Anya nagyon aranyos volt. Örült annak, hogy végre beleszerettem valakibe, de elmondta, hogy nem tartja ezt jó ötletnek, főleg, amikor elárultam neki, hogy hat év van közöttünk. Fel is készített arra, hogy apa nem lesz könnyű eset, hogy ő valószínűleg nem fog ilyen lazán belemenni, de igyekszik majd ő is beszélni vele, hátha egy kicsit megenyhül. Miután alaposan átbeszéltük a dolgokat, felmentem a szobámba és muszáj volt felhívjam Jimint, hogy mindent elmesélhessek neki. Muszáj volt kiadjak magamból mindent és sajnos ismét sírva fakadtam, miközben arról hadartam neki, hogy nagyon szeretem apát és ha megharagszik rám, akkor nekem végem. Nagyon aranyos volt tőle, hogy próbált nyugtatni, még el is mesélte, hogy mi volt az ő szüleinek a reakciója, amikor először hazavitte az első barátját. Ekkor már egy kicsit jobb kedvem lett és a sírást is abbahagytam, mert olyan hitelességgel adta elő, hogy nevetnem kellett rajta. Nagyjából hajnali egyik beszélgettünk, de miután hallottam a bejárati ajtó hangos csapódását, jobbnak láttam, ha letesszük, mert biztos voltam benne, hogy apa részeg. Ha pedig apa részeg, akkor ideges és kiabál, ha pedig megtudná, hogy éppen a pasimmal telefonálok, biztos kiakadna. Nem mentem ki a szobámból, csak az ajtóhoz surrantam és résnyire kinyitottam, hogy azért halljak valamit anya és apa beszélgetéséből.

- Hyunjae, te részeg vagy! - szólalt meg anya, hangján már most lehetett hallani, hogy nem tetszik neki, amit lát. - Elestél, vagy miért vagy tiszta sár?

- Jól vagyok - nyögte apa. - Csak megbotlottam, de kutya bajom!

- Hol voltál egyáltalán? Hívhattál volna vagy legalább üzenhettél volna, hogy ne idegeskedjek. Azt sem tudtam, hogy egyáltalán haza jössz-e. -mondta és szinte biztos voltam abban, hogy karba tette kezeit.

- Sajnálom, jó? Csak tudod megtudni, hogy a fiad éppen egy másik fiúval jár, nem a világ legjobb érzése.

- Tudom, drágám, de nem megoldás, ha iszol. Jobb lett volna, ha nem rohansz el és meghallgatod Jungkookot. Nekem elmondott mindent és inkább örülnünk kellene, hogy végre szerelmes lett.

- Azt ne mondd, hogy te örülsz annak, hogy Jungkook azzal a Jimin gyerekkel jár - horkantott fel apa.

Lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy könnyeim ismét utat törjenek maguknak. Csak álltam és hallgattam, ahogy anyáék egyre hangosabban kezdenek beszélni egymással, a végén pedig már a kiabálásig is eljutottak, csak is miattam. Bűntudatom lett, amiért apa miattam részegedett le és miattam kezdtek el egymással kiabálni. A végkifejlet pedig az lett, hogy anya kijelentette, hogy apának a nappaliban kell aludnia, mert nem fog egy részeggel egy ágyban aludni. Utána pedig végig kellett hallgatnom, ahogy anya káromkodva lecipeli apa ágyneműjét a földszintre, majd egy nem túl kedves jó éjt társaságában magára is hagyta őt. Le akartam menni apához, hogy bocsánatot kérjek tőle és elmondjam neki, hogy nem szeretném, ha haragudna rám, mert nekem nagyon fontos, de ezek után nem volt elég merszem a szemeibe nézni. Ha szánakozóan, esetleg undorodva nézne rám, akkor szerintem ismét hosszú órákig bőgnék, sőt az is lehet, hogy holnap nem is lennék képes suliba menni. Végül jobbnak láttam, ha inkább még sem megyek ki a szobámból, szóval a lehető leghalkabban becsuktam az ajtómat és befeküdtem az ágyba. Írtam egy üzenetet Jiminnek, hogy holnap suli után tudunk-e találkozni, mire szerencsére írta, hogy holnap csak délelőtt lesznek órái, szóval nyugodtan lehetünk nála.

Nem mondom, hogy sokat aludtam, sőt apán gondolkoztam. Vajon ő most mit érezhet? Mit gondolhat a saját fiáról? Szégyell? Vagy bele fog egyáltalán törődni abba, hogy a fia nem olyan, mint a normális emberek? Mert igen, rohadtul nem vagyok hetero és a nem heterokat eléggé másnak tekintik. De miért is lennénk mások? Ugyan úgy lélegzünk, eszünk, nevetünk, beszélünk, puskázunk a suliban, bulizunk, netezünk, csak éppen nem minden esetben vonzódunk az ellenkező nemhez.

Reggel hulla fáradtan ébredtem fel, szerintem az ébresztőmet vagy hatszor kinyomtam, de egyszerűen nem volt erőm felkelni. Viszont anya berontott a szobámba, hogy ideje lenne kikelnem az ágyból, mert el fogok késni és apa nincs olyan állapotban, hogy bevigyen suliba. Még szerencse, hogy ma nem dolgozik, mert akkor cink lett volna másnaposan bemenni dolgozni Yoongi apjához. Nem volt kedvem készülődni, ezért csak magamra rángattam egy fehér pólót, fölé egy kötött pulcsit és egy fekete nadrágot, hajamba beletúrtam és ennyi volt a nagy készülődés. Volt nagyjából öt percem a busz indulásáig, de még fogat is kellett mossak, szóval tényleg kapkodtam és szerintem részleteznem sem kell, hogy egészen a buszmegállóig rohantam, mint valami őrült. Szerencsére elértem a buszt, így lihegve vágódtam le az első ülésre és próbáltam megemészteni, hogy majdnem három utcát végigrohantam.

Ma nem volt Jihyun suliban, mert lebetegedett, szóval a napom nagy részét Seungminnel töltöttem. Elmeséltem neki, hogy kibékültem Jiminnel és azt is, hogy sajnos színt kellett valljak apáék előtt. Arcát a tenyereibe temette és úgy hallgatta, ahogy kisírtam neki a lelkemet és nagyjából az este megfogalmazott gondolataimat is eldaráltam neki, hogy mennyire félek. Ismeri már apát pár éve és azt mondta, hogy szerinte nem lesz nagy balhé belőle, csak először még meg kell emésztenie a dolgokat. Nagyon reméltem, hogy igaza van és bevallom őszintén tényleg ilyen volt apa. Inkább nem szólt semmit, hanem először magában tisztázta a dolgokat és csak utána osztotta meg velünk.

Alig vártam, hogy végre Jiminhez érjek, hiszen szerettem volna neki is kisírni a lelkem, még ha ezt tegnap már meg is tettem telefonba. Azért élőben még is más, látom a reakcióját és mondjuk magához is tud ölelni, hogy megnyugtasson, nem csak azt mondani, hogy nyugi, minden rendben lesz. Úgy beszéltük meg, hogy eljön a sulim elé, hiszen utolsó órája után elmegy gyors bevásárolni, aztán majd együtt megyünk hozzá, mert gyalog alig tíz percre lakik innen.

- Szia - mosolyodtam el, amikor megpillantottam a suli kapujában.

- Szia bébi - kacsintott egy aprót, majd fogadta az ölelésemet, hiszen már tárt karokkal sétáltam oda hozzá. - Minden oké? - kérdezte, mire megráztam a fejem.

- Majd nálad, oké? - léptem el tőle.

- Oké, de attól még megcsókolhatsz - villantotta ki fogait, mire gyorsan körülnéztem, hogy vannak-e a közelünkben.

Szerencsére még csak páran értek ki az épületből, plusz én konkrétan kirohantam a teremből, a többiek meg még beszélgettek meg elmentek mosdóba. Szóval bátran hajoltam oda Jiminhez és egy cuppanós puszit nyomtam a szájára. Biccentett, hogy ideje indulni, én pedig szó nélkül követtem őt. Meglepődtem, amikor ujjainkat összekulcsolta, de egyáltalán nem volt baj, mert nem szégyelltem őt. Sőt, nagyon örültem neki, hogy ő is simán felvállalja az utcán, hogy mi egy pár vagyunk. Nem bírtam ki és muszáj volt felhoznom neki apát, hogy hajnalban részegen jött haza. Nagyon kevésszer iszik, de ha iszik, akkor sokat és ez a baj vele. Nem nagyon bírja a piát, sőt már egy üveg sojutól képes berúgni, míg nekem kell minimum három és azért én sem mondanám magam alkoholistának. Erre csak annyit mondott, hogy igazából meg lehet érteni, amit csinált és azért jobb, hogy elment inni, minthogy otthon maradt volna és kiakadt volna. Ebben igazat kellett neki adjak, de attól még felidegesített a kialakult helyzet és az is, hogy reggel, amikor lementem a nappaliba, apa a kanapén ült és maga elé bámult. Amikor észrevette, hogy lejöttem az emeletről magára erőltetett egy mosolyt, majd intett egyet és folytatta a szőnyeg tanulmányozását. Nem szoktam meg ezt a viselkedést tőle és nagyon reméltem, hogy ha hazaérek, akkor majd meg tudjuk beszélni a dolgokat.

Miután odaértünk Jimin lakásába, először is bepakolta a dolgokat a hűtőjébe, majd elővette a tegnap készített tojásrántottáját és megebédeltünk. Közben mesélt a napjáról és mondta, hogy kicsit fél az év végétől, mert pár tárgyból még nincs meg neki a megfelelő pontszám, így most már muszáj lesz bejárnia minden órára, hiszen elvileg azért is pontot kapnak. Mondjuk nem vágom, hogy mi hogy van az egyetemen, csak sajnos lassan már nekem is el kellene kezdenem keresgélni, mert lassan végzős leszek, de még mindig nem tudom, hogy mi szeretnék lenni.

Voltam olyan jó fej és felajánlottam, hogy elmosogatok gyorsan, mert láttam, hogy a csetresek száma egyre csak nő, Jimin pedig említette már, hogy nem szeret mosogatni - nekem nincsen ellenemre -, szóval elmosogattam helyette. Ő addig rendet pakolt a szobájában és leszaladt a mai postát felhozni, hiszen felfele jövetelkor elfelejtette megnézni a postaládáját.

- Na, mondd mi bántja a lelkedet, mert látszik rajtad, hogy nagyon magad alatt vagy - sóhajtott fel Jimin, amikor már az ágyán feküdtünk és túl voltunk egy kissé hevesre sikeredett csókcsatán. Nem bírok betelni vele, az a baj.

- Nem akarom, hogy apa szégyelljen engem - sóhajtottam fel és még közelebb bújtam hozzá, már ha ez lehetséges volt, hiszen így is a karjai között feküdtem.

- A fia vagy, nem fog szégyellni.

- De látnod kellett volna azt az érzéstelen arcát reggel. Olyan fura volt, egyáltalán nem szokott ilyen lenni. - motyogtam behunyt szemekkel.

Időközben apró köröket kezdett rajzolni mind a két felkaromra, így egy picit sikerült megnyugtatnia, de azért nem akartam csak így elengedni a témát. A tanácsát szerettem volna kérni, hiszen ő már túl van ezen és hiába kezelték a szülei lazán, biztos tudna pár taktikát mondani, hogy mivel kellene hassak apára.

- Figyelj, első dolog az, hogy másnapos volt, nyilván fájt a feje, lehet a gyomra is. Második az, amit igazából te is említettél, hogy először magában kell letisztáznia a dolgokat, majd utána hidd el, hogy beszélni fog veled. Csak adj neki egy kis időt, amíg lenyugszik és utána hidd el, hogy minden rendben lesz. Szeret téged, ez látszik rajta, lehet csalódott benned most, de nem fog megutálni, oké? - mondta lágy hangon, mire bólintottam egyet. - És ne stresszelj ezen, mert felesleges. Anyud amúgy is melletted áll, majd ő is beszél apuddal és megpróbálja lebeszélni arról, hogy valami hülyeséget csináljon.

- Remélem, hogy így lesz - mosolyodtam el. - Köszönöm!

- Ezt nem kell megköszönni. Tudom, hogy milyen nehéz lehet most neked és remélem tudod, hogy rám bármikor számíthatsz. Hívsz, aztán megyek is vagy csak írsz és beszélgetek veled. - nyomott egy apró puszit a fejem búbjára. - De komolyan ne legyél ilyen búval baszott, mert nem leszünk jóban!

- Oké, oké! Nem leszek búval baszott. -  nevettem fel, hiszen aranyosnak találtam az utolsó mondatát.

- Azt szeretem, amikor mosolyogsz és nevetsz, nem azt, amikor sírsz és rossz kedved van. Szóval, mit szeretnél csinálni? - kaptam ismét egy puszit a fejemre.

- Lenne egy-két tippem - haraptam be alsó ajkamat, majd szembe fordultam vele, hiszen eddig a mellkasának voltam dőlve.

- Telhetetlen vagy - mosolyodott el, de már közelebb is húzott magához a tarkómnál fogva.

- Melletted nem lehet nem telhetetlennek lenni, ok? - motyogtam az ajkaira, majd meg is szüntettem közöttünk a távolságot, hiszen nem szerettem volna már többet beszélni.

Azt akartam, hogy terelje el a gondolataimat az otthoni feszültségről  és lazítson el egy kicsit, hiszen igaza volt, valóban stresszelek apa miatt, de nem tehetek róla, szeretem őt, szóval persze, hogy ennyire megvisel a dolog.  Jimin hamar fordított a helyzetünkön, szóval én kerültem alulra, ő pedig fölém tornyosult. Végignyalt alsó ajkán, majd megjegyezte, hogy nem bír betelni velem, amitől én természetesen rohadtul zavarba jöttem, mert az úgy oké, hogy én nem bírok betelni vele, de ezt az ő szájából hallani, kicsit másabb volt. Felkarjait markolásztam, amikor nyakam legérzékenyebb pontját lepte el apró csókokkal, puszikkal és a fogait gyengéden végig is húzta ott, ezzel teljesen megőrjítve engem. Igen, azt hiszen sikerült elterelnie a gondolataimat, méghozzá nem is hogyan.