Attention!!!
Az előző részekben sok jelenetet átírtam, hozzá írtam, jelentős változtatások vannak! (amelyekre a későbbiekben utalások lesznek)

Hermione

Szétizgulom magam. Ennek pedig az lesz a vége, hogy össze-vissza fogok beszélni. Márpedig ehhez a beszélgetéshez összeszedettnek kell lennem.
- Tehát... Roxfort! Milyen a suli? Sokat változott?
- Iskolaelsőként minden más... Furcsa, hogy van aki itt van az eredeti évfolyambol, és van aki nincs. Kicsit hiányzik, hogy őszinte legyek.
- Azt elhiszem, néha ránézek az órámra, és eszembe jut, hogy el fogok késni SVK ról...
- De helyette csak a 8-ig tartó Drazsé leárazásról. - vágtam a szavába.
Ezen mind ketten nevettünk. Hol vannak már a rendelt Lángnyelvek?
- Azért általában odaérek. Mi újság a tantárgyakkal? Uramatyám, bájitaltan Piton nélkül...
- Mr. Kalevala is jól tanít, de Piton, kiemelném, hogy soha nem gondoltam hogy ezt kimondom, de Piton hiányzik. - meredtem magam elé fájdalmas arccal.
- Ahogy berobban a terembe... - mosolygott Ron.
- Lapozzatok a 394. oldalra! - próbáltam utanozni a hangját.
- A végtag vesztést nem fogadom el kifogásnak, Potter!
- És már nem is a pincében vannak az órák!
- Nemár, akkor nem fagytok meg? - nevetett fel - Jut eszembe, milyen az iskola elsők lakosztálya?
- Az azért túlzás, hogy lakosztály, de tényleg nincs miért panaszkodnom.-
Ahh, olyan könnyű Ronnal beszélgetni. lehet rossz döntést hozok?
- És ki a többi iskola első?
- Uh, van Ella a Hollóhátból és van Dom a Hugrabugból.
- Nem nagyon ismerem őket. Ki lett a maradekárból? Csak nem Pansy...
- Nem, Malfoy.
- Olyan nincs. - rázta a fejét hitetlenkedve.
Eközben megérkeztek a rendelt whiskeyk. Na erre szükségem lesz.
- Igen, én is így álltam hozzá. Hihetetlen.
- Malfoy... biztos hogy nem. Ő nem... okos. Ugye?
- Valamit tudnia kell...
- Ja, SVK ból jó sok mindent, gondolom. A neveltetése... Azt nem tudja csak úgy levetkőzni.
A csata után Malfoy segített a rend elérésében a varázsló világban. Így a legtöbben szemethunytak a bűnei mellett. Ő ezt nyilván nem érezte, de így volt. Hiszen csak egy befolyásolható tinédzser fiú. A mi estünk teljesen külön kategória. Senki nem tud a kapcsolatunkrol. Ami hatodikban volt és leginkább csókolózásból állt. Aztán néha beszéltünk. És annyira biztos voltam abban hogy megbánt mindent. Azt hittem az apja távolléte miatt van úgy kiakadva, meg Harry halálfalós hülyesége... legalábbis azt gondoltam hogy hülyeség. Visszanézve, nem véletlenül nem került le soha senkiről a talár. Aztán a halálfalók betörése a kastélyba, Draco menekülése... és én végig hittem hogy a szülői nyomás miatt teszi. A csata után elég nyilvánvalóvá vált hogy nem. Legalább is nem mindent és engem még mindig utált.
Habár minden után Malfoyt szidni nem volt probléma nekem, lassan a témára kellett térnem. A beállt csönd ami helyet engedett a merenegésemnek, pedig tökéletes volt erre. Csakhogy Ron gondolatai sem jártak olyan messze az enyémektől, és megelőzött a megszólalásban.
- Tudod, eddig sosem kérdeztem meg, a csata után, amikor kettesben voltatok...
- Ron, figyelj... - közbe vágtam. Erről biztos nem akartam vele beszélni.
- Igen?
- Szerintem ideje hogy elbeszélgessünk. - ennél jobbal nem tudtam előjönni.
- Hát, egyetértek. Valamit el kell mondanom.
Neki, nekem? Ez új. Akkor nem csak én 'készültem' nagy beszédre.
- Kimegyünk? - javasolta, hezitálva. - Nincs hideg...
- Menjünk.

* * *

- Utálok, mindenkit, Ront, Malfoyt, Harryt, Téged, Magamat. MINDENKIT. - zokogtam Ginnynek.
- Tudom, tudom... hé engem miért?
- MERT MINDENKIT UTÁLOK.
-Oké, gyere induljunk fel. Ágyba raklak.
- Nem vagyok álmos. - nem is voltam. Dühös voltam.
- Ennyi üvöltözés után? Még jó hogy álmos vagy!
- Megérdemelte!
- Tudom, egy patkány. Vagyis gondolom. Elmondanád mi a franc történt?
- Mondott... dolgokat.
- Mint például?
És megint bőgtem.
- Nem szeret. És... és megismert valakit.
- Oh... de, umm volt valami...? - az aggódalom tapintható volt a hangjában.
- Nem, nem csalt meg. Mégis csak Ronról beszélünk... Csak sokat gondol rá és kevesebbet rám. - és ezután elkezdtek ömleni belőlem a szavak. - Akart és nem is akart találkozni. Akarta hogy minden a régi legyen és rettegett, hogy mi van ha nem. És tudja, hogy szeret. De már nem ugyanaz. És úgy gondolja értelmetlen tovább együtt lennünk ekkora távolsággal. És... és... - próbáltam nem szipogni. - én egyetértek vele eddig. Csakhogy ő többet nem akar a barátom lenni. Azt mondta kerülnünk kéne egymást egy idejig. Tudod, Ginny, én sosem tudtam elképzelni az életem Ron nélkül. És nem szeretném elveszíteni. De már döntött. Láttam rajta, többet nem akar az életében. Ahelyett hogy küzdene a több éves barátságunkert inkább választja ezt a könnyebb utat... Nélkülem. Nem csak mint barátnő szakított velem, de mint ismerős is. És a jövőről olyan ködösen beszélt, de kétlem hogy bizonytalan lenne. Csak nem akarta hangosan hozzám vágni hogy nem kíváncsi rám. És Harry... Harry tudta. Tudta mi jön...
- Nem hiszem. Nem hiszem hogy Ron soha többé nem akarna látni téged, és Harry pedig biztosan nem menne ebbe bele. Csak túl gondolod. Szerintem ha kialszod magad, akkor... reggel majd át tudod gondolni tiszta fejjel.
- Én...
- Nálad van a kártyád?
- Igen, de nem tudom... talán valamelyik zseb.
A próbálkozásom hogy megtaláljam fölösleges volt. Fájt a fejem és nagyon álmos voltam. És a megmentőnk itt is volt.
- Nálam van. Felviszlek titeket.
- Oh, köszi! - mondta Ginny helyettem is. Nem tudtam megszólalni. A vacsorának vége ezek szerint és én nem akartam hogy emberek lássanak így kiborulva. De Gabriellatól kétlem hogy félnem kéne. Nem a pletykás lánynak ismertem meg.

Draco

Habár ez a nap nem éppen produktívnak indult, büszkén jelentem hogy az lett. Reggeli után (vagy akkor ebéd, na) lementem a klubhelyiségbe és nagy nehezen, de sikeresen beszéltem Pansyvel. Elmondtam hogy ez az én részemről nem működik, és sajnálom hogy nem tisztáztam korábban. Nyilván nem hatottam meg, és kiakadt. Le idiótázott meg hasonlók. De ez még abszolút belefért. Hagytam hogy kihisztizze magát a többiek előtt. És furcsa mód nem bántam meg később. Rajöttem, hogy fáradt vagyok. Elfáradtam a sok hülye halálfalós mocsokságtól. És a rengeteg színjátéktól. Nincs már erre szükségem.
Első dolgom viszont sokkal ijesztőbbnek tűnt, mint akármilyen halálfaló gyűlés. Beszélnem kell Grangerrel, a hazugságok nélkül.
Annyira belelendültem a változtatásokba hogy azonnal meg akartam keresni, de mivel akartam, és csak akkor rohanhatok bele ha nem szeretném, így nem találtam meg.
Pár iskola kör után rájöttem, hogy nem csak ő, de egy rakat másik ember is hiányzik.
A kiirás a semmiből jött elő. Roxmortsi hétvége van. Tehát vacsoráig biztosan várnom kell.
Vacsoráig a szobámban voltam, majd lefelele menet belefutottam Pansy pár barátjába. Mérges pillantásokat kaptam, de nem szólítottak meg.
A vacsora zajosan telt, Roxmorts ezt váltja ki a suliból. Granger meg persze sehol.
A maradékár asztalnál egyértelműen kivehető volt Pansy csapata a sustorgás miatt és a felém lövelő gyilkos pillanatasok sem maradtak el.
Miután McGalagony elbocsátott minket én nem siettem. Tudva hogy mi várhat rám fent nem volt túl csábító az ötlet többé.

Dean

A vacsorának vége és a sok sétától a legtöbben elfáradtak.
Ma nem fog követni senki.
Elindultam, bár nem pontosan tudtam hova is szeretnék menni.
A nagy rivalda fény először kellemes volt, és azt hittem idővel elapad, de nem így lett. És egyáltalán nem is értettem miért volt ez a nagy hűhó körülöttem. A csatából kivettem a részem, de sokan mások is.
Aztán a másik dolog amit nem értettem, hogy hogyan lehet, hogy hirtelen mindenki a közelemben akart lenni... kivéve Lunát. Olyan jóban lettünk Fleuréknél. És most... talán a tömeg miatt, vagy hogy nem voltunk egymásra kényszerítve, a bujdosás miatt, már nem érdekeltem.
Hiányzik. Akármennyire is próbálom tagadni. Mindig mindenről eszembe jut, és nem hagy nyugodni hogy nem tudom mi a baja. És sokszor egyedül látom, de nem mehetek oda a tömeg nélkül. Néha meg vagyok győződve hogy belőlem lehetett valamikor elege, néha meg mintha ő is beszélni akarna.
A figyelmetlen kószálásom visszahozott a Kövér Dáma portréjához végül, és egy mély sóhajjal elmondtam a jelszót.

Draco

Oké, túl sok jót nem köszönhetek apámnak, de kopogni megtanított. Eddig nem voltak ezzek problémáim. Most mégis rendkívül nehezemre esett, Granger ajtója előtt állva.
kopp, kopp.
nem rohanunk el, nem rohanunk el...
Az ajtó kinyitódott, és nem tudom hogy az előttem álló lány, vagy én voltam e jobban meglepődve.
Ginny Weasley leesett állal nézett rám.
- Umm, szia...
- Granger itt van? - nem foglalkoztam köszönessel.
- Mit akarsz? - oké, úgy látszik ő sem fogja a jómodort erőltetni.
- Binns feladata... beszélnem kell vele.
- Most?
- Igen.
- Hát, most nincs itt.
- Hol van?
- Nem sok közöd van hozzá...
- Azért csak nem fáj válaszolni! - csattantam rá, ami megintcsak mindkettőnket meglepett. Azt hittük annyiban hagyom.
- Elment... sétálni.
- Egyedül??
- Nem, de ez már tényleg nem tartozik rád. Nem jön vissza egy hamar. Szerintem halaszd holnapra.
Valami frappánsat akartam mondani amikor rám csapta az ajtót. Csak így, simán. Hogy ezek hogy találtak egymásra Potterrel...

El kellett fogadnom, hogy aznap már nem fogom látni Grangert.
Persze fogalmam nem volt akkor, hogy milyen sokáig nem fogom még látni...

Sziasztiok!
Igen, elég kemény másfél éves kihagyás után itt vagyok egy újabb résszel:)
Arról hogy a kövi mikor jön ígéreteket nem szeretnék tenni még.
A kommentekben szívesen olvasom a véleményeteket, és jöhetnek a tippek hogy Draco mire célzott azzal, hogy sokáig nem látja még Hermionet:))
Legyetek jók, puszi,
Mona