2016. július 23. / az AZ éjszaka

Nem tudtam, helyes-e, amit csinálok, de minden egyes porcikám azt diktálta tegyem meg. Lehajoltam hát egy kőért, egy apró, picike kavicsért és Hope ablakát vettem célba. Az első dobás nem talált, de a következő már halkan koppant az üvegfelületen. Nem voltam biztos abban sem, hogy ébren van-e még, hiszen az óra már éjfélt ütött. Egy nagyon keskeny deszkán álltam, és bármelyik pillanatban leborulhattam róla. A remény, az iránta érzett szeretetem viszont képes volt egyensúlyban tartani és bátorságot adott.
A második dobás után sem történt semmi, így egy újabb kavicsot a kezembe véve céloztam és dobtam. Majd újra. És újra. A tizedik sikeres találat után mintha egy halovány fény töltötte volna be a szobáját. Megláttam kócos haját és még álmos arcát, ahogy keresi a zaj okozóját. Mosolyogva integettem neki.

-Te meg mit keresel itt? – kérdezte kihajolva az ablakon. Suttogva kiabált. Hangja is tükrözte fáradságát.
-Érted jöttem. Szökjünk el ma estére!
-Te teljesen megőrültél? – mosolyodott el, de hangja komoly maradt.
-Igen. Megőrülök érted és veled akarok lenni! Kérlek! Öltözz fel és gyere velem! – elfordította fejét és összeráncolta homlokát. Gondolkodott. – Kérlek! – kérleltem újra, amire végre beadta a derekát.
-Tíz perc! – suttogta, majd bezárta az ablakot és eltűnt a szemem elől.

A házuk oldalának dőlve vártam rá és minden egyes perc elteltével csak fokozódott bennem az izgatottság és a boldogság. Mindent elterveztem. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a végén egy párként térünk vissza otthonához, megfogom a derekát, magamhoz húzom, és egy búcsúcsókot lehelek ajkaira. Mindent láttam magam előtt.

-Végre! – szaladtam elé. Megszorítottam csuklóját és magam után húzva futottam a már jól kijárt útvonalon.
-Hé! Lassabban! Amúgy is, hová megyünk? – kérdezte, közben másik kezével próbálta lefejteni tenyeremet kezéről.
-Meglepetés! Ígérem, tetszeni fog! – álltam meg és magamhoz húztam a már rabul ejtett csuklójánál fogva. Nem ellenkezett. Keze az arcomra szaladt, és megvillantotta azt a mosolyát, amivel az ujjai köré csavart. Arca egyre csak közeledett az enyémhez, én pedig nem tudtam, mit tegyek. Nem értettem a hirtelen közeledését. Elengedtem a csuklóját és mindkét kezemmel a derekát öleltem át. Már csak milliméterek választottak el ajkaitól.
-Azt hitted, mi? – kapta el hirtelen fejét, és kacagva rohant előre. Ő is tudta az utat a közös helyünkre. Ha rossz kedvünk volt, mindig a tóhoz jártunk ki. Igazából ott is találkoztunk. Megráztam a fejem, visszarántva magam ezzel a valóságba.
-Hé, állj meg! – futottam utána. Kifullasztott, de még idejében elkaptam. – Ezt hagy rakjam a szemedre! – vettem ki a zsebemből az egyik hajpántomat, ami most szemfedőnek szolgált.
-Ne már! Utálom az ilyeneket! – vágta be a durcást, de hagyta, hogy rátegyem.
-Tetszeni fog! Ha nem, egy hétig azt teszem, amit csak mondasz!
-Oké, ez jól hangzik! – nevetett fel.

Lassan vezérelve indultunk tovább. Kezem szinte remegett. A gyomrom görcsbe rándult, ami alapjáraton sem normális, ha Hopeal vagyok. Mindig olyan érzés, mintha valami hatalmas dolog akarna kitörni onnan. Nem, nem pillangók, ahogy azt mondani szokták. Ez egészen más. Vele minden szebb.

-Megérkeztünk. – suttogtam a fülébe. Hangom megcsikizhette, mert felkuncogott és a füléhez kapta kezét.-Akkor leveszed végre? – fordult felém.
-Természetesen. – megszabadítottam a hajpánttól, amit a fejemre tettem, így legalább nem zavart a hajam. – Háromra fordulj meg! – utasítottam, majd elkezdtem számolni.
-Három! – mondtuk ki egyszerre, ő pedig eleget tett kérésemnek és hátat fordított. Nem mondott semmit. Kezeit hirtelen az arcához emelte, de nem tudtam miért.
-Hé, mire gondolsz most? – kérdeztem mellé lépve.
-Én... szóhoz sem jutok.
-Az jó? – zavaromban a tarkómhoz kaptam jobb kezemmel.
-Ezt mind nekem? Ezt miattam csináltad? – kérdezte és arcát felém fordította. Ekkor néztem rá, és megláttam szemei sarkában csillogni valamit. Könnyeket. Először láttam kimutatni az érzéseit ilyen formában.
-Ezt mind azért, mert szeretlek! – adtam hangot érzéseimnek. Először mondtam ki ezt a bűvös szót.Nem mondott semmit. Fejét visszafordította és a kivilágított tóra emelte tekintetét. A lampionok és a gyertyák fénye volt az egyetlen fényforrás az erdőben. Igen, a tó egy erdő szélén található, de elég kevesen tudnak róla.
Arrébb lépett, így érintettük egymást. Fejét nekem döntötte és kezével átkarolta a derekamat. Jóleső érzés járt át. Elmosolyodtam. Kezemet a vállaira helyeztem és még jobban magamhoz húztam. Olyanok voltunk, mint egy igazi pár.