Arra viszont egyikünk sem számított, hogy Jimin nem megy be másnap az óráira. Ott szobroztam a bejárat előtt vagy két órát, viszont a drágalátos barátom sehol sem volt. Összefutottam Namjoonnal, Hoseokkal és Taehyunngal is, de egyikük sem látta Jimint, sőt nem is beszéltek vele tegnap óta. Már éppen indultam volna haza, amikor valaki a nevemet kiáltotta, én pedig teljesen ledermedtem, amikor megpillantottam Youngjot. A fenébe, nem hiszem el, hogy Jiminnel nem találkoztam, vele meg igen. Nyeltem egy aprót, miközben figyeltem, hogy mellém sétál, de szerintem azonnal leesett neki, hogy valami nem oké velem.

- Jimin ma nincs itt - mosolyodott el, mire bólintottam egy aprót. - Egyébként nem tudom, hogy láttad-e, de többször is írtam neked.

- Láttam - szólaltam meg, bár hangom a vártnál mélyebb volt, mint terveztem.

- Oh, akkor nem kaptam meg a vála... - kezdte el, de én a szavába vágtam.

- Nem válaszoltam, Youngjo! - szorítottam mellkasomhoz a kék dobozkát, amiben Jimin rizs sütiei voltak.

- Miért? Megbántottalak valamivel, vagy? - pislogott nagyokat, mert gondolom nem értette, hogy miért lettem hirtelen ilyen rideg vele.

- Inkább hagyjuk, mennem kell Jiminhez - fordítottam neki hátat, majd sietős léptekkel elindultam, viszont nem hagyta, hogy ilyen hamar elmenjek.

Utánam rohant és a felkaromnál fogva megállított. Hátráltam tőle pár lépést, hiszen elkapott a hányinger, amiért hozzám ért. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom utálni őt, miután megtudtam, hogy Jimin exe, viszont most még ránézni is nehezemre esett.

- Ne érj hozzám! - csattantam fel. - Ne akarj velem beszélni, ne üzengess nekem, ne hívogass, csak felejtsük el egymást, mert rohadtul undorodom tőled! - mondtam a kelleténél talán egy fokkal agresszívabban, mint terveztem.

- Mi a fene ütött beléd - motyogta teljesen megrémülve, mire felhorkantottam.

- Undorító vagy, Youngjo. Nagyon remélem, hogy nem tervezel semmit Jimin, vagy éppen a haveri társasága ellen, mert ha igen, akkor én fogom szétverni a fejed, ezt itt és most megígérem neked! Nem érdekel, hogy négy évvel idősebb vagy nálam és az sem, hogy barna öves karatés vagy! Hagyd békén a pasimat és engem is, világos? - tettem fel a költői kérdést, majd fogtam magam és konkrétan elrohantam onnan.

Annyira ideges voltam, hogy legszívesebben szétvertem volna valamit, hiába voltam az utca kellős közepén. Youngjo puszta jelenléte is úgy felbaszott, hogy még a kezeim is remegni kezdtek. Soha életemben nem beszéltem még így senkivel, de most már itt volt az ideje ennek. Egy hete nem bírok normális aludni ez a gyökér miatt, egy hete veszekszünk folyamatosan Jiminnel és most már rohadtul betelt a pohár. Legszívesebben behúztam volna neki egyet, csak sajnos nem jártam volna jól, hiszen én utoljára talán elsőben verekedtem, amiért elvették előlem tesin a gumilabdát és nem akarták visszaadni, Youngjo meg barna öves karatés és szerintem egy ütésből képes lett volna kiütni engem.

Még akkor sem nyugodtam le igazán, amikor Jimin paneléhez érkeztem, a helyzetemen pedig az sem segített, hogy hiába csengettem fel hozzá, nem szólt bele a telefonba. Még jó, hogy tudom a belépési kódot, ezért simán bejutottam a lépcsőházba és egészen a negyedikig trappoltam idegességemben. Természetesen miután egyszer becsöngettem, semmi életjelet nem kaptam, ezért még nagyjából hatszor megismételtem a műveletet, viszont még utána sem történt semmi. Hosszú percekig csak bámultam a barna ajtót és próbáltam lenyugtatni magam, mert már az is eszembe jutott, hogy berúgom az ajtót, ha nem enged be két percen belül.

- Jimin, én vagyok - hajoltam teljesen az ajtóhoz, mert nem akartam, hogy esetleg a szomszédok meghalljanak. - Tudom, hogy itt vagy, szóval kérlek engedj be. El akarom mondani, hogy mi miatt rágódok egy hete magamban.

De nem jött válasz. Semmi mozgást nem érzékeltem a lakásból, ezért még az is felmerült bennem, hogy talán itthon sincs. De hol lehet? Hétköznaponként nagyjából sehova sem szokott menni, kivéve boltba. Ezért is döntöttem el, hogy leülök a bejárati ajtó mellé és várok egy kicsit, hátha csak el kellett szaladnia valahova. Lehet megbetegedett és csak a gyógyszereiért kellett mennie. Nem akartam felhívni, meg írni neki, mert komolyan úgy voltam vele, hogy legfeljebb negyed óra múlva már a konyhájában fogunk ülni és nagyban lelkizni fogunk, mert igen, el akarok neki mindent mondani, még ha meg is fog haragudni rám. Nem bírtam volna tovább a szemébe hazudni, azt meg nem akartam, hogy szakítson velem, amiért nem árulok el neki nagyjából semmit. Néztem az időt és több mint két órát ültem a bejárata előtt, de Jimin nem jött. Felidegesítettem magamat és - a kelleténél lehet, hogy egy fokkal hangosabban - az ajtójának támaszkodva kiadtam magamból mindent, attól a bulitól kezdve, amikor először találkoztam Youngjoval. A végén sírva fakadtam és igazából könyörögni kezdtem neki, hogy ez miatt ne haragudjon rám, mert nem tudtam, hogy ő az exe, hiszen nem tudtam a nevét, mert egy képet sem láttam róla. Teljesen bepánikoltam, hogy szakítani fog velem, ezért vagy hatszor elmondtam neki, hogy nem akarom elveszíteni és, hogy nagyon-nagyon szeretem.

Apa fél nyolckor jött értem, szerintem már akkor leesett neki, hogy valami nem oké, amikor kiléptem a panelből és a kocsink felé vettem az irányt. Igyekeztem normálisan viselkedni, viszont tudtam, hogy szemeim még mindig iszonyat vörös és fel is vannak dagadva a sok sírás miatt. Hálás voltam, amiért apa nem kérdezett semmit, mert szerintem erőm sem lett volna válaszolni neki, vagy biztos, hogy ismét sírni kezdtem volna. Lábaimmal doboltam, mert még a rádió sem ment és rettentően zavart a csend, így egy kicsi zajt sikerült keltenem. A kormány mögött ülőre pillantottam, majd vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemeimet.

- Elmesélhetek valamit? - szólaltam meg sírástól rekedt hangon.

- Persze - bólintott, én pedig magamra erőltettem egy mosolyt.

- Voltam még egy buliban pár hónapja, ott megismertem egy fiút, mert mindketten mosdóra vártunk és igazából utána többször is találkoztunk, mert ugyanarra az egyetemre jár, mint Jimin. Beszélgettünk és tökre szimpatikus volt, Youngjo a neve egyébként, viszont időközben Yoongitól megtudtam, hogy ő Jimin exe, aki megcsalta Jimint, méghozzá a legjobb barátjával. És ezt eddig nem mertem elmondani Jiminnek, mert tudom, hogy nagyon rosszul érinti még mindig, viszont ez miatt nagyjából minden nap veszekszünk és ma betelt a pohár. Eljöttem Jiminhez, hogy mindent elmondjak neki, de nem nyitott ajtót.

- Itthon volt? - kérdezte, mire megvontam a vállaimat.

- Szerintem igen, csak nem akart beengedni. De mindegy, mert elmondtam neki mindent, csak nem értem, hogy miért nem adott életjelet magáról. - döntöttem a fejemet az ülésnek és vettem ismét egy mély levegőt.

- Írtál neki, vagy felhívtad? - kérdezte apa, mire megráztam a fejem. - Akkor? Lehet tényleg nem volt itthon, te meg akkor feleslegesen sírtál.

- Nem is sírtam - motyogtam, mire csak egy halk hümmögést kaptam válaszként. Szerintem tisztában volt vele, hogy sírtam, mert túl jól ismer.

- Vagy akkor várd meg, hogy ő keressen - szólalt meg, mire muszáj volt felhorkantsak.

- Nem bírok várni, apa.

- Akkor nem tudom, hogy mit kellene tegyél. Beszélj anyáddal, ő jobb tanácsokat tud adni, mint én.

- Nem akarom neki mondani, mert túl fogja képzelni a dolgokat és szerintem képes lenne felhívni Jimint - forgattam meg a szemeimet.

- Igaz - nevetett fel a mellettem ülő. - Én a te helyedben biztosan nem keresném, bármennyire is nehezedre esik. Mikor beszéltetek utoljára?

- Tegnap, mielőtt elzavart a lakásáról - motyogtam, mire apa összeráncolt szemöldökökkel sandított rám. - Hobbija, hogy kidob a lakásáról, ahelyett, hogy megbeszélnénk a dolgokat - vontam meg a vállaimat és igyekeztem érzéstelen arcot vágni, még ha rohadtul fájt is, hogy mindig ezt csinálta.

- Nem akarok ilyen tipikus filmbeli apuka szöveget benyögni, de ha bánt téged, akkor muszáj lesz elővegyem a sörétes puskámat.

- Apa - nevettem fel kijelentésén. - Egy; nem bánthatod Jimint, mert nem bánt, kettő; nincs is puskád.

- Még lehet - válaszolta, mire ismét csak nevetni tudtam.

Tisztában voltam azzal, hogy csak viccel és azt is tudtam, hogy ezeket csak azért mondta, hogy egy kicsi életkedvet leheljen belém. Sikerült neki, mert igazából ez volt az első alkalom, mióta megtudta, hogy együtt vagyok Jiminnel, hogy neki mondtam el valamit és nem anyának. De úgy éreztem az utóbbi időben, hogy már apa is megbékélt a helyzettel, talán ezért is mondtam el neki a dolgokat. Bíztam benne, hogy normálisan fogja kezelni - szerencsére úgy is lett -, még ha tanácsot igazából nem is kaptam tőle. Lehet tényleg hagynom kellene, hogy Jimin keressen fel engem? De már egy egész nap is eltelt azóta, hogy csak úgy közölte velem, hogy menjek haza. Vajon minden rendben van vele? Otthon vagy? Hallotta egyáltalán, amikor kisírtam neki a lelkemet? Annyi kérdés kavarog a fejemben, de nem kaphatok rá válaszokat, mert éppenséggel a barátom ignorál - szebben kifejezve leszar - engem.

- Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem - szólalt meg apa, mielőtt még kiszálltam volna a kocsiból, ugyanis időközben hazaértünk.

- Én köszönöm, hogy meghallgattál - villantottam ki a fogaimat és komolyan mondom, hogy jobb kedvem lett. - Anyának akkor tényleg ne mondd, kérlek.

- Tartom a szám! - mutogatta el, hogy bezárja a száját és a képzeletbeli kulcsot kihajította az ablakon.

Ismét felnevettem, majd kiszálltam a kocsiból és igyekeztem úgy feljutni a szobámba, hogy anya ne vegyen észre rajtam semmi furcsát. Igaz, hogy apának sikerült egy fokkal jobb kedvre deríteni, de ha rákérdez, hogy mizu Jiminnel, akkor nyilván ismét depresszióba fogok esni és hebegni-habogni fogok, amiből neki egyből le fog esni, hogy valami nem oké. Ezért esélyt sem adtam neki, hogy kérdéseket tegyen fel, felrohantam a szobámba arra hivatkozva, hogy sokat kell még tanulnom.