Nagy volt az öröm a szüleimnél mikor megszülettem. Apámat büszkeség töltötte el, anyámat meg az öröm mikor kinyitottam a szemeimet. Anya engem nagyon szeretet Billy-nek hívni, mivel szerinte így sokkal aranyosabb vagyok. Nekem őzsintén nem igazán tetszet mikor így hívot, de nem akartam ezzel megbántani szóval inkább nem zavartam ezel. Tehát mindenki a családban örült nekem csak volt egy bibi, mikor haza értünk akkor tudtam meg, van nekem egy battyám akit Henry-nek hívtak és itt kezdődtek a bajok.
Mivel Henry nem igazán örült nekem, azt pontosan még nem tudtam, hogy miért soha nem beszéltünk arról mivel szóba se nagyon állt velem. Anya megpróbált mindig beszélni vele, de nem nagyon hatot rá mivel az esetek többségében maradt ugyan olyan undok. Egyszer egy nap a család jól el volt apa a munkahelyén volt akkor, anya, meg én és Henry otthon voltunk. Anya csinálta a házimunkákat, Henry tökkjól el volt egy magában, én meg ott kucorogtam a sarokban. Csak pár gondolat játszódot le bennem. Néha úgy éreztem, hogy Henry direkt utál engem. Anya késöbb odaszólt nekem
-Billy édesem miért nem jösz ki a sarokból és kicsit próbálsz barátkozni a testvéreddel?
-Nem is tudom mama nekem most nincs kedvem.
-Ugyan már, biztos nagyon szeretne veled játszani, hogy ha szépen megkéred.
-Rendben: majd felálltam és szépen oda mentem a báttyámhoz és megkérdeztem tőle, hogy
-Henry játszhatok veld?
-Hát...ok játszhatsz velem.
-Tényleg?!
-Igen
-Mit fogunk játszani?
-Bújócskát és tekezdesz.
-Ok! 1;2;3;4;5;6;7;8;9 és 10 aki bújt-aki nem megyek!:ezzel elindultam, hogy megkeressem.
Szinte majdnem az egész házat átkutattam, de nem találtam meg. A pince volt az egyetlen hely ahol még nem voltam, mindig utáltam azt a helységet, mivel sötét volt, meg hideg is, tele volt pókhálóval és egyszer láttunk ott egy denevért is. Egy nyikorgó fa lépcső vezetet le oda, ezért kicsiként nagyon féltem a pincétől, de mégis össze kellet szednem annyi bátor ságot, hogy megnézzem ott van-e. Mikor kinyitotam az ajtót korom sötétség fogadot, felkapcsoltam az ott lévő lámpát ami halvány fénnyel éget.
Majd éreztem, hogy valaki hátul megfogja a válamat megfordultam és mögöttem Henry állt. Ami től én úgy megijedtem, hogy hátra estem és lefele bucskáztam majd a földre érve úgy bevertem a fejem és az orrom is elkezdet vérezni. A fájdalomtól meg elkezdtem sírni Henry meg csak nevetet azon, hogy sírok és az ügyetlenségemen.
A sírásomra lejöt anyu és megkérdezte
-Henry, William mi folyik itt fiúk?: majd meg látta, hogy sírok és oda fordult báttyámhoz
-Henry szeretnék veled beszélni négy szem közt most!
-Ok: majd kimentek én is felálltam, majd utánuk mentem és az ajtónan hallgatam mit mondanak
-Azt hittem világos volt, hogy legyél kedvesebb az öcséddel?!
-De anya olyan rossz vele játszani mindig hamar fel szokot mindet adni. Meg majdnem mindentől fél ez a dilinyós. Egyébbként meg minek hoztátok haza?! Tökkjó volt minden míg nem jött meg.
-Henry nézd tudom, hogy nehezen tudtok kijönni egymással. De meg kell próbálnotok, egyszer eljön az az idő mikor már apátok és én nem leszünk. Akkor meg majd gondoskodnotok kell magatokról. Ezért kell segítenetek egymáson, hogy könnyebben boldoguljatok majd az élet ben. :*Nem igazán figyeltem arra amit anyu mondot. Inkább az járt a fejemben amit Henry mondot
-Snif...sajnálom, hogy ilyennek születtem..snif nem tehetek arról, hogy kicsi vagyok...snif...sajnálom snif...nagyon, nagyon sajnálom, hogy ilyennek lát a saját tulajdon testvérem...snif..*