-Na végre! -mondtam lelkesen és elindultam az ajtó irányába -Mindjárt jövök Drágám, csücsülj szépen -szóltam vissza. Egy nagy levegőt vettem és kinyitottam az ajtót.

Teljesen olyan, mint az emlékezetembe. Barna, göndör haj széles mosoly az arcán és kezébe pár szatyor és egy bőröd szobrozik mellette. Elsőre észre sem vettem, de egy gyönyörű, vörös rózsát rejtegetett háta mögött.

-Szia szerelmem, ezt neked hoztam! -szólalt meg ő először, majd vettem a lapot és abbahagytam a bámulását. Megköszöntem a virágot és beengedtem.

-Köszönöm szépen, nem kellett volna. Isten hozott itthon Shawn! Gyere be gyorsan, még mielőtt egy rajongó megtalálna -köszöntöttemén is  boldogan és elálltam az ajtóból.

-Óh Sarah olyan rég voltam itt. Hol van David? Hadd üdvözölhessem. -mondta mosolyogva.

-És én? -kérdeztem, majd ekkor felkapott, megpörgetett és egy hosszú csókot adott. Olyan rég csókolt már meg, nem is tudom, hogy bírhattam ki ennyi időt nélküle. Lassan a dús hajába túrtam és mélyen belenéztem barna szemeibe. Majd egy pillanat múlva letett és viccesen megkérdezte:

-Tessék! Megfelelt asszonyom? 

-Nagyon is Uram- mondtam és együtt nevetve mentünk be az étkezőbe.

-Szia drága pici fiam- szólt hozzá kedvesen, majd őt is felvette és megpörgette. Olyan aranyosak együtt. Tud ő vele bánni, ha szeretne, csak az a baj, hogy hamar elveszti a türelmét. Például, ha nekiáll sírni, egy darabig próbálja őt vigasztalni, de pár perc alatt feladja. Többször is vitatkoztunk már ezen, de mindig kibékültünk. Hiszen úgy sincs velünk egy hónapnál hosszabb időt. Remélem azért most itt lesz velünk minimum kettő hónapig, vagy csak másfél hónapig. Persze a legjobban annak örülnék, ha végre felvállalhatnánk, hogy együtt vagyunk és akkor még többet lehetne itthon, a családjával.

-Mi ez az illat? Csak nem csirkemell? -kérdezte Shawn olyan izgatottam, mintha nem is 25 lenne, csak 5.

-De -de. Képzeld direkt neked csináltam. Amúgy meddig maradsz? -kérdeztem kíváncsian. Arcán nézve lehet nem kellett volna megkérdeznem. Dühöt és csalódottságot árasztott és szomorkás hangon csak ennyit felelt:

-Ne most beszéljük meg, majd evés után.

Sziasztok!                                                                                                                                                          Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a történetem és szavaznak rá. Szeretlek titeket ❤❤