a 8 bolond fiúval és a 2 idióta barátnőmmel, akiket mindennél jobban szerettem. Ha betudom tartani a magamnak tett ígéretem, hogy nem futok többé a volt pasim után, akkor végre minden rendben lesz.

De egy valami mégsem hagyott nyugodni... Lopva hátra néztem Chanra, aki bár követett engem és figyelt rám, gondolatban valahol teljesen máshol járt.
-Milyen az a lány? Mesélj róla - kértem kedvesen mire Bangchan ajkai lágy mosolyra húzódtak. Szemei úgy ragyogtak mint a csillagok és egy mély levegőt vett.
-Ő a leggyönyörűbb lány akit valaha láttam... Azt nem tudom, hogy szerelmes vagyok-e, de határozottan hatással van rám. Néha jó, néha pedig rossz értelemben - hadarta lelkesen majd nevetve az égre emelte a tekintetét. - Ohh ha tudná hányszor voltam miatta ideges, hány álmatlan éjszakát okozott nekem a hülyeségeivel.

-Nem szimpatikus a lány - feleltem lebiggyesztett szájjal majd lehuppantam kicsit pihenni a közeli padra. Chan nem szólt semmit, titokzatos mosollyal az arcán megállt velem szembe majd leguggolt elém és úgy folytatta a mesélést.
-Ez a lány rendkívül gondoskodó és melegszívű, kedves, humoros és igazán törődő. Időnként rossz döntéseket hoz, nem hallgat senkire és sokszor olyan mintha meg se hallaná amit mondok. Sőt, néha mintha észre sem venne.
-Pfff meg sem érdemel téged... Micsoda utálatos perszóna - ráncoltam dühösen az orromat majd vigasztalóan összekócoltam Chan haját.
-Jó tudni, hogy ilyen véleménnyel vagy magadról... - mosolyodott el fájdalmasan, én pedig hirtelen azt hittem, hogy rosszul hallok.

-Chris? - néztem rá hatalmas szemekkel, de mást képtelen voltam kinyögni.
-Te vagy az a lány Y/N - felelte suttogva majd lassan felállt és a kezemnél fogva engem is talpra állított. - Bosszantó vagy, idegesítő, az agyamra mész, fejfájást okozol és rengeteg álmatlan éjszakát - folytatta keserűen mosolyogva miközben egyre közelebb hajolt hozzám. - De mégis... Nem tudlak kiverni a fejemből, nem tudok már úgy nézni rád mint régen. - Ahogy mondandója végére ért ajkaival finoman az enyéimre tapadt. Nem mozdult, csak ott tartotta puha, édes száját az enyémen... A sokktól lefagytam és elfelejtettem visszacsókolni, így Chan elhúzódott tőlem, de nem engedtem.

Karjaim a nyaka köré fontam és úgy húztam olyan közel magamhoz amennyire csak tudtam. Óvatosan mozgattuk az ajkainkat majd felbátorodva egyre jobban elmélyítettük a csókot. Nyelveink lágyan, ismerkedve ízlelték egymást és úgy éreztem megállt körülöttünk az idő... Bangchan kezei a derekamba martak, én pedig az arcára csúsztattam a tenyereimet és ujjaimmal finoman cirógattam selymes bőrét. Képtelen voltam visszafogni a vigyorgásomat, boldogan mosolyogtam bele a csókba, amit végül a fiú szakított meg.
-Ígérd meg, hogy tiszta fejjel sem fogod ezt megbánni Y/N - kérte csendesen miután elvált az ajkaimtól és homlokát az enyémnek döntötte.
-Csak egy dolgot bánok... - néztem rá könnyes szemmel. - Hogy nem vettelek észre előbb.

 
Meglepiiiiii. 💕 Random 2500 szavas Bangchan.

Szeretettel: Raven. 💜