Nem mertem megfordulni, és V-re nézni, aki minden bizonnyal olyan ideges lett, hogy kezdhetett hasonlítani a feje egy paradicsomhoz. Nem engedhettem, hogy bántsa, hiszen a bűntudat előbb súlytana le rám, mint a király haragja, hogy miattam meghalt az egyik legjobb lova.

Sóhajtottam egyet, majd magam elé húztam a kezem, ami most kezdett csak el igazán bizseregni. Elég csúnya látvány volt, elvégre a vér már majdnem teljesen rászáradt, így a sebet se tudtam rendesen felmérni, de nem lehetett olyan mély, hiszen éppen, hogy csak megkapott.

- Gyere. - fújtatta az ideges férfi, majd nagy léptekkel visszament, hogy helyére tegye a fegyvert, és kilépve az istállóból a ház felé vette az irányt. Nem akartam, de nem mertem ellenkezni, így elindultam felé, tartva a méteres távolságot.

Bent nem mondott semmit, csak a nappaliban levő kanapéra mutatott, ő pedig eltűnt a hátsó folyosón. Leültem, és igyekeztem nem rá nézni, hiszen akkor talán még jobban fájt, hiszen realizálódott bennem, hogy az ott van.

Kis idő múlva egy fehér dobozzal tért vissza, amiből mindenféle eszközöket pakolt ki az asztalra, aminek a felét nem is ismertem. Mintha műteni készült volna. Azonban ez csak azért kellett, hogy a doboz alján levő gézt ki tudja venni onnan, valamint azt a sárga színű, fiolába zárt löttyöt, ami innen nézve olyan, mint a sűrített almalé.

Elment a konyhába, hogy egy tál langyos vízzel, és egy újonnan elővett ronggyal térjen vissza, majd belemártogatva a vízbe a sebhez tette, és elkezdte megtisztítani körülötte a bőrömet. Ajkamba haraptam, mert nem akartam hangot adni, mennyire fáj. Örültem, hogy bár ideges, mégis figyel rám, és nem durva, hanem tényleg óvatosan próbál meg segíteni.

Nem tudtam elfojtani egy nagyobb nyögést, mikor azt a sárga folyadékot, ami szerintem fertőtlenítő, a gézlappal együtt rátette a kezemre, és bekötötte, hogy az ott is maradjon, és maró érzést keltve teljesen kitisztítsa a sebet, hogy ha még nem, akkor ezek után se fertőződjön el.

- Köszönöm.. - hajtottam fejet előre, mikor elkezdett visszapakolni, de válaszra már nem méltatott, csak ismételten eltűnt, amíg a helyére nem vitte a dobozt. Kicsit furcsán éreztem magam, folyamatosan a kötést szorongattam.

Miért lett annyira ideges? Talán azt hitte, engem is a sírba tesz, vagy halálosan megsebez a ló, mint az elődeimet? Nyíltan és világosan elmondtam neki, hogy nem fogom azt hagyni, és én nem is vagyok olyan, hogy ez megtörténjen. Bár ellenkező esetben szerintem én is megijedtem volna, de nem annyira, hogy fegyvert ragadjak.

- Menj, öltözz át, és induljunk. - vetette felém keménynek tűnő szavait, amiben egy csöpp utasítás jellegű hangvétel is hallható volt, ezért némán álltam fel és mentem át, hogy valami használható ruhát keressek.

Igyekeztem nem terhelni a kezem, nehogy átvérezzem a kötést, na meg ahogy rosszul mozdítottam, belecsúszott a fertőtlenítő ismét a sebbe, és csípni kezdte, ezért is próbáltam meg mindent a jobb kezemmel intézni.

Mire kész lettem, ő már a ház előtt várt, zsebre dugott kezekkel, előre-hátra hintázva hol sarkára, hol lábujjra állva. Mikor meglátott, rögtön megindult, majd mellém érve a kapu felé kezdtünk sétálni. Egész úton némán haladtunk egymás mellett. Én nem mertem mit mondani, ő meg gondolom kiélvezte, hogy sikerült lenyugodnia végre.

Ahogy közeledtünk a faluhoz, az embertömeg zsibongását már jól hallani lehetett, mellettünk pedig folyamatosan szekerek, lovas kocsik, és járókelők haladtak el. Beértünk a falu szélére, ahol máris árusok százai sorakoztak szemeink elé, ami nem volt megszokott, hiszen nálunk nem teljesen így néznek ki. Itt ha jól látom a sátruk mozgatható, szét, és összeszerelhető, hogy bármikor bárhol fel tudják állítani, ami hosszútávon nagyon praktikusnak tűnik.

Amit csak szem-száj kívánhatott, minden fellelhető volt a kínálatok között, a haltól elkezdve a gyerekcipőkön át az értékes ékszerekig. Szinte minden árus mellett megálltam pár másodpercre, mintha még sose láttam volna ilyet, és megszemléltem a rengeteg kézzel készített holmikat.

Mivel volt pár félretett érmém, így nem bírtam megállni, hogy ne vegyek egy levendula illatű szappant, ami túlságosan csábító volt ahhoz, hogy veszni hagyjam. V csak a szemét forgatta, mikor meglátta, hogy elrejtem a táskám mélyébe, de amint megmutattam neki, és az arca elé emelve hagytam, hogy megszagolja, láttam rajta, mennyire tetszik neki is, de ezt a büszkesége már nem engedte, hogy kimutassa felém.

Eljött velem a postáig, ahol viszonylag gyorsan végeztünk, hiszen alig voltak. Feladtam a levelet, majd elfordultunk a falu szíve felé, ahol már rendes boltok voltak. V említette, hogy neki is el kell intézni valamit, ez a valami pedig a bevásárlás volt azokból a dolgokból, amik otthonról elfogytak, mint például a mosópor, és hasonló háztartási cikkek.

- Fáj még a kezed? - kérdezte, mikor kijöttünk az épületből. Felmosolyogtam rá, és megráztam a fejem, majd mintha valami hihetetlenül izgalmas dolgot vettem volna észre kicsit lemaradtam tőle, és bámészkodni kezdtem, de ezzel csak magamnak akartam időt szerezni, hogy kitérjek a kérdésétől, amiről tudom, hogy tudta a választ, csak tőlem akarta hallani.

Hogy is ne fájna, hiszen sosem bírtam nagy mértékben a fájdalmat, ráadásul a bőröm valamiért vékonyabb, mint az átlag embernek, ezért is vagyok ennyire fehér. Még az is meglátszik rajtam, ha valaki kicsit erősebben megfogja a csuklómat.

- V... - álltam meg és néztem el a szemközt utcának nevezhető útra, ahol valami hatalmas építményt kezdtek el a munkások felállítani, amilyenhez foghatót még életemben nem láttam. - Mi készülődik itt?

- Falunap. Mivel hamarosan beköszönt a rosszidő, ma búcsúztatják a hozamban gazdag nyarat, és imádkoznak az ugyan ilyen bőséges őszért, és az enyhe télért. - kezdte magyarázni ezt az érdekes eseményt, amit nálunk egyáltalán nem szoktak megtartani. - Szeretnél maradni?

- Jajj, dehogy! - néztem fel rá. - Miattam nem kell..

- Oké, akkor nézzünk körül. - mondta, mintha meg se hallotta volna, amit az előbb jelentettem ki. Nem tudtam, hogy örüljek neki, vagy bosszankodjak az miatt, hogy számba se veszi, amit mondok neki, de valahol mélyen éreztem, hogy ezt csak azért csinálja, mert átlát rajtam, és tudja, mennyire kíváncsi vagyok.