*TaeHyung PoV*

Mennyire kellene kiöltöznöm?
Azt se tudom kik jönnek, de ha meg is kérdezem anya úgy se válaszol, csak elküld. Ah~

Ajkamba harapva vettem ki egy inget meg egy fekete nadrágot. Ez elengáns de nem annyira. Megteszi, nem?

Minden mindegy alapon átvedlettem abba és szemüvegemet megigazgattam.
Hajam elsörpörtem a szememből s muszáj voltam megállapítani, hogy eléggé megnőtt már. Ideje fodrászhoz is mennem

- TaeHyung, a húgod? - kiabált fel anya a lépcső aljáról.

Aish most mit hazudjak? Azt nem mondhatom, hogy tuti épp valami pasi dugja.
Véresre harapdált alsó ajkamat újra fogammal kezdtem kínozni.

- Hyuna-val van- mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott.

- Nem tudom elérni. Megpróbálnád felhívni?- hangjában aggódás csengett így nem volt választásom.

- Persze- sóhajtást hallattam majd az asztalomra kirakott telefonomért nyúltam.

Kikerestem az idegesítő nőszemély számát, de gondolhattam volna, hogy nem veszi fel. De, ha nem ér haza időben, anya nagyon ideges lesz rá és eltiltja mindentől, majd ez természetesen mind az én hibám lesz és elmondja anyának, hogy meleg vagyok. Imádom, hogy ilyen megértő és szerethető húgom van.

Morogva nyomtam ki majd zsebre vágva azt, elindultam le a lépcsőn.
Mielőtt anya észrevehetett volna kiszöktem az ajtón majd sebes léptekkel haladtam az utcákon. Nem tudtam pontosan hova kell menni, de nagyrészben tudtam, hol laknak a hím nemű osztálytársaim és hogy kik azok akiknek valamilyen közük van az én drága testvéremhez.

Első megállom azonnal az utcánkban volt, de nem jártam sikerrel, ahogy már a környék másik felén sem.
Ez nem lehet igaz! Nem szívódhatott fel! Hiába utálom azért aggódok is, nem csak a saját érdekeimet nézem.

A telefon el sem szakadt a fülemtől, ahogy az ujjam az újrahívás gombtól. Kicsörög, de nem képes felvenni. Bezzeg most nem kell felvenni.

Morogva vágtam újra zsebre a készüléket és azon járt az eszem, merre mehetnék még. Ha Kooknál lenne ő már rég szólt volna szóval azt az ötletet elvetettem, de azt valójában nem tudom, hogy Jiminhez van-e valami köze Sunminak. Hát, próba szerencse. Valószínüleg, ha odaállítok azt se fogja tudni ki vagyok, de nem baj.

Gyorsan átpörgettem a fejemben az emlékeimet, hogy mikor hallottam én a lakcímét, de sehol sem tudtam felidézni. Már anya is ezerrel csörgetett, hogy hol vagyok, nekem meg már tököm ki volt. Mi vagyok én? Nem fogok mindenki után járkálni! Ha akar hazajön és kész!

Kinyomtam anya hívását is és haza indultam. Na de, merre van a haza? Szemeimet körbe vezettem a helyszínen, de semmi ismerőset nem láttam, hogy tudjam, merre is kell haza mennem. Szuper, én is eltévedtem. Az eső nem akar már esni?

Féltem igazából elkiabálni, mert ha még az is elkezd esni én itt halok meg. Szóval behúztam a nyakam és ajkamat rágcsálva indultam el vissza addig, ameddig tudtam merről jöttem. Onnantól már vicces volt a helyes utata keresni.

Persze, minek is találnék én meg bármit is? Hisz örök szerencsétlen vagyok...

Hirtelen újra rezegni kezdett a telefonom így elővettem s, ha anya lenne már akkor is felvenném. Bár utána hallgatnom kellene, hogy mekkora szerencsétlen vagyok, na mindegy.

Meglepetésemre Kook neve villogott a kijelzőn így azonnal elhúztam a kis zöld ikont és néhány oktavval fentebb csengő hanggal szóltam bele.

- Ne nevess, eltévedtem.

- Szerencsétlek- röhögött fel először, de hirtelen eltűnő jókedve engem is megijesztett. - Anyád már keresett, minek nem vetted fel? Mi az hogy eltévedtél? Tae, nem lehetsz ilyen szerencsétlen~

- De, az vagyok. Felvenném, ha nem félnék tőle- szinte láttam magam előtt, ahogy megforgatta szemeit.

- Minek mentél el egyáltalán otthonról? - kérdezett tovább.

- Sunmit nem találtuk és azt gondoltam tuti valami végzőssel van, de ezt nem mondhatom anyának ezért eljöttem megkeresni...

- És eltévedtél- fejezte be helyettem.

- Ja, valahogy úgy...- elszégyeltem magam akár egy buta kölyök.

- De TaeHyung, minek nem mondod el anyádnak? Egyszer úgy is megfogja tudni- sóhajtott.

- Nem, nem fogja- vágtam rá magabiztosan.

- Nem lesz párod vagy mi? - hülledezett

- Nem. Macskáim lesznek és a nemüket, csak nem fogja megkérdezni- a szemeim előtt felvillant képtől nevethetnékem támadt.

- Te idióta vagy. Menj haza mert anyád ideges- tért vissza az eredeti témához.

- De nincs meg Sunmi- gondterhelten túrtam barna tincseim közé.

- Itt vagyok- szellemként bukkant fel a hang mellettem mire kisebb szívroham után képes voltam felfogni, Sunmi itt áll mellettem.

- Beszédem van veled- azonnal eltűnt a kezdetben érzett aggódásom, s Kookra nyomva a telefont teljesen Sunmi felé fordultam.

- Na mondjad- szemforgatva keresztbe vetette karjait.

- Ha hívnak miért nem vagy képes felvenni? Mindig a kezedben van az a rohadt telefon, most mi volt sokkal fontosabb? Bár ne válaszolj, az elkenődött rúzsod elárulja - gúnyosan méregettem mire odakapta kezét megilletődve. - Ha ez mégegyszer előfordul, nem úszod meg ennyivel, világos?

Dühösen meredtem szemeibe s próbáltam visszafogni magam, hogy ne üssem meg, hiába megérdemelné.

Először úgy tűnt, mint aki elszélete magát, de vörösödő feje közel sem ezt mutatta.

- Ha anyának bármit mersz mondani a te titkod se fog sokáig titok maradni!- sziszegte s műkörmős ujjait ökölbe szorította

- Leszarom- köptem felé hanyagul. - Abban a pillanatban, az fogja a legkevésbé érdekelni

Megragadtam vállát és elkezdtem magam előtt tolni, mire nem is ellenkezett. Ezek szerint eljutott az agyáig, hogy elég bajt csinált így is.

Nem hiszem el, hogy anya, apa halála után képes volt ennyire elkényeztetni ezt a hülye libát. Bezzeg velem nem foglalkozott senki, tipikus.
Mordultam egy aprót majd befordultunk az utcánkba ahol a házunk előtt parkoló autó már messziről látszódott. Na szuper. Nem fog lebaszni, majd csak ha elmennek.

- Nem szólalsz meg, ha anya barmit kérdez- nyitottam ki előtte az ajtót.

Bólintott és elkezdett kibújni kinti ruházatából.

- Kim TaeHyung! Kim Sunmi! - állt anya az előszoba ajtóban.

- Szia anya- köszöntem halkan míg húgom csak lehajtotta a fejet

- Hol a fészkes fenében voltatok?- akadt ki, de csak halkan, hogy a nappaliban ülő vendégek ne halljak meg.

- Elmentem Sunmiért. Bocsánat, hogy késtünk- egyszerre hajoltunk meg bűneinket megbánva.

- És szólni luxus? Na jo, ezt majd később megbeszéljük. Sunmi menj a szobádba és öltözz át. Tae te velem jössz- előre indult én pedig követtem.

- Bocsánat, csak a fiam szeret egyedül megoldani dolgokat- nevetett anya zavartan mire újra elszégyeltem magam.

- Ugyan, semmi baj- egy ismeretlen hölgy kedves hangja csapta meg a fülem amire felkaptam a fejem.

A nappaliban rajtunk kívűl csak 4 ember ücsörgőtt. Egy nő és gondolom a férje, meg a két gyerekük, akik közül az egyik túlságosan ismerős volt. Mi köze ehhez Jiminnek? Minek van itt és anya honnan ismeri a családját?
Jézus, ez nekem túl sok egyszerre

Oh Boii Halii :3

Lehetnek benne hibák, ne öljetek meg 😅😅

Egy napot késtem, de csak mert íras helyett rajzoltam xD
De végre kész~
Ha tetszett hagyjatok nyomokat ❤❤

Pussz: VALAKI