Utána ugrottam, egy pillanatra összezártak felettem a hullámok. A néma pillanat megnyugtatott, minden porcikámat körülölelte a víz, nem létezett más csak én és a rengeteg. Egyszerre volt túl sok a rám nehezedő tömeg és semmi, egyszerre éreztem magam biztonságban és rettegtem. Gondolataim megszűntek létezni. Mindez aligha tarthatott pár másodpercnél tovább. 

Amint kiemelkedtem a vízfelszín alól, ott volt Ő. A medence széléhez úszott, felém fordulva várta mi fog történni. Magam sem tudtam. 

Ahogyan lassan felé úsztam, a víz apró hullámokat vert, lágyan simogatva végig bőrömet. Ez, és szemének vágyakozó csillanása elég volt ahhoz, hogy beborítson a libabőr. Türelmetlenség nőtt bennem, legszívesebben csak keresztülszáguldottam volna a kettőnket elválasztó távolságon. Azonban visszafogtam magam, kiélvezve minden pillanatot. 

Lágyan tempózva tartotta fenn magát a felszínen, a hullámok végigsimították állának szögletes vonalát, érzéki ajkait, annak huncutul felkunkorodó szegleteit. Szőke hajáról az arcára csurgó cseppek kiemelték bőrének napsütötte barnaságát, a szempilláin pihenő gyöngyök pedig még sugárzóvá tették tüzes tekintetét. Legszívesebben egyenként csókoltam volna le a cseppeket.

Amikor végre elfogyott közöttünk minden felesleges távolság, kezeimet a medence szélére tettem közrefogva őt. Kihívó tekintettel hajtotta hátra a fejét, ajkai enyhén elváltak egymástól, tarkója finoman megpihent a peremen. Kissé feljebb toltam magam, testem hozzá simult. Lassan, szinte óvatosan hajoltam le várakozó ajkai felé, féltem, hogy elriasztom. Szám épphogy csak végigsimította az övét, egy tollpihe érintése volt csupán. Mégis, a szája eszméletlenül puha volt, újra meg kellett kóstolnom. A következő csók egyszerre volt édes, nedves, és kissé klór ízű a medence vizétől. A csók elmélyült, egyik kezemmel beletúrtam selymes hajába. Ő a derekamba kapaszkodott, majd szorosan átölelt, mintha sosem akarna elengedni. Soha.