Kúsztam tovább, már látszott az alagút vége. Fény az alagút végén.

Remélem nem a közelgő vonaté.

Futnom kell majd, ha kiértem. A kijárattól pár centivel megálltam. Ha ügyes vagyok, nem  vesznek észre túl hamar. Aztán átrepülök a  kerítésen. Elég rég volt az Áldóhely, a napokban pedig szárnygyakorlatokat végeztem éjjel, hogy valamennyire visszaszokjak.

Menni fog.

Mennie kell.

Igyekeztem nyugodtan venni a levegőt. Nem szabad pánikba esnem! A többiek sorsa is tőlem függhet. Talán a családomé is. Alexei tette sem mehet kárba, sem a Kísérteté. 

Éppen kimásztam volna amikor kiabálást hallottam. A katonák öblös hangja, és a fogjok méltatlankodása.

-Elkaptunk még egy szökevényt uram! 

Megdermedtem. Jaj ne! Ki lehet?

Kipillantottam. Sonja. Halálsápadt volt és ijedt, az ajkát harapdosta, egész testében remegett. Hirtelen megláttam Mercuriot. El kell terelnem az őrök figyelmét. Kimásztam. Pont mellettem állt egy döbbent őr, akinek behúztam egyet, és elvettem a fegyverét, és futni kezdtem.

Vaktában lőttem a porba, és eszeveszetten rohantam a kerítés felé. A por a lábamra tapadt, és körülöttem az őrök lövöldöztek. Rálőttem az egyikre. Szinte lassítva néztem, ahogy a vére kifröccsen a mellkasából, és összeesik. Futottam tovább. 

Éreztem, ahogy egy golyó súrolja a vádlim, de az adrenalin elnyomta. Nem éreztem fájdalmat sem fáradtságot. Futottam, sikítva, lövöldözve, ijedten és dühösen. Szinte vörösben láttam a haragtól ami bennem gyűlt. A környezetemben lévők elfutottak. A szárnyaim gyengék, de most muszáj repülnöm. Kitártam a szárnyaim.  

A por felkavarodott körülöttem ahogy csapkodni kezdtem, lassan felemelkedtem. Fenn vagyok. Áterültem a kerítésen. A szögesdrótba beleakadt a lábam, de sikerült kirántanom. Borzalmas volt, lehet hogy fel is sikítottam.

Repültem. A  fáradtság kezdett legyűrni. A hátam mögött kiabálást hallottam és futást, majd lassan minden eltávolodott, elnémult, és csak én voltam, a szúrós levegő, a zsibbadt testem és a beteges föld alattam.

Nem tudom mennyi idővel később félájultan belecsapódtam a földbe. Nem fájt. Már nem fájhatott jobban, mint amennyire alapból fájt mindenem.

És valahogy nem volt kedvem felkelni. Soha többé.