Catherine szemszöge

Rengeteg dolog van amit nem értek. Vagy nem tudok. És erre most döbbentem rá igazán. Azt hittem hogy a mi világunk kiegyensúlyozott, minden rendben.
Sosem számítottam háborúra, de még arra sem hogy olyanok is vannak mint Mercurio Weasel.
És egy héten belül mindegyikkel találkoztam. Phanny... Furán ártatlan hangzású annak az országnak a neve ami veszélyt jelent

A röplapok megjelenése mindenkit nagyon megrémisztett. Mert az azt jelenti hogy amiben mindenki reménykedett - hogy nincs háború, nem lesz- egyre kevésbé lesz valószínű. Az illúziók eltűnnek, de mink marad utána? Semmi, csak a hazugságok maradványa?

Sonja megölelt, és a vállamon sírt. Ne..nem akarom látni ahogy sír...azt akarom hogy legyen az a pimasz vicces és makacs mint mindig... Ez az árnyék, a harc és halál árnyéka mintha mindenk kifacsarna, eltorzítana és félelembe folytana.
-Cat..félek...
-Ne félj. -megöleltem- Nem lesz baj, majd én vigyázok rád. Rendben? -rámosolyogtam. Hazudok. És ezt ő is tudja. De úgy teszünk mintha igaz lenne.
-Kisujjeskü Cat?
-Kisujjeskü So.

Majd elengedtem és mindketten elindultunk haza.
Mindent megnéztem. Memorizáltam. Hogy tudjam milyen volt, amikor már romokban fog heverni. Mert ha háború lesz, az fog történni.
Megjegyeztem a házak és a boltok fura formáját, a plakátok színeit.
Megjegyeztem a kenyér, fűszerek és a benzin halvány keverékét.
 

A gondolataimat kiáltozás szakította félbe. Egy csapat férfi kiabál.

-KÉM! PHANY KÉMJE!

-BÖRTÖNBE! PUSZTULJON!

Odamentünk. Néhány velem egykorú is ott állt és kiabált. Egy fiatal férfi állt, és ijedten nézett.

-Kérem...én csak egy újságíró vagyok...nekem csak ki kellett mennem Phanyba...de az is több mint egy éve volt...

-VOLT PHANYBAN!

-ÁRULÓ!

Ijedten néztem, a félelem folytogatott. Ismertem ezt az embert, nem messze lakott tőlem. Igazán kedves férfi volt, néha beszélgettem vele könyvekről meg az utazásairól. De hogy ilyeneket mondjanak rá.... 

Itt mindjárt lincselés lesz a semmi miatt! Miért? Hol vannak a rendőrök? 

Szerencsére nemsokára megérkeztek, de nem sokon múlt. Hallottam az egyiket morogni.

-A harmadik eset a héten... Itt nem sokára rendes lincselés lesz, és mi leszünk a hibásak! 

Megszédültem, és futni kezdtem haza, szegény Sonját otthagytam. Nem bírtam egy helyben maradni. Felrepültem, magasra, egyre magasabbra, amíg bírtam, amíg fázni nem kezdtem és alig kaptam levegőt. 

És azt kívántam bár ott maradhatnék.

Örökre akár.