Ijedten hallgattuk a fellettünk topogó lábakat. Iron belekapaszkodott a kilincsbe, Sonja pedig felkészült a B tervre.Összeálltunk egy kupacba.

-Hé, itt van valami! -Hallotuk egy katona hangját felettünk. A tető megmozdult...volna, de Iron tartotta. Az egész teste megfeszült, és húzta lefelé. Sonja behunyt szemmel koncentrált.

-Gyertek már, nem nyílik! - egyre több lépés kopogott felettünk.  Eve ijedten átölelte Mercurio derekát. Néha a komoly tekintete miatt el is felejtem hogy milyen fiatal. Odamentem, és átkaroltam.  

Iron erőlködött. Aztán Sonja felkapta a fejét, és bólintott. Iron elengedte a csapóajtót.

Felcsapódott, majd a katonák benéztek. Az egyik- gondolom amelyik először kezdte hátrahúzni az ajtót-  majdnem hátraesett. Értetlenül felhajtották a sisakjuk rostélyát, ami miatt arctalan robotoknak tűntek. Az egyik egy késő harminas férfi volt, a másik egy fiatal nő, a harmadik egy fiatal srác.  

-Megesküdtem volna hogy van itt valaki. -mondta a fiatalabbik gyerek, aki majdnem hátraesett. A nő bólintott.

Meg sem mozdultunk, lélegezni is alig mertünk. Sonja erősen sápadni kezdett.

-Elmentek gondolom. Menjünk innen. Rohadt torzszülöttek. 

-Menjünk, és mondjuk hogy innen már elmentek. Haza akarok menni, elegem van ebből a helyből- mondta a nő, mire a másik kettő egyetértően hümmögött. 

Ki vonultak, az ajtókat hangosan becsapva.

Sonja félájultan állt, Iron a karjaiba vette. Volt bennük valami... szépséges, mesébe illő. A nagy, kócos (és kétségtelenül helyes a maga módján) fiú tartja a sápadt, törékeny lányt.

-Nagy voltál Illuzionista- suttogta halkan, mire Sonja elmosolyodott.

-Te is Vasember. 

Felmentünk. Minden feldúlva.  De legalább túléltük. Már három nap eltelt. Valószínűleg még egyszer idejönnek majd, aztán feladják a keresést. De persze körözöttek leszünk. Üldözni fognak. De szabadok leszünk. 

Nem teljesen szabadok, de szabadabbak mind eddig. Ennél többet nem remélhetünk egy darabig.

Elkezdtem összepakolni. Utáltam hogy minden szét van szórva, aztán eszembe jutott, hogyha visszajönnek,és látják hogy minden rendben van akkor gyanítani fogját hogy itt voltunk. 

Sóhajtva abbahagytam a rendrekást, és a többiekhez fordultam.

-Kéne valami terv. A legközelebbi gyár közel 2 kilométer. Öten vagyunk. Nekem sérült a lábam, és alig bírok repülni. Ötleteket várok. 

-Háát...a rakományok. Ide is szoktak jönni, nem? Havota. Azok a nagy teherkocsik. Arra mennek. Felszállunk az egyikre. Elég nagyok, így ha külön válunk menni fog. Máshogy nem tudunk elmenni. -gondolkozott Mercurio.

-Oké, de hogyan szállunk fel? Megállnak az intézetnél, majd visszamennek. És mikor jön a következő szállítmány egyáltalán?- reagált Eve.

-Az előző szállítmány múlt hónap. 27.-én volt. Ma van 28. Három napos elcsúszás az átlag. És majd Sonja varázsol valamit, a Menyét pedig ellopja a gyújtógyertyákat. Mondjuk. -Iron gúnyosan rámosolyog Mercuriora- Hisz csak ehhez ért, nem?  

Mercurio egész testében megfeszült, dühösen rámeredt Ironra. Amióta itt vagyunk két véglet van náluk- vagy teljesen egyhúron pendülnek, és -viszonylag- értelmesen tudnak beszélni, vagy szekálják egymást.

-Beszóltál, Vashulladék? Ajtótámasz- Most Ironon volt a sor hogy beguruljon. 

-Hé hé srácok, ez nem old meg semmit, és teljesen felesleges! -Sonja kitárta Iron elé a karját, én meg elkaptam Mercurio kezét.  Már ugortak volna egymásnak.

Fiúk. Hogyan uralkodhattak rajtunk évszázadokig? Annyi eszük van mint egy kutyának. 

-Kérlek higgadjatok le! 

Hirtelen Eve felpattant. Mind ránéztünk. Arca döbbenetet sugároz, nagy szemei kikerekedtek.

-Itt vannak a teherkocsik.