A világ kegyetlen és rideg hely főleg ha idegenként próbálsz boldogulni egy másik országban. Magyar lányként máris a nulláról indultak az esélyeim, de ha kiderült volna, hogy van egy lányom is... Na akkor rögtön mínuszba ugrott volna a lehetőségeim száma. Mindig őszinte embernek tartottam magam, de ez most a túlélés érdekében megváltozott és aki elől csak tudtam eltitkoltam, hogy anya vagyok. Jó kérdés, hogy minek jöttem ki akkor Koreába ha ezt tudtam előre? Nos... Még csak nem is sejtettem. Egy tündérmesének indult az egész amiből időközben rémálom lett. Ismerkedés, találkozás, szerelem, távkapcsolat, kiköltözés, házasság, gyerek, megcsalás, válás. Vidám kis történet, nem igaz? 

Az exem azóta is szarik a közös lányunkra, minden az én nyakamba szakadt egy idegen országban család, barátok nélkül. Persze vannak jó ismerőseim, de az még sem ugyan olyan...
-Miss Y/N kérem jöjjön - szakított ki egy hang borús gondolataim közül. A kedvesen mosolygó nőre néztem majd nagy levegőt véve felkaptam a cuccaimat és követtem őt az irodába. Sose gondoltam volna, hogy állásinterjúra fognak hívni a JYP-hez... Az asztal másik oldalán viszont nem Mr. Park ült hanem egy teljesen idegen férfi. Illedelmesen meghajoltunk, bemutatkoztunk egymásnak és miután túl estünk a formalitásokon intett, hogy üljek le.
-Átnéztem a beküldött önéletrajzát és munkáit Y/N és egyszerűen le vagyok nyűgözve. Ön kétségtelenül profi - dicsért a férfi.

-Köszönöm uram - válaszoltam fülig vörösödve. Mostanában ritkán kaptam kedves szavakat, így minden jóságra úgy reagáltam mint egy idióta bakfis.
-Kinyomtattam két példányt a szerződésből, kérem olvassa át jó alaposan és ha megfelel önnek írja alá mindkettőt - tért rögtön a tárgyra az interjúztatóm mire a bájos mosolyú nő két papírt tolt az orrom elé. - Úgy tudom anyanyelvi szinten beszél koreaiul, de a biztonság kedvéért szereztem egy tolmácsot aki magyarul is leírta a megállapodásunkat.
-Ez nagyon figyelmes, hálásan köszönöm - mosolyodtam el majd rögtön neki  láttam a szerződés átolvasásának és miután mindent rendben találtam szignóztam is a lap alján.

-Hát akkor üdv nálunk Y/N, remélem jól fogja érezni magát a csapatban - mosolygott rám és ezzel hivatalosan is én lettem a Stray Kids fotósának a segéde. Hogy ez pontosan mit is takar? Gondolom cipelem a fotós cuccait, kávét főzök, vizet hordok... De ami a legfontosabb: én végzem majd az utómunkálatokat a fiúk képein. Egy kis játék a fényekkel, némi photoshop és kész is van a varázs.
-Köszönöm még egyszer! Ígérem nem fogják megbánni, hogy alkalmaznak - mondtam miközben mélyen meghajoltam.
-Ebben biztos vagyok, de ne is húzzuk tovább az időt! Jöjjön Y/N, bemutatom a fiúknak.

HOGY MI?! Erről nem volt szó... Csípjetek meg, biztos csak álmodom.

Végig mentünk egy hosszú folyosón ami nem tarthatott tovább 2 percnél, én mégis óráknak éreztem. A lift előtt állva a gyomrom már tű hegynyire zsugorodott és nem sok kellett ahhoz, hogy kidobjam a taccsot amikor megállt a felvonó... Ugyanis mikor az ajtaja kinyílt ott állt előttem a SKZ, teljes élet nagyságban. Minden levegő a tüdőmbe rekedt és képtelen voltam másra a bámuláson kívül, úgy éreztem megállt az idő.
-Fiúk, ő itt Y/N és mától veletek fog dolgozni - mutatott rám a férfi majd a hátamra tette az egyik lapát kezét és kicsit előrébb tolt a banda felé. - Barátkozzatok kicsit össze, nekem most sajnos dolgom van. Holnap találkozunk Y/N - köszönt el udvariasan majd ott hagyott a fiúkkal.

-Sziasztok - motyogtam esetlenül majd kissé meghajoltam és próbáltam mosolyt varázsolni az arcomra.
-Mi vagyunk a Stray kids - köszöntek egyszerre miközben úgy vigyorogtak mindannyian mint a tejbe tök. Felix kissé oldalra döntött fejjel vizslatta az arcom majd megszólalt, kellemes mély hangján amitől enyhe borzongás futott végig a testemen.
-Te nem ázsiai vagy - mondta ki a nyilvánvalót mire Chan dühösen hátrapillantott rá.
-Ne legyél tiszteletlen Lixie - dorgálta meg a kis szeplőst, aki rögtön kölyök kutya szemekkel kezdett el bámulni.
-Sajnálom - pislogott rám ártatlanul Felix mire akaratlanul is kuncogni kezdtem aranyosságán.
-Ugyan már, semmi baj srácok - legyintettem. - Tényleg nincs közöm Ázsiához, azon kívül, hogy 5 éve itt élek.

-Gyönyörűen beszélsz koreaiul - dicsért meg Changbin mire rögtön fülig vörösödtem.
-Köszönöm - válaszoltam elpirulva és zavaromban a kabátom ujját kezdtem el piszkálni.
-Valóban, alig van akcentusod - folytatta Seungmin.
-És honnan származol Y/N? - mosolygott rám édesen Bangchan és olyan pillantással nézett rám ami a szívemig hatolt. Az az igazi lélekbe látó nézés, aminek hatására akkor sem tudnál hazudni ha akarnál.
-Magyarországról - feleltem röviden tömören és onnantól képtelen voltam bármi mást csinálni Chan gyönyörű szemeinek csodálásán kívül. Teljesen elvesztem az íriszeiben... Klisés meg minden, de első látásra megfogott, élőben még jobban nézett ki mint a képeken.

-Uhh akkor majd főzöl nekünk magyar kajákat? - csillant fel Han szeme.
-Mi? Ő az új szakácsunk? - pislogott összezavarodottan I.N
-Én nem... - próbáltam közbe szólni, de olyan hangzavar keletkezett, hogy esélyem sem volt.
-Süthetnél velem sütiket - tapsikolt lelkesen Felix.
-Ez jó ötlet, nem volt még szerencsém kipróbálni a magyar konyhát - pörgött be Lee Know mire kicsit megemeltem a hangomat.
-SRÁCOK - szóltam rájuk erélyesebben mire mindannyian döbbenten néztek rám. - Először is nem új szakács vagyok hanem fotós segéd, másodszor pedig szívesen sütök főzök nektek ha lesz majd rá időm.

-Ez igazán kedves gesztus tőled Y/N - mosolygott rám Chan majd szigorú tekintettel a fiúk felé fordult - Menjetek vissza a dormba, ebédeljetek aztán találkozunk - utasította őket ellentmondást nem tűrően és legnagyobb döbbenetemre mindenki elsőre szót fogadott. Illedelmesen elköszöntek tőlem majd hangosan beszélgetve betömörültek a liftbe és ezennel kettesben maradtunk Bangchannal... Zavaromban a cipőmet kezdtem el bámulni és egyik lábamról a másikra ácsorogtam. Mindenki arról álmodozik, hogy egy szép napon majd találkozik a kedvenc idoljával és jaj de jó lesz, de az én esetemben az igazság az volt, hogy savat tudtam volna hányni idegességemben.

-Hahó, Föld hívja Y/N-t - lengette meg az arcom előtt a kezét Chan. Annyira elmerültem a saját nyomorult gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy az idol egész idő alatt beszélt hozzám. Lassan megráztam a fejem majd rá emeltem zavarodott tekintetem.
-Öhm... Igen? - pislogtam ártatlanul miközben éreztem, hogy az arcomat egyre jobban elönti a pír. Bangchan aranyosan felnevetett majd megcsóválta a fejét.
-Ezek szerint semmit nem hallottál abból amit mondtam - nézett rám furán csillogó szemekkel mire lassan megráztam a fejem.
-Sajnálom, teljesen elbambultam - vallottam be egy óriási sóhaj kíséretében.
-Oké akkor elölről... Sajnálom, hogy a fiúk így letámadtak, de mindig bepörögnek ha új ember érkezik hozzánk, főleg ha az illető nem ázsiai.

-Ugyan, semmi baj - mosolyogtam az idolra. - Jól esik, hogy ilyen befogadóak vagytok.
-Akkor mit szólnál hozzá ha elmennénk ebédelni valahova? - kérdezte lazán Chan mire a vér is megfagyott az ereimben.
-Mármint most? Te meg én...? - kérdeztem sután a nyilvánvalót és Bangchan roppant jól szórakozott a megszeppentségemen.
-Igen - bólogatott lelkesen. - Szeretném kicsit jobban megismerni a csapatunk új tagját, persze csak ha nem gond - tette hozzá mosolyogva.
-Szívesen ebédelek veled, de nem vagyok valami érdekes személy - vontam meg a vállam.
-Azt majd én eldöntöm - vigyorgott rám majd megnyomta a lift hívó gombját.

Maszk és napszemüveg mögé rejtettük magunkat majd beszálltunk egy sötétített ablakú kocsiba. Teljes inkognitóban mentünk egy apró, eldugott étteremben amiről Chan szerint senki nem gondolná, hogy ott ebédel egy idol. Mikor beléptem a vendéglőbe a szám is tátva maradt... Egyszerű és nagyszerű volt mégis olyan szolid, visszafogott, hogy valóban nekem sem az volt az első gondolatom, hogy ez az idolok lelőhelye. Volt valami megfoghatatlan az étteremben, valami megmagyarázhatatlan varázsa ami teljesen levett a lábamról.
-Gyere, itt van a kedvenc boxom - suttogta oda Chan majd a kezemet megragadva finoman húzni kezdett maga után. Miközben meredten bámultam az összekulcsolt mancsainkat kezdtem egyre jobban azt hinni, hogy ez tényleg nem a valóság.

Channal egymással szemben foglaltunk helyet majd csendben tanulmányozni kezdtük az étlapot. Az idol hamar megvolt a választással, miközben én még mindig a bőség zavarában voltam és képtelen voltam eldönteni, hogy mit szeretnék enni.
-Ha szabad ajánlanom... - köszörülte meg a torkát Chan, ezzel elérve, hogy rászegezzem minden figyelmemet. - A pulgogijuk valami isteni - mondta majd lekapta magáról a maszkot.
-Channie... - pislogtam rá döbbenten mire aranyosan elmosolyodott.
-A személyzet jól ismer itt engem Y/N, a pincérnőn kívül senki nem fog hátra jönni szóval teljes biztonságban ehetünk és beszélgethetünk.

Megkönnyebbült sóhajjal téptem le magamról én is a "szájkosarat" majd visszatettem a helyére az étlapot.
-Akkor hallgatok rád és pulgogit fogok enni - vigyorogtam Chanra.
-Kiváló választás hölgyem - mondta az idol mosolyogva és abban a pillanatban megjelent mellettünk a pincérnő. Illedelmesen köszönt, felvette a rendelésünket majd olyan gyorsan elviharzott mintha ott sem lett volna. Amikor ismét kettesben maradtunk Bangchannal valamiért nagyon fullasztó lett a levegő. Zavartan néztem körbe a boxban és próbáltam ki találni, hogy mégis miről beszélgessünk, de egyszerűen az agyam kék halált kapott. Szerencsére Chan velem ellentétben toppon volt és be nem állt a szája amíg ki nem hozták az ételeinket.

-Szóval mit is fogsz dolgozni nálunk egészen pontosan? Mit csinál egy fotós segéd? - nézett rám Chan, ismét azzal a lélekbe látó pillantásával. Gyorsan megrágtam majd lenyeltem a számban lévő falatot majd megtöröltem az arcomat. A kultúrált evés sosem volt az erősségem...
-Tulajdonképpen ez  még számomra is meglepetés - vallottam be. - Azt fogom csinálni amit éppen kér, az egyetlen amit biztosra tudok az a retusálás.
-Te fogod a képeink utómunkálatait csinálni? - döbbent meg Chan.
-Bizony, ez a szakmám - feleltem lelkesen, valamiért imádok a hivatásomról beszélni.
-Szupeeeer - derült fel az idol arca. - Akkor majd valami jóképű pasivá változtass - mondta viccelődve mire megráztam a fejem.

-Te már így is eszméletlenül csodás vagy Channie - mondtam suttogva majd lányos zavaromban lesütöttem a szemem és inkább az üres tányérom tanulmányoztam.
-Huh... - törte meg a csendet Bangchan. - Köszönöm Y/N, nagyon jól esik ezt hallani egy ilyen gyönyörű lánytól - bókolt az idol mire felkaptam a fejem és döbbenten ránéztem.
-Szerinted gyönyörű vagyok? - kérdeztem kétkedve mire Chan határozottan bólintott egyet.
-Tudod most eszembe jutott egy mondás, már nem tudom mikor és hol hallottam... De állítólag a magyar lányok a legszebbek - mondta majd lassan végig mért. - Te vagy erre az élő példa.

-Köszönöm - válaszoltam és óráknak tűnő percekig boldogságtól csillogó szemekkel bámultam a velem szemben ülőt.
-Neked bármikor Y/N - nevetett fel aranyosan majd az órájára nézett. - Aish, lassan vissza kell mennem az ügynökséghez - bosszankodott az idol. - Hol laksz?
-Innen kb fél óra sétára - válaszoltam elgondolkodva.
-Akkor haza viszlek kocsival - jelentette ki Chan mire az én fejemben megszólalt a vészcsengő. Tudtam, hogy nem egy perverz szatír, aki utána az ablakom alatt bujkálna, de valamiért nehezemre esett beengednem az embereket a magánszférámba.
-Köszönöm, de nem szükséges - válaszoltam egy oktávval magasabb hangon mire az idol érdeklődve vonta fel a szemöldökét.

-Mi az? Csak nem félsz, hogy meglát a pasid? - szívta a vérem mire lassan megráztam a fejem.
-Nincs senkim - feleltem alig hallhatóan mire Chan elégedetten hátradőlt.
-Akkor egyedül élsz? - kérdezte ajkain egy huncut mosollyal.
-Igen - vágtam rá a hazugságot gondolkodás nélkül majd szégyenemben lesütöttem a szemem. Ösztönösen füllentettem, az elmúlt hónapokban sajnos már hozzászoktam ahhoz, hogy tagadnom kell a lányom létezését... Lehet a JYP sem vett volna fel ha megtudják, hogy otthon egy alig 2 éves totyogó vár rám minden este.
-Minden rendben? - szakított vissza a valóságba Bangchan hangja mire egy aprót bólintottam.
-Persze - néztem rá és egy mosolyt erőltettem az arcomra. - Köszönöm, hogy haza viszel.

-Ez a legkevesebb ha már velünk dolgozol - vigyorgott édesen majd miután felvette a maszkját felállt az asztaltól és felém nyújtotta a karját. Gyorsan magamra tettem én is a "szájkosarat" majd mosolyogva belé karoltam és hagytam, hogy irányítson. Miután rendezte a számlát a kocsihoz mentünk ahol udvariasan kinyitotta nekem az ajtót majd megkerülve a járművet beszállt ő is, becsatolta a biztonsági övet és elindultunk hozzám. - Azért majd navigálj, nem igazán vagyok ismerős erre - mondta Chan és én készségesen lettem az élő GPS-e. Hamar hazaértünk ami egyszerre tett szomorúvá és megkönnyebbülté... Bármennyire is stresszes volt kettesben lennem az idollal, legalább ugyan annyira vágytam is rá.

-Ide adnád kérlek a telefonodat? - fordult felém Bangchan miután lefékezett az otthonom előtt. Értetlen ábrázattal néztem a fiúra, de teljesítettem amit kért és a kezébe nyomtam a mobilom. Chan rövid ideig valamit babrált a készülékkel majd visszaadta nekem. - Ráírtam magamra kakaotalkon, szóval ha bármikor szükséged lenne segítségre, valamire vagy csak beszélgetnél egy jót - mondta miközben megvonta a vállát. - Írj rám nyugodtan. - A maszktól sajnos nem láttam az arcát, de a szemein tisztán látszott, hogy mosolygott. A fenébe is... Miért vagy ilyen kurva aranyos Christopher Bang?

A közös ebédünk után a napok csak úgy rohantak egymást követve... Mire feleszméltem már egy hónapja voltam a JYP alkalmazottja és a Stray Kids teljesen befogadott a kis családjukba. Rengeteg programba bevettek, sokszor ettünk együtt és több napnyi unszolás után még arra is sikerült rávenniük, hogy átmenjek a dormba és süssek, főzzek nekik.
-Felix kész vagy már a krémmel? - kérdeztem a kis szeplőst, akit befogtam a hatlapos krémes készítésébe. Bár nem nagyon kellett neki könyörögni, Felix lelkes segítség volt a konyhában.
-Mindjárt noona - dörmögte mély hangján majd mosolyogva felém fordult. - Annyira örülök, hogy végre itt vagy.

Mögé álltam és egy pillanatra átöleltem karcsú derekát. Szerettem ölelgetni őket amiért Seungmin nem lelkesedett eleinte, I.N meg delfin sikítással menekült előlem.
-Annyira jó az illata - sóhajtott fel vágyakozva Changbin majd az ujjával közelíteni kezdett a lábas felé, de gyorsan lefogtam a kezét.
-NE! - kiáltottam rá a megszeppent idolra. - Tűzforró, nem szeretném, hogy megégesd magad.
-Ahw köszi noona, olyan figyelmes vagy - vigyorgott rám Changbin majd szorosan magához ölelt. - És pici - tette hozzá szemtelenül mire csak megforgattam a szemeimet.
-Készen van már? Éhen halooook - nyafogott a kanapén ülő Han mire Bangchan úgy nézett a banda társára mintha annak két feje nőtt volna.

-Az isten szerelmére most ettél gulyás levest meg pörköltet - csóválta meg a fejét a leader.
-Az már legalább fél órája volt hyung - sóhajtott Jisung majd kis kutya szemekkel rám nézett.
-Hiába szuggerálsz ilyen aranyosan, ennek a sütinek pár órát még pihennie kell a hűtőben miután elkészült - mosolyogtam az idolra.
-Szóval aranyos vagyok? - kérdezte csillogó szemekkel mire csak hitetlenkedve megráztam a fejem. Elképesztő ez a srác...
-Igen, mind azok vagytok - válaszoltam majd minden figyelmem újra a krémesnek szenteltem.
-Jó, jó... De melyikünk a legaranyosabb? - folytatta a kis mókus mire vigyorogva felé fordultam.
-Az ügyvédem jelenléte nélkül nem mondok semmit.

Már majdnem kész lettem a sütivel amikor váratlanul megcsörrent a telefonom... Ijedten rezzentem össze mikor megláttam a kijelzőn, hogy a lányom bébiszittere keres.
-Igen tessék? - vettem fel remegő hanggal. - Rendben, máris megyek - zártam rövidre majd kinyomtam a hívást és a ruha fogashoz siettem. - Sajnálom srácok de mennem kell - néztem bocsánat kérően a megdöbbent Stray Kidsre majd felkaptam a cipőmet és a kabátomat.
-Várj, elviszlek - állt fel azonnal Chan mire rögtön leintettem.
-Nem kell köszönöm - hadartam egy szuszra majd egy puszit dobtam a fiúk felé. - A kész süti tetejét kenjétek meg olvasztott margarinnal, ha az megdermedt szórjátok meg porcukorral és tegyétek be legalább 4 órára a hűtőbe.

Úgy rohantam ki a dormból mint a nyakon öntött ürge, csak úgy szedtem a lábaimat. Kényelmesebb lett volna ha elfogadom Chan segítségét, de miután még mindig nem tud a lányom létezéséről ezt az ötletet passzoltam... A torkom kiszáradt, a lábaim lerohadtak és a tüdőmbe rekedt levegő annyira szúrta a mellkasom, hogy azt hittem meghalok.
-Szia Haru - köszöntem a lánynak még mindig lihegve. - Mi történt?
-Szia Y/N. Fogalmam sincs, egyszer csak belázasodott, 38.3-at mértem... Megfürdettem, adtam neki lázcsillapítót és letettem aludni aztán felhívtalak téged - válaszolta a lány.
-Köszönöm, menj nyugodtan haza - mosolyogtam Harura majd kezébe nyomtam a fizetését.

Miután a lány elhagyta a házat bezártam az ajtót, szabályosan lerúgtam magamról a cipőt és a kabátot meg a táskát hanyag eleganciával a fogasra dobtam. Óvatosan Kiara szobájába osontam, hogy ellenőrizzem jól van-e. Arcocskája még kissé piros volt a láztól, de ettől eltekintve békésen szuszogott. Finoman a hóna alá csempésztem a lázmérőt és megkönnyebbülten sóhajtottam mikor a készülék 37-et írt ki. Vissza mentem a konyhába ahol épp kamilla teát főztem amikor valaki rátenyerelt a csengőre.
-Ki az ördög zavar ilyenkor?! - morogtam az orrom alatt majd miután kinyitottam az ajtót egy megrökönyödött nyögés szakadt ki belőlem. - Bangchan...?

-Szia Y/N - mosolygott rám az idol. - Úgy elrohantál... Őszintén szólva a frászt hoztad rám ezért gondoltam lecsekkolom minden oké-e - vakarta meg zavarában a tarkóját.
-Chan... Nagyon hálás vagyok amiért ennyire a szíveden viseled a sorsomat, de most nagyon nem alkalmas az időpont - mondtam fojtott hangon.
-Van veled valaki? - bukott ki a kérdés az idolból. Már épp szóra nyitottam volna a számat amikor apró talpacskák közeledtére lettem figyelmes. Innen már nem volt vissza út...
-Igen - sóhajtottam egy óriásit majd odébb álltam az ajtóból, hogy az idol betudjon jönni. Lopva hátra pillantottam és rögtön megláttam a vigyorogva közeledő minimanómat. - Bangchan... Ő a lányom, Kiara.

Az idol finoman szólva sokkot kapott... Pár pillanatig meredten bámulta a lányomat majd átváltott profi üzemmódba és mosolyogva leguggolt Kiara elé.
-Channie - mutatott a fiúra Kiara amitől Bangchan mosolya még szélesebb lett.
-Szia apróság. Hát te miért nem alszol? - tette fel a költői kérdést az idol majd ölbe kapta a kislányomat. - Huuu micsoda sózsák ez az apró hölgy - mondta majd feldobta a levegőbe amit Kiara hangos nevetéssel jutalmazott.
-Mindjárt jövök - motyogtam szemlesütve majd a konyhába mentem Kiara teájáért. Chan követett engem és bár mosolygott a szemében végtelen fájdalom volt...

-Na, mész aludni picur? - kérdezte vigyorogva Bangchan Kiarát mire a lányom nevetve megrázta a fejét. - Elképesztően okos ez a gyerek Y/N, látszik, hogy remekül neveled - nézett rám az idol. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben... Terveztem neki elmondani, hogy van egy lányom, rohadtul nem így akartam, hogy megtudja.
-Köszönöm - néztem félénken Chanra majd átvettem tőle Kiarát.
-Channieee énekel - mutatott a fiúra Kiara.
-Oké, ahogy a kis hölgy óhajtja - nevetett fel újra Bangchan majd Kiara szobájába mentünk ahol a fiú személyes szóló koncertet adott a lányomnak. Kiara perceken belül kidőlt én pedig elámulva néztem az idolra.
-Nagyon jól bánsz a gyerekekkel - suttogtam mire Chan felállt és felém nyújtotta a kezét.
-Gyere Y/N, beszélgessünk...

Torkomban hatalmas gombóccal fogtam meg a mancsát és követtem őt a nappaliba. Úgy vezetett mintha az ő házába lettünk volna és ez a tény megmosolyogtatott. Bangchan leült a kanapéra majd maga mellé húzott engem is és perceken keresztül szótlanul bámult.
-Halljam... - köszörülte meg a torkát. - Mivel érdemeltem azt ki, hogy hazudj nekem? Ennyire nem bízol meg bennem Y/N? - kérdezte végtelen szomorú tekintettel mire sóhajtva felálltam és a hűtőhöz mentem. Rövid keresgélés után kivettem egy üveg bort, magamhoz ragadtam két boros poharat is és visszaültem az idol mellé.
-Ez hosszú mese lesz Chan és hidd el nem ellened irányult...

Nagyot kortyoltam az édes vörösből és mesélni kezdtem egészen onnantól, hogy mikor és hogyan ismertem meg Kiara apját. Bangchan figyelmesen végig hallgatott majd mikor a mondandóm végére értem csak szomorúan megcsóválta a fejét.
-Én itt vagyok neked Y/N, mikor hiszel már végre nekem? Rám számíthatsz és ezek nem csak hamis szavak vagy üres ígéretek.
-Elakartam mondani, de féltem - suttogtam lehajtott fejjel majd letöröltem a szememből kibuggyanó könnycseppeket.
-Mitől? - kérdezte szelíden az idol miközben két kezébe fogta az arcom és olyan közel hajolt hozzám, hogy már fullasztóvá vállt a közelsége.
-Mindentől... A megítélésemtől, hogy nem kapom meg az állást...

A szememből ömleni kezdtek a könnyek, próbáltam visszafogni a sírásom, de képtelen voltam rá. Halkan sírdogáltam miközben Chan még mindig az arcom fogta. Tekintete ide-oda cikázott a szememről a számra majd a könnyeimre. Óvatosan letörölte a sós cseppeket majd apró, lágy csókokkal hintette be a helyüket. Félve néztem az idol szemébe, rettegtem attól, hogy milyen megvetéssel fog rám bámulni... De mikor volt bátorságom rá emelni a tekintetem csak fájdalmat és könnyeket láttam a szemében.
-Olyan buta vagy Y/N - suttogta Bangchan majd egyre közelebb hajolt hozzám. A számon éreztem a leheletét, csak egy apró milliméter választotta el az ajkainkat...

Végül Chan volt az aki megszüntette a távolságot és olyan hévvel vette birtokba az ajkaimat, hogy akaratlanul is a szájába nyögtem. Elégedetten mosolygott bele a csókba miközben én továbbra is az egereket itattam. Ajkai édesek voltak mint a méz, csak az én könnyeim varázsolták kissé sóssá őket. Erősen megragadta a csípőmet és könnyedén az ölébe ültetett és úgy csókolt tovább. Kezeim automatikusan a pólója alá kúsztak és vágyakozva simogattam végig bársonyos bőrét. Bangchan elégedetten felsóhajtott majd egyik kezével a hajamba túrt és úgy húzott még közelebb magához. Olyan szorosan tapadtunk össze, hogy egy papír lapot nem lehetett volna kettőnk közé tenni.

-Szeretlek Y/N - szuszogta Chan miután lihegve elvált az ajkaimtól. Zavarodottan néztem gyönyörű barna szemeibe mire ő mosolyogva az egyik tincsem a fülem mögé tűrte.
-Én is szeretlek téged - suttogtam majd egy apró puszit nyomtam az ajkaira.
-Olyan régóta vágytam már erre - dőlt hátra elégedetten Bangchan miközben kezeit lassan a derekamra csúsztatta és a pólóm alá nyúlva körkörös mozdulatokkal simogatott.
-És nem gondoltad meg magad? - kérdeztem szégyenkezve mire határozottan megrázta a fejét.
-Bár idő kell míg feldolgozom ezt az egészet, de kellesz nekem - suttogta és mosolyogva végig simított az arcomon. - Veled akarok lenni és ezen Kiara létezése sem változtatott.
-Channie, én... - kezdtem bele a magyarázkodásba, de az idol közbevágott.
-Csak mondj igent Y/N... Leszel a barátnőm?

Ami késik nem múlik! 😁

Nehéz szülés volt de itt vaaaan. 💕

A 18-as folytatását megtalálhatjátok a másik könyvemben... 🤫

Szeretettel: Raven. 💜