*TaeHyung PoV*

Hamar észbekaptam, hogy talán jobb lenne azelőtt viszonozni ezt a csókot, mint, hogy elhúzódna ezért saját ajkaim is mozgásra kényszerítettem.
Kezeit kibújtatta a takaró alól és derekam után kutatott.
Egy gyengéd mozdulattal közelebb férkőztem hozzá,de erre még rásegített célbaért keze, ami teljesen magához szorított.
Nem mondanám azt, hogy kényelmetlen volt. Inkább zavarba ejtő, de időm se volt a zavarommal foglalkozni, mert tapasztalt, és nem mellesleg huncut nyelve, elködösítette az elmém.

Őt nem lehet elfelejteni. Főleg, ha ilyen és hasonló dolgokra képes. Bízok benne. Bízok abban, hogy minden jól fog alakulni. Lehet csak egy hónapra, de a legboldogabb ember leszek a világon.

***

Csendes szuszogás csendült fel a fülem mellett, ahogy szemeimet kezdtem lassan, de biztosan nyitogatni.
Uhm... hogy is aludtunk el? Ah...

Elkezdtem felidézni az est emlékei az elmémben, de a csókig legalább minden tiszta volt.

"- Ezth... lehet nem kellene- nyögte ki miután vörösre csókolt ajkaival eltávolodott tőlem.

Akármennyire nem akartam abbahagyni, igaza volt. Bár meglepett. Azt hittem ő mindenkit az első olyan alkalommal képes megfektetni, ahol a másik, bár buta gondolattól is vezérelve, de megadja magát. Tévednem kellett. Újra.

- Igazad lehet- nyeltem egy nagyot és én is jó pár centivel hátrébb húzódtam nehogy engedjek a kísértésnek és újra megtámadjam..."

-

Uhm...jó reggelt- duruzsoltam fülembe álmosságtól felismerhetetlen hangon a mögöttem fekvő fiú.

Akaratlanul görbültek meg az ajkaim és összeszedtem kevéske erőm, amivel szembefordultam vele.

- Neked is- köszörültem meg a torkom. Kifejezetten aranyosnak hatott kómás tekintete és összekócolódott haja.

- Mennyi az idő?

- Az egy nagyon jó kérdés- ülésbe tornáztam magam, de fogalmam se volt arról, hogy este a telefonom hová kerülhetett.

- Ma tartanod kell órát?- kérdezett már valami könnyebbet.

- Aham. Szóval majd időben kellene hazamenni- emeltem fel a takarókat hátha azok alatt megtalálom az elveszett készüléket. Ah, bingo

- Fél 11- kerekedtek ki a szemeim. - Ideje lenne már indulni!

Elkezdtem kapkodni a fejem, hogy hova is nyúljak és mit tegyek elsőnek, de Jimin keresztbe húzta a számításaim.
Lágyan megfogta a vállam és visszahúzott magára. Deréktól lefele pusztán már csak egy vastagabb anyagú takaró választott el minket egymástól ezért zavaromat akarva se tudtam volna elrejteni.

- Elkésünk- húztam el a számat, de tettekkel nem nagyon elleneztem azt, hogy ennyire öleljen.

- Baek tud várni- forgatta meg a szemeim. - Hónapokig csak vele foglalkoztál. Felém se néztél.

- Jó jó, felfogtam- halk nevetés tört elő belőlem.

- Édes- halkult el. Szinte suttogta a szavakat,de ilyen közelről tisztán és érthetően hallatszott minden.

- I...Igen? -felvontam szemöldököm hisz nem nagyon értettem mire mond ilyen bókokat.

Szólásra nyitotta már a száját, de a tetteket valószínüleg hatásosabbnak tartotta mert dús és csodálnivaló ajkaival az enyéméire tapadt.
Nem haboztam annyit mint tegnap este, azonnal viszonoztam gesztusát nehogy meggondolja magát.

De végül bár megtette volna. Annyira sok kellemetlenséget megspórolhattunk volna...

A léptek már a távolból is hallatszottak, viszont nem figyeltünk rá különösebben egészen addig, míg nem Nancy húzta el a sátor bejáratának egyik oldalát.

- Oh elnézést- hangjára rebbentünk szét,de közel se tűnt meglepettnek.

Lesütöttem a szemeim, de csak miután lekászálódtam szegény Jiminről.

- Mit szeretnél? - enyhe frusztráltságot lehetett kivenni Chim hangjából.

- Ideje lenne reggeliznetek- jegyezte meg pajkos mosollyal majd már nem is zavart tovább.
Ennyit se kellett volna zavarnia.

- Hallottad a főnököt- forgatta meg a szemeit, de arca vidámságot tükrözött.

***

-

Ígérjétek meg, hogy többször fogtok jönni- tartotta fel kisujjait Nancy és megvárta míg sajátjainkat beleakasztjuk.

- Ígérjük. De azért ti is jöhetnétek- említette meg Jimin majd szorosan magához ölelte az alacsony termetű nőt.

A búcsúzkodást nem húztuk el mert azért szeretnék Baekkel is minőségi időt tölteni, de szigorúan csak tanulás szempontjából. A maradék minőségi időt megtartom Jiminnek.

- Jól érezted magad? - legközelebb már csak a kocsiban szólaltunk meg. A fáradtság akkor is uralma alá kerített mindkettőnket hiába tulajdonképpen "pihenni" mentünk.

- Nagyon- szusszantottam fel elvigyorodva.

- Akkor remélem nem fogod bánni, ha legközelebb is magammal hozlak. Veled élvezetesebb- bókja újra zavarba hozott, de ez mar az elmúlt napokban megszokottá vált. A szülei előtt csak nem teszi majd ezt. Az neki is tuti kellemetlen lenne. De...az ő szülei egyáltalán tudják, hogy vonzódik a fiúkhoz? Egyáltalán vonzódik hozzájuk? Omo de sok fájdalmas kérdés...

- Menj csak- nyitotta ki nekem a bejárati ajtót.

A házban már zajlott az élet. Nem hiába, hisz már dél volt. Elhúzódott az idő.

- Ah sziasztok- mosolygott felénk a Mrs. Park. Még seprűvel a kezében is sugárzott róla nőiessége.

- Hali. Bocsi,hogy későn jöttünk- kért elnézést Jimin de az anyukája csak legyintett egy nagyot.

- Nyomás zuhanyozni. Utána az udvaron leváltod a testvéred. Tae meg megy tanulni Baekievel. Na, egy kettő- tapsolt egymás után kettőt mire mi csak feliszkoltunk a lépcsőn. Néha ijesztő az anyukája.

- Te menj elsőnek. Adok ruhát- míg Jimin bement a szobájába, hogy valami rám való ruhát találjon, én megálltam a fürdőszoba előtt. Nehogy már véletlenül rám nyisson.

- Ah,szia- jött fel a lépcsőn Baek. Hajába néhány száraz falevél akadt, de felettébb aranyos volt a kinézete.

- Szia. Nézd, azonnal kezdhetjük, csak még letusolok- zavartan nevetve böktem a fürdő felé, de lazán legyintett akár az anyukája.

-Semmi baj. Még én is,valószínüleg- nevetett fel ahogy a hajába túrt és beleakadt a keze néhány levélbe. - Upsz...

- Ha anya meglátja, hogy így jöttél fel, ideges lesz- jött oda hozzánk Jimin, de csak a ruháit nyújtotta felém.

Mielőtt a kialakulni látszó vitába én is belefolytam volna, bezárkóztam az ajtó mögé és amilyen gyorsan csak tudtam, lefürödtem. Nem akartam húzni az időt.

- Mehetsz Jimin- hajamat törölve léptem ki. Valóban tudott olyan ruhát adni rám, ami még a combomat is súrolta. A nadrágot meg inkább magamon hagytam. A lábai kifejezetten rövidek. Nem kockáztatok meg semmit. Pulcsija ujját feltűrtem mert így kevésbé volt zavaró.

- Majd szólj, ha végeztetek Baekkel- fordult még vissza néhány másodpercre, de megnyugtató mosollyal zárkózott be utánam a fürdőbe.

Ezt az érzést meg tudnám szokni. Veszélyes, de mégis érdekel.
Ajkamba harapva mentem le a nappaliba, ahol Baek könyvei már ki voltak pakolva. Gondolom fent vár, hogy bátyja minnél hamarabb végezzen a zuhanyzással.

Leültem a kanapé közepére majd kezembe vettem töri füzetét a könyvével együtt. Kíváncsi voltam, hogy vajon órán mennyire figyel és jegyzetel hisz eddig akárhányszor belenéztem, nem nagyon volt benne szinte semmi. Most se volt benne több, de találtam néhány dolgot ami felkeltette az érdeklődésem. Pontosabban a nevem ami a füzet majdnem minden lapján ott szerepelt. Wow...ez hízelgő meg határozottan bizar is.

- Na itt vagyok- még nem láttam Baeket, de már a lépcső tetejéről kiabált.

Gyorsan visszatettem a füzetet meg a könyvet a helyére majd felnéztem érkező alakjára.

- Szuper, akkor kezdhetjük is- kerültem a tekintetét

***

- Akkor mennyi az X? -kérdeztem kíváncsian miután már öt perc után se válaszolt pedig ezeket az egyszerű egyenleteket mindig három perc alatt maximum, de megoldja.

- Csak játszik veled- nézett fel,de nem igazán értelmes tekintetet láthatott viszont.

- Hát...az X az általában szám szokott lenni, szóval ez milyen számot takar? - próbáltam elpoénkodni. Nem akartén erről beszélni. Főleg nem vele és főleg nem azok után amit láttam a füzetébe. Lehet semmit nem jelent,mégis idegesít, hogy miért írogatja a nevem. Meg h ah biztos én vagyok-e. Nem olyan ritka az én nevem.

- Mindenkivel ezt csinálta eddig- folytatta úgy mintha meg se hallotta volna, amit mondtam.

- BaekHyun, ehhez nem hiszem, hogy van közöd- köszörültem meg a torkom. Nem akartam semmi rosszat mondani, nehogy én jöjjek ki rosszul a helyzetből.

- Én csak jót akarok. Tudod, hogy kutyából nem lesz szalonna. Ez csak egy jó tanács- az ölében pihenő füzetet, tollat és számológépet az asztalra tette majd szó nélkül távozott. Gondolom mára ennyi.

Sóhajtva rendeztem össze a holmijait majd nyújtóztam egy nagyot. Haza akarok menni, tehát Kookhoz, kibeszélni magamból mindent és ezzel nem foglalkozni, de mégis tudom, hogy ez elég ahhoz, hogy elbizonytalanítson.

Hisz pont én? Komolyan? Könyörgöm... minden sarkon tőlem jobbat talál. Kizárt, hogy miattam változzon meg...

- Na végeztetek? - Baek korábbi helyét most bátyja foglalta el. Mosolya addig tartott míg meg nem látta az arcomra erőltetett jókedvet. - Történt valami??

- Semmi, ne aggódj- ráztam meg a fejem és pont jól jött az ásításom amit összegömbölyödve folytottam a mellkasomba. - Csak álmosság.

- Vigyelek haza? - erre a kérdésre vártam ezért heves bólogatásba kezdtem.

- Akkor öltözz és indulás- megfogta kezem, ami így hirtelen az övéhez képest hatalmas volt. Jézusom, de picur. Mégis több férfiasság szorult belé mint belém. Az élet igazságtalanul szerencsés.

Belebújtam cipőimbe és felvettem a kabátom. Kintről csendesen beszűrődött egy tavaszi zápor hangja. Szuper, legalább nem ázok el. Bár tuti jó ötlet lenne a fejem kiszellőztetéshez.

- Kész vagy?- fordult hátra mielőtt kinyitotta volna a bejárati ajtót. Gyorsan leellenőrizte kinézetem majd ki is mentünk. A kocsiig tartó utat futva tettük meg, de még így is vizesen ültünk be az ülésekre.

Becsatoltam a biztonsági övem, s szinte mozdulatlanul vártam azt, hogy végre hazajuthassak. Annyira bele voltam merülve a gondolataimba meg a történtekbe, hogy semmit nem fogtam fel a külvilágból.

- Hahó, TaeHyung- Jimin erőteljes felszólítására már képes voltam tekintetem elszakítani tekintetem a tájról

- Elnézést. Elismételnéd?- néztem már rá és minden figyelmem rá szántam.

- Mi a baj? Látom rajtad, hogy nem csak a fáradtság csak gondoltam nem zaklatlak vele. Ha akarod elmondod, de már kezd érdekelni mi tört le ennyire. Reggel még olyan kis vidám voltál- szája szomorúan lekonyult, ami amúgy cuki is lett volna.

- Csak...-kezdtem volna bele,de eszembe jutott, hogy lehet nem lenne jó vége. Elvégre azt hinné én nem bízok benne meg, hogy nem hiszem el,hogy képes változni... aish csapda. - Semmi. Megoldom majd ne aggódj.

Szerencsére leparkolt Kookék háza előtt így nem voltam biztos abban, hogy be kell fejeznem azt, amit készültem mondani.

- Rendben- isteni áldás lett volna, ha itt befejezi, de persze, hogy nem tette. - De nem mindenki képtelen változni. Vannak olyanok akikért gondolkozás nélkül megéri. Bízz bennem.

Gondolom ezekkel a bíztató szavakkal akart elengedni, de én nem hagytam ennyiben.
Közelebb hajoltam és egy lágy csókot nyomtam az ajkai mellé.

- Óvatosan vezess haza

Azzal kinyitottam az ajtót és besiettem a házba mielőtt eláztam volna teljesen.
Bízok benne. Tudom, hogy képes rá.

OH BOII HALII 3

LEHETNEK BENNE HIBÁK, ELŐRE IS ELNÉZÉST KÉREK :D

Huh hát ez egy nagyon hosszú rész lett xD
Szeretném megköszönni először a 24000 megtekintést :3 legjobbak vagytok :3
És remélem ez a rész is hasonlóan tetszeni fog :3
Ha igen,hagyjatok nyomokat ♡♡

Pussz:VALAKI