Kellett nekem azt mondani mutassa meg, mert olyat tett amire álmomban sem gondoltam volna. Volt pofája közel jönni, túl kozel, aztán csak úgy szájon csókolni. Én meg amilyen hülye, hogy nem löktem el azonnal, sőt, talán egy kicsit viszonoztam is a dolgot.
- Te teljesen megőrültél?! - hirtelen fellépő zavartságom leplezendő toltam, vagy inkább löktem el őt.
- Lehetséges. - túl laza volt, mintha mindennapi dolgot tett volna. De amit tett az egyáltalán nem volt az.
- Visszamegyek. - mondtam mintha kellett volna. De nem kellett.
Fogtam magam és otthagytam őt és igyekeztem visszakeveredni a többiekhez. Amilyen zavart voltam kicsit sokáig tartott. Rögtön azután, hogy meglettek húzóra felhajtottam egy pohár italt, aztán közöltem Chan-al, hogy visszamegyek a dormba mert nem vagyok jól és hogy mentsen ki. Nem kérdezősködött cdak kérte ne csináljak butaságot és tényleg pihenjek. Távozás közben volt aki kérdezte merre tartok meg ilyesmi, de én csak azt mondtam nekik is, hogy fáradt vagyok és hogy nincs rendben még a szemem így pihenni vágyom. Hogy hitték e vagy sem, nem tudom, de igazán nem is érdekelt már. Kisbuszunk vitt engem haza a dormunkba, így nem volt gondom az utazással. Nyugtom azonban nem volt hisz kaptam pár üzenetet amit csak megnéztem, de nem válaszoltam rá.
Egy tusolás és némi kaja után ágyamba vetettem magam. Ott kívántam eltűnni, ott akartam megszűnni létezni és elfelejteni amit Wooyoung tett. De hiábavaló volt minden igyekezetem mert folyton felvillant előttem a kép melyben megcsókol engem és én hagyom magam. A fene egye meg! Miért nem tudott mással szórakozni?
Idővel persze elaludtam. De még álmomban is kínzott az a mocsok. Talán ezért esett meg, hogy a szokottnál jóval korábban keltem fel. Így eshetett meg az, hogy én próbáltam valamiféle reggelit összeütni a többieknek. Hát aztán hogy milyen lett nem tudom mert én nem ettem egy falatot sem. S miért? Csupán csak azért mert szemem égni kezdett és nem épp kellemes érzésekkel ajándékozott meg engem. Bangchan szerencsére most is a szokott időben jött le így tőle tudtam segítséget kérni. Csak sajnos ő sem tudott mit tenni szememmel. Felhívta menedzserünk aki azonnal orvoshoz küldetett engem. Aki aztán egy csinos kis szemfedővel tett gazdagabbá engem. Egy elcseszett kalózmaradvány lettem. A többiek, mikor először megláttak, sajnáltak, aztán meg már viccet csináltak belőlem.
De tudjátok mi volt az egy jó ebben az egészben? Vagyis inkább kettő. Megmondom. Az egyik az hogy szinte el is felejtettem Wooyoung tettét, a másik meg az, hogy a történtek után, meg mert szerintem teljesítettük amit elvártak, kaptunk egy pár nap pihenőt. Természetesen mind a tenger mellett tettük le a voskunk, hogy oda akarunk menni pihenni. Na persze a napi próbáink azért még végig kellett vinni ha akartuk ha nem.
Na de a lényeg mégis a következő nap volt amikor mind felpakolva kisbuszunkba zsúfolódtunk és elindultunk végre a megérdemelt pihenésünkre. Egész úton vagy énekeltünk, vagy élő videóztunk vagy csak nevettünk egymás ostoba viccein. Megérkezésünk után csak lepakoltunk, majd fürdős cucc fel és irány volt a part.
Szerintem nem mindenki őrült nekünk, tekintve hogy nem voltunk túl halkak és cseppet gyerekesen is viselkedtünk.
A parton aztán először csak úgy elvoltunk, aztán volt aki fürdeni ment, más sétálgatott vagy kagylót gyűjtött, vagy csak ült a hűvösben. Nos, én inkább elvoltam azzal, hogy néztem a kagylókat gyűjtögető Felix-et meg Jisung-ot. Nyugis volt minden, kivéve hogy a szemem viszketett és nem dörzsölhettem meg. Mikor aztán meguntam ezt, baseballsapkám jól fejembe húztam, aztán kicsit távolabb mentem a fiúktól. Néha jó kicsit ilyenformán eltávolodni. Így egyikük se tud aggódni ha túlságosan elgondolkozom. Mert most is ez volt. És most is a szokásos gondolatok akartak maguk alá temetni.
- Changbin? - hirtelen valaki szólt hozzám mire én csak jobban takartam arcom sapkámmal. De így is le lettem leplezve. - Rám néznél? - nem akartam megfordulni, mert felismertem a hangot, de aztán csak megtettem, megfordultam.
- San? - meglepett, valahogy más volt a hangja az előbb - Te mit keresel itt?
- Valami olyasmit mint amit ti. - bökött fejével a többiek felé - Látom a szemed nem lett jobb.
- Hát nem. - nem vettem le sapkám, csak kicsit fentebb toltam - Ez van. - mutattam a csini kalózos szemkötőm.
- Bocs, de ez olyan... - elmosolyodott.
- Tudom, elcseszett kalóz lettem.
- Dehogy. Vagyis vicces, de nah.. azért nem olyan rossz. - fentebb emelte sapkám, sőt le is vette rólam. Most mi akar ez már lenni? - Na, így sokkal jobb. Nem?
- De. - kikaptam sapkám kezéből - Wooyoung kért meg erre?
- Mire? - úgy tűnt nem érti, ezért nem is firtattam.
- Semmi. - indultam el inkább vissza a többiekhez.
- Egyébként ő is akarta, de nem miatta kerestelek meg. - kezdett magyarázkodni miközben utánam jött. Én persze szavába vágtam.
- Hanem?
- Elhinnéd ha azt mondanám, hogy aggódtam miattad?
- El.
- Azóta a buli óta, amiről úgy elrohantál, nem is láttalak. Persze érthető, de nah..
- Hát most már tudod, hogy rendben vagyok. - valahogy ő nem vált ki belőlem semmi különleges érzést. Mondani akartam még valamit, de valamelyik kedves csapattársam telibe fröcskölt. Én meg gondolkozás nélkül kaptam le papucsom és hajítottam utána. Szerencsétlen Seungmin-t találtam el, de mint utóbb kiderült ő volt az egyik ludas. San olyan nevetett mellettem, hogy azon még nekem is nevethetnékem támadt.
- Ne nevess már. - mondtam holott én is azt tettem - Inkább hoznád vissza a papucsom.
- Miért nem mész te? Talán segítség kell hozzá? - huzogatta szemöldökét, aztán figyelmeztetés nelkül felkapott és rohant velem be a tengerbe. Nevetett, én is míg bele nem dobott a vízbe. De aztán is nevetett miközben én a felszínre verekedtem magam.
- Neked véged. - fenyegettem fél papucsommal.
- Tessék inkább visszaadom a másikat is csak kegyelmezz. - vigyorgott. Hogy honnan került hozzá a másik papucsom rejtély. De ott volt és visszaadta.
A vége az lett, hogy elnevettem magam én is, újra, aztán közös megegyezés alapján inkább kimentünk a partra. Cuccainkhoz menve aztán dobtam San-nak is egy törölközőt.