- Én Lee Seungmin vagyok, Jihyun egyik haverja - mutatkozott be a mellettem ülő, hiszen eldöntötték a többiek, hogy üljünk egy körbe és ismerkedjünk meg egymással.

Nem láttam olyan sok értelmét ennek az egésznek, hiszen mindenkiben volt már pia, így nem hiszem, hogy minden nevet meg tudnánk jegyezni holnapra. Sőt, az én név memóriám alapból rossz, plusz még mindig kettőt látok mindenből, az újabb üveg sojuk pedig nem segítettek a helyzeten, szóval csoda, ha Seungmint és Jihyunt felismerem. Az hiányozna már csak, hogy még negyven új nevet kelljen megjegyezzek.

Mindenki rám bámult, én pedig zavartan sütöttem le a szemeimet, mert nem szerettem volna bemutatkozni. Nem akartam, hogy a mosdós gyerek megtudja a nevem, mert piszkáltak már eleget, nincs szükségem egy újabb balhéra.

- Nem mutatkozol be? - kérdezte az egyetemisták közül az egyik, mire megráztam a fejem. - Miért? Nem harapunk meg ilyesmi.

Hosszas percekig őrlődtem, hogy most akkor áruljam-e el a nevem vagy inkább maradjak továbbra is csendben, végül úgy döntöttem, hogy csak nem fog semmi komoly történni, így én is bemutatkoztam. Elment a kedvem az egész estétől, rendesen le is égettem magam. Nem tehetek róla, hogy nem szeretek idegeneknek elárulni magamról információkat, mert ki tudja már a mai világban, hogy ki pszichopata vagy éppen szerv kereskedő.

Tekintetem akaratlanul is a mosdós csávóra tévedt, azt hiszem Jimin a neve vagy az a fekete hajú? Fogalmam sincs, igazából minden egybeolvad, így nehezen tudom az öt egyetemistát megkülönböztetni, de valamiért ez a név rémlett. Vettem egy mély levegőt és megittam a sokadik sojus üvegem tartalmát is, mert nem akartam, hogy a pia kárba vesszen, főleg, hogy nem is én vettem. Tényleg, ki vette ezt a sok piát?

Az este tovább részén nem igazán történt semmi izgalmas, jól elbeszélgettünk és a végére már én sem éreztem magam annyira feszengve, bár a mosdós csávó sokszor nézett engem, ami néha már zavarba ejtő volt és csak reménykedni tudtam abban, hogy nem éppen a nyilvános megalázásomon töri a fejét.

- Komolyan csak te vagy itt kiskorú? - nevetett fel az egyik évfolyamtársam, mire beharaptam alsó ajkamat.

- Hát ezek szerint - vontam meg vállaimat és igyekeztem lazának tűnni.

- Jövőre úgy is tizennyolc lesz ő is - karolta át vállamat Jihyun, engem pedig megcsapott a soju jellegzetes illata. - Legalább vigyázhatok rá, mert még kicsi.

- Te is csak most lettél tizennyolc - forgattam meg a szemeimet és kibújtam az egyre szorosabb ölelései alól.

- Emlékszem, hogy rendesen berúgtam a tizennyolcadik szülinapomon - nevetett fel az egyik egyetemista.

- Én is - helyeselte szinte mindenki, én pedig kínomban nézegetni kezdtem a földet.

- Merre van itt a mosdó? - kérdezte a számomra már jól ismert fiú, mire azonnal rá pillantottam, így tekintetünk találkozott.

- Szerintem csak a földszinten van - mondta Jihyun.

- Oké, köszönöm - mondta mindvégig a szemeimbe nézve, engem pedig kirázott a hideg, hiszen sötét íriszei teljesen megbabonáztak.

Nyeltem egyet és a hajamba túrtam, miután elhagyta a termet és legszívesebben utána mentem volna, hogy megkérdezzem, ezt még is miért csinálta. Nyilván nem most van itt először, de azért megkérdezte, hogy merre talál mosdót. Fura nekem ez a fiú vagy csak túlreagálom ezt az egészet? A hülye alkohol miatt képtelen vagyok rendesen gondolkodni, így a gondolataim össze-vissza vannak és nem is igaz tudom felfogni a történéseket.

- Kimegyek levegőzni - pattantam fel a fotelről, amiben eddig ültem és kicsit bizonytalanul, de megindultam az ajtó felé.

A tömegtől és a fülledt időtől még jobban szédülni kezdtem, egy pillanatra még az egyensúlyomat is elveszítettem, még szerencse, hogy bele tudtam kapaszkodni az egyik korlátba. Vettem egy mély levegőt, amikor végre kiértem a levegőre, bár meglepődtem, hogy mennyi ember csak cigizni jár ki ide. Alig lehetett elférni a tömeg miatt, hirtelen azt sem tudtam, hogy bent vagy itt nyomasztóbb a helyzet. Úgy döntöttem, hogy visszamegyek és leülök lent valahol, de szerencsémre, ahogy fordultam meg, neki ütköztem valakinek. Ha nem nyúl utánam, simán a földön végzem, szóval már nyitottam is a számat, hogy elnézést kérjek, de megpillantottam a mosdós gyereket és éreztem, hogy az arcomon pír jelenik meg.

- Oh, bo..bocsánat - dadogtam lehajtott fejjel. - És köszi, hogy megfogtál vagy mi.

- Legközelebb figyelhetnél jobban - tette karba kezeit, én pedig úgy éreztem magam, mintha éppen anya szidna engem. - Egyébként jól vagy?

- Azt hiszem.

- Nem úgy nézel ki. Nem szeretnél leülni vagy inni valamit? - kérdezte, mire megráztam a fejem.

- Teljesen jól vagyok - hazudtam neki, de látszólag nem annyira dőlt be nekem.

- Gyere, kérünk neked egy pohár vizet - ragadta meg a csuklómat és nem is törődve azzal, hogy éppen azt próbáltam neki bizonygatni, hogy jól vagyok, rángatott maga után egészen a pultig.

Megszeppenve követtem őt és igyekeztem tartani vele a lépést, hiszen szinte rohant, bár nem tudom, hogy miért. Azt is csodáltam, hogy egyáltalán érdekli, hogy mi van velem, pedig mondtam neki, hogy minden oké velem. Még akkor sem engedte el a csuklómat, amikor a pultnál vártunk a pohár vizemre, én pedig teljesen zavarba jöttem a hirtelen közeledése miatt. Szerettem volna megkérdezni, hogy mit hallott a mosdóban és meg akartam kérni, hogy maradjon közöttünk, mert nem szeretnék balhét abból, hogy tizenhét éves létemre segg részegre iszom magam.

- Köszönöm - motyogtam, majd a földet pásztázva kortyolgattam, miután kezembe adta a poharat.

Fogalmam sincs, hogy meddig lehettünk néma csendben, de végül ő törte meg a csendet, amiért egy kicsit hálás is voltam. Sosem voltam az a jó beszélgetéskezdő, szóval jobban szeretem amúgy is, ha más szólal meg először.

- Jungkooknak hívnak, igaz? - kérdezte, mire bólintottam egyet. - Nem tudom, hogy emlékszel-e a nevemre, de én Jimin vagyok, Park Jimin. - nyújtotta felém a kezét, én pedig nyeltem egy aprót, majd felpillantottam rá, hiszen ő állt, csak én ültem.

Ezek szerint jól hallottam a nevét és nem kevertem össze senkivel. Végül kezet fogtunk és meglepődtem, hogy ujjai mennyire puhák voltak. Az apró mosoly ott volt a száján, amitől nekem is felfelé görbültek az ajkaim. Nem tudom, hogy miért van ilyen hatással rám, de egyetemista, szóval esélyem sem lenne szerintem nála. Meg hát, mennyire esélye van annak, hogy meleg, esetleg biszexuális? Jézusom, miért jutnak ilyenek eszembe? Ezért utálok inni, mert ilyen gondolatok jutnak eszembe. Józanon szerintem rá sem mertem volna nézni Jiminre, most meg éppen arról áradozok, hogy mennyire összejönnék vele.

- Szerintem vissza kellene menni - pattantam fel hirtelen a székből, mielőtt még jobban elkalandozhattak volna gondolataim, de sebességemnek köszönhetően - na meg annak a pár üveg alkoholnak -, megszédültem és, ha Jimin nem kap utánam, akkor a földön kötöttem volna ki, ma már másodjára és szerintem jó páran kiröhögtek volna, azt sem tartanám kizártnak, hogy esetleg videó is készült volna rólam. De hála Jiminnek, ez nem történt meg, szóval megmenekültem a leégéstől és a pofára eséstől is. Esküszöm, hogy ennyit azért nem ittam.

- Te tényleg sokat ittál - kuncogott fel, kínomban pedig nekem is muszáj volt felnevetnem.

- Esküszöm, hogy józan vagyok.

- Persze-persze, látszik - engedett el, én pedig jobbnak láttam, ha elindulok, mielőtt még ennél is kellemetlenebb helyzetbe hozom magam.

Levágódtam Jihyun mellé, de az alkoholnak hála, nem is emlékezett arra, hogy kimentem innen, sőt azt hitte, hogy csak most értem ide és szorosan át ölelt, hogy mindenképp innom kellene, mert túl józannak nézek ki. Persze ekkor Jimin beszólt, hogy szerinte már eleget ittam, én pedig zavartan lesütöttem a szemeimet és nem tehetek róla, de kellemetlenül éreztem magam. Mármint nyilván nem beszólásként monda, de ha figyelembe vesszük, hogy még csak ma találkoztunk először, furcsálltam, hogy ilyen közvetlen velem. Vagy csak én parázom túl ezt a dolgot?

Tekintetem akaratlanul a kanapén ülő Seungminre és egy számomra ismeretlen lányra tévedt és igazából nem lepődtem meg, amikor csókolózni kezdtek. Jihyun és Seungmin igazából sokkal jobban hasonlítanak egymásra, mint rám, mert mind a ketten a bulikért és a csajozásért élnek, én viszont nem csajozok, meg a bulizást sem imádom. Sokkal jobban szeretem azokat az estéket, amikor valamelyikünknél vagyunk és csak beszélgetünk, esetleg kártyázunk vagy csak szimplán iszunk. Sajnos nagyon kevésszer van ilyen, de azért havonta talán egyszer rá tudom őket venni erre. Ebből a szempontból irigylem őket, hogy simán odamennek valakihez és fűzni kezdik, talán azért is volt már mindkettejüknek egy tucat barátnője. Én meg csak vagyok és, ha rám mosolyog egy lány vagy esetleg egy fiú, teljesen zavarba jövök és lelépek onnan. Igen, általában vagy hátat fordítok vagy csak szimplán arrébb sétálok hat métert, hogy az illetőt ne is lássam. Tudom, nem éppen a legfelnőttesebb megoldás, de nem tehetek róla, én ilyen vagyok. Nem is tudnám magamat egyébként ilyen csajozó, pasizó embernek elképzelni, szóval maradok a tipikus: macskákkal fogok megöregedni dumánál, ami Jihyun és Seungmin agyára megy már.