Megérkeztünk a következő gyárba, ahol a nő aki hozott minket benézett, és meghagyta hogy maradjunk a helyünkön. Mintha mernénk bárhova menni. Nem ellenőriztek át minket, csak egyszerűen bedobtak hozzánk még pár dobozt. Mercurio előkapart pár térképet -mint kiderült a kormány alatt volt egy csomó- és azokat néztük. 

Ott volt a főváros részletes térképe, az ország két nagyobb városáé, domborzati és útvonal térkép, meg egy egész országról készült. 

Találtunk egyeta régi világról is, egy kitépett lapot egy tankönyvből. A Nagy Változás előtti időkben ábrázolta a földet.

-Oké. Ha van egy kis szerencsénk eljutunk a fővárost körbevevő gyárakhoz. Azok körül könnyű elbújni, Bobby mondta hogy ott is vannak hasonló rejtekhelyek és nem ellenőrzik őket túlzottan. Onnan elég közel az első két család rezidenciája -hadartam el.

-A tartóoszlopok -mondta Sonja.

Bólintottunk. 

-Tehát hogy értsem. Bocs, hülye vagyok... -kezdte Mercurio.

-...Tudjuk... -szólt közbe Iron, mire kapott egy szúrós pillantást, de Mercurio kivételesen elengedte.

-...tehát fogjuk magunkat, bevesszük ezekbe a szaros egérlyukakba magunkat és aztán néha kimegyünk, felgyújtuk a házakat meg ilyenek? Ez nem tűnik túl módszeresnek. Mellesleg az ilyeneknek a bankokban van a pénzük nem? Ez így elég kusza és kétségbeesett tervnek tűnik.

Elgondolkoztunk.

-Jogos.

-Szóval? 

-Mi lenne ha a fővárosba mennénk?

-Hogy? 

-Először valahogy szétcsesszük a bankokat. De úgy fullra. Elzárjuk a pénz útját. 

-És?

-És ha túléljük akkor megyünk tombolni.

Elgondolkoztunk.

-Nem -mondtam.

-Nem? -meglepetten néztek rám.

-Nem. 

-Mert?

-Mert előbb kutakodnunk kell. Meg kell tudnunk mindent. Igazad van, nem lehet ennek csak úgy nekiugrani. Információkat szerzünk, mindent megtudunk amit csak kell. Lázadókat keresünk, lázadást szítunk. Csak így nyerhetünk. Nem becsülhetjük alá őket. Egységben vannak, és minket szörnyetegnek hisznek. Hátrányból indulunk az Áldóhely és a félelem miatt.

-Én nem félek! -Mercurio kihúzta magát. 

-Nem rólad beszél te hülye Menyét. Az emberekről. Családokat szakítottak szét úgy mint az Angyalét. Mindenki félti a szeretteit. Félnek hogy mi történik velük ha csinálnak valamit. Aki meg nem emiatt, az maga miatt fél. 

Összeszorult a torkom Iron fejtegetésére. Hogy én milyen ostoba voltam! Milyen, milyen figyelmetlen! És önző. Nagyon nagyon önző.

-Előbb a családunkat mentjük meg. Mindenkiét. 

Lassan bólintottak. Mindnekinek voltak családtagjai.

Kivéve egyikünknek, aki magától szokatlanul kimérten hallgatott és a térképet nézte. 

-Addig nem teszünk semmit. Mert rajtuk bosszulnák meg. 

Mindenki összerezzent, még Mercurio is, bár ő nem az aggodalomtól. Akármennyire is leplezte a nővére hiánya élénken élt benne, és talán sosem fog begyógyulni neki. Örökké fájni fog neki, a hiány a lelkében. 

Odanyúltam és megszorítottam a kezét, majd sorban a többiekét. Mindenki kicsit visszaszorított. 

-Menni fog. Jók leszünk. 

Bólintottak, és őszinte reménnyel nézek rám. Rájuk mosolyogtam, és elrejtettem a lelkemben dúló vihart. 

Mostmár ők is a családom, és őket is meg fogom védeni.