- Szia - mosolyodott el Jimin, miután kinyitottam az ajtót.

- Gyere - biccentettem és már arrébb is álltam, hogy be tudjon jönni a házba.

Felhoztam neki még hétfőn este, hogy szombatra van-e terve, de szerencsére nem volt, így előre lestoppoltam magamnak. Belement abba, hogy átjöjjön hozzánk hétvégén, viszont arra komolyan nem gondoltam, hogy még apróságot is hoz. Azt hiszem egyszer említettem neki, hogy apáék mennyire szeretik az almát és hát hozott is pár darabot. Igen, tudom, hogy más nemzetek szemében kicsit furcsa ez, de itt Dél-Koreában ez természetes, sőt az emberek jobban örülnek ha gyümölcsöt kapnak, mintha mondjuk valami italt vagy csokoládét. Nagyon izgultam, ma még egy falatot sem ettem, hiszen görcsben állt a gyomrom, egyszerűen annyira ideges voltam. Apa csak pár órája ért haza, stresszes napja volt és nem is szólt semmit, azonnal a szobájába ment és ki sem jött azóta onnan. Anya pedig a konyhából nem mozdult már reggel óta, mert le akarta nyűgözni Jimint a főztjeivel. Szóval elkiáltottam magam, amint levetkőzött vendégünk - és odasétált mellém -, hogy megjött Jimin, mire anya nagyjából öt másodperc múlva jelent meg, apa olyan tíz körül, én pedig nem győztem magamba fojtani a mosolyomat.

- Jó estét. Köszönöm a meghívást. - hajolt meg Jimin illedelmesen. - Ezt Önöknek hoztam, Jungkook említette, hogy szeretik az almát - nyújtotta át az átlátszó dobozt apának, mire látszott rajta, hogy rendesen meglepődött.

- Köszönjük szépen - mondta anya, én pedig csak álltam az egyetemista mellett és figyeltem a szüleim reakcióját.

- Megyünk? - biccentettem a konyha felé, majd meg is indultam, a többiek pedig szótlanul követtek engem.

Nem akartam, hogy ilyen kínos legyen egész végig a hangulat, de érezni lehetett az apából áradó feszültséget. Tudtam, hogy zavarja, hogy Jimin a barátom, de hálás voltam neki, hogy nem az első pillanatban támadta le azzal, hogy szexeltünk-e már, mint ahogy tőlem kérdezte ezt hétfőn. Helyet foglaltam az egyetemista mellett és alsó ajkamat harapdáltam, mert senki sem szólt egy szót sem, de nekem nem volt annyi bátorságom, hogy bármit is mondjak.

- Egyetemre jársz, igaz? - kérdezte anya, mire hálásan néztem rá, amiért végre megtörte a kínos csendet.

- Igen, tavaly kezdtem - hazudott, hiszen megbeszéltük, hogy nem a valódi korát áruljuk el, hanem letagadunk három évet, akkor talán nem lesz nagy baj. Ebből az következik, hogy az egyetemből is le kellett tagadnia pár évet, de azt mondta, hogy őt ez nem zavarja.

- És, minek tanulsz? - kíváncsiskodott tovább.

- Orvosnak tanulok, pontosabban gyerek orvosnak - válaszolta mosolyogva, én pedig büszke voltam rá, amiért ilyen nyugodt maradt.

- Az remek - szólalt meg apa is. - Szereted is?

- Igen, már kiskorom óta orvos szerettem volna lenni, középiskola óta pedig tudtam, hogy inkább gyerekekkel szeretnék foglalkozni, nem felnőttekkel.

- Akkor neked egy fokkal jobb volt a helyzeted. Jungkook most tizenegyedikes és még mindig nem tudja, hogy mi legyen. - pillantott rám, mire zavartan lesütöttem a szemeimet.

- Van még azért ideje, majd segítek neki - mondta, én pedig lesütöttem szemeimet, mert éreztem, hogy ettől a kijelentéstől apa ismét néma lesz.

- Együnk - köszörülte meg a torkát anya, én pedig helyeselve bólintottam és már szedtem is Jiminnek a levesből.

Nem szólaltunk meg egészen addig, amíg be nem fejeztük a vacsorát. Lábaimmal muszáj volt doboljak, hiszen még mindig ideges voltam és nem hittem el, hogy apa ennyitől ismét némasági fogadalmat tett. Szerintem a mellettem ülő Jimin is észrevette, hogy kissé frusztrált lettem, mert egyik kezét a térdemre csúsztatta és gyengéden meg is szorította azt. Rá pillantottam és muszáj volt elmosolyodnom, mert olyan édesen nézett rám. Mintha szavak nélkül próbált volna megnyugtatni és ez nagyon jól esett. Jimin kezére csúsztattam a sajátomat, viszont apa torok köszörülése megzavart minket, így azonnal vettem a mellettem ülőtől a kezemet és ő is visszahúzta az ölébe.

- Jungkook már elmesélte, hogy decemberben jöttetek össze először, de kíváncsi vagyok a te szemszögedre is - tette karba kezeit, mire Jimin bólintott egyet.

- Novemberben találkoztunk először, de eleinte nem igazán mertem lépni, mert Jungkook még fiatalkorúnak számít, én viszont már nem és nem tudtam, hogy mit gondol rólam. Viszont volt alkalmunk többször is beszélgetni és valahogy közelebb kerültünk egymáshoz. Utána pedig megtettem az első lépést, Jungkook pedig nem utasított el. De egy kicsit bonyolult, ami volt közöttünk, de úgy gondolom, hogy mostanra már minden tisztázódott. - vett egy mély levegőt és rendesen meglepődtem, amikor folytatta. - Értem, hogy kicsit zavaros, hogy még is hogyan lehetséges ez, de az ember nem tudja irányítani, hogy kibe szeret bele és nálunk is pont ez történt. Tisztában vagyok azzal, hogy nem feltétlen a korkülönbség a legnagyobb gond, hanem az, hogy mindketten fiúk vagyunk. Szeretem Jungkookot és nem szeretném elveszíteni, mert nagyon fontos nekem és, mivel én vagyok a felnőtt kettőnk közül, így vigyázok rá bármi is történjen. Nem kérem azt, hogy szeressenek engem és örüljenek annak, hogy a fiúkkal járok, csupán annyit kérnék, hogy fogadják el a helyzetet és ne tiltsanak el minket egymástól. - mondta a lehető lenyugodottabban, hol apára, hol anyára nézve, én pedig teljesen ledermedve bámultam őt.

Szavai teljesen lesokkoltak, nem gondoltam volna, hogy ilyen nyíltan fog beszélni. Ez a szüleim arcán is látszott, hiszen ők is ledöbbenve ültek és szerintem dolgozták fel a mondottakat. Szívem hevesen vert, hiszen anyáék előtt is kimondta, hogy szeret, ez pedig nekem nagyon sokat jelentett. Legszívesebben most azonnal átöleltem volna és vagy kétszázszor elmondtam volna neki, hogy én is nagyon szeretem és hálás vagyok neki, amiért mindent megtesz azért, hogy apáék elfogadják a kialakult helyzetet.

- El is várjuk, hogy vigyázz rá - sóhajtott fel apa. - Nyilván nem fogunk eltiltani titeket egymástól, mert azzal csak rontanánk a helyzeten, de azért nekem biztosan kell pár nap vagy hét, mire megszokom ezt. De, ha szeretitek egymást, akkor el kell fogadnunk a helyzetet. - nézett hol rám, hol Jiminre apa.

- Mindenben egyetértek - helyeselt anya, én pedig közel álltam ahhoz, hogy elbőgjem magam.

Néma csend telepedett ismét ránk, de ez most nem volt kínos, vagyis én egyáltalán nem éreztem annak. Kicsit homályosan láttam, hiszen bármennyire is vissza akartam tartani a kitörni készülő sírásomat, úgy tűnt, hogy ez nem fog sikerülni. Végül lehajtottam a fejemet és hagytam, hogy könnyeim utat törjenek maguknak, bár én magam sem tudtam, hogy miért. Örültem? Féltem? Megkönnyebbültem? Nem tudom, olyan sok gondolat kavargott a fejemben, hogy pontosan nem tudtam melyik váltotta ki belőlem a sírást. Hallottam, hogy anya és apa is kérdezgetni kezd, hogy még is mi a bajom, de egyszerűen képtelen voltam felemelni a fejem és válaszolni nekik.

- Hallod, minden rendben van - suttogta Jimin, mire bólintottam egyet, mert tudtam, hogy az este nem negatívan végződött, hanem pozitívan. - Akkor mi a baj?

- Nem tudom - motyogtam és letöröltem könnyeimet, de felesleges művelet volt, mert újak kerültek a helyükre.

- Jajj, te - sóhajtott fel, majd megpaskolta a térdem és visszadőlt a székére.

- Szerintem elkezdem lepakolni az asztalt, mert már kilenc is elmúlt - szólalt meg anya, mire apa is felállt az asztaltól és segített neki behordani mindent a konyhába.

- Lenyugodtál? - hajolt ismét oda hozzám Jimin, amikor ketten maradtunk az asztalnál.

- Nem - vettem egy mély levegőt, hiszen orrom tele volt és közel voltam ahhoz, hogy megfulladok.

- Örömből kezdtél el sírni? - nyújtott át nekem egy zsebkendőt, mire motyogva közöltem vele, hogy nem tudom mi ütött belém. - Na, gyere ide! - kelt fel a székről, majd csuklómnál fogva felhúzott a székről.

- Mit csinálsz?

- Átölellek - nyomott egy apró puszit a számra, majd a derekamnál fogva valóban magához húzott és a lehető legszorosabban átölelt. - Anyudék elfogadták a helyzetet és most már minden rendben lesz, szóval ne sírj - rajzolgatott apró köröket a derekam két oldalán.

Csak álltam és hallgattam a biztató szavait, miközben mellkasába temettem az arcom. Így belegondolva lehet, hogy a megkönnyebbülés miatt sírtam el magam, mert az utóbbi pár hét borzasztóan nehéz volt és sok dolog történt, ami nem éppen pozitív volt. Most pedig úgy tűnik, hogy minden kezd jó lenni, Jimin rohadtul törődik velem, apa és anya is elfogadta a helyzetet, én pedig még mindig nem hittem el, hogy valaki komolyan belém szeretett. Nem is vagyok helyes, izmos sem, akkor még is mi foghatta meg bennem? Egyszer erre majd rákérdezek, de most eszem ágában sem volt megtörni ezt a romantikus pillanatot, mert Jimin kedves szavai sokkal jobb kedvre derítettek engem, már teljesen lenyugodtam és könnyeim is felszáradtak. Néha-néha szipogtam még párat, de nem akartam megfulladni a saját taknyomtól, szóval mondhatni teljesen jól lettem, miatta.