*TaeHyung POV*

Reggelre szerencsére nyoma se volt az esti viharnak. Csak néhány vizesebb folt éktelenkedett a járdán és az úton.
A napsütés már igen csak azt sugallta, hogy itt a tavasz lassan pedig a nyár.
Máskor ezek a simogató napsugarak meghozták a kedvem az iskolához és feltüzeltek, mert nemsokára újra nyári szünet, nem kell korán kelni, késő estig lehet a szabadban lenni anélkül, hogy bármilyen probléma nehezedne a vállaidra.
Na ez tizenkettedikre teljesen megváltozik. Nem hittem volna soha, hogy valaha is fogom azt érezni vagy gondolni, hogy én nem szeretném elhagyni az iskolát. Miért pont az utolsó évemre kellett mindennek megoldódnia? Mindennek ilyen nyálasan tökéletesnek lenni? Persze csak részben, hisz anyával a kapcsolatom nem nagyon változott. Igaz, SunMival minden nap beszéltem,de anyát már egy jó ideje nem láttam. Elvileg otthon is keveset van, ahogy a húgom mesélte. Persze, ha valami már nem úgy alakul, ahogy azt ő szeretné, megfutamodik. Nem hibáztatom, családi vonás.

- A tegnapin agyalsz még mindig?- Kook megelégelhette, hogy az egész utat némán teszem meg, de nehezen is tudtam volna akár mit mondani anélkül, hogy ne bukjon ki belőlem gondolataim tárgya.

- Dehogy- ráztam meg a fejem így hajam a szemembe hullott. Lassan fodrászhoz is ideje lenne elmenni. Ballagáson csak nem nézhetek úgy ki mint akinek a hajába egy madár rakott volna fészket.

- Akkor? Az arcodra van írva, hogy valami nyomja a lelked szóval ne is próbálj lerázni azzal, hogy semmi- szögezte le gyorsan mielőtt kibújhattam volna a válaszadás alól.

- Csak anya- vontam meg a vállam. Részben igaz is volt, de nem akartam neki beszélni a jövővel kapcsolatok félelmeimről, hiába tudja, hogy elmegyek. Szerencsére a vele való kapcsolatomon eu nem változtatott. Tudja, hogy annyi év után ez nekünk semmi lesz. Majd rendszeresen jövök haza, amikor csak tudok.

- Azóta se beszéltetek? - arca elkomorult.

- Nem... de SunMi se nagyon beszélt vele így nem aggaszt annyira. Nem tudok mit tenni. Ha nem fogadja el a saját gyerekeit- hanyagul megrántottam újra a vállaim. Nem tudok ezzel mit csinálni, hiába öl meg a tehetetlenség.

- Nézd, tudod, hogy nálunk addig maradsz ameddig csak szeretnél- engedett előre az iskola bejáratánál. - És ha szeretnél, hozzánk akármikor visszajöhetsz, ha addigse nem rendeződnek a dolgok anyukáddal.

Bíztató szavai határozottan jól estek. Hálás mosollyal pillantottam rá majd bólintva beleegyeztem ajánlatába.

-Hey Tae! Várj- ismerősen pici kéz ragadta meg a csuklóm és megtorpanásra kényszerített.

- Jimin? -fordultam felé. Még ez is.

Oké, hogy tegnap kijelentettem, hogy bízok benne és abban, hogy megváltozik, de még mindignem tudom mi van köztünk. Erről sose beszél csak teljesen váratlan pillanatokba megcsókol,utána meg majdnem, hogy mintha mi se történt volna. Határozatlan, de akkor ne próbálkozzon, ha nem biztos a dolgában.

- Beszélhetnénk?- ezt inkább Kooknak szánta miszerint menjen órára.

- A terembe leszek- védekezősen felemelte a kezét majd egy lépést hátrálva kettesben hagyott minket. Nem is tudom, hogy ennek örüljek vagy nem, végtére is a folyosó közepén vagyunk.

- Miről szeretnél beszélni? - kérdeztem rá, mert a kíváncsiságom felerősödött.

- Nem itt- húzott be a lépcső alá. Oda csak a régi tornateremből lehetett volna belátni, de mivel az már elavult az ajtón évek óta hatalmas lakat van.

- Itt? - húzódtam be teljesen a falhoz. Elég szűk volt a hely, de nem éreztem magam kényelmetlenül. Felforrósodott a levegő, mégse kezdtem zavarba jön. Mit tesz egy kis fáradtság.

-Itt igen...- sóhajtott egy nagyot, de nem nagyon akart belekezdeni semmibe. Csak nézett rám mintha nekem kellene megszólalnom. Rendben,kinyitom a számat, de azt nem fogja megköszönni.

- Mi van köztünk Jimin? - fontam keresztbe karjaim a mellkasom előtt, de ennyi nem volt elég ahhoz,hogy elkezdjen beszélni ezért úgy döntöttem folytatom.

- Az mit jelent, hogy egyik percben még buzi vagyok utána már elkezdesz közeledni hozzám? Randira hívsz, megcsókolsz akárhányszor lehetőséged van rá, de nem vagy meleg. Hm? Te ezt a fejedben minek könyvelted el mert én már nem tudom!- ahhoz képest, hogy olyan lazán és nyugodtan kezdtem, a végére idegesen fújtatva téptem a hajamba.

Ez se hathatta meg annyira mert csak lehajtotta a fejét. Szuper. Belőle se tudok kiszedni semmit. Akkor rohadjon meg az utalgatásaival együtt.

- Szia Jimin- morogtam majd táskám pántját megigazítottam a vállaimon.
Szerettem volna távozni,de újra megfogta a csuklóm és visszatolt a falhoz.
Ennyire tellik csak? Rángatni? Komolyan? Idegesen pillantottam rá viszont mint említettem, az összes adandó alkalommal képes lekapni. Ez most is megtörtént hisz a folyosók kiürültek ráadásul egy nagyon eldugott helyet sikerült találni kettőnknek. Én meg ugyebár soha az életben nem utasítottam vissza, most is viszonoztam csókját. Valószínüleg ezzel próbált lenyugtatni, de én nem felejtek. Akkor is dühös vagyok rá.

- Mennünk kellene- bontakoztam ki a csókból a csengő megszólalásával egyidőben. Pedig eléggé szívesen folytattam volna tovább is.

- Menj előbb te...úgy nem lesz feltűnő- köszörülte meg a torkát és megtörölte vörösre csókolt ajkait.

Biccentettem és most már gond nélkül ki tudtam kerülni. Továbbra se lettem okosabb az érzéseivel kapcsolatban, de valami jó is történt így reggel. Legalább azokra a percekre, míg ajkaival az enyémeket kényeztette, el tudtam felejteni a problémáimat.

***

-

Sziasztok srácok- az osztályfőnök becsukta a terem ajtót, de feleslegesen hisz egyből utána rohantak be a még folyosón lézengő osztálytársak. - Nos, most hogy mindenki beért időben, -nyomta meg a szót és csúnya pillantásokkal jutalmazta meg a nevetgélő lányokat kik a tűsarkú cipőiktől nem képesek soha visszaérni időben. - elkezdhetnénk tanakodni a bankettel kapcsolatos dolgokon. Már csak egy hónap és ugye előtte ott van még az érettségi.

Az utolsó szó hallatán az egész osztály egy emberként sóhajtott fel. Négy éve nem nagyon gondoltunk ilyenekre, de így egy hónappal előtte már rendesen nyomja a vállunkat.

- Hol lesz? - kérdezte Kook, de erről nem nagyon volt eddig szó.

- A suli tornatermét már a másik osztály lefoglalta,szóval nekünk kell kitalálni valamit. Hallgatom az öleteket- ült fel a tanári asztalra lábait keresztbe vetve.
Érdeklődve nézett ránk, de mi is erősen tanakodtunk.

-A szüleimnek van egy apartman szerűségük vidéken. Általában esküvőket tartanak ott, de megkérdezhetem,hogy ezt elvállalják-e- emelte fel a kezét SeolHyun.

Omo ezt a lányt még beszélni alig hallottam az elmúlt években.

- Szuper, akkor helyünk már lehet van. De aki tud mást az szóljon nyugodtan- mosolyodott el.

Ajkain sose láttam büszke mosolyt még akárhányszor ránk nézett vagy rólunk beszélt, de talán az érettségi után hátha egy-két büszke szót sikerül kihúznunk belőle

***

Ó

ra után Kook elsietett igazából szó nélkül így egyedül kell majd haza mennem. Szuper. Legalább kiszellőztetem a fejem. A kabátom besüllyesztettem a táskámba, de mire ez sikerült, az egész terem kiürült. Utolsó ként becsuktam magam után az ajtót és a szekrényemhez igyekeztem mert az irodalom cuccomat nem igazán szeretném itt hagyni. Tanulnom is kellene lassan.

- Tae várj- szólt utána Jimin, de ahogy megfordultam, nem volt egyedül.

- Mit szeretnél?-nézett le Jimin a lányra.

- Szeretnék beszélni veled...vagyis kérdezni tőled valamit- hosszú haját hátra vetette a válla felett és nagyokat pislogva mosolygott. Rendesen én éreztem magam kellemetlenül az erőltetett ártatlanságától.

- Miről? - Chim nem tűnt túl jókedvűnek és látszólag is sietett.

- Hogy a bankettre esetleg nem megyünk együtt? - valahogy éreztem, hogy ezentúl minden második ember ezért fog odamenni Jiminhez, de hát mit tudok tenni? Majd ő eldönti kivel szeretne menni.

- Aranyos vagy, de már van párom- mosolygott kedvesen, de a lánynak akkor is rosszul eshetett meet ajkai lekonyultak,fejét lehajtotta.

Na erre a visszautasításra se számítottam. Akkor valakinek már igent mondhatott.

- Hova sietsz ennyire? - néztem Chimre miután a lány távozott.

- Edzésem lesz,de gondoltam előtte beszélek veled- tette zsebre a kezeit majd lágyan elmosolyodott.

- És miért utasítottad vissza azt a lányt? Elég szép volt- böktem abba az irányba, amerre a lány távozott.

- Mondtam. Már van párom- vonta meg a vállait,mintha teljesen természetes lett volna.

- Oh, értem...- bunkóságnak gondoltam volna rákérdezni így hagyni is akartam, de folytatta.

- Mert veled megyek. Feltéve, ha nincs ellenedre- nevetett fel.

Próbálkoztam valami kreatívat rávágni, de a döbbenettől nehezen ment volna.
Egyszerűen csak pislogtam rá hatalmas szemekkel, de ezt megelégelhette mert edzése kellett sietnie.

- Majd találkozunk- intett lazán majd sietős léptekkel ment a tornaterem felé.

Megráztam a fejem mintha csak egy rossz álom lenne, viszont ez nem álom volt.
Kivettem az irodalom cuccom a szekrényemből, de nem fért a táskámba ezért a kezembe szorongatva a könyveket mentem ki a bejárati ajtóm egy újabb álomszerűségbe csöppenve.
Kétszer is fejbe csaptam magam gondolatba, de anya továbbra is ugyan ott állt az iskola előtt és valószínüleg engem várt mert SunMi már hazament.

OH BOII HALII :3

LEHETNEK BENNE HIBÁK, ELNÉZÉST 😅

Huh,  ezek az utolsó részek elég hosszúra sikerülnek :D

Viszont én eléggé azon gondolkozok, hogy nem lesz második évad.
Egyszerűen nekem eltűnt a varázs ezzel a fanfictionnel kapcsolatban és nagyon szeretnék már valami olyat írni, amit élvezek is, nem csak szeretném befejezni 😅. Remélem megértitek 😅
De ígérem, valami jobban fogok visszatérni 😅
Még van 2 rész ebből és vége :3
Nagyon remélem, hogy nem okoztam csalódást 😅 félek...lol😅😅
Tudom,ezt így elrontottam de ah 😅 tévedni emberi dolog :c

Ha tetszett a rész hagyjatok nyomokat♡

Pussz: VALAKI