Hamarosan beköszönt az ősz, én pedig jóformán még sehol sem tartok a lóval. Mivel itt minden ló királyi tulajdon, néha eljönnek értük a ló szállító furgonok, hogy elvigyék őket versenyeztetni, és csak napokkal később térnek vissza, teljesen bódult állapotban. Mintha kifutották volna a lelküket is, ezt pedig rossz látni, hiszen arra a szerencsétlen párára is ez vár, akit a király olyan nagy becsben tart.

Épp az almafa egyik vastagabb ágán ültem, és a fölöttem elhaladó felhőket bámultam, mikor észrevettem, hogy valaki közeledik felém, azonban nem a ló volt, hanem egy ember, mégpedig V. Nagy mosollyal az arcán pontosan alám állt, és felnyújtott egy kockás anyagba csomagolt dobozt, amit rögtön elvettem tőle.

- Mama azt üzeni, ha még egyszer meg mered kísérelni, hogy nem jössz ebédelni, seggbe rúg. - adta át az üzenetet, majd leült a fa tövébe.

- Nem néztem az időt. Amúgy se vagyok éhes. - jelentettem ki makacsul, majd kibontottam a csomagomat, és a doboz mellé rakott villával nekiláttam enni, miközben próbáltam nem észrevenni V mindent tudó mosolyát, mi levakarhatatlanul ott virított az arcán.

Amint megettem, felakasztottam magam mellé az egyik ágra, és felálltam, hogy elérhessek egy almát, hiszen idő volt, ám eszembe jutott, hogy most nem vagyok egyedül, így lenéztem a másikra, aki csak bamba tekintettel bámult kifelé fejéből, észre se véve a világot.

- Ne ijedj meg. - mondtam neki, mire felnézett, én pedig leszedtem az egyik magasabb ágon lógó almát, ami már kissé barnulni kezdett, de az érett íze biztos tetszeni fog az állatnak. V szeme hatalmasra kerekedett, mikor meglátta a lovat, ahogy megáll mellette, szinte észre se véve a férfit.

Leugrottam a fáról, majd kitártam karom, és elé toltam az almát, amit mint mindig, először gondosan megszagolt, és játszi könnyedséggel kapta ki fogaival a tenyeremből. Jóízűen elropogtatta, majd lenézett rám, de csak egy pillanatra, aztán pedig megfordulva ismét elvágtatott a többiekhez.

- Miért jött ez ide? - fújta ki a férfi reszketeg levegőjét, miközben törökülésbe rogyott a földön. Nem másztam vissza, hanem mellé telepedtem, és hátradőltem a fa törzséhez.

- Az almájáért. Minden nap kap egyet. - magyaráztam.

- Ezek szerint megbízik benned?

- Nem - nevettem fel. Szép is lenne, ha ez a tényállás valóra válna. - Csak kihasznál, mivel ő a fentieket már nem éri el.

- Az lehet, de mégis elfogadja tőled. - nézett rám, mire felé pillantottam, de amint tekintetünk találkozott, rögtön elfordultam. Végül is igaza lehet, hiszen a kezemből eszik, és ez már félig meddig a kezdeti bizalom..

- Oh, nem is mondtam! - csattantam fel pár másodperc csönd után, mire a férfi megrezzent, és ijedt tekintettel kapta felém fejét, mégis mi az istent akarok tőle ekkora hévvel. - Megvan a neve. - mikor kijelentettem, megláttam szemeibe a kíváncsiság fényét, ami ragyogni kezdett, némán kérdezve. - Az lesz, hogy Wonder. - mindenféle reakciót el tudtam képzelni a következő pár másodpercben, csak azt nem, hogy némán fog előttem ülni, mint egy hal, és nem mond semmi véleményt. Legalább is elsőre.

- Komoly? Ennél ötletesebb nem tudtál volna lenni? - forgatta meg szemeit, amiből leszűrtem, hogy ő is tud angolul, így érti a név jelentését, és azért tartja klisésnek. Éppen ezért nagy mosoly kúszott az arcomra, és vettem egy mély levegőt.

- Wanderer Storm. Azaz Vándor Vihar. Ez a ló maga a megtestesült erő, amit csak akkor tudsz birtokolni, ha elfogadod, hogy nem te irányítasz. Meg akarja tartani a becsületét, és az akaratát, amit az ostoba emberek el akarnak venni tőle. A Wonder, ennek a két szónak az összevonása, mivel ez a ló nem hétköznapi. - néztem rá a fakó szépségre, aki épp egy pej ló mellett legelészett. - Ha foglalkozol vele, és rászánod az idődet, akkor bár lassan, de napról napra egyre többet fog megmutatni magából.

- Most megleptél. - vágta rá egy enyhe hatásszünet után, amikor is szerintem megpróbálta feldolgozni a rengeteg információt. - Nem hittem volna, hogy ennyi idő alatt így kielemezed.

- Ez a ló nagyon összetett. Nyitott könyv, hisz a vak is látja, mennyire nem akar kapcsolatot az emberrel, azonban roppant bonyolult is, mivel azt nem mutatja meg, miért.

- Lehet, hogy csak... El akarja titkolni a személyiségét a világ elől.  - suttogta, szerintem inkább magának mint nekem, ezért úgy tettem, mintha meg se hallottam volna. - Te fogod kideríteni az okát?

- Elvégre ez a dolgom! - húztam ki magam büszkén, mire egyetértően bólintott.

- És utána hazamész?

- Hé! - csaptam meg vállát, ami majdhogynem nekem jobban fájt, mint szerintem neki. Látszik rajta, hogy nem lazsál, hanem keményen dolgozik a farmon. - Ennyire utálsz?

- Bár a stílusodtól falra mászom.. Te vagy a legértelmesebb eddig. A többiek még idáig se jutottak el a lóval. Ők inkább csak.. Minél előbb hazudni akartak valamit, hogy megszabaduljanak a munkától, amit utána meg is szenvedtek. - hajtotta le fejét, én pedig csak némán bólogattam, hiszen mesélte, hogyan járt a másik két elődöm. - Van kedved segíteni? - állt fel, majd elém lépett, és felém nyújtotta kezét.

- Miben? - kérdeztem vissza, miközben engedtem neki, hogy segítsen felállni.

- Leápolni pár lovat. Szám szerint tizenkettőt.

- Hű.. - képedtem el, majd felnéztem az égre. - Jó, hogy nem este jelented ezt be. - halk nevetéssel reagálta le pimasz beszólásomat, majd fejével oldalra biccentett, hogy kövessem, és miközben igyekeztünk minél több lovat összeszedni és bevinni őket a bokszokba, addig én azt figyeltem, hogy Wonder kikhez viszonyul jobban, kikhez menekül, mikor én elkapom azt a lovat, aki mellett eddig volt, hiszen ez is fontos lehet, ha előrébb szeretnék jutni vele.