Telt múlt az idő végre betölthettem 18. életévemet, apámtól egy kést kaptam mivel úgy gondolta, hogy kiérdemeltem persze ezt titokban kellet tartani.
Mert szegény édesanyám elájult volna, ha ezt megtudja Henry meg irigykedet volna.
De engem meg büszkeség fogot el ezért magammal hordoztam mindig.
Néha úgy éreztem, hogy engem jobban szeret az apám mint a bátyamat.
De ez nem igazán látszot csak sejteni lehetett, de ebbe inkább ne menjünk bele.
Szóval lassan már majdnem felnőttek voltunk és el kellet kezdenünk a középsulit.
Hát igen eljött ennek is az ideje, én egy kicsit megváltoztattam a külsőmet, egy szóval befestettem a hajam baloldalt lilára.
Soha nem értettem miért szólják le ezt a színt nekem tetszik. De mindig mikor megkérdem a környezetemben az embereket, hogy mi a gond vele akkor mindig csak annyit kapok válaszul, hogy:túl csajos, vagy:túl buzis.
Én egyszerűen nem értem ezeket az embereket mi a baj azzal, ha valaki fiú és szereti a lila színt?
Mikor reggel meglátta a család akkor kaptam sokféle véleményt.
Anyámnak tetszet csak a szín nem anyira, apámnak nem igazán jött be, de Henry az csak nézet rám mint aki rájött, hogy 0,1%-os a sör alkohol tartalma amit iszik igaz nem nagyon volt oda az alkoholért.
De én maradtam a saját véleményemnél és nekem csak ez számított.(De vissza a történethez.)Szóval reggel felkeltem és leszaladtam reggelizni, gyorsan befejeztem az evést majd elbúcsúztunk anyáéktól és a bátyammal elindultunk. Nem volt túl messze csak egy kicsit beljebb kellet menni a városba. Egész úton csak az járt a fejemben, hogy milyen lesz az iskola, lesznek barátaim, milyen tanuló leszek és még sok más ilyen gondolat.
Mikor oda értünk akkor teljesen elvoltunk képedve mikor megláttuk az iskolát.
Sokkal nagyobb volt mint a mit elképzeltem, mentünk is volna be csak Henry váltot velem néhány szót.
-Figyelj légyszi próbálj meg egy kicsit távol maradni tőlem.
-Ok, de miért szeretnéd?
-Hát mert...hát...am..izé...én....nem mindegy csak próbálj meg a saját személyes köröd be maradni. Ok?
-Ok- mondtam kicsit szomorúan- Amúgy kérdezhetek valamit?
-Mit szeretnél tőlem?- mondta fanyalgóan
-Csak annyi, hogy engem miért kerülnek az emberek? Úgy értem miért nem akar senkise a barátom lenni?
-Azért mert...am....fhú...mert....mert fura vagy. Igen azért nem barátkozik veled senki mert fura vagy.
-Oh és miért vagyok fura?
-Most nem mindegy a lényeg az, hogy fura vagy és kész! Ne kezdj már el fagatni, hogy miért!
-Bocsánat- sóhajtotam majd bementünk.
Megláttuk az oszyálytermünket, mert egy osztályba jártunk(nem az én ötletem volt).
El is foglaltuk a helyünket szokás szerint egyedül ültem, de legalább az vígasztalt, hogy Henry is egyedül ült szívesen mellé ültem volna, ha engedte volna azt. Mert komolyan is gondolta a távolságtartást ezért egyedül kellet ülnöm, de legalább Henry háta mögött ültem így, ha unatkoztam akkor legalább egy kicsit baszogathattam(ez volt a második dolog ami vígasztalt és sajnos az utolsó is). Sajnos a nap hátralévő felében nagyon távolságtartó volt velem a bátyám, de nem csak ő hanem mindenki.
Pedig próbáltam kedves és normális lenni, de senki nem akart velem barátkozni. Mikor haza értünk akkor leültem az asztalhoz és búsan töprengtem, hogy miért nem akar senkise a barátom lenni. Időközben megjött anya, valami ügyet kellet elintéznie ezért nem volt otthon.
-Szia kicsim!
-Szia anyu.
-Mesélj, milyen volt az iskola?- kérdezte
-Hát...nem rossz hely nekem tetszet.
-Oh és vannak már barátaid?
-Am...hát még nincsenek, de majd lesznek.
-Rendben van dragám.
-Igen- sóhajtotam
-Minden rendben van kicsim?
-Igen persze.
-Tudod, hogy elmondhatod nekem, hogy ha valami nyomja a szívedet.
-Tudom anya.- válaszoltam ment is volna el csak én még egyszer hozzá szóltam.- Csak egy kérdés, szerinted tényleg fura vagyok?
-Ezt miből gondolod?
-Mivel Henry azt mondta, hogy ezért nem keresik a tarsaságomat mert fura vagyok.
-Hát én szerintem pedig nem.
-Akkor miért nem akar senki a barátom lenni?!- álltam fel az asztaltól- Mindig egyedül vagyok mindenben és senki nem ért meg!
-Hát ez azért nem teljesen igaz. Te egy nagy aranyos és kedves ember vagy, csak nehezen találod a helyed. Tudom ez most nehéz neked, de egyszer majd meg fogod találni az utadat. Én bízombenne és hiddel, hogy soha nem leszel egyedül még ha úgy érzed is. Adj még egy esélyt magadnak csak mert úgy érzed, hogy az elsőnap nem sikerült jól attol még érhet jó. Nefeled te az én fiam vagy és nagyon szeretlek nem számít ki mit gondol.- majd szépen megölelt amit én is viszonoztam- Szeretlek kicsim.
-Én is téged mama.