☾two☽

- Apa, hova tűnt a fekete bőröndöm? – szaladok ki idegesen a szobámból, majd kifújva az eddig bent tartott levegőt, megállok édesapám előtt.

Pizsamában, félkész hajjal, a sminkemről nem is beszélve.

- Kislányom, hamarosan indulnod kell az iskolába – jelenti ki teljes nyugodtsággal a hangjában. Az órára pillantok. Basszus! – Miért nem vagy kész?

- Mert nem találom az egyik bőröndöm, egyáltalán haza hoztuk a repülőtérről?! – végig járom a konyhát, megkerülve az asztalt, ahol apa ül és híreket olvas a telefonját.

Ahogy tudatosul bennem, hogy a konyhában biztos nincs, áttérek a nappaliba. Ott sincsen, de ekkor beugrik valami. Hirtelen felindulásból bemászok a kanapé mögé, hátha ott találom.

- Megvan! – kiáltom el magam boldogan, majd kimászok és magam után húzom a szobámba.

~

Az új iskolámba épp, hogy beesek becsengőre. Minden diák, gúnyosan végig mér, mintha eddig nem is láttak volna embert. Megforgatva a szemeimet, figyelmen kivűl hagyom őket, és megkeresem az igazgatói irodát. Megyek ahogy jónak látom, és pár percen belül meg is találom, amit kerestem. Illedelmesen bekopog, remélve az igazgató nő bent tartózkodik. Szerencsém van, ugyanis, nem sokkal később az ajtó kinyítódik, és egy ötven év körüli nővel találom szembe magam. Sötét barna haja kontyba van fogva, és az orrán egy fekete keretes szemüveg ül. Elmosolyodik, ahogy meglát majd behív az irodájába.

- Mrs. Roberts vagyok, és te pedig.. – akad meg egy pillanatra ezért gyorsan rávágom a nevemet.

- Mackenzie May.

- Oh, Mackenzie, tényleg, már emlékszem! – kap a fejéhez. Elővesz valami lapot, majd elém tolja.

- Itt írd alá, és mehetsz is órára – még én lefirkantom a nevem, Mrs. Roberts egy kis átlátszó laptartóba rak minden egyéb de fontos dolgot.

- Benne lesz az órarended is, az iskola alaprajza, hogy tudd mi, hol van. Meg egy kis tájékoztató – csúsztatja oda, és én meg gyorsan a táskámba vágom. De mielőtt ez megtörténne megnézem az első órám, ami az irodalom.

- Az édesapáddal már minden fontosat megbeszéltem – közli velem, mintha nem tudnám.

Pedig tudom, mert amikor tegnap én hoki edzésen voltam, addig apa bejött elintézni mindent. Bár erről nem beszélgettünk, de igazából lényegtelen.

- Rendben, akkor.. – állok fel lassan, majd a vállamra kapom a táskámat.

- Elkísérlek azért az első órádra – szólal meg az igazgató nő, mire bólintok.

Elindulunk az adott teremhez. Az út során csendben lépkedek Mrs. Roberts mellett, és azon gondolkodok, hogy a leendő osztálytársaim, hogy fognak vélekedni arról, hogy már lassan két hónap telt el a suli kezdése óta, de új diák érkezik hozzájuk. Ráadásul utolsó évben. Bár ha jól tudom, itt valakinek a tizenkettedik osztály nem az utolsó, mert van aki 5 évesre vállalkozott, mikor átlépte a gimnázium kapuit. Isten ments, hogy én eggyel több évet töltsek itt. Mire kezdeném a tizenharmadik osztályt, addigra lehet megint költöznünk kéne.

- Nos, itt vagyunk – szakít ki a gondolatmenetemből Mrs. Roberts, mire eleresztek egy apró mosolyt.

Benyit a tanterembe, így minden diák felkapja a fejét, és a tanár pedig abba hagyja a magyarázást.

- Sziasztok gyerekek! – kezdi az igazgató nő, én pedig beljebb lépek a terembe.

Egy gyors pillantást veszek a társaságból. Lányok kicsit többen vannak, mint a fiúk. Van aki folyamatosan engem bámul, de olyan is van akit már nem is érdekli, hogy itt vagyok, ezért a füzetébe rajzolgat, vagy a pad alatt telefonozik. Tovább vezetem a tekintetem, mire egy ismerős arccal találom szembe magam.

Luke Hemmings.

Ő is engem fürkész. Mikor észreveszi, hogy nézem, szélesen elvigyorodik. Megböki a mellette ülő fiút, aki szintén ismerős. Ekkor beugrik, hogy ő is a csapattársam.

Most őszintén erre mennyi esély volt?

- Ennyi lett volna, szóval nem is zavarok tovább.. – fejezi be a monológját a diri.

Igazából fogalmam sincs mit mondott, hisz egész végig Luke hülye pofáját néztem. Mrs. Roberts elköszön tőlünk, majd kimegy a teremből.

- Nos Mackenzie, kérlek foglalj helyet – mondja nekem a tanárnő aki tulajdonképpen az irodalomtanárom mostmár. Bólintok egyet majd, hátra megyek és helyet foglalok az utolsó padban.

~

Összesen hét órám volt a mai nap, szóval ahogy vége az utolsónak, boldogan pattanok fel a helyemről, hogy minél hamarabb elhagyhassam az iskolát. Kilépek a teremből, majd lemegyek a lépcsőn. Már rohannék ki az ajtón, mikor a nevemet hallom. De nem csak egyszer, hanem egymás után újra és újra.

- Mackenzie! – a hang irányába fordulok, így megpillantok egy szőke hajú lányt aki az én osztályomba jár, azt hiszem. – Szia.. – fújja ki a levegőt, és a térdére támaszkodik.

- Hé, jól vagy? – teszem a vállára a kezemet.

- Hogy tudsz ilyen gyorsan menni? Futottál? – emelkedik fel és hátra tűri a szemébe lógó loboncát mire elnevetem magam.

- Nem – rázom a fejem.

- Na mindegy – zárja le a témát ennyivel, közben pedig kihúzom az ajtón, hogy ne legyünk útban, és ne lökjön fel minket a diáksereg.

- Amúgy Chloe vagyok! – mosolyodik el. – És csak annyit akartam mondani, hogy ne foglalkozz Luke-al mert néha ilyen seggfej. Nem tehet róla szegény. Vele született rendelenesség.

- Nyugi, nem foglalkozok vele – vigyorodok el.

- De nem esett rosszul amiket mondott? – kérdezi.

Khm, hát igen. A mai napon kb. minden egyes mozdulatomra beszólt. Az elején visszaszóltam neki, de már tizedik után már figyelmen kívül hagytam. Talán kicsit túlzok, de tényleg sokszor kötötte bele az orrát mindenbe.

- Nem igazán – vonok vállat.

- Oh, akkor jó.

- Na de megyek mert még haza kell mennem, és sietnem kell edzésre – kezdek el búcsúzkodni, ám Chloe felvonja a szemöldökét.

- Milyen edzés?

- Jéghoki.

- Luke és Calum is jéghozik, na meg Ashton és Michael is, de ők eggyel felettünk vannak – legyint mintha egy lényegtelen infót mondott volna el.

Ashton és Michael? Na de jó, Lukeal és a bandájával egy iskolába leszek száműzve. Ez az egy amire sosem számíttam volna.

- Ja, tudom – sóhajtok fel.

- Tudod?

- Egy csapatban játszunk – válaszolok.

- Uu! – csillanak fel az előttem álló lány szemei.

- De most tényleg mennem kell.. – rágom a szám szélét amiért ilyen bunkón le kell ráznom szegényt.

- Oké, majd mesélj el mindent! – lelkesedik fel az újdonsült barátnőm, majd miután elköszönök tőle, haza felé veszem az irányt.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top