Leült az egyik padra, jelezte, hogy üljek le én is mellé, de eszem ágában sem volt. Keresztbe fontam mellkasom előtt a karjaimat és igyekeztem magabiztos külsőt felvenni, pedig belül hatalmas harc dúlt bennem. Pár másodpercig csak nézett engem, majd lehajtotta a fejét és sóhajtott egyet.

- Nem így terveztem - nyelt egy hatalmasat, majd felpillantott rám. - Amikor belementem a fogadásba úgy voltam vele, hogy sima lesz, te is benne leszel és egy éjszaka alatt le is tudom. Csak kezdtelek egyre jobban megismerni és rá kellett jöjjek, hogy te nem olyan vagy. Komolyan mondom, hogy nálad jobb emberrel még sosem találkoztam és ezért is érzem magam rohadt szarul. Nem elég, hogy először még a koromról is hazudtam, még meg is rontottalak, ha ezt lehet így nevezni. Bevallom őszintén, hogy az első csókunkkor még a fogadás lebegett a szemeim előtt, de utána már nem. Annyira el szerettem volna mondani neked, hogy várnunk kellene szilveszter utánig és utána belevágni ebbe az egészbe, de basszus melletted rohadtul nem bírtam visszafogni magam. Elkezdtem hozzád vonzódni és nem ment az önkontroll. Annyiszor próbáltam neked elmondani, hogy van valami, amit nem tudsz, de sosem volt elég bátorságom kimondani. Utálom magam, amiért bántottalak, érted? Egy utolsó szemétnek érzem magam és annyira szeretném, ha adnál egy utolsó esélyt. - mondta végig egy szusszal, én pedig nagyjából mondandója felénél bekönnyeztem. - Komolyan szeretlek, hinned kell nekem.

Csak álltam és bámultam őt, miközben könnyeim folyamatosan potyogtak. Meg szerettem volna ölelni Jimint, hiszen már egy darab öleléssel is képes volt megnyugtatni, de most nem lehetett. Szavai fájtak, de egyben meg is melengették a szívem, még sem lettem volna képes neki elsőre megbocsájtani. Átvert és megalázott, hiába szeretett belém. El kellett volna mondania vagy vissza kellett volna fognia magát.

- Most megyek - motyogtam és jobbnak láttam, ha minél hamarabb elmegyek onnan, mert nem akartam előtte zokogni.

- Ne - pattant fel Jimin a padról és a csuklómnál fogva visszarántott magához.

Derekamnál fogva húzott közelebb magához és átölelt. Olyan szorosan ölelt, mint aki komolyan attól fél, hogy elveszít. Olyan filmbe illő volt ez a jelenet, hogy ha valaki mesélte volna nekem, hogy ez történt vele, szerintem el sem hittem volna neki. Eddig bírtam tartani magam, hangos zokogásba törtem ki és, ha Jimin nem fog, akkor simán összeestem volna. Annyira fájt még mindig, amit tett velem és még mindig átverve éreztem magam, de jelenleg nem volt erőm eltolni magamtól. Jól esett, hogy szorosan magához ölel, még ha miatta is sírok igazából.

- Annyira sajnálom, Jungkook - szorított még jobban magához, én pedig a mellkasába temettem a fejem.

- Úgy utállak! - nyöszörögtem és igyekeztem a számon levegőhöz jutni, mert az orrom már teljesen bedugult.

- Megérdemlem - kezdte simogatni a hátamat Jimin, a sírásom pedig kezdett alábbhagyni. - Nyugodj meg, minden rendben van.

- Rohadtul nincs semmi rendben - ráztam meg a fejem, majd hátrébb hajoltam tőle, hogy letörölhessem könnyeimet az arcomról.

Nem szólt semmit, de még mindig fogta a derekamat, ami kicsit zavaróvá vált, ezért el is léptem tőle. Szipogtam egyet, majd egy mély levegővétel után rá pillantottam. Az arcát tanulmányoztam és meglepődtem, amikor szemei csillogtak. Ő is bekönnyezett volna? Ah, biztos nem, hiszen ő Park fogadást kötök mindenkivel és átbaszok mindenkit Jimin.

- Nem megy - ráztam meg a fejem, majd meg sem várva a válaszát rohantam el tőle.

Mutattam Jihyunéknak - akik szerintem mindent láttak a köztem és Jimin történtekből -, hogy jöjjenek, mert minél hamarabb el akartam tűnni onnan. Szerencsére értették a célzásomat és azonnal utánam is rohantak, majd meg sem álltunk egészen a három utcányira lévő kávézóig. Szerencsére sikerült valamennyire rendezni vonásaimat, bár a szívem még mindig eszeveszettül dobogott és az orromon még mindig nem kaptam levegőt. Az emeletre mentünk fel, szerencsénkre az egyik sarok szabad is volt, így oda telepedtünk le mindhárman. Miután leadtuk a rendelésünket síri csend telepedett közénk. Tudom, hogy nekem kellett volna valamit mondjak, de egyetlen szó sem jött ki a torkomon. Nyeltem egy hatalmasat és végignyaltam alsó ajkamon, majd a velem szemben ülőkre pillantottam.

- Komolyan szeret? - kérdeztem tőlük, mondjuk nem értettem, hogy miért pont ez a kérdés csúszott ki a számon. Meg ők honnan tudnák?

- Szerintem ez egyértelmű - mondta Seungmin. - Ha nem szeretne, akkor ma nem jött volna el a suli elé, hogy beszéljen veled, plusz nem ment volna el buli utáni nap sem hozzád és nem próbált meg volna Jihyunnal meg velem sem beszélni. Nem akarlak semmire rábeszélni, de gondold át, hogy helyes döntés lenne-e elengedni őt. - mondta komoran, egész végig a szemeimbe nézve.

Bólintottam egyet, majd szipogtam ismét egyet és közöltem velük, hogy hagyjuk ezt a témát, ráérek ezzel majd otthon foglalkozni, váltsunk témát. Szerencsére elsőre is felfogták, így nem kellett összevesznem velük. Sikerült egy viszonylag nyugodt délutáni beszélgetést tartanunk és nagyon örültem, hogy végre nem Jiminen járt az agyam. Hiányoztak a srácok és tényleg nagyon rosszul éreztem magam, amiért ignoráltam őket előző héten. Jihyun volt olyan aranyos, hogy hazakísért, mivel az apjának a környéken volt dolga, ezért haza dobta, szóval még sétálnia sem kellett. Anyával sikeresen elkerültük egymást, hiszen jóval hat után értem haza, ő pedig éjszakába ment, szóval ha mázlim van, akkor holnap látom suli előtt, viszont ha nem, akkor csak délután. Meglepődtem, amikor apa közölte, hogy csinált vacsorát. Szépen kifejezve annyira ért a konyhatechnológiai eljárásokhoz, mint én a pasi- vagy csajozáshoz, szóval lényegében semennyire. De kellemeset kellett csalódjak, mert ehető volt és még finomnak is lehetett nevezni. Küldtünk is anyának egy selfiet, ahogy kajálunk, utána pedig rólam is lett küldve neki egy kép, mert nekem kellett elmosogatnom.

Tíz körül feküdhettem le, de szerintem nem mondok meglepőt azzal, hogy nagyjából két órát aludhattam össz-vissz. Agyam már akkor kattogni kezdett, amikor lekapcsoltam a karácsonyi égősoromat, ami már tavaly óta az ágyam felett van, de nem bánom, mert azért ad fényt, de nem annyit, mint például a kislámpám, ami az ágyam melletti kis szekrényen van, szóval nem vakítja ki a szemeimet, ha mondjuk az éjszaka közepén felkapcsolom.

Szóval először is végiggondoltam, hogy mik a lehetőségeim Jiminnel kapcsolatban. Első opció az lenne, hogy nem bocsájtok meg neki, továbbra is kerülni fogom őt, ignorálom és megpróbálom elfelejteni. Második opció az, hogy szemet hunyok a történések felett, kibékülök vele, újra összejövünk és reménykedek, hogy valóban szeret. A harmadik opció pedig az, hogy elérem, hogy harcoljon értem. Mármint, ha valóban szeret engem, akkor nyilván nem fog csak úgy lemondani rólam, hanem továbbra is keresni fogja az időpontokat, amikor talán beszélni tud velem. A három lehetőség közül az elsőt képtelen lennék betartani, nincs az az Isten, hogy csak úgy elengedjem őt. Ezt Jihyun is megmondta, hogy kevés olyan ember van, mint Jimin. Ha azt nem vesszük figyelembe, hogy hazudott nekem és fogadott a szüzességemre, akkor azt kell, hogy mondjam; vigyázott rám. Tisztában volt azzal, hogy null tapasztalatom van, de nem sietett el semmit és törődött velem. A második lehetőség azért nem lenne célszerű, mivel nagyon nem volt szép dolog tőle amit csinált és, ha most csak úgy elnézem neki a dolgokat, akkor ki tudja, hogy legközelebb mit mer majd csinálni, mert azt gondolja majd, hogy ilyen könnyen megbocsájtok. Szóval maradt a harmadik lehetőség, ami fogalmam sincs, hogy hogyan jutott az eszembe, talán valamelyik filmben láttam. És igazából azt sem tudom, hogy hogyan akarom ezt megcsinálni, mivel nem hinném, hogy van annyi bátorságom, hogy csak úgy elmennék az egyeteme elé és közölném vele, hogy ha akarsz, akkor szerezz meg. Menő lenne, de nem nekem, mert hangom biztosan remegne, ahogy a lábaim is és úgy nagyjából mindenem, szóval lehet, hogy Jihyunékat fogom felbérelni, hogy beszéljenek Jiminnel.

Miután eldöntöttem, hogy ez a hármas opció mennyire jó lesz, eszembe jutott, amikor először megcsókolt. És az elkövetkezendő órákban nagyjából újraéltem a kapcsolatunkat, ami kevesebb mint egy hónap volt, de nekem még is olyan sokat jelentett. Amikor a Yoongi buliján rosszul lettem és velem maradt, ahelyett, hogy bulizott volna. Amikor másodjára is megcsókolt, vagy amikor átmentem hozzá és elsőnek léptem át a gyönyör kapuját, miatta. Ennek az egész visszaemlékezésnek az lett a vége, hogy nagyjából hajnali fél háromkor rám tört a sírás és zokogni kezdtem, mert annyira hiányzott Jimin. Az illata, a gyengéd érintései, a csókjai vagy éppen a csipkelődései, ami miatt mindig zavarba jöttem. Csak magamhoz szerettem volna ölelni és könyörögni neki, hogy ne csapjon be ismét, legyen velem őszinte és szeressen. A párnámat görcsösen szorongatva próbáltam lenyugtatni magam, de egyszerűen nem ment. Akkora hatással volt rám Jimin, hogy jelen pillanatban képes lettem volna neki azonnal megbocsájtani. A tudat, hogy képtelen vagyok rá haragudni a történtek után, teljesen kikészít. Haragudnom kellene rá, utálni, mérgesnek lenni, gyűlölni, erre mit csinálok? Sírok, mert hiányzik és konkrétan sóvárgok utána. Ma, amikor megölelt egy pillanatra minden gondom elszállt, csak aztán tudatosult bennem, hogy kihasznált. Miért használt ki?

Felültem az ágyamon, majd a telefonomért nyúltam és meg is nyitottam a messengert. Azonnal beírtam Jimin nevét a keresőbe és visszatiltottam, szóval innentől tud írni nekem, ha akar. Hosszú percekig bámultam az utolsó pár üzenet váltásunkat és nem tehetek róla, de kínomban felnevettem. Olyan paraszt voltam, még csak esélyt sem adtam neki, hogy megmagyarázza a dolgokat, de nem fogom sajnálni, mert az én helyemben nyilván ő sem írogatott volna nekem örömmel, miután megtudta, hogy csak egy fogadás volt az egész. Szenvedtem még fél órát nagyjából és öt körül sikerült elbóbiskoljak. Reggel élvezet volt felkelni, azt hittem, hogy nem is leszek képes kikelni az ágyból, mert szemeimet egyszerűen nem bírtam kinyitni. Ezért nagyjából negyed órát késtem is a suliból, de szerencsére az osztályfőnökkel volt első óránk, ő pedig nem írt be hiányzónak, szóval megúsztam.