6 évvel később:

- Nem hiszem el, hogy már megint késésben vagyunk! - rohantam ki a fürdőből, majd a háló felé vettem az irányt.

- Ez miattad van! - kiabált válaszként Jimin, aki azt hiszem, hogy a konyhában volt. - Miért most kellett hajat moss?

- Mert tegnap este valaki nem hagyta - forgattam meg a szemeimet.

- Nem tehetek róla, hogy kanos voltam - érkezett a válasz, mire muszáj volt felnevessek. - Meg arról sem, hogy ennyire jól áll a fekete haj neked.

- Örülök, hogy tetszik - mosolyodtam el, majd elkezdtem begombolni az ingemet, hiszen sosem fogunk elindulni.

Úgy beszéltük meg a többiekkel, hogy fél hétkor találkozunk, viszont már háromnegyed is elmúlt, én meg még csak most szárítottam meg a hajamat. Kicsit késésben voltunk, de mióta összeköltöztünk tényleg mindenhova késve érkezünk. Pedig eddig úgy gondoltam, hogy pontos ember vagyok, de Jimin mellett rá kellett jöjjek arra, hogy nem én voltam pontos, hanem a szüleim. Most, hogy elköltöztem tőlük, már nem szólnak bele az életembe, ami még egy év után is szokatlan tud lenni. Oké, hogy már huszonhárom vagyok, de azért még is hiányoznak a szüleim és rossz, hogy van amikor csak kéthetente találkozok velük a munkám miatt. Jiminnek és nekem is sikerült elvégezni az egyetemet, így ő gyerekorvosként, én pedig hosszas vacillálás után orvos asszisztensként végeztem. Mily meglepő, hogy pont a barátom asszisztense lettem, de a poén az az egészben, hogy az igazgató semmit sem tudott a kapcsolatunkról, úgyhogy mondhatni szerencsénk volt. Viszont nem jó, hogy ennyit együtt vagyunk, ugyanis néha már idegesítjük egymást, van amikor direkt cukkolni kezd, én pedig nem hagyom magam, ezért sokszor órákat piszkáljuk egymást. Van amikor még azt sem tudom eldönteni, hogy most komolyan gondolja-e amiket mondd, vagy csak szívat.

- Írtam üzenetet Yoonginak, hogy késünk, szóval majd a buliban csatlakozunk hozzájuk - lépett be a szobába Jimin, aki már rég fel volt öltözve és igazából csak rám várt.

- Sietek - motyogtam, miközben már a nadrágomat rángattam magamra. - Odafele akkor vezetsz te, visszafele meg én? Vagy, hogy legyen?

- Nekem igazából teljesen mindegy. Akarsz inni, vagy nem? - kérdezte, mire megvontam a vállaimat.

- Tudom, hogy te akarsz, szóval akkor én nem.

- Nem akarom, hogy miattam ne igyál - lépett oda hozzám, majd begombolta helyettem a nadrágomat.

- Hányszor nem ittam már miattad az évek során? - forgattam meg a szemeimet.

- Jó, ez igaz, de hosszú ideje most találkozunk újra a régi társasággal, így ez most teljesen más.

- Mikor is találkoztunk utoljára? - tűnődtem el, mire látszott, hogy Jimin is elgondolkozik.

- Szerintem volt az már egy éve is - szólalt meg. - Vagy még régebben - tette hozzá, az én kedvem meg rendesen elment az élettől.

Oké, hogy tartottuk a kapcsolatot még mindig a megszokott társasággal, de az utóbbi időben valahogy sosem akart összejönni, hogy összeüljünk mindannyian. Bevallom őszintén nem is vagyok teljesen tisztában azzal, hogy például Namjoonnak sikerült-e elvégeznie az egyetemet, bár elég okos, szóval nagy valószínűséggel igen. Yoongi apja cégénél dolgozik, ahogy Hoseok is, ők azóta is egy párt alkotnak. Jinről és Bomiról semmit sem tudok, azt sem, hogy egyáltalán együtt vannak-e még, tényleg semmit. Viszont Jihyun megismerkedett egy lánnyal, akit elvileg ma akar bemutatni nekünk. Seungmin meg lényegében semmit nem mesélt az utóbbi időben a magánéletéről, szóval az is egy nagy homály. Taehyung az egyetlen, aki át szokott hozzánk járni, elvégre még mindig legjobb haverok Jiminnel. Legalább őket nem szakította szét az élet, ha már engem és a haverjaimat igen.

Hét után pár perccel végre sikerült elindulnunk, hiszen még vitáztunk egyet azon, hogy akkor ki iszik ma és ki nem. Végül úgy egyeztünk meg, hogy én nem iszok és Jimin igen, következő alkalommal pedig fordítva lesz. Még jó, hogy letettem a jogsim, mert akkor nem tudnám cipelni a drágalátos párom fenekét, amikor éppen inni van kedve.

- Izgulok - sóhajtottam fel, amikor bekanyarodtunk a bár előtti parkolóba.

- Nem kell - mosolyodott el Jimin. - Jó lesz. Kíváncsi vagyok, hogy mi van a srácokkal mostanában.

- Olyan fura, hogy régebben tökre hétköznapi dolognak számított, hogy találkozzunk, most viszont tökre izgulok és nem is tudom, hogy hogyan kellene reagáljak, de azért még is csak legjobb haverjaimról van szó. - nyaltam meg ajkaimat, majd kicsatoltam magamat, de még mielőtt kiszállhattam volna, Jimin megragadta a felkaromat.

- Bemész és hidd el, hogy minden jönni fog magától. Nem kell paráznod, hiszen ahogy mondtad is, legjobb haverjaidról lesz szó. Most lesz alkalmunk bepótolni azt az egy évet, amikor nem tudtunk találkozni. Szóval ne parázz, mert nem idegenekről van szó, oké? - eresztett el egy apróbb mosolyt, mire bólintottam egyet, majd hagytam, hogy megcsókoljon.

Ezután Jimin felhívta Taehyungot, így az egész társaság kijött a pub elé, hogy ne ott bent üdvözöljük egymást, hanem itt kint, ahol viszonylag kevesebb a zaj és az ember is. Próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy ők valóban a legjobb haverjaim, ezért nincs is miért izguljak. Valóban felesleges volt a szám szélét rágcsálnom, amikor megpillantottam őket, hiszen egytől-egyik mindenki hatalmas vigyorral és öleléssel köszöntöttek. Jihyun bemutatta a barátnőjét, vagyis aként mutatta be, szóval ezek szerint elég komoly szándékaik vannak. Örültem neki, hogy majdnem huszonöt éves létére végre belátta, hogy a random kavargatásokkal semmire nem fog menni és, hogy neki is inkább hosszútávú kapcsolatban kellene gondolkodnia. A lány neve egyébként Sulli, nagyon aranyos, mosolygós lány, bár rendesen zavarban volt még, ami nem majd, mert azért még is csak most találkozott velünk először és nincsenek is olyan rég óta együtt Jihyunnal. Mosolyogva figyeltem, hogy Jin Bomi kezét szorongatva lép oda hozzám, én pedig örültem neki, hogy még hat év után is egy párt alkotnak. Tekintetem megakadt Bomi kezén, amin egy gyűrűt pillantottam meg. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá, hogy még is milyen gyűrű ez, a lány pedig teljesen zavarba jött a kérdésemtől és igyekezett Jin mögé bújni.

- Hát, igen. Ezt nem így szerettük volna bejelenteni, de ha már felhozta Jungkook a témát, akkor szerintem felesleges tovább húzni. - mosolyodott el Jin, majd a magasba emelte barátnője kezét, ezzel mindenki tudtára adva, hogy az bizony nem egy sima gyűrű.

- Na, ne! - csapta össze tenyereit Hoseok.

- Ez most komoly? - mosolyodott el Taehyung, majd odarohant a párhoz és jó szorosan megölelgette őket. - Annyira nagyon gratulálok!

- Köszönjük szépen - válaszolták mindketten teljesen zavarban.

- Mikor kérted meg a kezét? - kérdezte Yoongi.

- Előző hétvégén. Nem bírtam már tovább várni igazándiból. Amúgy is évek óta terveztem, csak eddig sosem éreztem úgy, hogy valóban ott lenne az ideje. De most megkaptam a kellő löketet, szóval megkértem a kezét.

- Mióta is vagytok együtt? - kérdezte Jimin, aki éppen a hátam mögé sétált és átölelt hátulról.

- Lassan hét éve - mondta Bomi, mire rendesen lesokkolt mindenkit.

- Azta, az nagyon sok! Legyetek még jó párszor ennyi évet együtt! - mosolyodtam el, ők pedig nem győzték köszöngetni a jövővel kapcsolatos jókívánságokat.

Azután valahogyan szóba jött az esküvő, majd nagyjából egy órát még a pub előtt töltöttünk és erről beszélgettünk. Még nem tudtak pontos dátumot, hogy még is mikor lesz az esküvő, de egyikőjük sem akar sokáig várni már, hiszen azért nem egy-két éve vannak már együtt. Megígérték, hogy elhívnak majd minket is, ami igazából nem volt olyan meglepő, mert szerintem még akkor is elmentünk volna az esküvőjükre, ha nem hívtak volna. Kilenc után pár perccel döntöttünk úgy, hogy végre ideje lenne bemenni a pubba, hiszen elméletileg bulizni jöttünk. Ivott mindenki egy üveg felest, majd táncolni mentünk és lényegében nem is ültünk le pihenni. Jó volt a zene, hiszen szinte minden számot ismertem. Amikor meg valami olyan volt, amit esetleg nem ismertünk, vagy szerettünk, akkor ittunk. Nagyon jól éreztem magam és igazából már egyáltalán nem értettem, hogy miért paráztam ennyire. Olyan volt minden, mint amikor még gimis voltam, a többiek pedig egyetemisták. Nem bírtam nem mosolyogni, a vigyorom egész este hatalmas volt, amiért azt is hitték rólam, hogy szívtam valamit. Pedig esküszöm, hogy semmi ilyesmiről nem volt szó, csak szimplán jól éreztem magam.

- Remélem akkor is ilyen boldog leszel, ha majd én kérem meg a te kezed - suttogta Jimin a fülembe, amikor a piáinkra vártunk a pultnál.

- Tessék? - pillantottam rá, hiszen nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam-e, amit mondott.

- Remélem akkor is ilyen boldog leszel, ha majd én kérem meg a te kezed - ismételte meg az előző mondatát, mire éreztem, hogy arcomat pír lepi el.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kellene válaszoljak neki, ezért hosszú percekig csak farkas szemeztünk egymással. Nem tehetek róla, de sikerült rendesen meglepnie ezzel a kijelentésével. Igaz, hogy több mint öt éve együtt vagyunk már, de eddig egyszer sem merült fel közöttünk, hogy megkérné a kezemet. Mármint nem tudom, szeretném, ha életem végéig mellettem lenne, viszont szerintem még várnunk kellene egy picit. Nem akarok semmit sem elkapkodni, mert így is teljesen meg vagyok elégedve a kapcsolatunkkal.

- Akkor sokkal boldogabb leszek - szólaltam meg végül, mire kaptam egy halk nevetést, majd egy hosszú csókot.

- Akkor jó - simított végig az arcom jobb oldalán, amikor elhajoltunk egymástól. - Nem akarok semmit elkapkodni, szóval nyugi, nem most rögtön fogom megkérni a kezed, de egyszer mindenképp megteszem, mert szeretném, ha halálomig az életem része lennél. - kulcsolta össze az ujjainkat, nekem pedig szinte azonnal könnybe lábadtak a szemeim, ahogy tudatosult bennem, hogy ilyen édes dolgot szerintem még egyszer sem mondott nekem.

- Én... én is szeretnék - nyögtem ki nagy nehezen, majd szorosan magamhoz húztam és halkan pityeregni kezdtem.

Rettenetesen jól esett, hogy ezt mondta és, hogy ő is ennyire előre gondolkozik a jövőnkkel kapcsolatban. Hosszú percekig szorítottam magamhoz és vagy ezerszer elmondtam neki, hogy mennyire szeretem és, hogy mennyire hálás vagyok azért, amiért megismertem és már több mint hat éve szebbé teszi a mindennapjaimat. Tudom, hogy a mi kapcsolatunk sem tökéletes, viszont melyik az? Egyik sem, hiszen a veszekedéseinkkel és a makacsságával együtt szeretem őt tiszta szívemből. Arról ne is beszélve, hogy mennyi mindent köszönhetek neki. Lényegében mellette nőttem fel, mármint ő mutatott meg nekem rengeteg dolgot, ami a felnőtté váláshoz nélkülözhetetlen. Ő vigyázott rám, segített nekem az érettséginél és lényegében bármikor számíthattam rá. Nem érdemlem meg Jimint az a helyzet és erre már annyiszor rá kellett, hogy jöjjek. Régebben sajnos sokat hazudott nekem, de az utóbbi években nagyon megváltozott. Az utolsó hazugsága az volt, hogy azt mondta nekem, hogy a szülei tudják, hogy együtt vagyunk, viszont ez nem volt igaz. Ezek szerint akkor eldöntötte, hogy komolyan változtatni fog magán, mert képes lettem volna vele szakítani, ha tovább hazudozik, hiába szerettem mindennél jobban. De szerencsére megváltozott és már egyáltalán nem hazudozik, így megtanultam benne ismét bízni és csak reménykedni tudok, hogy valóban életem végéig vele lehetek majd.

Vége