(Egy kicsit talán rövid, de remélhetőleg olvasható. 😊)

Hol dorombolva, hol pedig csak farkam behúzva nézelődtem. Volt olyan is hogy megfogtam dolgokat, de persze azokat mindig visszatettem a helyükre. Észrevétlenül telt el az idő s már csak azon kaptam magam, ismét, hogy ugyanúgy mint nemrég a prémmel letakart ágyon forgolódom s dorombolok. Egész eddig teher volt számomra ez az időszak. De most... igazság szerint most is, de a szoba tulajdonosának illata teljesen kifordít magamból. Vágyakat ébreszt bennem és nem értem miért vágyom arra, hogy ő megtegye velem azt ami miatt mások elől menekülök.
- Látom még mindig odáig vagy a takaróért. - hirtelen hangja, megjelenése kicsit megijesztett. Ezért is ültem fel abbagagyva mindent. Na persze amint rá néztem újra dorombolni kezdtem miközben farkincám lóbáltam. - Ne nézz így rám mert a végén még bajba kerülsz.
- Miért, hogy nézek? - egy picit nem értettem csak. Felkeltem, hogy közelebb menjek, de ő megelőzve engem lépett elém. - Nem értelek.
- Én sem magam. - felemelte kezét mire én picit összébb húztam magam. Megijedtem na. Persze feleslegesen mert csak megsimogatta fejem. Válaszként csak doromboltam tovább neki meg bújtam kezébe. Fejem után hátamon simított végig, mire én felnyávogtam, majd ahogy voltam hozzá dörgölőztem. - Ha ilyeneket csinálsz nem fogom türtőztetni magam.
- Akkor ne tedd... - életemben először érzem ezt, hogy én is vágyom a dolgot. Kicsit megijeszt, de nem annyira hogy vissza tudjam fogni magam. Őszintén? Nem tudom miért pont most és miért pont az ő érintése, illata miatt, de akarom hogy párosodjunk.
- Te akartad.. - mondta s a következő pillanatban már lökött is az ágyra. Szégyenteljes módon fordultam meg és mutattam neki fenekem melyet jól felemeltem. Nem voltam sosem felkészülve, most sem, de most tudom hogy, akarom. Belém is harapott, de nem nyomult azonnal. Inkább nyalakodásba fogott amitől fura nyávogó hangokat adtam ki magamból, különösen azért mert a fenekem elég érzékeny terület. Persze nem volt ő sem épp türelmes, talán miattam, de valahogy nem bántam. Egy különös morgást követően hallottam meg ahogy tépi ruháit aztán mászik mögém és hatol testembe kissé durván. Hangosan nyávogtam neki közben, s aztán is mikor megállás nélkül tett engem magáévá. Nem tagadom, hogy, fájt egy kicsit, de közben élveztem is.
Hogy meddig csináltuk azt épp nem tudom, csak az a biztos hogy egy ponton túl már túl sok volt a jóból és én bizony elájultam.
Mikor észhez tértem nem voltam egyedül. Nem Jackson a szoba tulajdonosa volt velem, hanem két nőnemű egyed akik furcsa mód mosdattak engem. Sose volt ilyesmiben sem részem, ezért is hozott zavarba a dolog. Takartam volna magam, de fájdalmas volt megmozdulni.
- Kérem, csak hagyja hadd tegyük a dolgunk. - szólalt meg az egyik nőstény aki törölgetett.
- Nem kell félnie tőlünk, a vezér kérte hogy tegyük rendbe. - szólt a másik is - Mondja csak, tudja milyen kivételes helyzetben van?
- Nem nagyon.. - mondtam, holott sejtettem valamit.
- Nem mondhatunk semmit, de azt tudnia kell, hogy jobb ha vigyáz itt magára. Sokan szeretnének a helyében lenni most. - vajon miért nem lepődöm meg ezen - De tudja ha megfoganna akkor nem kellene már félnie senkitől.
- Nos.. mi most már megyünk. - be is takartak engem ahogy végeztek. Hirtelen furcsák lettek. Nem értettem mi lelte őket, de amint megéreztem Jackson közeledését rájöttem.
- Köszönöm, hogy így elláttak engem. - hálás tekintetem elidőzött rajtuk. Nőstények és mégis kedvesek hozzám.
- Ugyan, ez a dolgunk. - legyintett az elsőnek felszólalt nőstény.
- Bizony hogy ez, és most máshol lesz dolguk. - a szoba tulajdonosa nyitott a szobába, mire a két nőstény szinte a földig hajolt aztán nagy sietve távoztak is - Alig hagylak magadra máris csábítod a nőstényeket? - belökte az ajtót és jött is közelebb hozzám.
- Én nem is... - hirtelen nem értettem őt. De aztán sem mikor elmosolyodott és leült hozzám.
- Tudom... - közel hajolt, mire én halk dorombolásba fogtam - te az enyém vagy. - elégedettséget tükrözött mosolya és tekintete is - Egyértelműen megjelöltelek. - éreztem miként fut fel arcomra egy igencsak erős pír.
- Én... én ezt már nem akarom többé mással, soha többé, csak veled. - jó volt vele, még ha fájdalmat is okozott. Soha azelőtt nem volt még ilyen, s úgy is érzem hogy helyesen cselekszem.
- Nagyon helyes. - nyakamhoz hajolt, oda morgott s kicsit meg is harapott. Most ez nem fájt, sokkal inkább jóleső bizsergést futtatott végig testemen. Eztán meg csak úgy odadőlt, odafeküdt mellém, majd átkarolt s magához húzott oly szorosan, hogy egy hajszál sem fért volna el köztünk.