Vészmenedék
Az asztal körül ültünk.
-Hogyan fogunk kijutni?- Eve hangjából kiszűrődő idegesség szinte ijesztő volt a szokásos közönye helyett.
-Ez jó kérdés. Most be vagyunk zárva. Én megsérültem, ti fáradtak vagytok. De ki kell találni valamit.
Elgondolkoztunk. Igaz, én aig bírtam. Fájt a lábam, és kimerült voltam. Úgy éreztem magam mintha vattával lennék kitömve. Már ott tartottam hogy alszok inkább, amikor Sonja felkapta a fejét.
-Ezek a bombázásokra készültek, nem?
-Hááát eddig arra gondoltunk- Mercurion látszott hogy utálja a bizonytalanságot.
Sonja hangosan gondolkozott.
-Ezek túl magasan vannak. A bunkereknek mélyen kell lenniük. Tehát ha ezek a bombázók miatt épültek, akkor kell lennie itt egy pincének. Mivel ez egy kicsi szűk tér, valószínűleg a pince is az lesz. De ott meg tudjuk védeni magunkat, és ha nagyon kell, Mercurio lop kaját.
Döbbenten néztünk rá. Ő zavartan visszanéz.
-Izé...Sajnálom...
-SAJNÁLOD?! SON, TE EGY ZSENI VAGY!-odarohantam- pontosabban odaestem- és megöleltem.
-Most pedig keressük meg a pincét!
Bő fél óra múlva meg is volt. Az egyik padlólap volt az. Leereszkedtem.
-Elég tágas ahhoz képest.
-Szellőző?
-Van. Elég sima terep.
-Akkor megvan a vészmenedékünk.-ugrott le mellém Mercurio, és a vállamra teszi a kezét.
Rámosolyogtam. Egy hét. Aztán elmegyünk. Megkereshetem a családomat. Bosszút állhatok. Biztos van valami szervezet ami Phany ellen van. Valami. Bármi.
Mert el fogom pusztítani. Mindenét.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top