Adam
Az arcom egy fél másodperc alatt váltott paradicsomvörösre. Zayn egy apró puszit nyomott az arcomra, miközben a derekamnál markolászta az oldalam.
-Na mindegy itt a pénzed szajha!-csapta le a vendég a pénzt az asztalra. Az angol fiú még mindig magához ölelt, de szétreppentünk amikor megcsörrent a telefonom. Éva... az én legjobb barátosném...
-Szia...-köszörültem meg a torkom, miközben magyarra váltottam.
-Ádám... barátnője lett...-szipogta Éva.
-Drágám kérlek akadj le róla... már 2 éve...-sóhajtottam.
-Ádám szügségem van rád...-szipogta Éva és hallottam ahogy dudálnak az autók.
-Gyere ki Angliába... holnap kimegyek érted a reptérre...
-Szeretlek...-mondta kissé boldogabban.
-I love you too...-mosolyodtam el, majd bontottuk a vonalat.
-A párod volt az?-kérdezte Zayn.
-A legjobb barátnőm. Bocsi csak vészhelyzet van... pasi gondok... Éva jön holnap...-mosolyogtam.
-Éva?-pillantott rám értetlenül, mire gyorsan mondtam az angol megfelelőjét.-Holnap kikísérhetlek?
-P...persze.-mosolyogtam.
-Akkor írd be a számod a telefonomba hogy megtudjuk beszélni a részleteket...-mosolygott Zayn. Megtettem amit kért, majd elköszöntünk és ő ment tovább a saját útján.

Zayn
Mosolyogva ültem le a pszichológusommal szembe.
-Mr. Malik történt valami jó ma?-kérdezte Dr. Lee.
-Igen... azt hiszem, hogy megtaláltam életem szerelmét... és nem hogy bántani nem akarom, hanem még akarom védeni.-áradoztam.
-Ennek felettébb örülök. Valamilyen emléke vissza tért gyermekkorából?-kérdezte mosolyogva.
-Nem bár van egy furcsa érzésem egy személlyel kapcsolatban feszélyez mégis megnyukszom amikor jelen van.-motyogtam. Még beszélgettünk a dühkezelési problémámról, majd a kezemról, ami még mindig nem volt leápolva így ez is megtörtént.
-Köszönöm hogy végre megnyílt nekem Mr. Malik...-mosolygott Dr. Lee.
-Ugyan, kérem csak Zayn...-mosolyogtam, majd távoztam. A kurzuson is minden jól ment, majd hazamentem és besiettem a szobámba. Rápillantottam az órára, már 6 óra van. Felhívtam hát Adamet. Kicsöngött... 1szer... 2szer... 3szor... majd beleszólt.
-H...haló?-kérdezte aranyosan.
-Szia itt Zayn... tudunk beszélni?-kérdeztem.
-Igen egy pillanat...-mondta majd beszélt valamit magyarul gondolom én.-Itt vagyok.
-A szüleid is tudnak magyarul?-kérdeztem.
-Igen... megtanultak amikor kicsi voltam...-hallottam a hangján hogy mosolyog.
-Szóval... holnap hányra menjek érted?-kérdeztem.
-Hát olyan 7 körülre, mivel Eva a legkorábbi géppel jön.-mondta. Miután lediktálta a címét elköszöntünk, mivel csöngettek és le kellett mennem. Dünnyögve nyitottam ajtót, mikor kitártam azt Liam bámult rám.
-Szia.-mondta majd belépett a házba.
-Persze, érezd magad otthon...-mormogtam majd követtem a nappaliba, ahová elvonult.-Miért jöttél?
-Ni zavart el hogy nézzem meg hogy vagy és hozzam át, amit a tanárok küldtek...-mondta, majd a kezembe nyomta a vázlatokat.
-Kösz.-motyogtam.-Ó, de bunkó vagyok... kérsz valamit inni, esetleg enni?
-Hát egy pohár vizet ha hoznál az életmentő lenne...-mosolygott Liam. Mikor a kezébe adtam mosolyogva köszönte meg. Egész sokáig volt nálam Liam és kiderült, hogy egész jó fej... mondjuk még mindig meg van az a furcsa érzés.

Liam
Miután elköszöntünk távoztam és siettem haza... eszembe jutott egy régi meló, ami számomra a beavatás volt. Apuval egy családra támadtunk egy velem egy idős fiút kellett volna megölnöm, de nem tudtam megtenni. Zayn szemei mindig is olyan ismerősek voltak... mostmár tudom az okát is...

Adam
Izzadtságban úsztam mikor felriadtam az álmomból... az a bizonyos baleset, amiben a szüleim meghaltak ismét kísért. Ott voltam én is, de anyukám megmentette az életemet... miközben ő meghalt.
-Ádám!-rontott be anyu.
-Anyu... megint azt álmodtam...-szipogtam.
-Semmi baj...-huppant le mellém anyu és magához szorított.-Itt vagyok nem lesz semmi baj... én mindig melletted leszek... mindig megvédelek... sosem hagylak el.
-Köszönöm...-szipogtam fel ismét.

Éva
Az éjszaka közepén csörömpólésre riadtam fel, így felkaptam a kisbaltát és elindultam körül nézni. Amikor fényt láttam meg a konyhából még halkabban haladtam arra, majd miközben feloltottam a lámpát lendítettem is a baltát... de gyorsan le is állítottam, mivel csak az a bolond unokatesóm volt az.
-Dávid!-kiabáltam.-Komolyan mondom, hogy egyszer ez lesz a halálod.
-Ugyan melyik betörő menne a konyhába?-húzta fel a szemöldökét.
-Az éhes?-kérdeztem, mire elnevettük magunkat.-Na de akkor holnap kiviszel?
-Persze... az én uncsitesómnak mindent! Majd beszélek Mátéval is...
-Szerintem inkább ne...-mosolyogtam, majd elmentünk aludni, hisz holnap nem lesz ki felkeljen.